Jelenleg 3 bejegyzés található 06 October 2017 dátummal

Amerikából jöttem…

    • 12345678
    • 12345
    • 123456
  • Előző
  • Következő

Hallgatói csereprogram keretében nyerhetett bepillantást az amerikai tisztképzésbe az MH Ludovika Zászlóalj két honvéd tisztjelöltje. Schneider Dorottya és Dékány Gábor a közelmúltban érkezett haza az öthetes tanulmányútról, amelyet az Észak Georgia-i Egyetemen töltöttek el.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Észak Georgia-i Egyetem (University of North Georgia) között létrejött hallgatói csereprogram keretében idén először juthatott el két honvéd tisztjelölt a tengerentúlra. Az amerikai fél májusban már küldött két kadétot, akik két hónapig ismerkedhettek a magyar tisztképzéssel, a közelmúltban pedig két magyar negyedéves honvéd tisztjelölt, Schneider Dorottya és Dékány Gábor utazott az amerikai egyetemre. Egyikőjük repülőjegyét és biztosítását a Kossuth Alapítványon keresztül Schmittné Makrai Katalin, a Ludovika Zászlóalj zászlóanyája, másikukét a Nemzeti Közszolgálati Egyetem finanszírozta. A ludovikás tisztjelöltek önként jelentkeztek a csereprogramba, de a kiváló tanulmányi eredmény feltétel volt.

„Már önmagában az is nagy dolog, hogy eljutottunk a tengerentúlra. Gábor és én is most ültünk először repülőn, és rögtön az Egyesült Államokba mehettünk” – kezdte az élménybeszámolót Dorottya. „De szakmai szempontból is érdekes és meghatározó volt ez az öt hét. Bár tartottunk tőle, az idegen nyelvi környezet nem jelentett gondot.”

A két fiatal öt hetet töltött el az Észak Georgia-i Egyetem 6000 fős lélekszámú egyetemi városában, ahol 800 fő katonai hallgatót is képeznek. A magyar és az amerikai hadsereg tisztképzése ugyan különböző, mégis hasznos és érdekes tapasztalatszerzésnek bizonyult betekinteni az ottani követelményekbe.

„Egyáltalán nem kivételeztek velünk, minket is az újonnan érkezett hallgatókkal együtt kezeltek, mi is végigcsináltuk a beillesztő hetet és utána együtt jártunk a többiekkel órákra, foglalkozásokra. A 800 amerikai kadétot hat századra osztják, mi külön-külön századba kerültünk. Érdekes különbség volt, hogy a századokat nem évfolyamok szerint alakították ki: az elsőévesektől egészen a végzősökig mindenkinek megvolt a feladata egy-egy századon belül. Hivatásos katonák csak mentorként voltak jelen, azaz nem osztottak parancsokat, csak azt felügyelték, hogy a hallgatók soraiból kikerült vezetők hogyan irányítják a többieket” – avatott be a részletekbe Gábor.

Abban mindkét tisztjelölt egyetértett, hogy angol nyelvtudásuk mellett katona-szakmailag is sokat fejlődtek, az Egyesült Államokban eltöltött idő nagyon hasznosnak bizonyult. A csereprogram a tervek szerint jövőre is folytatódik, így a Ludovika Zászlóalj kiemelkedően teljesítő tisztjelöltjei előtt nyitott a lehetőség, hogy öt hetet Amerikában töltsenek.


Forrás: honvedelem.hu

Megosztás a Facebook-on


Aradi vértanúkról emlékeztek a HHK-n

    • fokep
    •  dsc5975 2
    •  dsc5993 2
    •  dsc6011 2
    •  dsc6045 2
    •  dsc6049 2
    •  dsc6053 2
    •  dsc6057 2
    •  dsc6096 2
  • Előző
  • Következő

„Hitték, hogy haláluk kitörölhetetlen emléke lesz a magyar történelemnek. Egy olyan sarokkő, amelyben kicsorbul minden elnyomás, hamis értékrend és emberi gyengeség” – mondta Dr. Kaló József egyetemi docens az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjairól szóló megemlékezésen a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudomány és Honvédtisztképző Karán. Az emléknap alkalmából koszorúkat helyeztek el a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus emléktáblájánál, valamint virágokat a vértanúkról megemlékező kiállításon a campus hivatásos honvédtisztjei és polgárai.

