Szűkítés



Minden Címke 174


Jelenleg 529 bejegyzés található Főoldali hírek kategóriában

Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása

    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 5
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 3
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 4
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 6
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 2
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 7
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 8
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 9
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 10
  • Előző
  • Következő

2017. augusztus 16-án, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tüzér hagyományai szerint, a belső avató ünnepség előtt, külön teremben gyűlt össze a légvédelmi- és tábori tüzér specializációkon végzett hét leendő hadnagy, hogy idén is átvehessék a tüzér honvéd tisztjelöltek tanulmányait ösztönző és jutalmazó két alapítvány elismerését és emlékérmeit. A Műveleti Támogató Tanszék rendezvényét Dr. Pohl Árpád ezredes a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, valamint Dr. habil. Horváth Tibor ezredes, a Katonai Vezetőképző Intézet intézetigazgatója is megtisztelte jelenlétével.

Az Izsák Dezső emlékére alapított „A Jó Magyar Tüzérekért” alapítvány oklevelét, kitűzőjét és pénzbeli támogatását a tábori tüzér specializáción minden évben a legjobb eredménnyel végzett honvéd tisztjelölt veheti át, melyet 2017-ben Bánki Szabolcs tábori tüzér hadnagy nyerte el.

A Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Bajtársi Köre által létrehozott „Szent Borbála Tüzér alapítvány” tanulmányi és közösségi munkája elismeréseként díszoklevéllel és névre szóló arany Szent Borbála emlékéremmel jutalmazta Böhm Lilla, Mészáros Csongor, Nagy Dániel légvédelmi tüzér specializáción végzett, valamint Bánki Szabolcs tábori tüzér specializáción végzett hadnagyokat. Díszoklevéllel és névre szóló ezüst Szent Borbála emlékéremmel jutalmazta Kurucsai Viktor légvédelmi tüzér specializáción végzett és Tallér Tamás Miklós tábori tüzér specializáción végzett hadnagyokat. Díszoklevéllel és névre szóló bronz Szent Borbála emlékéremmel jutalmazta Gerencsér Gergő tábori tüzér specializáción végzett hadnagyot. A „Szent Borbála Tüzér alapítvány” és  „A Jó Magyar Tüzérekért” alapítvány elismeréseit  Dr. Pohl Árpád ezredes, valamint Dr. habil. Horváth Tibor ezredes adta át. 


Megérkeztek az elsősök

    • Megérkeztek az elsősök 6
    • Megérkeztek az elsősök 5
    • Megérkeztek az elsősök 4
    • Megérkeztek az elsősök 3
    • Megérkeztek az elsősök 2
    • Megérkeztek az elsősök 1
  • Előző
  • Következő

Vasárnap még a Kossuth téren ünnepeltük az esküt tett hadnagyokat, hétfő reggel pedig az első évfolyamot kezdő honvédtisztjelölteket fogadtuk. Az ifjú honvédtisztjelölteket, illetve szüleiket Sári Szabolcs alezredes, a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj megbízott parancsnoka, illetve Dr. Szászi Gábor ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar oktatási dékánhelyettese tájékoztatta az előttük álló feladatokról,  a velük szemben támasztott követelményekről. Ezt követően aláírták ösztöndíj szerződésüket, átvették felszerelésüket és délután a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia bázisán, Szentendrén megkezdték az alapkiképzést.

Cimkék: 2017

92 honvédtisztet avattak az állami ünnepen

    •  dsc4106 2
    •  dsc4371 2
    •  dsc4243 2
    •  dsc4215 2
    •  dsc4193 2
    •  dsc4183 2
    •  dsc4169 2
    •  dsc4162 2
    •  dsc4151 2
    •  dsc4141 2
    •  dsc4083 2
    •  dsc4071 2
    •  dsc4019 2
    •  dsc3986 2
  • Előző
  • Következő

92 honvédtisztet avattak az állami ünnepen

Mást jelent ma a biztonság, mint akár csak egy évtizede: ismét védenünk kell határainkat, meg kell védenünk azt a független, szabad és európai országot, amelyet Szent István óta magyarok millióinak áldozata, jelleme és munkája formált - mondta Áder János köztársasági elnök vasárnap, államalapító Szent István király ünnepén, a Kossuth Lajos téren tartott tisztavatáson.

Az államfő szerint csaknem három évtizeddel szabadságunk visszanyerése után "újra látnunk kell, hogy csak az lehet igazán a miénk, amit újra és újra képesek vagyunk megvédeni". Áder János úgy fogalmazott: a haza minden polgára azt várja a most esküt tett honvédektől, hogy legyen biztonságban "nemzetünk, otthonunk, személyes életünk", védjék meg "szabadságunk és önállóságunk", és biztosítsák közös nyugodt jövőnket.

Az elnök beszédében felelevenítette: 1083 augusztusában László király bevonult Szent István székesfehérvári nyughelyére, hogy felnyittassa elődje sírját, és oltárra emelje ereklyéit, a koporsót azonban nem tudták megmozdítani. A krónikák szerint a király égi üzenetet kapott: amíg testvérviszály keseríti a hazát, Szent István nem nyújthat oltalmat. László megértette, mit kell tennie, és szabadon engedte ellenlábasát, a Visegrádon raboskodó Salamont. A koporsót megnyitották, az ünnepnek immár nem volt akadálya - idézte fel az államfő, úgy fogalmazva: "augusztus 20-án Szent István a magyar nemzet örök királya lett". Amikor 940 évvel ezelőtt László trónra lépett - folytatta -, zűrzavar, bizonytalanság, hódító ellenség és "Európa hatalmi játszmáinak fel-fellobbanó tüzei perzselték, fojtogatták fiatal országunkat". Az új király azonban felülemelkedett a széthúzáson, "erős törvények abroncsával tartotta együtt a nemzetet", és Szent István példáját követve ismét erős európai állammá formálta Magyarországot - hangsúlyozta Áder János.

Kiemelte, hogy Szent László megerősítette a végeket, rendet teremtett az állam működésében, elűzte a külső ellenséget, úrrá lett a belső háborúságon, szövetségeseket keresett és talált. Azt is mondta, hogy László király hazánkat a nyugati kultúrához kötötte, "kitartott a keresztény Európa mellett, hogy Magyarország a magyarok országa maradhasson, európaiságára büszke politikai nemzet, egyenrangú, szabad és független állam, mely együttműködik a bennünket tisztelőkkel, de ellenáll a jogainkat önkényesen csorbítani akaróknak". Szavai szerint Szent István annyi jóval indította útjára ezt a nemzetet, hogy több mint ezer év alatt sem fogytunk ki belőle. Szent László pedig erős politikai egységgé formálta Magyarországot, amelyhez "minden megpróbáltatás, minden fenyegetettség után vissza tudtunk találni" - tette hozzá. A köztársasági elnök szerint, ha ők nem lettek volna, "ma talán mi sem lennénk más, csak egy marék por a történelem országútján, amelyet minden arra kanyarodó szellő a hátára kap és széjjelszór".

Augusztus 20-án illő megemlékeznünk mindazokról, akik mindent megtettek azért, hogy ne így legyen: nemcsak királyainkról, hadvezéreinkről, a bátor reformerekről, hanem az országot romok alól újjáépítőkről, a válságokból mindig talpra állókról, a fogolytáborokból hazatérőkről, a forradalmak névtelen hőseiről, azokról a nemzedékekről, amelyeknek kevés győzelem, de annál több megpróbáltatás jutott, "szüleink, nagyszüleink nemzedékéről, akiknek életében több volt a várakozás, mint a beteljesülés" - sorolta. Áder János beszéde végén úgy fogalmazott: hiába sárgultak meg a krónikák lapjai, hiába telt el annyi idő, született és halt nemzedékek sora, és változott annyit a világ, a hazaszeretet fölött nem járt el az idő. "Elég, ha ugyanúgy szeretjük ezt a közös hazát, ahogy szüleink és azok szülei tették. Határtalanul. Mert a haza minden előtt" - zárta szavait.

Simicskó István honvédelmi miniszter arról beszélt, hogy amíg vannak ilyen magyar fiatalok, akik a katonai hivatást választják, és esküjük szerint akár életüket is feláldoznák az ország védelmében, "addig van nemzeti jövőnk".

A tárcavezető kitért arra, hogy az államalapítás ünnepe keresztény hitünk ünnepe is egyben. Úgy fogalmazott, csak az a keresztény hit, amelyet Szent Istvántól kaptunk, vihet előre minket. Hangsúlyozta: ahhoz, hogy gyermekeink, unokáink számára megőrizzük Magyarországot, s magyarként élhessenek itt, meg kell védeni az ország határait, fel kell lépni az olyan veszélyek ellen, mint a tömeges illegális bevándorlás, a terrorizmus.

A miniszter kitért arra, hogy az államalapító Szent Istvánt még a keleti ortodox egyház is szentként tisztelte, ez is mutatja, milyen maradandót alkotott. Felidézte: fiához, Imréhez írt intelmeivel a mai nemzedéknek, magyarságnak is utat mutat. Az első három intelem a hit fontosságáról, annak megtartásáról szól, míg a negyedik a vitézekről, katonákról, akik védelmezik a hazát - fejtette ki Simicskó István, kiemelve: valamennyi korban meg kell becsülnünk katonáinkat.

 A honvédelmi miniszter az esküt tevő tiszteknek elmondta: a magyar kormány felismerte, hogy elengedhetetlen a honvédség szellemiségében, harcedzettségében, védelmi képességében való megerősítése. Ez a munka megkezdődött, a Magyar Honvédség mintegy 25 év után ismét a fejlődés útjára lép - jelentette ki Simicskó István.

Idén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 92 honvédtisztjelölt hallgatója tette le katonai esküjét. Ennek részeként, folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt, fogadalmukat kardrántással, "a hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg.

 A katonák ünnepélyes avatását Áder János államfő, Simicskó István miniszter, Benkő Tibor vezérkari főnök, Patyi András rektor, valamint kormányzati, állami és katonai szervezetek, a diplomáciai testület képviselői mellett - az esős idő ellenére - több száz érdeklődő nézte végig.


forrás: MTI


Cimkék: tisztavatás, 2017

Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is

    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 11
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 14
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 12
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 13
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 10
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 4
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 5
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 9
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 7
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 8
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 6
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 3
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 2
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 1
  • Előző
  • Következő

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 92 végzős hallgatója vehette át diplomáját a Magyar Tudományos Akadémia épületében rendezett oklevélátadó ünnepségen. A honvédtisztjelöltek közül hatan kiváló eredménnyel végeztek, többen pedig külön elismerésben is részesültek. A friss diplomásokat az augusztus 20-i állami ünnepen avatják majd honvédtisztté.

„Mai rendezvényünkön a bizonyítást, a biztonságot és a bizalmat is ünnepeljük”- mondta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szerint a most végzettek bizonyították, hogy képesek önálló értelmiségként folytatni pályafutásukat. de emberként is helyt álltak. A rektor hangsúlyozta azt is, hogy nemcsak a hallgatóknak, hanem magának az intézménynek is folyamatosan bizonyítania kell, hiszen az egyetemi szintű oktatás mellett olyan többletfeladatokat is el kell látnia, mint a nevelés, a kiképzés és a fejlesztés. A biztonság kapcsán megjegyezte, hogy az több helyen is szerepel a hatályos magyar alkotmányban is, így például a preambulum rögzíti, hogy a polgároknak és az államnak az egyik közös célja a biztonság. „A béke és a biztonság megteremtésében és megőrzésében elsősorban a magyar honvédségre számíthat az ország, a nemzet”- tette hozzá Patyi András. Megjegyezte, hogy a most végzett hallgatók, immáron honvédtisztként munkájukkal, szolgálatukkal az alapvető szabadságjogok érvényesülését fogják szolgálni, miközben ezen jogok egy részét ők csak korlátozva tudják majd igénybe venni. A rektor beszédében megköszönte a végzett hallgatóknak, hogy bíztak az intézményben, a tanáraikban, kiképzőikben és saját magukban is. Megjegyezte azt is, hogy az ünnepség arra is jó alkalom, hogy emlékezzenek az 1145 hősi halált halt egykori ludovikás hallgatóra is. „Az ő személyes áldozatuk lebegjen példaként az Önök szeme előtt”- tette hozzá Patyi András.

