Szűkítés



Minden Címke 195

Hadizoológia

    • 45888 hvyaysrfpu 1501158811

A világtörténelem nagy csatáit nemcsak az emberek, hanem az őket segítő állatok is vívták egymással. Most induló sorozatunkban az állatvilág „harcosait” mutatjuk be Önöknek. A cikk szerzője Fuisz Tibor István PhD, főmuzeológus, a Természettudományi Múzeum munkatársa.

Mottó:

Albert Einstein: „Nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen eszközökkel fogják vívni, de a negyediket kövekkel és botokkal.” És ha végigtekintünk az emberiség háborúinak történetén, egy dolgot biztosan hozzátehetünk: lévén az ember biológiai lény, ha lesznek emberek, akkor lesz élővilág is, és az állatvilág seregeit vagy magányos harcosait bevetik majd abban az eljövendő „hightech” vagy kőkori csatában is…

Az ókori hősök elképzelhetetlenek remek fegyvereik nélkül, de halhatatlan hírnévre gyakran négylábú harcostársaik hátán „lovagolva” emelkedtek. Gondoljunk csak nagy Sándor híres lovára, „Bucephalos”-ra, amelyről Indiában, hódításai legkeletibb frontján, várost nevezett el, vagy Hannibál az Alpok hágóin átterelt harci elefántjaira. Biztos sokan meglepődnek rajta, de a legnagyobb szárazföldi emlősök harctéri bevetésére a délkelet-ázsiai hadszíntér dzsungeljeiben gyakran sor került a második világháborúban. Sőt az 1987-ben Kirkuknál az iraki csapatok nehéz fegyverzetét is vastagbőrű agyarasok szállították. A szárazföldi hadszíntereken az ember legjobb barátja, a kutya, nemcsak őrző-védő feladatokat látott el, szánt húzott, hanem a Szovjetunió Vörös Hadserege a támadó német harckocsik ellen is bevetette őket.

Az égbolton, ahová az ember levegőnél nehezebb repülőkön csak a 20. században merészkedett, az ókor óta a postagalambok közvetítik szélsebesen üzenetinket. Bevetésüket a második világháborúban a német hadigépezet egyik kiemelkedő alakja, Heinrich Himler – az SS főparancsnoka  – vezényelte, míg az angolok vándorsólymok bevetésével vették fel ellenük a harcot a normandiai partraszállás titkát féltve. Talán ennél is megdöbbentőbb, hogy a szárnyas hírvivőkre bombák vezérlését, légi fényképezést, sőt, gyújtóbombás tömegtámadás szerepét is kiosztották a stratégák. És náluk is sötétebb fenyegetést hordoznak az állatvilág ízeltlábú képviselői: akár támadó fegyverként, akár mezőgazdasági kártevőként, akár betegségek terjesztőiként vetik be őket.

És ha a tenger hullámai alá merülnénk, ahol a hideg, az oxigénhiány, vagy a ragadozók gyorsan végezhetnének a bevetett katonákkal, a búvárok még rendkívül jól képzett, és különleges eszközökkel felszerelt delfinekkel, oroszlánfókákkal is szembe találhatják magukat. Persze a hadtörténelem itt sem cáfol rá „hagyományaira”: a támadódelfinek, az aknaszedő fókák gyakran hadizsákmányként vagy keményvalutáért cseréltek gazdát a 21. század zavaros éveiben.

Elmondhatjuk, hogy a legkülönfélébb tulajdonságok tették lehetővé, hogy az állatvilág képviselőit bevessék a csatatereken. A különleges alkalmazkodás, az egyes fajok evolúciós múltja és az emberi elme határokat nem ismerő ereje alkotta a gyakorta halálos egyveleget. A rovarok vagy a szelindek denevérek esetében a tömeges bevetés lehetősége volt a kulcs. A denevérek és delfinek esetében részben a hihetetlenül fejlett echolokációs rendszer tette lehetővé a fegyveres erők számára bevetésüket. A palackorrú delfin, szirti sas és a kutya esetében az idomíthatóság és együttműködési hajlam volt az aduász. És persze az „állati elmék” kimagasló fejlettsége sem elhanyagolható, legyen szó a delfinek jelbeszédértéséről, a galambok tájékozódásáról, vagy akár a KGB igényei szerint kitenyésztett titkos csodafegyverről, a moszkvai őrkutyáról.

