Szűkítés



Minden Címke 209

A műveltség, mint életforma és szolgálat

Közös küldetésben 2

„Közös küldetésben – Katona és Lelkész az ember és a nemzet szolgálatában” című kötet elsőként tárgyalja e két életforma, műveltség és szolgálat kapcsolatát. E rövid írásom címeként Márai Sándor gondolatát idéztem, mint írta: „A pap és a katona műveltségüket életformaként élik és gyakorolják, ez a szolgálat.” A új kötet a Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg, melynek bemutatóját 2017. október 6-án tartották a Ludovika Campus dísztermében, miután a meghívottak részt vettek az Aradi Vértanúk megemlékező szentmiséjén, melyet Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek, metropolita celebrált a Szent László Kápolnában. Álljon itt egy félmondat Görgeitől: „…az igaz ügy örökre veszve nem lehet.”

A szentmisét követő könyvbemutatón részt vett Dr. Boross Péter korábbi miniszterelnök is. A bemutatón Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek, metropolita jó hangulatú visszaemlékezését követően, gratulált és köszöntötte a jelenlévőket.  A kötetet ajánlotta a Honvédelmi Miniszter megbízásából Dr. Földváry Gábor István Jogi és Igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár; a kötetet méltatta Dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök; bemutatta Dr. habil. Holló József Ferenc ny. altábornagy, miniszteri biztos; a szerzőknek és a Zrínyi Kiadó munkatársainak köszönetet Dr. Bíró László püspök, katonai ordinarius mondott. A könyvbemutatót moderálta Dr. Isaszegi János ny. vezérőrnagy a Zrínyi Kiadó mb. vezetője.
A Katolikus Tábori Püspökség részéről Berta Tibor ezredes általános helynök által összehívott, és Bíró László püspök által - vezetett közel két évvel korábbi - első megbeszéléseinken számomra körvonalazódott, hogy nemcsak egyszerűen hiánypótlásról van szó, hanem az egyedi ember, és közösségei identitásának megerősítéséről is. A kötetet olvasva, úgy gondolom, hogy csak az önértékeikre ráébredt nemzetek tudnak emberi léptékkel teremteni. Ilyen történelmi alapértékeink: az egyház és a honvédség. A kereszténység és a honvédség közösségmegtartó erejét nehéz, nem túlbecsülni a magyarság szempontjából. A közösséggel szemben e cselekvő hősiességben, nyílt fellépésben áll a legnagyobb felelősségérzet.


Mielőtt csupán legyintenénk a témára, célszerű mélyebben elgondolni e két emberi szükségletet. F. Braudel iskolateremtő francia történész megfogalmazásában, a civilizációk - és tegyük hozzá a nemzeti kultúrák - mélyén vallásos értékek rejlenek. Hozzátehetjük, hogy Isten dicsőítése, valamint nemzetek hősei, katonahősei történelmi tetteinek felmagasztalása, asszonyai és lányai szépségének megéneklése teremtette meg az emberiség intellektualitását, irodalmi-nemzeti azonosságtudatát, rituáléit, valamint más, közösségi tudatmezőit, eredetiségét.


„Akinek országa van, annak csatája is van.” – tartotta egy középkori, hűbéres mondás. A csatákban hősök születnek. A hős fogalma, az intenzív életveszély jelenlétét feltételezi. A harci szituációkban a hőssé válást nem a külső ideológia feszítőereje, hanem a hazával való belső kapcsolat teremti meg, mert az önfeláldozást nem lehet megparancsolni. A hősiességhez katonai erények kellenek! Hazánk történelme azt mutatja, hogy elszántan, veszélyeket vállalva egyaránt hősök voltak: az arcvonal-áttöréseket vezénylő parancsnokok, az áttöréseket végrehajtó bátor katonák, és mindezekhez a harctér pergőtűzében lelki támaszt nyújtó, az elesetteket méltósággal temető papok. Történelmünkben nem parancsolták az önfeláldozást, azoknak a papoknak, pap-katonáknak sem, akik a magyarság vértanúi, hősei lettek, így - Tomori Pál (1475-1526), Apor Vilmos (1892-1945), Brenner János (1931-1957), Mindszenty József (1892-1975), és hosszan sorolhatnánk. „Kassai őrjárat” című munkájában írja Márai Sándor (Révai, 1941, 168. o.): „Valamiért élni, egy eszményért, egy hivatásért: ez a sorsunk. Ez az írók, a papok, a nevelő szellemű katonák  dolga…A nyugati kultúra és civilizáció nem jöhetett volna létre nélkülük, s csak addig maradhat meg, míg alkotó, és hősies  – teszi hozzá a költő.