A rendezvényen 92 hallgató vehette át oklevelét, hadnagyi vállszalagját és avatási szablyáját. A kiváló tanulmányokért kitüntető címet hatan- Imre Péter, Mészáros Csongor, Nagy Dániel, Benyusovics Edina, Jávorszki Dorina és Herczeg László- kapták meg Dr. Orosz Zoltán altábornagytól, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettesétől. Kiemelkedő tanulmányi eredményükért és példás magatartásukért Mészáros Csongor és Böhm Lilla honvédtisztjelöltek Ludovika Gyűrűt vehettek át az ünnepségen. Utóbbi megkapta a kar „jó tanulója, jó sportolója” címet is. Szintén Ludovika Gyűrű elismerésben részesült Dr. Szabó Tibor alezredes, a HHK Katonai Vezetőképző Intézet, Műveleti Támogató Tanszék egyetemi docense. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által alapított díjak közül Egyetemi Szakmai Ösztöndíjat Gál Bence, Pro Juventute díjat Karászi Olivér, míg Egyetemi Közösségi Díjat Szabó Árpád Gergely vehetett át Kosztrihán Dávidtól, az EHÖK elnökétől. Szabó Árpád Gergely megkapta az NKE és a Védelmi Információs Központ Közhasznú Alapítvány közös díját, a Díszserleget is.

Ünnepi beszédében Dr. Vargha Tamás elmondta, hogy a magyar honvédség a nemzet egységének egyik fontos szimbóluma. A honvédelmi tárca miniszterhelyettese hozzátette: őseink példája bizonyítja, hogy a haza nemcsak egy földrajzi tér, hanem sorsközösség és lelkületi összetartozás is egyben. Hangsúlyozta, hogy a magyar honvédség az utóbbi években újra megbecsült szereplőjévé vált társadalmunknak. „Számos új biztonsági kihívásnak kell megfelelnünk, amelyben természetes módon felértékelődött a magyar honvédség szerepe is”- tette hozzá a miniszterhelyettes. Vargha Tamás beszélt arról is, hogy az egyetem honvédtisztjelölt hallgatói is részt vettek a migrációs válság kezelésében, valamint számos hazai és nemzetközi gyakorlaton álltak helyt. „Az elmúlt években fegyelmet, alázatot, szorgalmat és kitartást tanultak, ezek nemcsak hivatásul alapját, hanem életük gerincét is adhatják”- hangsúlyozta a tárca helyettes vezetője, aki szerint a magyar kormány elkötelezte magát a magyar honvédség modernizálása mellett. Erről árulkodik a Zrínyi 2020. honvédelmi-és haderő-fejlesztési program is.

A végzős hallgatók nevében Jávorszki Dorina mondott válaszbeszédet. Kiemelte, hogy nem egy szakmát, hanem egy hivatást választottak maguknak, amikor az egyetemre jelentkeztek. Szerinte az elmúlt években sokat tanultak oktatóiktól és parancsnokaiktól, de egymástól is.

Az ünnepség végén Dr. Pohl Árpád ezredes arról beszélt, hogy bár a tisztképzés az egyetemen történik, de nagy szerepet játszik benne a Ludovika Zászlóalj és maga a magyar honvédség is. A HHK dékánja beszédében a hazaszeretet fontosságát hangsúlyozta. Szerinte a most végzettek valamennyi ismeretet megszerezték a tiszti pálya elkezdéséhez, de az továbbra is folyamatos felkészülést igényel majd tőlük.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 92 végzett hallgatóját az augusztus 20-i állami ünnepen avatják majd tisztté.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Tisztavatás előtt

    • hhk2
    • hhk3
    • hhk1
    • img 6200
    • img 6159
    • hhk5
    • hhk4
  • Előző
  • Következő
A Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj 92 végzős honvédtisztjelöltje már javában készül az augusztus 20-ai tisztavatásra. A múlt héten elkezdett felkészülés során a Magyar Honvédség Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység, Honvéd díszzászlóalj katonái segítik a tisztikar legfiatalabb tagjait, illetve alsóbb éves társaikat az alaki fogások pontos elsajátításában.
 
A hadnagyi csillag várományosai mind sikeres záróvizsgát tettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon, közülük 6 fő kiváló eredménnyel végzett. A felkészülést a napokban megtekintette Dr. Pohl Árpád ezredes, a kar dékánja.
 
A következő napokban a felkészülés mellett már az ünneplés is átveszi a szerepet a fiatal katonák életében, hiszen 2017. augusztus 18-án, szüleik, hozzátartozóik, elöljáróik előtt, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében átveszik tanulmányaik lezárását igazoló okleveleiket, egyéb elismeréseiket, valamint a tisztikarhoz tartozás jelképét, a szablyát.
 
Szöveg és fotó: HHK
Megosztás a Facebook-on

Cimkék: tisztavatás, 2017

Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén

Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Repülő Intézetének hallgatói a közelmúltban részt vettek a NATO első multinacionális repülő egységének, az E-3A Komponens megalakulásának 35. évfordulóján. Az évforduló alkalmából a németországi, Geilenkirchen mellett található repülőterén nyílt napot szerveztek, melyen változatos programokkal várták az érdeklődőket. A kétnapos rendezvényre (július 1-2.) több mint harminchétezer (köztük sok magyar) látogató érkezett.

Az E-3A Komponens munkájában részt vevő országok mindegyike külön standdal rendelkezett, amelyről a saját országuk légiflottájához kapcsolódó emléktárgyakat, felvarrókat, ismertetőket és frissítőket árultak a résztvevőknek. Ebben a munkában segédkeztek a hallgatók, akik már egy nappal a rendezvény előtt a helyszínre érkeztek a Magyar Honvédség egyik AN-26 típusú szállítógépével. A helyszínen az ott szolgálatot teljesítő magyarok voltak a kis csapat segítségére, akik a regisztrációt követően körbevezették őket a bázison. Az este nemzetközi csapatépítő rendezvénnyel telt, melyen megismerkedhettek egymással a pilóták, a gépszemélyzet tagjai és a többi résztvevő. A program végeztével, buszokkal szállítottak mindenkit a kijelölt szállodákba, a hallgatóinkból álló csoport egészen a kisvároshoz közeli Hollandiáig utazott.

    • Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén -1

Másnap tíz órától kezdődött a munka, a viszonylag rossz időjárás ellenére is rengeteg látogató volt kíváncsi a különböző NATO tagországok standjaira. Ezt jól mutatja, hogy még kora délután is több száz méteres sorokban várakoztak a bejutásra. Minden okuk meg volt rá, ugyanis a kiállítók igazán izgalmas dolgokkal készültek, többek között a nemzetek hozták saját repülőgépeiket is. A kiállított állomány igen változatos volt, bár számban kiemelkedtek közülük a NATO E-3A AWACS típusú gépei, melyekből néhányat belülről is meg lehetett nézni. Természetesen nem hiányozhatott a Magyar Honvédség egyik JAS-39 Gripenje sem. Záráskor a Komponens magyar nemzetiségű tagjai látták vendégül hallgatóinkat a bázis étkezdéjében. Az est ismét csapatépítő programmal zárult, melyet népszerű német együttesek színesítettek.

A másnap délelőtti órákban a szervezők, a hallgatók és a kiállítók ismét felkészültek a több ezres tömeg fogadására. A magyar stand ismét rendkívül népszerű volt a vendégek körében. Hallgatóink azért szakítottak időt arra is, hogy körbejárjanak és megtekintsék a többi ország által kínált látnivalókat is. A második nap végére már ők is érezték: nem csak a családi programokról szól ez a rendezvény, hanem egy három évtizedes partnerkapcsolat szimbóluma, mely Geilenkirchen városának és a szomszédos települések katonai szervezeteit fogja egységgé.

Az utolsó nap a tisztjelöltek számára szabadfoglalkozás volt, melyet kihasználva jobban megismerték a bázis részeit és az egységek települési helyeit. A Komponens magyar tagjai kiemelkedő vendégszeretetének és szervezettségének köszönhetően a kis csapat a bázison tölthette az éjszakát. 

    • Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén -2
Cimkék: főoldali hír, 2017

Honvédelmi igazgatási továbbképzés civileknek

    • photo 20170519 110054
    • photo 20170519 100829
    • photo 20170519 100853
  • Előző
  • Következő

A védelmi, honvédelmi igazgatásba nyújt bevezetést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új továbbképzése, amelynek célja többek között az, hogy a honvédelemben közreműködő szerveknél dolgozó kormánytisztviselőknek széles körű ismeretet nyújtson a honvédelem rendszeréről a jelenlegi biztonságpolitikai környezet előzetes bemutatásával, valamint a honvédelmi ágazat különleges jogrendi felkészülésére vonatkozó ismeretek átadásával.

A kurzus a honvédelmi felkészítés területén teljesen egyedülálló, hiszen a rendszeres honvédelmi igazgatási tanfolyamokat eddig csak katonák és a honvédségnél dolgozó kormánytisztviselők végezték el. Az NKE Fenntartói Testület szándékának megfelelően azonban az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK) a közszolgálati tisztviselők képzéséért felelős Államtudományi és Közigazgatási Karral (ÁKK) együttműködésben új kaput nyitott a civil közigazgatás irányába, és olyan tanfolyamot hoztak létre, amely a közigazgatásban foglalkoztatott tisztviselők számára elérhető.

A képzés célja a honvédelem és különösen a Magyar Honvédség mint sajátos állami alrendszer bemutatása, valamint a válsághelyzeti felkészülés honvédelmi vonatkozásainak megismertetése, ideértve az alaptörvényi különleges jogrend eseteit (rendkívüli állapot, szükségállapot, megelőző védelmi helyzet, terrorveszélyhelyzet, váratlan támadás, veszélyhelyzet) és a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet egyaránt. Az oktatók a honvédelmi igazgatás döntés-előkészítő és szakmai szerveinél beosztásban lévők számára a honvédelmi igazgatást átfogóan, elméleti és gyakorlati aspektusból kívánták bemutatni. A képzés eredményeként a résztvevők nem csupán szűk szakterületük szabályozási és gyakorlati sajátosságait ismerték meg, hanem holisztikus áttekintést kaptak a teljes hazai honvédelmi igazgatásról is. A továbbképzés által felölelt ismeretanyag nélkülözhetetlen az olyan, honvédelemben közreműködő szervnél betöltött kormánytisztviselői munkakör ellátásához, amely részben vagy egészben honvédelmi feladatok végzésével jár vagy járhat. A tanfolyami végzettség feltétele a tanfolyamon való 100%-os jelenlét és sikeres írásbeli vizsga volt.

Magyarország függetlenségének, területi épségének és integritásának fegyveres védelme elsősorban a Magyar Honvédségre, másodsorban a rendvédelmi és más szervek közreműködésére, az állampolgárok hazafias elkötelezettségére és áldozatkészségére épül. A modern hadviselés és az azon túli biztonsági kihívások robbanásszerű fejlődésével az ország fegyveres védelme nagyságrendekkel komplexebbé és aktívabbá vált – teret adva ezzel a fegyveres testületek és a civil közigazgatás közti mindennapi együttműködésnek. E kihívások miatt különösen nagy jelentőségű azon civilek védelmi, honvédelmi képzése, akik a honvédelemben közreműködő szerveknél töltenek be beosztást, illetve akik munkájuk során közvetve vagy közvetlenül védelmi, honvédelmi feladatokkal kerülnek kapcsolatba. Szükség volt egy olyan képzésre, amelynek célja a honvédelmi igazgatás döntés-előkészítő és szakmai szerveinél beosztásban lévők számára a védelmi, illetve honvédelmi igazgatás átfogó, elméleti és gyakorlati aspektusból történő bemutatása. Egy ilyen képzés fontossága továbbá abban is megragadható, hogy a védelem terén is lehetőséget teremt a civil közigazgatási szakemberek tapasztalatainak, ismereteinek bővítésére és az esetleges szakmai kérdéseik, javaslataik becsatornázására, ezzel támogatva az állam- és közszolgálat-fejlesztést. E továbbképzés ezáltal nélkülözhetetlen – a honvédelmi törvényben felsorolt – a honvédelemben közreműködő szerveknél betöltött minden olyan beosztáshoz, amely részben vagy egészben honvédelmi feladatok végzésével jár, vagy járhat.

Az első kurzust 2017 májusában az NKE HHK, az NKE ÁKK Vezető- és Továbbképzési Központja, valamint a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztálya Honvédelmi igazgatási ismeretek kormánytisztviselőknek címmel szervezte meg a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson.

A tanfolyamot Dr. Szászi Gábor ezredes, a HHK oktatási dékánhelyettese, valamint Dr. Varga Attila Ferenc ezredes, a HM Védelmi Igazgatási Főosztályának vezetője nyitotta meg. A tematikát úgy állították össze, hogy a hallgatók a lehető legszélesebb képet kapják a honvédelem rendszeréről és az ahhoz kapcsolódó közigazgatási feladatokról. Az első modulban bemutatták Magyarország biztonságpolitikai környezetét, valamint azokat a nemzetközi biztonságpolitikai trendeket, amelyek közvetlenül is befolyásolják hazánk biztonságának alakulását és ezáltal az állam honvédelmi feladatait. Az előadásokon nagy hangsúlyt fektettek az új típusú biztonsági kihívásokra, amelyek kiemelten jelentősek hazánk biztonsága szempontjából. Ezek keretében a hallgatók információkhoz jutottak a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetről, a terrorizmussal kapcsolatos kihívásokról és jelenségekről, az új típusú biztonsági környezettel összefüggésben a NATO válaszairól és lehetőségeiről.