Ízeltlábúak

Az „Egri csillagok” című magyar film jeleneteiben a védők nemcsak vastag átkokat, de köveket, forró vagy égő olajt, és lángoló szurkot zúdítottak a támadókra. Ezek a célzó berendezés nélküli eszközök azonban egy pajzzsal könnyen kivédhetők. Az ókorban és később a középkorban már bevetettek olyan „okos bombákat”, amelyek aktív célkereső és célravezető fedélzeti számítógéppel rendelkeztek. I.e. 199-ben Septimus Severus császár a közel-keleti Mezopotámiára támadt. Légiósait Hatra városának védői hihetetlen fegyver bevetésével kényszerítették meghátrálásra: a római légiókat a védművekről rájuk szórt sivatagi skorpiókkal futamították meg. A maják pedig kultikus agyagszobrokkal védekeztek a támadók ellen: de a nagyobb hatásfok elérése érdekében fejdíszükben darazsakat, méheket rejtettek el... A technológia fejlődés sorozatlövő fegyverekben érte el a támadó rovarok célba juttatásának csúcspontját: Oroszlánszívű Richárd a XII. században a harmadik keresztes hadjárat során szélmalom-szerű, sok-karos szerkezettel hajította a szalma méhkasokba zárt fullánkos rovarokat rejtő bombáit az ostromlott célpontra.

A támadó ízeltlábúak bevetésére a 20. században is találunk példát: a vietnami háborúban a földalatti alagutakba elhelyezett csapdák elsütő szerkezetét néha kézigránátokhoz, más esetekben skorpiókkal teli dobozokhoz kötötték…

A rovarok azonban nemcsak támadókedvükkel, vagy gyilkos mérgükkel válhatnak fegyverré. A békés növényevők is csatarendbe állíthatók. Jó példa erre a burgonyabogár, vagy kolorádóbogár (Leptinotarsa decemlineata).

1944-re a náci Németország egy titkos akció keretében 30.000.000 burgonyabogarat halmozott fel az angol mezőgazdaság összeroppantására. A szigetország élelmiszerellátása kritikus kérdés volt, hiszen a náci tengeralattjárók által tizedelt szövetséges kereskedelmi flotta elsősorban a hadianyag-utánpótlást szállított a gyarmatokról és az Egyesült Államokból. A háborús népélelmezés fontos eleme volt a szigetországban a 400.000 hektáron termelt burgonya. A tömegével tenyésztett csíkos páncélzatú rovarokat bombákkal kívánták célba juttatni a Luftwaffe, de szerencsére közbeszólt a német alaposság. 1943-ban a próbaként kiszórt 40.000 burgonyabogárból mindössze 100-at találtak meg a rovarászok, így konstatálták, hogy a bogarak ügyesen terjedtek szét a német földeken. Aztán több százezret szórtak szét 1944-ben főpróbaként otthon. SIKERÜLT! A hatalmas mezőgazdasági kárt okozó rovarok ellen már csak a propagandagépezett tudták bevetni: az angolok diverzáns akcióival magyarázták a bogarak féktelen elszaporodását!