A szerzők között is olyan neves személyiségeket sorolhatok fel, mint: S. em. R. Dr. Erdő Péter bíboros, Magyarország prímása, Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke, a Pápaválasztó Bíborosi Testület tagja;  S. E. R. Gyulay Endre ny. Szeged-Csanád megyéspüspök, a MKPK volt alelnöke; S. E. R. Bíró László katolikus tábori püspök; Ft. Berta Tibor általános helynök; Ft. Jákob János protestáns tábori püspök; Dr. Pomogáts Béla Széchenyi Díjas irodalomtörténész; Dr. Benkő Tibor vezérezredes HVKF.; Lőrincz Kálmán ny. vezérezredes, volt MHPK.;  Dr. habil. Holló József Ferenc ny. altábornagy., c. egyetemi tanár, miniszteri főtanácsos;
Dr. Laurinyecz Mihály egyetemi tanár (PPKE); Ft. Robert McCabe ír tábori lelkész; Ft. prof. dr. Eduardo Baura egyetemi tanár (Pontificia Universitá  della Santa Croce (Róma); Mons. José Joaquin Matte Varas chilei püspök; S. E. R. Luc Ravel francia tábori püspök;  S. E. R. Werner Freistetter osztrák tábori püspök; S. E. R. Frantisek Rabek szlovák tábori püspök; k, Frölich Róbert ny. dandártábornok, országos főrabbi; Köves Slomó tábori főrabbi; Tótha Péter Joel vezető tábori rabbi; Dr. Zakar Péter történész, főiskolai tanár; Ft. Dr. Újházi Loránd kánonjogász, tudományos főmunkatárs. A kötet 32 szerzős, magam is egyik szerzője vagyok. Néhány hivatkozással szeretném ráirányítani a figyelmet a kötet sokoldalú megközelítéseire:


Erdő Péter a „Hadviselés és háború a katolikus egyház tanításában” című elemző tanulmányának összegzésében megállapítja, hogy „A háborúról szóló klasszikus tanítás olyan felismerésekből indul ki, amelyek a népek általános tapasztalatában, illetőleg a Biblia világában már a kereszténység előtt is jelen voltak. Jézus tanítása és az apostoli idők reflexiója egyszerre tükröz radikális állásfoglalást a béke, az önmérséklet és az igazságosság mellett, valamint realizmust a történelmi-társadalmi valóság vonatkozásában. A későbbi évszázadok során a kereszténység döntően befolyásolta a nyugati közgondolkodást és a politikai-etikai elméleteket.”1   A téma kapcsán fontos összefüggésekre irányítja a figyelmet Erdő Péter, mivel a nyugati katonai gondolkodás a háború lényegét, politikai-etikai elveit tekintve, áttörte a hagyományos keresztény elvek kereteit és  szélsőségekben mozgott a 20. században is. Elég ezzel kapcsolatban két dologra gondolnunk, (i) a Nyugat a korabeli technika vívmányait – gáz, elektromosság, kémiai anyagok, atom – korlátlanul alkalmazta tömegpusztításra; (ii) a búr háborúkban (1880-81 / 1899-1902) - messze megelőzve a németeket – az angol hadsereg részéről elsőként alkalmazták az ellenség megsemmisítésére, a koncentrációs tábort (concentration camp).   