A második tantárgyblokk oktatása során a hallgatók megismerhették Magyarország honvédelmének alkotmányos alapjait és a védelmi alkotmány rendszerét, nagy figyelmet szentelve a különleges jogrend fogalmának, a magyar jogrendszerben fellelhető különleges jogrendtípusoknak, valamint az azokban bevezethető rendkívüli intézkedések rendszerének. Ugyancsak kiemelt téma volt a honvédelem felső szintű vezetésének és irányításának kérdésköre, amely révén a hallgatóság megismerhette a honvédelem rendszerét, irányítási és vezetési mechanizmusait, valamint szervezeti felépítését és közjogi struktúráját.

A képzés harmadik modulja tartalmazta a szoros értelemben vett védelmi igazgatás kérdéskörét. Ennek oktatása során a hallgatók megismerhették a honvédelmi igazgatás fogalmát, rendeltetését, rendszerét és feladatait, valamint a biztonsági környezet változásainak a védelmi igazgatásra gyakorolt hatását. Ismereteket szereztek továbbá a honvédelmi igazgatás egyes speciális területeiről is, mint például a Honvédelmi Katasztrófavédelmi Rendszer, a nemzetgazdaság védelmi célú felkészítése vagy a NATO Válságreagálási Rendszere, és az azzal összhangban álló Nemzeti Intézkedési Rendszer.

A tanfolyam negyedik, egyben utolsó része a honvédelmi igazgatás egy részterületét, a katonai igazgatás rendszerét mutatta be. Ennek során a hallgatók megismerhették a katonai igazgatás rendszerét, hatósági és hadkiegészítési feladatait. Ismereteket szerezhettek továbbá a katonai és a honvédelmi igazgatás viszonyrendszeréről, a katonai igazgatás egyes különleges jogrendi feladatairól és felkészülési intézményeiről, valamint az önkéntes tartalékos rendszerről.

Az elméleti képzést a HHK Haditechnikai Tanszékének gyakorlati bemutatója követte, amely során a Magyar Honvédségben rendszeresített és alkalmazott kézifegyvereket, illetve gépjármű-technikai eszközöket mutatták be. A tanfolyam zárásaként egy írásbeli teszt kitöltésével az 58 beiskolázott résztvevő sikeresen adott számot a képzés három napja alatt szerzett tudásáról.

A Honvédelmi igazgatási ismeretek kormánytisztviselőknek című képzés a szervezők tervei alapján egy rendszeres tanfolyamsorozat első lépését jelentette, amelyet – a tisztviselői igények függvényében – minden tanulmányi félévben indítanak.


Szöveg: Dr. Petruska Ferenc őrnagy, egyetemi tanársegéd

Megosztás a Facebook-on


Hadizoológia

    • 45888 hvyaysrfpu 1501158811

A világtörténelem nagy csatáit nemcsak az emberek, hanem az őket segítő állatok is vívták egymással. Most induló sorozatunkban az állatvilág „harcosait” mutatjuk be Önöknek. A cikk szerzője Fuisz Tibor István PhD, főmuzeológus, a Természettudományi Múzeum munkatársa.

Mottó:

Albert Einstein: „Nem tudom, hogy a harmadik világháborút milyen eszközökkel fogják vívni, de a negyediket kövekkel és botokkal.” És ha végigtekintünk az emberiség háborúinak történetén, egy dolgot biztosan hozzátehetünk: lévén az ember biológiai lény, ha lesznek emberek, akkor lesz élővilág is, és az állatvilág seregeit vagy magányos harcosait bevetik majd abban az eljövendő „hightech” vagy kőkori csatában is…

Az ókori hősök elképzelhetetlenek remek fegyvereik nélkül, de halhatatlan hírnévre gyakran négylábú harcostársaik hátán „lovagolva” emelkedtek. Gondoljunk csak nagy Sándor híres lovára, „Bucephalos”-ra, amelyről Indiában, hódításai legkeletibb frontján, várost nevezett el, vagy Hannibál az Alpok hágóin átterelt harci elefántjaira. Biztos sokan meglepődnek rajta, de a legnagyobb szárazföldi emlősök harctéri bevetésére a délkelet-ázsiai hadszíntér dzsungeljeiben gyakran sor került a második világháborúban. Sőt az 1987-ben Kirkuknál az iraki csapatok nehéz fegyverzetét is vastagbőrű agyarasok szállították. A szárazföldi hadszíntereken az ember legjobb barátja, a kutya, nemcsak őrző-védő feladatokat látott el, szánt húzott, hanem a Szovjetunió Vörös Hadserege a támadó német harckocsik ellen is bevetette őket.

Az égbolton, ahová az ember levegőnél nehezebb repülőkön csak a 20. században merészkedett, az ókor óta a postagalambok közvetítik szélsebesen üzenetinket. Bevetésüket a második világháborúban a német hadigépezet egyik kiemelkedő alakja, Heinrich Himler – az SS főparancsnoka  – vezényelte, míg az angolok vándorsólymok bevetésével vették fel ellenük a harcot a normandiai partraszállás titkát féltve. Talán ennél is megdöbbentőbb, hogy a szárnyas hírvivőkre bombák vezérlését, légi fényképezést, sőt, gyújtóbombás tömegtámadás szerepét is kiosztották a stratégák. És náluk is sötétebb fenyegetést hordoznak az állatvilág ízeltlábú képviselői: akár támadó fegyverként, akár mezőgazdasági kártevőként, akár betegségek terjesztőiként vetik be őket.

És ha a tenger hullámai alá merülnénk, ahol a hideg, az oxigénhiány, vagy a ragadozók gyorsan végezhetnének a bevetett katonákkal, a búvárok még rendkívül jól képzett, és különleges eszközökkel felszerelt delfinekkel, oroszlánfókákkal is szembe találhatják magukat. Persze a hadtörténelem itt sem cáfol rá „hagyományaira”: a támadódelfinek, az aknaszedő fókák gyakran hadizsákmányként vagy keményvalutáért cseréltek gazdát a 21. század zavaros éveiben.

Elmondhatjuk, hogy a legkülönfélébb tulajdonságok tették lehetővé, hogy az állatvilág képviselőit bevessék a csatatereken. A különleges alkalmazkodás, az egyes fajok evolúciós múltja és az emberi elme határokat nem ismerő ereje alkotta a gyakorta halálos egyveleget. A rovarok vagy a szelindek denevérek esetében a tömeges bevetés lehetősége volt a kulcs. A denevérek és delfinek esetében részben a hihetetlenül fejlett echolokációs rendszer tette lehetővé a fegyveres erők számára bevetésüket. A palackorrú delfin, szirti sas és a kutya esetében az idomíthatóság és együttműködési hajlam volt az aduász. És persze az „állati elmék” kimagasló fejlettsége sem elhanyagolható, legyen szó a delfinek jelbeszédértéséről, a galambok tájékozódásáról, vagy akár a KGB igényei szerint kitenyésztett titkos csodafegyverről, a moszkvai őrkutyáról.

Ízeltlábúak

Az „Egri csillagok” című magyar film jeleneteiben a védők nemcsak vastag átkokat, de köveket, forró vagy égő olajt, és lángoló szurkot zúdítottak a támadókra. Ezek a célzó berendezés nélküli eszközök azonban egy pajzzsal könnyen kivédhetők. Az ókorban és később a középkorban már bevetettek olyan „okos bombákat”, amelyek aktív célkereső és célravezető fedélzeti számítógéppel rendelkeztek. I.e. 199-ben Septimus Severus császár a közel-keleti Mezopotámiára támadt. Légiósait Hatra városának védői hihetetlen fegyver bevetésével kényszerítették meghátrálásra: a római légiókat a védművekről rájuk szórt sivatagi skorpiókkal futamították meg. A maják pedig kultikus agyagszobrokkal védekeztek a támadók ellen: de a nagyobb hatásfok elérése érdekében fejdíszükben darazsakat, méheket rejtettek el... A technológia fejlődés sorozatlövő fegyverekben érte el a támadó rovarok célba juttatásának csúcspontját: Oroszlánszívű Richárd a XII. században a harmadik keresztes hadjárat során szélmalom-szerű, sok-karos szerkezettel hajította a szalma méhkasokba zárt fullánkos rovarokat rejtő bombáit az ostromlott célpontra.

A támadó ízeltlábúak bevetésére a 20. században is találunk példát: a vietnami háborúban a földalatti alagutakba elhelyezett csapdák elsütő szerkezetét néha kézigránátokhoz, más esetekben skorpiókkal teli dobozokhoz kötötték…

A rovarok azonban nemcsak támadókedvükkel, vagy gyilkos mérgükkel válhatnak fegyverré. A békés növényevők is csatarendbe állíthatók. Jó példa erre a burgonyabogár, vagy kolorádóbogár (Leptinotarsa decemlineata).

1944-re a náci Németország egy titkos akció keretében 30.000.000 burgonyabogarat halmozott fel az angol mezőgazdaság összeroppantására. A szigetország élelmiszerellátása kritikus kérdés volt, hiszen a náci tengeralattjárók által tizedelt szövetséges kereskedelmi flotta elsősorban a hadianyag-utánpótlást szállított a gyarmatokról és az Egyesült Államokból. A háborús népélelmezés fontos eleme volt a szigetországban a 400.000 hektáron termelt burgonya. A tömegével tenyésztett csíkos páncélzatú rovarokat bombákkal kívánták célba juttatni a Luftwaffe, de szerencsére közbeszólt a német alaposság. 1943-ban a próbaként kiszórt 40.000 burgonyabogárból mindössze 100-at találtak meg a rovarászok, így konstatálták, hogy a bogarak ügyesen terjedtek szét a német földeken. Aztán több százezret szórtak szét 1944-ben főpróbaként otthon. SIKERÜLT! A hatalmas mezőgazdasági kárt okozó rovarok ellen már csak a propagandagépezett tudták bevetni: az angolok diverzáns akcióival magyarázták a bogarak féktelen elszaporodását!

Aki azt hiszi, hogy a történelem nagy csatáit kizárólag a szuronyos vagy lovasrohamok, és a tüzérségi pergőtűz döntik el, alaposan téved. Ismert tény, hogy Oroszország egyik legfőbb védelmezője a retteget „Tél Tábornok”. Sok támadó hadsereget kényszerített meghátrálásra a cári időkben majd a későbbi fegyveres konfliktusok során is. De talán kevesen tudják, hogy „Tél Tábornok” kiemelkedő szövetségesei apró ízeltlábúak voltak. 1812-ben Napóleon támadó expedíciós hadserege egyes hadtörténészek szerint 435 ezer bevethető katona mellett 165 ezerre tehető tartalék és a kiszolgáló személyzettel indult keletre. Azonban az oroszokat csaknem háromszorosan felülmúló elit haderő alig tudott harcba bocsátkozni a folyton visszavonuló, a felperzselt föld taktikáját bevető ellenséggel. A franciák a borogyinói csatában ugyan győztek, és Moszkva elesett, de a támadók hamar visszavonultak, és végül Napóleon katasztrofális mérleggel zárta a hadjáratot. J. A. Lockwood 2009-es könyvében leírja, hogy a támadó hadsereg 450.000 emberéből 200.000 vált a ruhatetvek által terjesztett tífuszt okozó Rickettsia prowazekii baktérium áldozatává. Alan Schom Bonaparte Napóleon című könyvében azt írja: hatszáztizenkétezer fős franciaseregből négyszázezer meghalt, százezer pedig hadifogoly lett. És 200 ével később az első világháború vérzivataros éveiben szintén a tetvesség és tífusz vált a megmerevedett arcvonalakon rostokoló, éhező, fázó katonák egyik fő vámszedőjévé.

A történelem legkegyetlenebb népirtását tudtán kívül I. Dzsanibég tatár kán, Batu kán unokája szabadította Európára 1343-ban. Akkoriban a pestis fertőzési útjáról még semmit sem tudtak a harcoló felek, az arany horda utolsó kánja mégis baktériumokkal ölte meg legtöbb ellenfelét és a vétlen áldozatok millióit… A genovai kereskedők által tengeri úton támogatott Kaffa kereskedővárost három évig ostromolták a tatárok. Az ostrom végén az utánpótlással Ázsiából behurcolt pestis ütötte fel a fejét a támadók sorai között. A visszavonulást fontolgató tatár sereg kőhajító gépeivel pestisben elhunyt katonák tetemeit lőtte be az ostromlott várba. A pestises holttestek keléseiből közvetlen módon is áterjedhetett a védőkre a Yersinia pestis baktérium által okozott betegség, de villámgyors elterjesztésben a kórokozókat hordozó, a holtakról menekülő bolhák is segédkeztek. A pestisjárvány elől hajókon menekülő védők egész Európában elterjesztették a pestist, ami végül 25 millió áldozatot követelt. Anglia akkori 3,1 milliós lakosságának csaknem a fele, Firenze lakosságának szintén a fele, Hamburg kikötőváros lakóinak 2/3-a meghalt. Azonban a pestis elterjesztésében nemcsak az emberen élősködő bolha (Pulex irritans) működhet közre. A Yersinia pestis baktériumot a bolhák kb 30 faja, terjeszti, és ezek 200 feletti rágcsálón pl. a városokban könnyen elszaporodó vándorpatkányokon is szaporodnak. A legvérfagyasztóbb hadifegyver kísérleteket patkányok, hadifoglyok és bolhák bevetésével a japán hadsereg követte el a második világháború során.