Aki azt hiszi, hogy a történelem nagy csatáit kizárólag a szuronyos vagy lovasrohamok, és a tüzérségi pergőtűz döntik el, alaposan téved. Ismert tény, hogy Oroszország egyik legfőbb védelmezője a retteget „Tél Tábornok”. Sok támadó hadsereget kényszerített meghátrálásra a cári időkben majd a későbbi fegyveres konfliktusok során is. De talán kevesen tudják, hogy „Tél Tábornok” kiemelkedő szövetségesei apró ízeltlábúak voltak. 1812-ben Napóleon támadó expedíciós hadserege egyes hadtörténészek szerint 435 ezer bevethető katona mellett 165 ezerre tehető tartalék és a kiszolgáló személyzettel indult keletre. Azonban az oroszokat csaknem háromszorosan felülmúló elit haderő alig tudott harcba bocsátkozni a folyton visszavonuló, a felperzselt föld taktikáját bevető ellenséggel. A franciák a borogyinói csatában ugyan győztek, és Moszkva elesett, de a támadók hamar visszavonultak, és végül Napóleon katasztrofális mérleggel zárta a hadjáratot. J. A. Lockwood 2009-es könyvében leírja, hogy a támadó hadsereg 450.000 emberéből 200.000 vált a ruhatetvek által terjesztett tífuszt okozó Rickettsia prowazekii baktérium áldozatává. Alan Schom Bonaparte Napóleon című könyvében azt írja: hatszáztizenkétezer fős franciaseregből négyszázezer meghalt, százezer pedig hadifogoly lett. És 200 ével később az első világháború vérzivataros éveiben szintén a tetvesség és tífusz vált a megmerevedett arcvonalakon rostokoló, éhező, fázó katonák egyik fő vámszedőjévé.

A történelem legkegyetlenebb népirtását tudtán kívül I. Dzsanibég tatár kán, Batu kán unokája szabadította Európára 1343-ban. Akkoriban a pestis fertőzési útjáról még semmit sem tudtak a harcoló felek, az arany horda utolsó kánja mégis baktériumokkal ölte meg legtöbb ellenfelét és a vétlen áldozatok millióit… A genovai kereskedők által tengeri úton támogatott Kaffa kereskedővárost három évig ostromolták a tatárok. Az ostrom végén az utánpótlással Ázsiából behurcolt pestis ütötte fel a fejét a támadók sorai között. A visszavonulást fontolgató tatár sereg kőhajító gépeivel pestisben elhunyt katonák tetemeit lőtte be az ostromlott várba. A pestises holttestek keléseiből közvetlen módon is áterjedhetett a védőkre a Yersinia pestis baktérium által okozott betegség, de villámgyors elterjesztésben a kórokozókat hordozó, a holtakról menekülő bolhák is segédkeztek. A pestisjárvány elől hajókon menekülő védők egész Európában elterjesztették a pestist, ami végül 25 millió áldozatot követelt. Anglia akkori 3,1 milliós lakosságának csaknem a fele, Firenze lakosságának szintén a fele, Hamburg kikötőváros lakóinak 2/3-a meghalt. Azonban a pestis elterjesztésében nemcsak az emberen élősködő bolha (Pulex irritans) működhet közre. A Yersinia pestis baktériumot a bolhák kb 30 faja, terjeszti, és ezek 200 feletti rágcsálón pl. a városokban könnyen elszaporodó vándorpatkányokon is szaporodnak. A legvérfagyasztóbb hadifegyver kísérleteket patkányok, hadifoglyok és bolhák bevetésével a japán hadsereg követte el a második világháború során.