„Mi, a téren várakozók valamennyien, igyekeztünk feszes, férfias lélekjelenléttel viselkedni. Ám kivétel nélkül sápadtak voltunk. A hadbíróság tagjai is, a törzshadbíró is. Érződött, hogy minden erejével megkísérli legyőzni hangja remegését, amikor végre megszólalt: Főtörzsfoglár, vezesse elő a vádlottakat!” – hangzott el a részlet Gerencsér Miklós Aradi napló c. könyvéből a megemlékezésen, ahol a kar és a zászlóalj közösen gyűlt össze az aradi 13 honvéd főtiszt, valamint a Budapesten kivégzett Batthyányi Lajos miniszterelnök tiszteletére.

„168 évvel ezelőtt, 1849. október 6-án reggel Aradon 13 magyar katonára várt még egy utolsó nehéz szolgálat” -  vezette be megemlékező beszédjét Dr. Kaló József egyetemi docens. Ismertette, hogy a kivégzés hírét az emberek nem akarták elhinni, vagy tévesnek ítélték az értesüléseket, vagy egy utolsó pillanatban bekövetkező kegyelmezésben reménykedtek. Azonban a 13 magyar katona már nem reménykedett: „Sorsukba beletörődtek, inkább szeretteik és hazájuk sorsa miatt aggódtak.” Kaló József kifejtette, hogy a vértanúk nem törtek meg, nem veszítették el hitüket, hiszen tudták, hogy főtiszthez méltó módon kell meghalniuk. „Meg voltak győződve, hogy példát kell adniuk a jövendő magyar katonáknak kötelességtudatból, elszántságból, a tiszta értékek iránti ragaszkodásból és az alázatos önfeláldozásból.” A docens kiemelte, hogy ennek az utolsó szolgálatnak méltó módon tettek eleget a vértanúk, akiknek a példájából a későbbi korok magyar mártírjai is erőt meríthettek. „Nehéz, emberfeletti mérce ez, amelynél magasztosabbat nem állíthatunk jelen korunk katonái elé sem. Ez az igazi, valódi magyar nemzeti tiszti értékrend.” Felhívta a figyelmet, hogy egy bitófa árnyékában, az evilági életet elengedve könnyen válik az ember magasztossá, azonban egy katonának az élet mindennapjaiban az esküjéhez hűen kell viselkedni. Kossuth Lajos nevezte Aradot és október 6-át a magyar Golgotának. „Valóban azzá lett: a megtorlás mellett a feltámadás, a jövőbe vetett bizalom és a minden helyzetben megújulásra képes, magyar nemzet jelképe maradt. Emléke ott lebegett minden későbbi megtorlásban, valamint adott reményt az újrakezdésre!”

A megemlékezés alkalmával Kótai Róbert százados, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj tábori lelkésze is megtette szolgálatát, mondott közösen imát a vértanúk emlékére.

Az egyetem koszorúját Dr. Nagy Judit rendőr ezredes, nemzetközi rektorhelyettes és Dr. Pohl Árpád ezredes, a kar dékánja helyezte el, míg a hivatásos állományt képviselve Sári Szabolcs ezredes az MH Ludovika Zászlóalj parancsnoka, Vantal Zsolt ezredes, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság törzsosztály osztályvezetője, valamint Kiss Ernő őrnagy, a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Üzemeltető és Kiképzés Támogató Osztály megbízott osztályvezetője koszorúzott. A résztvevők végül mécseseket és virágokat helyeztek el a campus főterén, a 13 vértanúról és a miniszterelnökről megemlékező kiállításon.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Az aradi tizenhárom

    • Aradi 13 kép

Julier Ferenc ezredes a hadvezetésről írt művében a következőképpen fogalmazott:

„A hadvezér minden elhatározása a legnehezebb felelősség terhe alatt születik meg. Ezt a felelősséget minden igaz férfiúnak, rendszabályainak esetleges célszerűtlensége miatt hazájával szemben és az esetleg feleslegesen kiöntött vér miatt önön lelkiismeretével szemben mindig éreznie kell. E súlyos és szüntelen nyomasztó érzés alatt megszületett minden elhatározás szükségszerűen bizonytalan tényezőkön alapul.” A felelősségvállalásnak tehát minden katonai vezetőnek sajátjának kell lennie, másként aligha számíthat akár beosztottjainak, akár feljebbvalóinak megbecsülésére. Az önbecsülést sem szerezheti és tarthatja meg másként, csak ha a döntéseiért, tetteiért minden körülmények között vállalja a felelősséget. E példabeszédünkre az 1849. október 6-a legalább tizenhárom jó példával szolgál. A tábornokok a halálukkal példát mutattak a kötelességteljesítésből és a felelősségvállalásból.