Shiro Ishii (1892–1959) tábornok pályafutása elején ígéretes frontsebészként indult, de jellemrajzához talán hozzátartozik, hogy társadalmi érzékenysége is magas fokú volt: egyetemei tanulmányai során az Kyotoi Császári Egyetem elnökének lányát vette feleségül, és így karrierje hihetetlenmagasságba ívelhetett. 1921-ben hadnagyi rangban a császári hadseregbe rendelték, és két éves külföldi tanulmányútja után a japán hadseregben a biológiai fegyverek szakértőjeként programot indított 1932-től. 1936-ban parancsnoksága alatt megalakult a 731-es orvosi különítmény, a megszállt Kínában, Habrin városa mellett. A fedősztori szerint a 6 négyzetkilométeres katonai bázis fűrésztelep volt, és emellett víztisztítással foglalkoztak. Valójában a biológiai fegyverek kifejlesztését célzó kutatóbázison 10.000 ember dolgozott, és intenzív biofegyver-kutatás, -fejlesztés és -gyártás vette kezdetét. Ishii ezredes a japán titkos rendőrség által szállított politikai foglyokon (ezeket a fedősztorinak megfelelően fatörzsekként, japánul „maruta” könyvelték el) tesztelte a különféle patogének hatását. Az Ishii munkásságát feldolgozó források szerint évi 600 marutát, azaz hadifoglyot szállítottak a fűrésztelepre, és ezek közül egy sem lépett ki soha többé annak kapuján. 1937-től a Pingfan Járványellenes Vízellátó és Víztisztító Iroda néven folyt tovább a kutatás. Ishii költségvetése a második világháború folyamán vetekedett az atombomba fejlesztéséért felelős amerikai Manhattan-tervével. Feletteseit az sem riasztotta vissza, hogy a kórokozók által okozott élettani és anatómiai elváltozások feltárását élveboncolással vitte véghez. Sőt, Hirohito császár bátyja, a császári család egyik hercege is jelen volt egy ilyen élveboncoláson. Elismertsége ezután tovább nőtt: 1940-ben a Kwantung Hadsereg Biológiai Hadviselés szekciójának orvos parancsnokává nevezték ki, és magas kitüntetésben részesült. 1942-től már a biológiai fegyverek célba juttatásának módszereit fejlesztette: apró darabokra hulló kerámiabombából szabadította az ellenségre a halálos kórokozókkal fertőzött bolhákat, légylárvákat. Innentől a fegyverek tesztelése már nemcsak politikai foglyokon folyt: a bombákkal kínai városokban okozott járványokat. 1942-45 között az Első Japán Hadsereg orvosi részlegének főparancsnoka volt. A japán vereségek idején amerikai városok ellen szerette volna bevetni a kamikázé pilóták által célba juttatott biológiai fegyvereket. A Japán csapatok mandzsúriai veresége és kivonulása során Ishii elrendelte a 731-es Egység bázisának felrobbantását, és a megmaradt kísérleti alanyok kivégzését. Daniel Barenblatt kutatásai szerint a kísérletek, illetve a kínai városokban és orosz településeken kirobbantott kolera, bubopestis és anthrax járványok 580.000 halálos áldozatot követeltek Kínában. (Itt érdemes megjegyezni, hogy a Hirosimára és Nagaszakira ledobott atombombák közvetlen áldozatainak számát 140.000-220.000 közöttire becslik a különböző források.)

Ishii tábornok sohasem felelt háborús bűneiért, mert kutatási eredményeit átadta az amerikai biofegyver kutatásokat végző tudósoknak, akik hihetetlenül értékesnek, (no meg egy demokratikus elveken álló országban) megismételhetetlennek vélték kutatásait. Meg nem erősített források szerint a koreai háborúban is felbukkant az amerikai csapatok oldalán.

Az atombomba bevetésének köszönhetően Japán kapitulált, így az 1945. szeptemberre időzített Éjszakai Cseresznyevirágzás Hadművelet, amely megkoronázta volna Ishii háborús munkásságát, meghiúsult. A terv szerint tengeralattjárók fedélzetéről indultak volna a pestissel fertőzött bolhákkal zsúfolásig rakott kamikázé bombázók kaliforniai célpontjaik megfertőzésére. Egy ilyen tengeralattjárós bevetést 1944-ben a Saipani Csatában csak a szerencsének köszönhetően kerültek el az amerikaiak. A pestissel fertőzött bolhákat szállító japán tengeralattjárót ugyanis elsüllyesztette az amerikai Swordfish tengeralattjáró.

Felmerül a kérdés, hogy Ishii tábornok hogy tudott tonnaszámra előállítani pestissel fertőzött bolhákat? A válasz minden képzeletet felülmúló hatékonyságról és brutalitásról árulkodik. Ishii tábornok pinfangi bázisa környékén a parasztoktól szerezte be az élve elfogott patkányokat. A jó fizetség reményében a környék összes gazdája hamarosan már csak patkányokat tenyésztett, a becslések szerint 300.000 patkányon szaporították a japán tudósok a bolhákat. Azonban az egészséges patkányokon tömegével nevelt bolhák megfertőzéséhez pestissel fertőzött vért kellett szerezni. Ishii a parányi ketrecekben tartott hadifoglyokat, a „fatörzseket” megfertőzte pestissel, majd azok vérén hizlalta a bolhákat. A haldokló foglyokról szüretelt fertőzött bolhákkal töltötték meg a célba juttatásra szolgáló kerámiabombákat…

A következő részben a gerinces állatok harci bevetéséről olvashatnak.

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: hadizoológia, 2017

Katonadolog?

    • szekeres2
    • 009217a57b610988e2a70d0ce19e7102
  • Előző
  • Következő

Ha a nemzetközi helyzet fokozódik, előbb-utóbb kiéleződnek a katonai konfliktusok is. A hadszíntéren számos stresszor érheti a katonát. Míg a harci stressz a katona normális emberi reakciója a háborús helyzet abnormális körülményeire, addig a poszttraumás stressz, azaz a PTSD a hazatérés után okoz traumát a katonának és a közvetlen környezetének. A katonai lélektani búvárkodásban és a missziók pszichés kockázatainak feltárásában Szekeres György alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar kiemelt gyakorlati oktatója, munka és szervezet szakpszichológusa volt a segítségünkre.

Mióta kutatják a harctéri stressz következményeit?

Szekeres György: Önmagában a PTSD tünetei az emberiséggel egyidősek. Már az asszírok idejéből is lehetett olyan leírásokat olvasni, amelyek összefoglalják, hogy a katonák harci bevethetőségét nagymértékben befolyásolja a stressz. Ezekben a feljegyzésekben a katonák szellemeket láttak, látomások jelentek meg nekik. Hérodotosz is megjegyezte a műveiben, hogy a marathóni csata után egyes harcosok elveszítették a látásukat, miközben fizikálisan nem érte őket sérülés. Az 1666-os londoni tűzvész következtében közel 70 ezer ember vált földönfutóvá, akiknél később a tűzvész okozta alvászavar, emésztési probléma, láz és melankólia jelentkezett. Gibraltár ostrománál katonák tömegei lettek öngyilkosok, mivel képtelenek voltak feldolgozni az őket ért traumát. Végül a vietnami háborúk során kezdődött meg a harctéri stressz és a PTSD tudományos kutatása, míg a nyugati oldalon Vietnam-szindrómának, addig a keleti blokkban afgán szindrómának hívták.

Milyen pszichés kockázatokat rejtenek a katonai missziók?

Sz. Gy. Nem arra vagyunk predesztinálva, hogy embereket öljünk. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor tudjuk, hogy ez elengedhetetlen. Ilyen például az, amikor meg kell védeni saját magunkat a háborúban, vagyis egy abnormális szituációban. Ez bármikor bekövetkezhet. Ha nem tudom megvédeni magam, akkor én leszek az áldozat. Már a kiképzésnél nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy automatikusan meg tudja védeni magát a katona. Vannak olyan személyiségtípusok, akik nagyon könnyen veszik ezt az akadályt: a hősök és a pszichopaták. A történelmileg is hősnek tekinthető személyiségtípusnál azt tapasztaljuk, hogy elmegy a háborúba, megteszi a kötelességét, aztán hazamegy, megken egy vajas kenyeret, és mesét olvas a gyerekeknek. Tehát nem okoz neki lelki törést. A másik említett típus a pszichopata, aki a hős típussal ellentétben nem kötelességből, hanem örömből öl. Régen használták és alkalmazták a pszichopatákat, viszont a mai modern hadsereg kiveti őket soraiból, mert kiszámíthatatlanok és veszélyesesek a csapatukra nézve is. Az emberek nagy részének azonban lelki problémát okoz egy háborús szituáció. Ők megtaníthatóak, kiképezhetőek az ölésre, ugyanakkor nekik óriási lelki teher ennek a megtétele. A kérdés, hogy mikor tör ki belőlük a stressz.

A missziók során milyen stressz éri a katonákat?

Sz. Gy. Egyrészt megjelenhet a mentális terhelésből adódó stressz, ami érzelmi vagy gondolati eredetű. Itt van a túlélés ösztöne, amely az egyik legfontosabb dolog. Továbbá a katonát folyamatosan érik különböző fizikai stresszorok, amelyek magukba foglalják a zajártalmat, ami a harctér akusztikájából adódik, a szagokat, amelyek a harcmezőn keletkeznek, valamint megjelennek az étel és ital hiányából eredő problémák. Továbbá a hadszíntéren a katonáknál felléphetnek olyan dolgok, mint a hiperventilláció és a csőlátás. Ha az illető katona valósághű, gyakorlatias kiképzést kapott, akkor a harctéren kevesebb meglepetés érheti. A legnagyobb probléma akkor jelentkezik, amikor a harcmezőn szembesül a katona azzal, hogy ő fél, retteg vagy hiperventillál. Ha megfelelő kiképzésben részesült, akkor az effektív harci érintkezés során sokkal kisebb az esélye annak, hogy megijed a saját testi reakcióitól.

Hogyan készítik fel a katonákat a háború okozta stressz leküzdésére, az abnormális harci helyzetek kezelésére?

Sz. Gy. A kiképzés során különböző automatizmusokat tanulnak meg a katonák. Ugyanolyan, mint amit a különleges műveletieknél látunk: bemennek egy épületbe, megjelenik a cél és azt leküzdik. Maga a lövész kiképzés tipikusan ilyen. Minél élethűbb a kiképzés, annál könnyebb az ellenség megsemmisítése háborús helyzetben. Régen olyan céltáblákra lőttek a katonák, amelyek nem embert formáztak. Ezzel szemben a mai céltáblák anatómiai alakok, szinte már arca van mindegyiknek. Amikor ezekre tanulnak lőni, az automatizmusok beépülnek az illetőnek a viselkedésébe, pszichéjébe. Így ilyenkor nem okoz nekik problémát, ha meg kell húzni a ravaszt egy olyan szituációban, amelyben szembetalálkoznak egy másik szempárral. Emellett fontos a megfelelő pszichoedukáció és pszichológiai felkészítés is. Így végül kialakulnak azok a képességek és automatizmusok, amelyek birtokában a katona a nehéz szituációban is megfelelően tud reagálni. Például a kiképzés során megtanítjuk nekik, hogy csukott szemmel is össze vagy szét tudják szerelni a fegyverüket. Így ha traumatikus helyzetbe kerülnek a misszió során, akkor egy lelkileg terhelt állapotban is képesek lesznek automatikusan megjavítani a fegyverüket, mert az életük múlhat ezen. Ha a katona ezt becsukott szemmel, a legnagyobb stresszben, időszűkében is meg tudja csinálni, akkor életben fog maradni.

Milyen hatással van a harci stressz és a PTSD a katonára?