Benkő Tibor vezérezredes „A honvédelem küldetése – katonai hivatás a megváltozott biztonsági környezetben” című tanulmányában kiemelte, hogy: „Eritreától Ukrajnáig fel-fellángoló, eltérő intenzitású háborúkkal találkozunk, amelyek hátterében már nem csupán  hagyományos területi, etnikai, vagy gazdasági konfliktusok állnak, hanem komplex, nehezen kezelhető kihívások, mint például a vízhiány  vagy az extremista ideológiák terjedése.” Ebből adódóan a modern katonai gondolkodás, akkor lesz hatékony, ha a jelenkorunk összetett konfliktus helyzeteit, az eddig megszokott „bevett normalitástól”, konvencióktól eltérően elemzi.         

Luc Ravel francia tábori püspök tanulmányában hangsúlyozza, „A Biblia megmutatja nekünk, hogy a gonosz ismét kijelöli rémisztő útját, mert nem egy adott csoporthoz vagy generációhoz tartozik, hanem mindenütt ott van. Újjászületik újra és újra ott, ahol nem is várnánk. Amikor úgy akarunk véget vetni egy háborúnak, hogy egy népcsoportot kiirtunk, a fegyveres konfliktus százszor erősebben születik újjá.” Fontos gondolat ez, mert megerősíti Nietzsche felismerését, hogy soha nem lehetünk nyugodtak, mert a gonosznak is van jövője! E gonosz gyökereit, - mint Luc Ravel is hangsúlyozza - magunkban is, de hozzátehetjük, hogy társadalmaink intézményrendszereiben, s nagyvárosi mesterséges értékeinkben is kell keresnünk. 

Frölich Róbert ny. ddtbk., országos főrabbi szubjektív, de pontos visszaemlékezésében „A tábori rabbinátus újraindítása” írja az 1993. július 13-án elfogadott 1990. évi IV. törvényt módosításáról, mely így fogalmaz: „A katonai szolgálatot teljesítő a vallását  - a katonai szervezet működési rendjével és a honvédelmi kötelezettség teljesítésével összhangban – szabadon gyakorolhatja.” Mint látható, kimaradt a gondok és egyeztetések sokaságát okozó: egyénileg.” – írja a főrabbi. Megjegyzem az „egyéni” kifejezés, más vonatkozásban is meghatározója a tömeghadseregtől eltérő profi hadseregnek, amikor a katona nemcsak egy szám, hanem egyéniség, neve, egzisztenciája van, értékeket választhat, építheti integritását, stb. Mindez minőségi különbség a korábbi időszakhoz képest, ami kihat az egész katonai kultúrára, benne a katonai felkészítésre a tiszt-, altisztjelöltek esetében is, a kiképzési módszerek megválasztására, és nem utolsósorban a katonai vezetésre. A hivatkozott tanulmányok is jól illusztrálják, hogy a közös szolgálat, közös tudásokat is magába foglal olyanokat, mint: a társadalom, a háború, és az ember természete, egzisztenciája; kulturális, etikai, oktatási, gondolkodási, valamint vezetési és szervezési stratégiák; szélsőségek, vallási szélsőségek; kölcsönös bizalom, együttműködés; a magyar nép és nemzet történetének-kultúrájának ismerete; a védelem iránti elkötelezettség, stb.    

Ajánlom az információkban (is) gazdag kötetet, különös témája iránt érdeklődő olvasóknak, szakembereknek, tanároknak valamint a tiszt-, és altisztjelölteknek egyaránt.

Prof. Dr. Harai Dénes

Jegyzet:

  1. Az idézetek a „Közös küldetésben – Katona és Lelkész az ember és a nemzet szolgálatában” című kötetből valók. Zrínyi Kiadó, 2017.
Cimkék: főoldali hír, 2017