Szűkítés



Minden Címke 209

Az aradi tizenhárom

    • Aradi 13 kép

Julier Ferenc ezredes a hadvezetésről írt művében a következőképpen fogalmazott:

„A hadvezér minden elhatározása a legnehezebb felelősség terhe alatt születik meg. Ezt a felelősséget minden igaz férfiúnak, rendszabályainak esetleges célszerűtlensége miatt hazájával szemben és az esetleg feleslegesen kiöntött vér miatt önön lelkiismeretével szemben mindig éreznie kell. E súlyos és szüntelen nyomasztó érzés alatt megszületett minden elhatározás szükségszerűen bizonytalan tényezőkön alapul.” A felelősségvállalásnak tehát minden katonai vezetőnek sajátjának kell lennie, másként aligha számíthat akár beosztottjainak, akár feljebbvalóinak megbecsülésére. Az önbecsülést sem szerezheti és tarthatja meg másként, csak ha a döntéseiért, tetteiért minden körülmények között vállalja a felelősséget. E példabeszédünkre az 1849. október 6-a legalább tizenhárom jó példával szolgál. A tábornokok a halálukkal példát mutattak a kötelességteljesítésből és a felelősségvállalásból.

Az 1848-49-es szabadságharc katonai vezetőinek többsége a forradalom előtt a császári-királyi haderőben szolgált. A Magyarországon állomásozó csapatok a magyar kormány megalakulása után, az uralkodó akaratának megfelelően, a nyár folyamán letették az esküt arra, hogy az új közhatalmat megvédelmezik. Ezen esküjük betartása azonban már „lázadóvá” tette őket akkor, amikor a császári hadak megkezdték közvetett, majd közvetlen, nyílt harcukat az ország ellen, az 1848. március előtti állapotok visszaállítása érdekében.
A politikai játszmák követhetetlenné tették az utat a katonák előtt, akiknek így csupán lelkiismeretük, meggyőződésük és hazaszeretetük adott iránymutatást.

A képzett parancsnokoknak, tiszteknek meghatározó szerepük volt a szabadságharc során a hadseregszervezéstől, a felfegyverzésen, az ellátás biztosításán át egészen a csapatok vezetéséig. Páratlan bravúr, ahogy kiépült a hadiipar, ahogy sorra alakultak a gyalogzászlóaljak, lovasszázadok, tüzérütegek és műszaki századok. A leglátványosabb sikerek azonban a győztes hadműveletek, sikeres csaták és ütközetek voltak, amelyek tanulmányozása után nem nehéz példákat sorolni a bátor parancsnoki kiállásra, vezetésre.

Clausewitz szerint kétféle bátorság létezik a személyes bátorság „azután pedig a felelősség vállalásának bátorsága ...”. Felelősség a döntések meghozataláért éppen úgy, mint a következmények vállalásában. A katonai vezetőknek a hadműveletek során folyamatosan döntéseket kellett hozniuk, akkor is, ha csupán bizonytalan hírek álltak rendelkezésre,
ha feltételezésekre épültek és akkor is, ha az elöljárói döntések nem határoztak meg az elérendő célon túl semmi többet. Görgei tábornok el is várta beosztott parancsnokaitól az önállóságot. Az elhatározás megfogalmazása, a parancsok időbeni kiadása azonban még egyáltalán nem garantálhatta a sikert. Nagysándor József tábornok augusztus 2-án Debrecen mellett aligha vállalt volna ütközetet, ha tudja, hogy szinte az egész orosz hadsereggel áll szemben. Bem tábornok számtalanszor adott parancsot támadásra, ami sajnos nem egyszer végzetes hibának bizonyult. Damjanich tábornok javaslatára kezdődött meg 1849. március közepén Cibakházánál a magyar fősereg első komolyabb támadó hadművelete, amelyet éppen ő fújt le azon téves hír megérkezésekor, hogy nem messze táborozik az osztrák hadsereg.
A hatalmas termetű tábornok személyes bátorságában senki sem kételkedhetett, de rögtön megrettent, amikor a magyar hadsereg sorsáért kellett volna felelősséget vállalnia. Hosszasan sorolhatnánk még a jó és a kevésbé jó, vagy rossz döntéseket, de még olyan helyzeteket is, amikor a megkésett döntések rontottak a kialakult helyzeten. Mindez azonban nem változtat azon a helyzeten, hogy a „fiatal” magyar honvédsereg sikerei annak a belátására bírták a bécsi udvart, a császári hadvezetést, hogy egyedül képtelen döntő győzelmet aratni felette. Ennél nagyobb elismerést a honvédsereg és vezető aligha érhettek el.

Természetszerűleg a császári hadseregben is voltak kiváló parancsnokok, megbízható, összeszokott csapatok, a honvédsereg azonban más értéket képviselt. Az erkölcsi fölény szinte végig a magyar zászló alatt harcolók oldalán volt. A hazaszeretet, a szabadság érzete,
a hadsereg forradalmi hangulata, eltökéltsége más minőséget adott ennek az erőnek. A világ legnagyobb haderejét, az orosz hadsereget kellett az országba hívni, hogy legyőzzék, fegyverletételre kényszerítsék a honvédsereget. Ezen a jelképes erkölcsi magaslaton álltak azok is, akik utolsó pillanatig ott álltak a katonáik élén, majd a bujdosás, az emigráció helyett, vállalva a felelősséget, tiszta lelkiismerettel a bíráik elé álltak. Az ítéletek ekkor már készen voltak.

A vértanúk halála egy tanulságot bizton hordoz; nem volt olyan erő, amely letéríthette őket arról az útról, amelyet a politika és a háború útvesztőjében választottak maguknak. Az úton végigmentek, kötelességüket teljesítve, egészen a vesztőhelyig. Ha ezt nem teszik, most szegényebbek vagyunk. Példájuk mi másra is emlékeztethetne minket, egyetemi oktatókat, mint a felelősségünkre a ránk bízott honvéd tisztjelöltek képzésében, a tisztjelölteket pedig az ismertetek elsajátításában; és mindannyiunkat a hazaszeretetre.


Csikány Tamás ezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017