Sz. Gy. A harci stresszt elszenvedő katona viselkedésében bármikor megjelenhet az agresszivitás. Ez irányulhat a saját társai, vezetője, vagy akár a hadifoglyok felé is. Ebben az esetben a traumát elszenvedett katonának nagyon nehéz megállni. Mindig a harci stressz által elszenvedett trauma határozza meg, hogy a katona hogyan bánik a környezetével. A poszttraumás stressz megjelenhet az érzelmi életben, a viselkedésben és a kognitív, azaz a gondolkodási szférában is. PTSD esetén akár mind a három területen sérülést tapasztalhatunk. Ebbe beletartozik, hogy a misszióból visszaérkező katona nem tud a szociális életbe visszailleszkedni, megszűnnek a régi barátságok, elmagányosodik az ember és teljesen magára marad, emellett a vezető tünetek között találjuk az alvászavarokat, és a legkülönfélébb szenvedélybetegségeket. Megfigyelhető egyfajta kiüresedés, amikor a katona haragszik arra, aki odaküldte, haragszik a világra, összességében mindenkire. Például az USA-ban ez tisztán megfigyelhető volt azoknál a katonáknál, akik a vietnami háború után tüntettek, pacifistaként felvonultak és haragudtak a rendszerre.

Mi a feladata egy katonapszichológusnak?

Sz. Gy. Az első és legfontosabb az állomány pszichés állapotának monitorozása, hogy harcképes és bevethető-e. Soha nem a katonapszichológus az első lépcső, mindig a parancsnokok a felelősek, ők mennek oda először a katonákhoz. Ezért fontos a katonák, főként a parancsnokok pszichoedukációja. A katonai képzés során pszichológus oktatóként első és másodévben találkozunk a hallgatókkal, itt általános katonai pszichológiai felkészítés zajlik. Emellett foglalkozunk személyiségfejlesztéssel, katonai kompetenciafejlesztéssel. Igyekszünk megtanítani a honvédtisztjelölteknek azt, hogy a katonai missziók során a mutatkozó pszichés és fizikai reakcióik teljesen normális válaszok a felmerülő háborús, abnormális helyzetre. A felkészítés után, amikor már kint vannak a harci helyzetekben, a művelet hátterében gyakran pszichológusok is részt vesznek. Ha valamilyen traumatikus esemény történik az állomány körében, akkor a pszichológus is segíti az élmények feldolgozását. Ha az akciónak vége, akkor a katonai pszichológusokkal végzünk egyfajta visszaszűrést. Például a 2004-ben Irakból visszaérkező magyar katonák PTSD-veszélyeztetettsége 6-7% körül volt, ekkor döntött úgy a honvédség, hogy visszaillesztő tréningsorozaton keresztül fogadjuk őket itthon. Ekkor a visszaérkező katonáknak a hazatérés után egy héttel tartunk egy csoportfoglalkozást, ahol közösen dolgozzuk fel az átélt élményeket. Egy hónap elteltével megvizsgáljuk, hogy sikerült-e visszailleszkedni a katonának a beosztásába és a családjába. Három hónappal később van egy végső visszaillesztés, ahol azt vizsgáljuk, lezáródott-e a folyamat.

Milyen terápiákkal lehet kezelni a stresszt?

Sz. Gy. Terápiák szempontjából a legelső megelőző elem a kiképzés, a megfelelő pszichoedukációval. Ekkor megtanulja a honvédtisztjelölt, hogy amit tapasztal a saját testén, az teljesen természetes dolog, nem kell megijedni. Ha valami trauma éri a katonákat, akkor az After-action Debriefinget kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a traumatikus élmény bekövetkezése után 24 órával meg kell kezdeni egy csoportos feldolgozást, de legkésőbb 72 órán belül mindenképp le kell zárni. Ennek a szakmai oka az, hogy 24 órán belül a katona nem megközelíthető, mert úgynevezett adrenalinburok veszi körül. Ilyenkor olyan intenzív az élményanyaga, hogy egyszerűen nem tud beszélni róla. Ez a harci stressz kezelhető, azonban ha két hét után sem javul a katona állapota, és a beosztása ellátására képtelenné válik, akkor hazaküldik. A fennmaradó harci stresszt és a kialakuló PTSD-t jellemzően a parancsnok szokta észlelni, hiszen mindig a parancsnok az első pszichológusa a katonának. A katonai vezetőknek figyelniük kell a beosztottak változásait. Mindig egyszerűek a jelek. Például érdemes odafigyelni, ha egy a szakasz szervezetébe beilleszkedett katona egyik hétről a másikra kezdi kihagyni a közös ebédeket vagy a közös sportolást. Figyelmeztető jel lehet az is, ha eddig igényes volt magára, borotválkozott, ki volt pucolva a bakancsa, ki volt vasalva a ruhája, majd hirtelen igénytelenné vált. A kérdés, hogy figyelmet fordítunk-e a változásra vagy sem. A pszichológus nincs ott a nap 24 órájában a katonával, a parancsnok viszont igen, így ezeket a jeleket ő észleli, neki kell észrevenni. Ha a parancsnok segítségével nem tud megküzdeni ezzel a traumával – mondjuk azért, mert nem együttműködő, vagy mert olyan mélységű a probléma, hogy ő már nem tudja feloldani –, akkor vonják be a pszichológust. Ekkor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának pszichiátriai vagy pszichológiai osztálya diagnosztizál, majd terápiás kezelést ír elő. Ha az eset nem súlyos, az említett visszaillesztő tréningekkel és reintegrálással tudja kezelni a honvédség a PTSD-ben szenvedőket. Emellett regenerálással, regeneráló üdüléssel tudják segíteni a stressz leküzdését. Ebbe beletartozik a katona és a család is. Azt gyakran elfelejtjük, hogy nem csak a katonáról van szó, hiszen a család mindig a katona mögött áll. PTSD esetén a katona és a család együtt sérül. Tehát ugyanúgy gondot kell fordítani a katona gyerekeire és feleségére is.

A harci stressznek csak negatív következményei vannak?

Sz. Gy. Gyakran azt gondoljuk, hogy a misszióknak csak negatív oldala van, a szakirodalom is főleg erre a területre koncentrál. Azonban van pozitív oldala is. Aki megjárt egy missziót, hadszínteret, háborút, annál mindenképpen megfigyelhető, hogy a katona társadalmi megbecsülése és belső önbecsülése is növekszik. A misszió során megélt környezeti viszonyok után általában nő a társadalmi felelősségvállalás is. Továbbá elmondható, hogy a missziók során növekszik a katona szakmai tapasztalata, hiszen sehol máshol nem lehet olyan szintű jártasságot szerezni, mint a missziós területen. Az orvos a műtőben tud igazán tapasztalatot szerezni, a katona pedig a harctéren tud kiteljesedni.

Milyen jövőbeli kutatások és fejlesztések várhatóak a PTSD kezelésében?

Sz. Gy. A PTSD kezelése mindig elengedhetetlen lesz. Látjuk azt, hogy külföldön ez már napi problémává vált. Ilyen például az amerikai vagy izraeli hadsereg, ahol a kutatások rendkívül aktívak. Ha „a nemzetközi helyzet fokozódik”, akkor azt gondolom, hogy nálunk is el kell kezdeni azokat a kutatásokat vagy kutatási adaptációkat, amelyek segítenek abban, hogy akár a harci stresszel, akár a PTSD-vel kapcsolatos küzdelmet hatékonnyá tegyük.


Szöveg: Podobni István

Fotó:Internet

Megosztás a Facebook-on


Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben

    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -1
    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -1
    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -2
    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -3
  • Előző
  • Következő

A Honvédelem napja alkalmából vehette át Dr. Varga Béla Lajos alezredes, egyetemi docens az „Év Katonája Kitüntető Cím” elismerést.

Magas színvonalú munkásságáért, példaértékű aktivitásáért az „Év Katonája Kitüntető Címben” részesült intézményünk oktatója, Dr. Varga Béla Lajos alezredes.

Dr. Varga Béla Lajos 1982-ben végzett a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, mint sárkány-hajtóműves repülőműszaki tiszt. A Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán belül működő Repülőműszaki Tiszthelyettes-képző Osztály állományában kezdte hivatásos tiszti pályafutását. Gépészmérnöki diplomát szerzett a BME Közlekedésmérnöki Karán. Az NFTC képzés hazai szakaszába 2002-ben kapcsolódott be, oktatótársaival közösen multimédiás tananyagot (Jak-52 multimédiás tananyag) fejlesztett ki ehhez a képzéshez. 2004-ben vette át a teljes gázturbinás hajtóművek tantárgycsoport oktatását.

Az elismeréssel kapcsolatban kérdeztem alezredes urat.

Először is gratulálok az elismeréshez. Mit érzel ezzel kapcsolatban, milyen érzés egy ilyen elismerést birtokolni?

Köszönöm szépen. Természetesen jó érzés, hiszen ez egyfajta visszaigazolás, hogy megfelelően végzem a munkámat és ezt a helyi és a kari vezetés is így látja.  

Milyen hatással lesz ez a munkádra?

Megerősít, hogy ez a jó irány és próbálom folytatni a munkát, ahogy eddig tettem.

Mi indított el ezen a pályán?

1975-ben az akkori középiskolámban, a kecskeméti Katona József Gimnáziumban, megjelent két fiatalember toborozni a kiskunfélegyházi Repülő Klubba. Rögtön tudtam, hogy ott a helyem. Még abban az évben megtörtént az első egyedül repülésem. Ez meg is határozta a pályaválasztásomat. Természetesen pilóta szerettem volna lenni, de a repülő orvosi vizsgálaton gyorsan kiábrándítottak. Maradt a műszaki pálya, és így jelentkeztem az akkori Kilián György Repülő Műszaki Főiskola Sárkány-hajtómű szakára, amit 1982-ben sikeresen befejeztem. Utána azonnal az oktatói pályára kerültem a tiszthelyettes képzésben.  

Véleményed szerint mi az, ami eljuttatott idáig, honnan ered az energiád?

Úgy érzem semmi különösebbet nem tettem, mindig igyekeztem a rám bízott feladatokat jól elvégezni. Ehhez nagy segítséget és talán azt a plusz energiát is megadta a nyugodt családi háttér. Feleségem elviselte, sőt támogatta, amikor tulajdonképpen külön éltünk három évig a műegyetemi tanulmányaim alatt, vagy fél éves svédországi kinn tartózkodásomat és a többi hosszabb rövidebb távollétemet.  

Milyen területeken kutatsz mostanában?

Lassan 15 éve a gázturbinás hajtóművek elméletével és szerkezetével foglalkozom. Mindig is vonzott a repülésnek ez a területe, csak a kényszerek mindig elsodortak. 2004-ben, amikor a személyi mozgások miatt ez a terület megüresedett, és Prof. Óvári Gyula a tanszék akkori vezetője felajánlotta, hogy vegyem át ezt a területet, a várható nehézségek mellett is úgy éreztem, hogy egymásra találtunk. Kutatásaim is ehhez a területhez kapcsolódnak. Részben a gázturbinás hajtóművek optimális munkapontjainak meghatározása és vizsgálata, részben pedig a GINOP pályázatnak megfelelően a gázturbinás hajtóművek égőtereinek, a benne lévő égési folyamatok vizsgálata és szimulációja.

Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?

Nagyon távolra nem nézek, mert ott már a nyugdíj van és arra nem szeretek gondolni. Mindenképpen szeretnék eljutni a habilitációig, ez a következő nagy cél.

Repülsz, mint a sas, futsz, mint a nyúl. Honnan ered a sport szeretete?

Ahogy említettem a repülést 1975-ben kezdtem és 1976-ban már megszereztem az un. vitorlázórepülő ezüst koszorút. Sajnos a főiskola alatt az akkori központi tiltás miatt nem folytathattam a repülést és a családalapítás miatt ez egy darabig utána is elmaradt. 2003-tól aztán újra kezdtem, és azóta közel ezer órát repültem. Jelenleg motoros vitorlázórepülőgépekre és egymotoros dugattyús repülőgépekre van jogosításom.

A sport is régi történet. A főiskolára kerülésem után motiváló volt, hogy a főiskolának volt egy jól működő atlétika szakosztálya is. A hallgatók és a fiatal tisztek Romhányi Antal őrnagy edző vezetésével kezdtek eredményesnek lenni a hadsereg bajnokságokon. A csapattól ekkor még fényévekre voltam, de úgy éreztem ott a helyem nekem is, és ennek megfelelően meg is tettem mindent. Lassan sérülésekkel is terhelten, de elkezdtek jönni az eredmények, hadseregbajnoki címek, hadsereg válogatottság, részvétel az akkori Baráti Hadseregek Bajnokságain, majd a rendszerváltás után az International Military Sports Council (CISM) által rendezett Katonai Öttusa Európa Bajnokságon. Remek csapattársakkal és ellenfelekkel versenyezhettem együtt, miközben azóta is tartó barátságok köttettek. A futás ma is része az életemnek, és ha tehetem, indulok versenyeken is.

Mit tanácsolsz azoknak, akik ezt a pályát választják?

Sok türelmet és elszántságot. Képességet a folyamatos tanulásra és megújulásra.