Az 1848-49-es szabadságharc katonai vezetőinek többsége a forradalom előtt a császári-királyi haderőben szolgált. A Magyarországon állomásozó csapatok a magyar kormány megalakulása után, az uralkodó akaratának megfelelően, a nyár folyamán letették az esküt arra, hogy az új közhatalmat megvédelmezik. Ezen esküjük betartása azonban már „lázadóvá” tette őket akkor, amikor a császári hadak megkezdték közvetett, majd közvetlen, nyílt harcukat az ország ellen, az 1848. március előtti állapotok visszaállítása érdekében.
A politikai játszmák követhetetlenné tették az utat a katonák előtt, akiknek így csupán lelkiismeretük, meggyőződésük és hazaszeretetük adott iránymutatást.

A képzett parancsnokoknak, tiszteknek meghatározó szerepük volt a szabadságharc során a hadseregszervezéstől, a felfegyverzésen, az ellátás biztosításán át egészen a csapatok vezetéséig. Páratlan bravúr, ahogy kiépült a hadiipar, ahogy sorra alakultak a gyalogzászlóaljak, lovasszázadok, tüzérütegek és műszaki századok. A leglátványosabb sikerek azonban a győztes hadműveletek, sikeres csaták és ütközetek voltak, amelyek tanulmányozása után nem nehéz példákat sorolni a bátor parancsnoki kiállásra, vezetésre.

Clausewitz szerint kétféle bátorság létezik a személyes bátorság „azután pedig a felelősség vállalásának bátorsága ...”. Felelősség a döntések meghozataláért éppen úgy, mint a következmények vállalásában. A katonai vezetőknek a hadműveletek során folyamatosan döntéseket kellett hozniuk, akkor is, ha csupán bizonytalan hírek álltak rendelkezésre,
ha feltételezésekre épültek és akkor is, ha az elöljárói döntések nem határoztak meg az elérendő célon túl semmi többet. Görgei tábornok el is várta beosztott parancsnokaitól az önállóságot. Az elhatározás megfogalmazása, a parancsok időbeni kiadása azonban még egyáltalán nem garantálhatta a sikert. Nagysándor József tábornok augusztus 2-án Debrecen mellett aligha vállalt volna ütközetet, ha tudja, hogy szinte az egész orosz hadsereggel áll szemben. Bem tábornok számtalanszor adott parancsot támadásra, ami sajnos nem egyszer végzetes hibának bizonyult. Damjanich tábornok javaslatára kezdődött meg 1849. március közepén Cibakházánál a magyar fősereg első komolyabb támadó hadművelete, amelyet éppen ő fújt le azon téves hír megérkezésekor, hogy nem messze táborozik az osztrák hadsereg.
A hatalmas termetű tábornok személyes bátorságában senki sem kételkedhetett, de rögtön megrettent, amikor a magyar hadsereg sorsáért kellett volna felelősséget vállalnia. Hosszasan sorolhatnánk még a jó és a kevésbé jó, vagy rossz döntéseket, de még olyan helyzeteket is, amikor a megkésett döntések rontottak a kialakult helyzeten. Mindez azonban nem változtat azon a helyzeten, hogy a „fiatal” magyar honvédsereg sikerei annak a belátására bírták a bécsi udvart, a császári hadvezetést, hogy egyedül képtelen döntő győzelmet aratni felette. Ennél nagyobb elismerést a honvédsereg és vezető aligha érhettek el.

Természetszerűleg a császári hadseregben is voltak kiváló parancsnokok, megbízható, összeszokott csapatok, a honvédsereg azonban más értéket képviselt. Az erkölcsi fölény szinte végig a magyar zászló alatt harcolók oldalán volt. A hazaszeretet, a szabadság érzete,
a hadsereg forradalmi hangulata, eltökéltsége más minőséget adott ennek az erőnek. A világ legnagyobb haderejét, az orosz hadsereget kellett az országba hívni, hogy legyőzzék, fegyverletételre kényszerítsék a honvédsereget. Ezen a jelképes erkölcsi magaslaton álltak azok is, akik utolsó pillanatig ott álltak a katonáik élén, majd a bujdosás, az emigráció helyett, vállalva a felelősséget, tiszta lelkiismerettel a bíráik elé álltak. Az ítéletek ekkor már készen voltak.

A vértanúk halála egy tanulságot bizton hordoz; nem volt olyan erő, amely letéríthette őket arról az útról, amelyet a politika és a háború útvesztőjében választottak maguknak. Az úton végigmentek, kötelességüket teljesítve, egészen a vesztőhelyig. Ha ezt nem teszik, most szegényebbek vagyunk. Példájuk mi másra is emlékeztethetne minket, egyetemi oktatókat, mint a felelősségünkre a ránk bízott honvéd tisztjelöltek képzésében, a tisztjelölteket pedig az ismertetek elsajátításában; és mindannyiunkat a hazaszeretetre.


Csikány Tamás ezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017