Shiro Ishii (1892–1959) tábornok pályafutása elején ígéretes frontsebészként indult, de jellemrajzához talán hozzátartozik, hogy társadalmi érzékenysége is magas fokú volt: egyetemei tanulmányai során az Kyotoi Császári Egyetem elnökének lányát vette feleségül, és így karrierje hihetetlenmagasságba ívelhetett. 1921-ben hadnagyi rangban a császári hadseregbe rendelték, és két éves külföldi tanulmányútja után a japán hadseregben a biológiai fegyverek szakértőjeként programot indított 1932-től. 1936-ban parancsnoksága alatt megalakult a 731-es orvosi különítmény, a megszállt Kínában, Habrin városa mellett. A fedősztori szerint a 6 négyzetkilométeres katonai bázis fűrésztelep volt, és emellett víztisztítással foglalkoztak. Valójában a biológiai fegyverek kifejlesztését célzó kutatóbázison 10.000 ember dolgozott, és intenzív biofegyver-kutatás, -fejlesztés és -gyártás vette kezdetét. Ishii ezredes a japán titkos rendőrség által szállított politikai foglyokon (ezeket a fedősztorinak megfelelően fatörzsekként, japánul „maruta” könyvelték el) tesztelte a különféle patogének hatását. Az Ishii munkásságát feldolgozó források szerint évi 600 marutát, azaz hadifoglyot szállítottak a fűrésztelepre, és ezek közül egy sem lépett ki soha többé annak kapuján. 1937-től a Pingfan Járványellenes Vízellátó és Víztisztító Iroda néven folyt tovább a kutatás. Ishii költségvetése a második világháború folyamán vetekedett az atombomba fejlesztéséért felelős amerikai Manhattan-tervével. Feletteseit az sem riasztotta vissza, hogy a kórokozók által okozott élettani és anatómiai elváltozások feltárását élveboncolással vitte véghez. Sőt, Hirohito császár bátyja, a császári család egyik hercege is jelen volt egy ilyen élveboncoláson. Elismertsége ezután tovább nőtt: 1940-ben a Kwantung Hadsereg Biológiai Hadviselés szekciójának orvos parancsnokává nevezték ki, és magas kitüntetésben részesült. 1942-től már a biológiai fegyverek célba juttatásának módszereit fejlesztette: apró darabokra hulló kerámiabombából szabadította az ellenségre a halálos kórokozókkal fertőzött bolhákat, légylárvákat. Innentől a fegyverek tesztelése már nemcsak politikai foglyokon folyt: a bombákkal kínai városokban okozott járványokat. 1942-45 között az Első Japán Hadsereg orvosi részlegének főparancsnoka volt. A japán vereségek idején amerikai városok ellen szerette volna bevetni a kamikázé pilóták által célba juttatott biológiai fegyvereket. A Japán csapatok mandzsúriai veresége és kivonulása során Ishii elrendelte a 731-es Egység bázisának felrobbantását, és a megmaradt kísérleti alanyok kivégzését. Daniel Barenblatt kutatásai szerint a kísérletek, illetve a kínai városokban és orosz településeken kirobbantott kolera, bubopestis és anthrax járványok 580.000 halálos áldozatot követeltek Kínában. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák közvetlen áldozatainak számát 140.000-220.000 közöttire becslik a különböző források.)

Ishii tábornok sohasem felelt háborús bűneiért, mert kutatási eredményeit átadta az amerikai biofegyver kutatásokat végző tudósoknak, akik hihetetlenül értékesnek, (no meg egy demokratikus elveken álló országban) megismételhetetlennek vélték kutatásait. Meg nem erősített források szerint a koreai háborúban is felbukkant az amerikai csapatok oldalán.

Az atombomba bevetésének köszönhetően Japán kapitulált, így az 1945. szeptemberre időzített Éjszakai Cseresznyevirágzás Hadművelet, amely megkoronázta volna Ishii háborús munkásságát, meghiúsult. A terv szerint tengeralattjárók fedélzetéről indultak volna a pestissel fertőzött bolhákkal zsúfolásig rakott kamikázé bombázók kaliforniai célpontjaik megfertőzésére. Egy ilyen tengeralattjárós bevetést 1944-ben a Saipani Csatában csak a szerencsének köszönhetően kerültek el az amerikaiak. A pestissel fertőzött bolhákat szállító japán tengeralattjárót ugyanis elsüllyesztette az amerikai Swordfish tengeralattjáró.

Felmerül a kérdés, hogy Ishii tábornok hogy tudott tonnaszámra előállítani pestissel fertőzött bolhákat? A válasz minden képzeletet felülmúló hatékonyságról és brutalitásról árulkodik. Ishii tábornok pinfangi bázisa környékén a parasztoktól szerezte be az élve elfogott patkányokat. A jó fizetség reményében a környék összes gazdája hamarosan már csak patkányokat tenyésztett, a becslések szerint 300.000 patkányon szaporították a japán tudósok a bolhákat. Azonban az egészséges patkányokon tömegével nevelt bolhák megfertőzéséhez pestissel fertőzött vért kellett szerezni. Ishii a parányi ketrecekben tartott hadifoglyokat, a „fatörzseket” megfertőzte pestissel, majd azok vérén hizlalta a bolhákat. A haldokló foglyokról szüretelt fertőzött bolhákkal töltötték meg a célba juttatásra szolgáló kerámiabombákat…

A következő részben a gerinces állatok harci bevetéséről olvashatnak.

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: hadizoológia, 2017