Köszönöm, hogy időt szakítottál az interjúra, még egyszer gratulálok az Év Katonája Kitüntető Címhez, és további eredményes munkát kívánok!


Szerző: Szabó Nikoletta

Cimkék: főoldali hír, 2017

NEKROLÓG

    • Bodrogi Laszlo-kép

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Kar dékánja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola vezető helyettese, egyetemi tanár Prof. Dr. Bodrogi László Antal nyugállományú ezredes 2017. július 25-én, életének 73. évében, betegség következtében elhunyt.

Prof. Dr. Bodrogi László Antal ezredes 1967. szeptember 01. óta teljesített hivatásos szolgálatot a Magyar Honvédségben és jogelőd szervezetében. 1963. és 1967. között tanulmányokat folytatott az Egyesített Tiszti Iskolán, melynek eredményes befejezését követően tisztté avatták. Első tiszti beosztásba a szolnoki 16. Műszaki Utász Zászlóalj állományába került kinevezésre, utász-, majd útépítő szakaszparancsnok beosztásba. 1972-től 1976-ig a Kujbisev Katonai Műszaki Akadémián (Moszkva) folytatta egyetemi tanulmányait. 1976. és 1979. között a 9. Gépesített Lövész Hadosztályparancsnokság, műszaki szolgálat, hadműveleti főtiszti beosztását látta el. 1979-től 1982-ig Székesfehérvárott az 5 Hadsereg Parancsnokság tervező főtisztje volt. 1982. és 1989. között Budapesten a Magyar Néphadsereg Műszaki Főnökség hadműveleti főtiszti beosztásban teljesített szolgálatot.

A csapatoknál, a hadosztály-, a hadsereg törzsben és a Honvédelmi Minisztériumban megszerzett ismeretei, tapasztalatai a hazai katonai felsőoktatás területén nagymértékben elősegítette az oktatói és tudományos kutatói munkáját. 1989-től a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Műszaki Tanszék tanszékvezető helyettese, majd 1990-től a tanszék vezetője. 1994. és 1995. között elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Vezérkari tanfolyamát. 1996-tól a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Műszaki Hadműveleti Harcászati Tanszék tanszékvezetője, egyetemi tanár, dékán helyettes. 1998-tól 2003-ig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Kar dékánja volt.

Munkásságát, katonai életútját több tucat kitüntetés és dicséret fémjelzi. Többek között a haza és a honvédelem érdekeinek előmozdításában kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként 1969-ben megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát, A Kiváló Szolgálatért Érdemrendet két alkalommal is kiérdemelte 1970-ben és 1989-ben. 1980-ban a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát kapta meg. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát pedig 1984-ben adományozták részére. A katonai pályafutása során elöljárói és parancsnokai javaslatára három alkalommal került soron kívül előléptetésre.

A Magyar Köztársaság Elnöke nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta részére 2003-ban.

Prof. Dr. Bodrogi László Antal ny. ezredes katonapedagógusként kiemelkedő szerepet játszott a magas színvonalú katonai szakmai és tudományos képzés, valamint a hadtudományi kutatás területén. 1999-ben pályázatával elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 2004-ben Zrínyi díjat ítélték meg részére, míg 2005-ben megkapta a Zrínyi gyűrűt is. Fontosabb kutatásai a műszaki támogatás általános elveire, a műszaki zárás módjaira, eszközeire és a katasztrófák elleni védekezésre összpontosultak. Az akadémia oktatójaként, az egyetem polgáraként haláláig szolgálta hazánk, az egyetem és jogelőd intézményeinek, a magyar és az egyetemes tudományosságnak ügyét.

Felejthetetlen halottunktól,egyházi és katonai tiszteletadással 2017. augusztus 15-én (kedd), 11:00 órakor Pásztó Városi temetőjében veszünk végső búcsút.
 
Cimkék: főoldali hír, 2017

Konferencia felhívás - A katonai logisztika időszerű kérdései

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Logisztikai Intézet és a Magyar Hadtudományi Társaság, Védelemgazdasági és Logisztikai Szakosztály

A katonai logisztika időszerű kérdései

címmel a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2017. november 29-én
tudományos konferenciát szervez.

A konferencia védnökei: Baráth István dandártábornok,  Fodor Péter dandártábornok, Kaposvári László dandártábornok, dr. Keszthelyi Gyula ny. dandártábornok, Schmidt Zoltán dandártábornok.

A konferencia célja a hazai és a külföldi katonai logisztika elméletének és gyakorlati megoldásainak áttekintése, hazai hadiipar kutatási és fejlesztési lehetőségeinek és eredményeinek bemutatása, az innovatív trendek áttekintése és az e témakörökben született kutatások eredményeinek megvitatása.

A konferenciára a katonai logisztika alábbi területeit célozza meg ezek: haditechnika (haditechnika történet), hadtáp, katonai közlekedés, közszolgálati logisztika, műveleti logisztika és felkészítés, amelyekre előadásokat várunk. A beérkezett előadás-tervezetek alapján szervezzük meg a szekciókat.

Várjuk jelentkezésüket a tervezett előadás címével és rövid legfeljebb egy oldalas leírásával 2017. szeptember 15-ig az alábbi címre: 

A részvételi szándékot 2017. szeptember 30-ig a  e-mail címen kérjük jelezni.

Kapcsolat és információ: Dr. habil Horváth Attila alezredes szervező; tel: 432-9000/29-138; HM: 29-138

Cimkék: főoldali hír, 2017

Végzettséget igazoló jelvények is erősítik az egyetemi identitást

    • kituzok

Már az idén oklevelet szerző hallgatók is megkapják a végzettségüket szimbolizáló jelvényeket, amelyek karonként, a megszerzett oklevél minősítését és a végzettségi szintet illetően is különböznek. A Fenntartói Testület kezdeményezésére és egyben döntésével megvalósult jelképek az egyetemi és kari identitás, valamint a közösségépítés erősödését szolgálják.

Az ovális alakú hallgatói jelvényt körülölelő koszorúból két színváltozat lesz majd: az aranyat a kiváló teljesítményt nyújtók kapják, míg a többiek az ezüst színűt hordhatják majd. A koszorú egyik oldala babér, a másik cser (tölgyfa) levelekből épül, középen  a tanulásra, a tudományra és a bölcsességre utaló nyitott könyv és toll látható. A jelvények kari arculati színek alapján is különböznek, az eltérő szín a belső ellipszis koszorúhoz közeli szegélysávjában jelenik meg. Az Államtudományi és Közigazgatási Kart és a Közigazgatás-tudományi Doktori Iskolát a piros, a Rendészettudományi Kart és a Rendészettudományi Doktori Iskolát sötétkék, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kart, illetve a karon működő két doktori iskolát (Hadtudományi Doktori Iskola, Katonai Műszaki Doktori Iskola) barna, a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kart zöld, míg a Víztudományi Kart világoskék szín jelöli. A jelvényen a végzettségi szint is megjelenik, ezeket úgynevezett filigránok jelzik a szegélysáv felső részében. Az alapképzési szakot 3, a mesterképzési szakot 5, míg a doktori fokozatot 7 db filigrán szimbolizálja.

A hallgatói jelvényeket az egyetem biztosítja díjmentesen az egyenruhás és a civil képzésekben oklevelet szerzőknek, valamint a PhD- doktori fokozatot szerzetteknek egyaránt.  Az alumnik számára az NKE a  későbbiekben lehetővé teszi, hogy megvásárolhatók legyenek a jelvények.

A HHK kari végzettséget igazoló jelképek megtekinthetők a mellékelt PDF-ben: 

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: HHK, jelvények, 2017

A tudás megszerzésének ünnepe - oklevélátadó a HHK-n

    • fokep
    •  dsc7613 2
    •  dsc7620 2
    •  dsc7639 2
    •  dsc7653 2
    •  dsc7664 2
    •  dsc7670 2
    •  dsc7925 2
    •  dsc8021 2
    •  dsc8031 2
    •  dsc8042 2
    •  dsc8051 2
    •  dsc8072 2
  • Előző
  • Következő

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar mintegy 50, mesterképzésben és szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatója vehette át végzettséget igazoló oklevelét a Ludovika Főépület Szent László Kápolnájában tartott ünnepségen. A legkiválóbban teljesítők külön elismerésben is részesültek.

„Ma egyetemünk az egyetlen katonai felsőoktatási intézmény. Ezt azonban nem monopóliumnak, hanem a szó legpozitívabb értelmében vett kiváltságnak kell tekintenünk”- hangsúlyozta beszédében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora elmondta, hogy első ízben végeztek hallgatók a katonai felsővezetői szakirányú továbbképzési szakon, ami ma már szakdiplomát adó képzésnek minősül. Elhangzott, hogy a katonai vezetőképzés története 1920-ig nyúlik vissza, amikor a trianoni békediktátum miatt úgymond rejtve kellett az oktatást megszervezni.  A magyar vezérkari tisztképzés sorsa a második világháborút követő években pecsételődött meg, 1949-ben megszüntették a magyar honvédelmi akadémiát. Majd csak 1993-ban indult újra a vezérkari képzés a Zrínyi Miklós Katonai Akadémián. „Ennek a képzésnek az utódai vagyunk mi, oktatók és hallgatók egyaránt”- fogalmazott Patyi András. A rektor hozzátette, hogy a valódi tudás megszerzésére irányuló hallgatói munkára parancsot adni nem lehet, hiszen a szorgalom, az elszántság csak belső indíttatásból eredhet. „A tudás megszerzésének, a tanulásnak az ünnepe ez”- hangsúlyozta Patyi András. A rektor szólt arról is, hogy az egyetem készen áll arra, hogy a saját lehetőségeinek függvényében részt vegyen a honvédelmi és haderő-fejlesztési reformban is.

A rendezvényen 33 mesterképzésben résztvevő, míg 14 katonai felsővezetői szakirányú továbbképzési szakon tanuló hallgató vehetett át oklevelet. A legkiválóbban teljesítők külön elismerésben részesültek. Dr. Pohl Árpád ezredes, dékán „Primus inter Pares” címet és emléktárgyat adományozott Pölöskei János Antal alezredesnek, míg hadtudományi emlékplakettet vehetett át a német Wolfgang Illner alezredes és a kínai Lu Zhibin alezredes. Dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Hondéd Vezérkar főnökének helyettese emléktárgyat adott át Szloszjár Balázs ezredesnek. Emléktárgy kitüntetésben részesült Deme László József is, aki Huszár János altábornagytól, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság vezetőjétől vehette át az elismerést.

Válaszbeszédében Pölöskei János Antal azt hangsúlyozta, hogy külön öröm a most végzettek számára, hogy olyan időszakban fejezték be tanulmányaikat, amelyben ismét egyre fontosabbá válik a magyar honvédelem ügye.

A rendezvényen részt vett Dr. Földváry Gábor István, a Honvédelmi Minisztérium jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkára is.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: oklevélátadó, 2017

Kibocsátó az Idegen Nyelvi és Szaknyelvi Központban

Június 30-án, pénteken ünnepélyes keretek között zárultak le az 500 órás angol nyelvi STANAG1111, STANAG2222 és STANAG3333 intenzív, illetve a 300 órás STANAG11111 és STANAG 22222 munka melletti nyelvtanfolyamok.

A 2016. szeptember 5-től, illetve a 2017. február 6-tól 2017.június 30-ig tartó, a beosztás ellátásához szükséges nyelvi képzésben mintegy 90 hallgató vett részt.
A tanfolyamok  végét a négy készséget mérő vizsga jelentette.

Apáti Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség csoportfőnöke is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánjának nevében Dr.Szászi Gábor ezredes, a Kar oktatási dékánhelyettese szólt a kibocsátón résztvevő hallgatókhoz és tanárokhoz. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek újabb és újabb követelményeknek kell megfelelnie, folyamatosan képezniük kell magukat egy életen át.

 Dr. Szászi ezredes úr és Dr. Kiss Gabriella, a Központ igazgatója a tanfolyam sikeres elvégzését igazoló oklevelet adott át a hallgatóknak.

Dr.Kiss Gabriella gratulált valamennyi résztvevőnek, aki a kurzus feltételeinek eleget tett. A vizsga eredményére ugyan még mindenkinek várnia kell pár hetet, de az itt szerzett tudás olyan potenciális tőke, amelynek segítségével magasabb szinten folytathatják nyelvi tanulmányaikat a jövőben.

A Központban tanító kollégák munkáját megköszönve külön kiemelte Oláh Tóth Judit területfelelős elkötelezettségét és precizitását.

Dr. Kiss Gabriella elismerését fejezte ki a tanfolyam egyetlen külföldi hallgatójának, az ukrán Olekszii Kablov őrnagynak a kitartásáért, szorgalmáért, igyekezetéért, hogy beilleszkedjen egy kihívásokkal teli ismeretlen környezetben. Nagy sikert aratott az őrnagy úr angol nyelvű szellemes válaszbeszéde, amelyben köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítették itt-tartózkodása alatt.

A kibocsátó befejezéseként Kátai Róbert őrnagy, a STANAG 3333 tanfolyam hallgatója mondott válaszbeszédet angol nyelven, a kurzus valamennyi hallgatója nevében. 

Cimkék: főoldali hír, 2017

A HHK oktatója is részt vett a világkongresszuson

    • A HHK oktatója is részt vett a világkongresszuson -2
    • A HHK oktatója is részt vett a világkongresszuson -1
  • Előző
  • Következő

A World Congress of Engineers and Scientists (WSEC) 2017 Világkongresszust az EXPO-2017 „A jövő energiája” nevet viselő nemzetközi kiállítás keretében rendezték meg Kazahsztán fővárosában, Asztanában, 2017. június 19-20-án. Az eseményre a világ 51 országából számos állam- és kormányfő, több mint ezer neves tudós és mérnök, köztük Nobel-díjasok és a „Globális Energia” nemzetközi díj nyertesei, a tudomány, az oktatás, az üzleti élet, kormányhivatalok, nemzetközi szervezetek, tudományos és műszaki szövetségek képviselői vettek részt. Ezen a rendezvényen tartott előadást Dr. Lakatos Péter, a HHK docense.

A Világkongresszus olyan globális platformmá vált, ahol a résztvevők megvitatták a modern energia terén elért fontos eredményeket és a vonatkozó trendeket, a globális energiaproblémák megoldásának módjait és módszereit. Mindemellett új intézkedéseket elemeztek, és javaslatokat tettek annak érdekében, hogy intenzívebbé lehessen tenni az új energiafejlesztés célkitűzéseinek elérésére szolgáló erőfeszítéseket négy alapvető területen, amelyek felölelik a világ energiájának fejlesztésével kapcsolatos kilátásokat és forgatókönyveket 2050-ig, az energia-trilemma egyensúlyát (biztonság, hozzáférhetőség és környezeti fenntarthatóság), az energiaforrások fejlesztését (globális trendek, versenyképesség, innovációk és kazahsztáni felhasználásuk kilátása), valamint a tudományos humánerőforrás-gazdálkodást.

A Világkongresszus deklarációja szerint folytatni kell a kutatást és fejlesztést annak érdekében, hogy következetesen növelni lehessen az elosztott energiatermelés és az infrastruktúra fejlesztésének és telepítésének részarányát az elosztott energiatermelés hatékony működése és az abban rejlő lehetőségek hatékony felhasználása terén abból a célból, hogy egyensúlyt lehessen teremteni az energiabiztonság, hozzáférhetőség és környezeti fenntarthatóság terén.

A fenti gondolatok és okfejtések igazolják a KÖFOP keretében létrehozott Közszolgálati Lenyomat Ludovika Kutatócsoport célkitűzéseit is.  Dr. Lakatos Péternek a KÖFOP projekt révén volt lehetősége elutazni a világkiállításra, ahol a humán erőforrással és az oktatással foglalkozó alszekcióban tartott előadást a Visegrádi Négyek és Ausztria gazdasági fejlettsége, logisztikai teljesítménye és karbon lábnyoma, vagyis szén-dioxid kibocsátása közötti összefüggésekről.

A Kutatócsoport már rendelkezik együttműködő partnerekkel (a Bécsi Egyetem Logisztikai és Közlekedési Intézete, a szlovákiai Milan Rastislav Katonai Akadémia Menedzsment tanszéke, a Világgazdasági Regionális Kutató Intézet.) A kutatócsoport - Fleischer Tamás kutató, Nyitrai Mihály alezredes doktorandusz hallgató és  Pap Andrea alezredes tanszékvezető - fő célkitűzése, hogy a fenntarthatóságot, ezen belül is a fenntarthatóság közszolgálati aspektusait vizsgálja. Fő feladatok között szerepel a többi között hazai és nemzetközi konferenciák szervezése a témában, közös publikációk írása nemzetközi kutatócsoport tagokkal, valamint közös pályázatok indítása.

Megosztás a Facebook-on


HHK vendége volt a University of North Georgia rektora

    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -1
    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -2
    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -3
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a University of North Georgia (UNG) közötti együttműködés keretében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra látogatott Dr. Bonita Jacobs, a UNG rektora.

Dr. Jacobs nemcsak az itt tanuló amerikai hallgatókkal találkozott, hanem személyesen is megismerte a UNG-re kiküldendő egyik honvéd tisztjelöltet, Schneider Dorottyát. A UNG két kadétja a Karon folytatott tanulmányokat mintegy két hónap időtartamban. A kadétok a Kar Erasmus+ angol nyelvű portfoliójából választottak ki három-három tantárgyat, amelynek követelményeit sikeresen teljesítették.

A két egyetem közötti együttműködés komolyságát jelzi, hogy Bakos Csaba Attila alezredes a West Point után jelenleg a UNG-n folytat oktatói tevékenységet 2017. augusztus elejéig.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Sarkantyú futam

Idén júniusban először kaptak lehetőséget a Magyar Honvédség katonái, hogy részt vehessenek az amerikai páncélos felderítők 3 napos kihívásán, a sarkantyú futamon. Az amerikai lovasság hagyományai közé tartozott, hogy a lovas katonáknak bizonyítani kellet rátermettségüket és felkészültségüket, különböző feladatok teljesítésével, hogy megkapják a sarkantyút. Ennek az eseménynek a modern kori változatát szervezik meg a páncélos felderítők kötelékeiben, ahol a katonák számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról, valamint fizikai- és mentális állóképességükről.

    • Sarkantyú futam -1

Tisztjelöltként én is lehetőséget kaptam a kihívás teljesítésére, a tatai Klapka György lövészdandár, 2. Lövész zászlóaljánál eltöltött kéthetes csapatgyakorlatom részeként. A futamot egy több hetes felkészülési fázis előzte meg, ahol elsajátítottuk az amerikai fegyverek és eszközök kezelését, a páncélos felderítők történelmét és különböző csapatfelderítő ismereteket.  Ezt követte a közös lőgyakorlatok végrehajtása, ahol az amerikai katonák is megismerkedtek a Magyar Honvédségben rendszeresített fegyverek kezelésével. 

Az 57 órás kihívás hajnali egy órakor kezdődött a megnyitó ünnepséggel, amit egy hét kilométeres felderítő futás követett. A táv teljesítésére 45 perc volt a minimum szintidő majd a beérkezőknek dolgozatot kellett írni a futás alatt megjegyzett különböző felderítési információkból, valamint a fekvőtámasz és felülés felmérést kellett teljesíteni. Az estet követően reggel végrehajtottuk a felszerelés ellenőrzést, kitöltöttük az elméleti tesztet majd három rajt alakítottak ki a résztvevő állományból. A felosztástól kezdve a rajok külön teljesítették a feladatokat és a menetet, melyek végrehajtását nehezítette 27-30 C fokos meleg.

    • Sarkantyú futam -2

Első feladatunk a „Blackjack mile” volt. 1,6 km-en keresztül harcszerű menetet hajtottunk végre, miközben egy sebesültet cipeltünk magunkkal hordágyon és egy HMMWV terepjárót kellett eltolni. A feladat teljesítése után elhagytuk a laktanyát és további öt feladatot hajtottunk végre: támadó éles lőgyakorlatot a szomódi lőtéren, tájékozódási gyakorlatot azimut menet formájában, harci életmentő feladatokat, terület felderítést és fegyverzeti vizsgát.

    • Sarkantyú futam -3

A kihívás során a kiképzők folyamatos terhelésnek tették ki a résztvevőket: több ezer testgyakorlatot kellett végrehajtani fekvőtámaszok, guggolások és négy ütemű fekvőtámaszok formájában, valamint a három nap alatt 76 kilométert kellett menetelni a 40 kg-os hátizsákkal, mely meglehetősen nehezítette a mozgást.

A futam végére a lemorzsolódás nagyjából egyharmados volt, de mind az öt magyar katona teljesítette a feladatokat. Számomra pedig az utolsó próbatételt jelentette, amit tisztjelöltként teljesítettem és számos ismerettel gazdagodtam, amely a jövőbeli munkámat segíteni fogja.


Szerző: Tóbiás Dániel honvéd tisztjelölt

Cimkék: főoldali hír, 2017

Egy tanár emlékezete

„Partra szállottam. Levonom vitorlám.”

                                                                                                                                                       Berzsenyi Dániel

A lélek egy nagy színes ceruza készlet, mely önmagától színezi az emlékarcot, s a talált tárgyat egyaránt. Az emlékarc volt kollégánké, Dr. Himmer Péter főiskolai tanáré, s a tárgy – az etika, mely kedvenc tárgya volt. Dr. Himmer Péter (1953-2017) főiskolai tanárral három évtizeden keresztül oktattunk, segítve egymást a tanári munkában, a vizsgáztatásban (szigorlatok, doktori szigorlatok) egyaránt. 1998 - ban magam is a Filozófia Tanszékre kerültem tanárként kinevezésre. Egymás között ismertük Himmer Péter kitartó és rendíthetetlen ragaszkodásait, így: oktatói státusának „Főiskolai tanár”, később a „Tanszékvezető Főiskolai Tanár” megnevezéséhez, az utolsó percig, akkor is, mikor már egyetem lettünk; ragaszkodott még, - mint az ELTE-n filozófiai szakot végzett tanár (1985) - a görög-latin átszellemítettséghez is, a goethei - fausti kultúrához, mely szellem nélkül elképzelhetetlen – s melynek hiányát a társadalomban, különösen az utolsó évtizedekben érezte. Tudta, hogy minden  klasszikusságban stabilitás, kiszámíthatóság van, s csak a stabilitásban van tere a racionalitásnak, művészetnek, a vallásnak, az erkölcsnek, a játéknak, minden kulturális, szellemi és lelki produktumnak. Társadalmunkban azonban még nem alakulhattak ki a nyugalomnak ezek a körei, itt mindig minden együtt van jelen, és állásfoglalásra késztet. Tárgyában, a filozófiában egyedüli módon olvadnak össze a jelenségek – problémák - elméletek, ami a hallgatói megértést jelentősen nehezíti. Az oktatás minősége - színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga - a tanároktól függ. A gondolkodás a ránk hagyományozott gondolkodás pályáján tartózkodik, s gondolkodásunkkal egy két és félezer éves hagyomány terében mozgunk.

Néhány Freudista-komplexum, amiben hitt, s amit átélt-átéltünk tanárokként, s melyekről - a mozgalmas harminc év alatt - sokat beszélgettünk, mert nemcsak a kultúrában való közérzetünkre hatottak, hanem oktatási-kutatási problémaként is jelen voltak.


  • Hinni a kultúrában, - miközben érezzük, hogy egyre inkább csak fedőréteggé válik, s a kultúra, a polgári társadalmakban egészként már nem létezik. Etikailag megérteni a rossz erőterét, mely olyan naggyá nőtt, hogy a hozzá való vonzódás érdemmé, s nem intellektuális ellökődéssé vált! Az eszmei átcsapott szélsőséges pragmatizmusba. Az emberi tudat nagy paradoxona, hogy az ész világszerű, de a világ ésszerűtlen. Az ember az egyetlen anyag, aki megéli, felfogja és gondolja anyagiságát. „Jelenvalólétünket (unseres Dasein) – a kutatók, tanárok és tanulmányaikat folytatók közösségében – a tudomány határozza meg.” – írta M. Heidegger. A mi területünkön ez a társadalom-, és bölcsészettudomány sajátos tartalmaikkal. Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik.
  • Hinni a demokráciában - miközben az zsákutcák sokaságává vált. Olyan mesterséges hatalmak nőttek az emberi világ fölé, mint: a pénz, a gép, az elektronika, a bürokrácia, a fegyver. A társadalmi krízis mélypontja a morális, lelki szétesettség, melyben összekapcsolódott a kapzsiság és az erőszak is. Ezért az etika, a végtelen interpretáció esélyét nyújtja, mivel a tárgy kimeríthetetlen. Nem véletlen, hogy a lopakodó-krízis mindig megjelenik valamelyik társadalmi területen, és a kultúra nagy rendszerei – oktatás, gazdaság, stb. – valamint a hatalmi intézmények is zavarban vannak. Tudta, hogy a „Jó” és a „Rossz” mögött - Kerényi Károly (1933) kifejezésével - a szeretet és gyűlölet bipolaritása húzódik, melyek nem egészen etikai kategóriák.  A második világháborút követően a - nemzetközi szakirodalomban, - „demokratikusnak” felfogott államok gyakrabban indítottak és indítanak háborút, mint a „diktatúraként” jellemzettek. Jelenkorunkra a jelzett „demokráciák” inkább demokrácia-, és identitás - patológiává váltak.
  • Hinni a választott értékekben – miközben lerombolódott 1990-2010 között - két évtized alatt - az értéktudat, a morális nagy tömbök szétverődtek - jó, helyes, igaz, nemzet, haza, becsület, (társadalmi) - felelősség, (köz) - szolgálat, törvénytisztelet, erő, rend - ami hatással volt a hadseregen belüli viszonyokra is. Nem, a gondolkodom, tehát vagyok descartesi elve, hanem a szerzek, tehát vagyok darwini elve érvényesült. A szerzés érdeke magába szívta az emberi jellemeket. A profi katona fegyveres vállalkozóvá, a NATO multinacionális nagyvállalattá vált. A pénz vezérelte társadalom viszonyainak élesedésével, élesednek, a viselkedés amorális jellemzői is, miközben sokasodnak az egyént körülvevő coach-ok (edzők), a pszichológusok, a trénerek, menedzserek. Elvált egymástól a nyilvános média retorika, valamint a nem nyilvános cselekvés; elvált egymástól a cselekvés érdekvezéreltsége, szociális logikája, valamint a teljesítmény. Új, eddig nem tapasztalt emberi, jellembeli dimenziók tárultak fel, amelyeken elgondolkodhatunk, és a helyzetből kivezető pedagógiai – esetenként inkább gyógypedagógiai - programokat alkothatunk (gondoljunk elsősorban a sorozatos iskolai tragédiákra Amerikában).  Bizonyára a szétszakadt világok fragmentumai még sokáig zakatolnak bennünk.
  • Hinni a közszolgálatban: A történelmi nemzetek érzékenyek a kulturális és civilizációs értékekre egyaránt, közülük az olyanokra, mint a hivatástisztesség, hivatásbecsület.  A Szózat egyik erkölcsi üzenete, "Áldjon vagy versen sors keze: Itt élned, halnod kell." - és nem az, hogy rabold ki, hagyd ott, és a pénzeddel menekülj off-shore paradicsomokba. Más szempontból nem feledhetjük, hogy misszióban, katonaként a civilizációs értékekért is felelősek vagyunk, nem hunyhatunk szemet hadműveleti területeken a múzeumok, templomok kirablása fölött sem. Nem csak akkor kell észbe kapnunk, amikor az újságok közlik az elrabolt műkincsek képeit, és felrémlik, hogy tényleg, ez már benne volt az általános iskolás történelemkönyvünkben is. Egyedi emberként is, az egész emberiség történelmére vagyunk utalva. A politikai erkölcs kérdése az is, hogy milyen háborúkra mondunk igent.
  • Hitt a magyar filozófiatörténet – kevés, számba-vehető nemzetközi alakjai közül Lukács Györgyben (Georg Löwinger, 1885-1971), annak ellenére is, hogy a Lukács- kultusz csapdája: a múlt aknái azért nem nyílhattak meg korábban, mert nem volt bátorság a kényelmetlen végső következtetések levonásához, s nem lehetett kritikus a viszony a tudat olyan ballasztjaihoz, mint a sztálinizmus, később a szocializmus, és képviselőik. Szentkuthy Miklós nyomán (Prae I. 366) az egész magyar szellemet a mítoszt, iróniát, jámborságot, naiv destrukciót, a heroizmust, a panteizmust, s a filozófiai gondolkodás magyar hagyományait stb. nem volt, aki jelentős filozófiává tudta volna összeolvasztani. Himmer Péter tudta azt, hogy a forradalom osztályharcos szelleme ellentmondott a vállalható erkölcsi szellemnek, s a korábbi társadalom belső tudati csődjéből, erkölcsi spirálok indultak el, ebbe a jövőbe.  Láthatjuk, hogy tradíció az is, ahogyan felfogjuk és értelmezzük a múltat, azaz a múlthoz vezető közvetítő mechanizmusok, így a nyelvi és érzelmi gazdagság, a gondolkodás fogalmi készlete, szerkezete, stb. közreműködnek a valódi értékek felismerésében, megértésében, elfogadásában.
  • Hinni a katonák oktatásában. Himmer Péter (is) fontosnak tartotta, hogy a tisztjelöltek, a klasszikussá vált korok kultúrájából megismerjenek valamit. Az erkölcsi reflexiók eredetét is azokban a korszakokban ismerhetjük fel. Az etikai problémák nem új-keletűek a hadseregekben sem. Ebben Immanuel Kant nyomán járt, aki Königsbergben porosz tiszteket is oktatott etikára. Tudta, hogy a honvédtiszti hivatás választása, önmagában is eleve elkötelezettséget jelent morális értékek mellett, melyekhez akkor is ragaszkodunk, ha nincs konjunktúrája ezeknek az értékeknek. Milyen energiát adnak ezek az értékek? Clausewitz meghatározása nyomán azt mondhatjuk: a fegyveren az "igazi fém" az erkölcsi erő, a szolgálatban való kitartás, az elkötelezettség, a bajtársiasság, harcban az elszántság. A katonát speciális feladatrendszere, kemény (konzervatív) karaktere, elkötelezett értékválasztása, gyors gondolkodása, és cselekvése teszi valóban különössé. Katonákat tanítva, tisztában volt azzal, hogy a háború mesterséges szituáció, amelyért az etika önmagában nem felelős. Egyetértettünk abban, hogy a katonának is olyan morális elvekre van szüksége, amelyek a társadalom számára is értéket jelentenek, s amelyek hatékonyan motiválják a katonai aktivitást, és összhangban vannak a nemzetközi hadijoggal, s nem utolsósorban a fegyveres összeütközésekben győzelemre ösztönöznek. A hadseregek bázis értékei is: a bátorság, lojalitás, fegyelem. Fiatal kollégáját, Dr. Boda Mihályt is ösztönözte például a bátorság elvi kérdéseinek kutatására. A katonai virtus motívumai között is hasonlóakat találunk: igazság, ravaszság, bátorság. Tegyük hozzá, hogy ezek az erények régi görög eredetűek, s az atléta-erények csoportjához tartoztak.

Emlékszem, a társadalomtudományi összevont szigorlat, filozófia és kultúrtörténet kérdéseire, melyek próbára tették tisztjelöltjeink gondolkodását, így például néhány a 2013-as szigorlat kérdései közül: Az antik görög kultúra sajátosságai; Szókratész előtti görög filozófia; az első iskolák és az első gondolkodók; a klasszikus görög gondolkodás:  Szókratész, Platón és Arisztotelész.;  az ótestamentumi zsidó vallás és zsidó kultúra; az ókori zsidó állam története az állam fölszámolásáig; a Biblia: az Ó- és Újtestamentum (Keletkezése, szerkezete, fordításai.); a középkor szellemisége és a keresztény vallás; Jézus tanítása és a Biblia; a patrisztika és a skolasztika; Szent Ágoston és Aquinói Tamás; a reformáció és az ellenreformáció, mint a polgári társadalom kialakulásának előfeltételei és kísérőjelenségei; a német, a francia és az angol reformáció - Luther; a klasszikus német filozófia; Immanuel Kant Az örök békéről; G. W. F. Hegel, a hegeli gondolkodás, a történetfilozófia és a hegeli historizmus; a 19-20. századi társadalom- és cselekvéselméletek: Karl Marx és Lukács György; Az Iszlám civilizáció, az iszlám kultúra, az iszlám vallás; az Iszlám kultúra fő területei (írás, építészet, irodalom), a Korán; az iszlám és a Nyugat, a terrorizmus.

Az oktatás minősége (színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga) a tanároktól függ. Himmer Péter tanári világa, gondolkodása önálló volt, ezt mutatják munkásságából a következő részletek is:

1. Vélemény az MTA Tudományetikai Bizottsága által közreadott Tudományetikai Kódex tervezetről (email számomra: Himmer Péter, 2010. február 4.): „Jól érzékelhető, hogy a Tervezet prakticista felfogású, angolszász nyersanyagok alapján készült…. A Közép-Európában, (kiváltképp a társadalomtudományokban) honos, kontinentális etika-felfogás alig van jelen benne. Ismeretes, és garantáltan eredményes az ’életpálya egyengetése’, pl. az ismert akadémikushoz való odadörgölőzés, majd a ’barátság’ konvertálása kutatási eredményre, pozícióra, stb. Sajnálatos, hogy ezt a kirívóan amorális, feudális jelenséget pl. a Széchenyi professzori ösztöndíj feltételrendszere nem csupán legitimálta, hanem az „ajánlás” követelményében egyenesen feltétellé tette, s ezzel intézményesítette. (Az ilyen típusú jelenségekről általában az érintett szakma minden kutatója tud, de hogyan illeszthetők etikai kódexbe? A barátság ugyanis nem büntethető, az pedig nem bizonyítható, hogy az előbbre jutás a barátság révén történt.)”

Az idézetben szereplő első megállapításához hozzátehetünk egy kérdést: Miért van az, ha az ember elolvassa mondjuk, Déry egyik könyvét, úgy érzi, hogy értelmesebb lett, mint mikor egy nagy amerikai filozófust olvasott? Az idézett feljegyzésének utolsó mondata, így hangzik: „Amire szükség van: széleskörű és elmélyült etikaoktatás a felsőoktatás egészében.” Pontosan tudta, a filozófiai gondolat felé, az erkölcs fogalmain keresztül lépdel az értelem, miközben az ember igyekszik megfejteni a saját-, és az emberiség-sorsát. „Az etika legfeljebb úgy fogható fel, mint az emberi cselekvés középpontba állításával végiggondolt filozófia.” – írta egyik munkájában. Az iskola (az oktatás, nevelés) az egyéni valamint a szociális késztetések, viselkedésének mérlegelését, a morálisan helyes lépés vagy út választását, az előrelátás, az együttműködés képességét nyújthatja.


2. Kedvelte kérdésekkel kibontani mondanivalóját, mint látszik ez az etika konferenciára való felkészüléshez kiadott, általa készített anyagon is, melyből kiemelek néhány mozzanatot:

Hogyan újítsuk meg a katonai etikát? Honnan remélhetünk támpontokat? Miket tekinthetünk a katonai etika változatlan (mindenkori) értékeinek, és miket tehetünk ezek mellé, mint a mi korunk által felszínre hozott speciális értékeket? A kérdéskör napirendre tűzésével nem valamiféle dogmatikus tisztázottság felé törekszünk, inkább a felszín alatt lappangó, ám esetenként nagyon értékes álláspontokat igyekszünk számba venni. Az alábbiakban (inkább emlékeztető, ötletadó jelleggel) felidézünk néhány, a katonai etika tárgykörét érintő tradicionális, illetve újabb problémát:

ÉRTÉKEK ÉS ESZMÉK A JELEN TÁRSADALOMBAN: Érdemes felfigyelnünk például a jelenlegi ’eszmétlenség’ állapotára.…Lehet, és kell is kritizálni egyes ideológiákat, vagy általában az ideologikus társadalmakat, az azonban tagadhatatlan, hogy helyes tartalmakra, láttató eszmékre minden valahova tartó társadalomnak szüksége van, mert ezekből következnek a legalapvetőbb, legátfogóbb értékek. Immáron negyed százada tisztázatlan a magyar társadalomépítés fő iránya, így tisztáz(hat)atlan a társadalmi értékrend. Negyed százada üres az értékpiramis csúcsa, ahol a legalapvetőbb, legmaradandóbb érték(ek)nek kellene egzisztálnia. Közérdek? Magánérdek? Államilag szabályozott piacgazdaság? A deklarált ’nemzeti együttműködés rendszere’ teoretikusan zavaros, a társadalomelméletben jelölettel nem bíró kifejezés. Miféle általános értékrendre orientálhatjuk ilyen körülmények között a honvédtiszt jelöltet, aki (magán)életét mégiscsak itt éli végig, s ráadásul kívánatos (lenne) tisztánlátó értelmiségiként élnie?

HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEK ÉS MODERNIZÁCIÓ: Mennyiben érvényesek ma, és milyen jelentéssel bírnak a katonai hivatás legeredetibb értékei? Mit jelöl ma a ’bátorság – hűség – becsület’ oly sokat hangoztatott triumvirátusa? Gondoljunk csak arra, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, és mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét, netán egyszerűen a számítógép billentyűzetén kimagasló szaktudással operáló szakembert. Mind összetettebbé válik a régi kérdés: foglalkozás vagy hivatás? Nem kellene idegenkednünk a ’hivatás’ kifejezéstől, ez mindenekelőtt erősebb elkötelezettséget jelent, illetve dominánsabb benne az emberekért érzett felelősség.

ALKOTMÁNY ÉS ÉRTÉKEK: Következik-e ügyünkre nézve valami megfogható a 2011-ben elfogadott alaptörvényből, amit sokan tekintenek tartalmilag helyénvalónak, mások pedig tarthatatlan abszurditásként beszélnek róla. Az előző, 1949-es alkotmány sem épült közmegegyezésre (úgymond, belenőttünk csupán), s a világ más tájain is adódnak hasonló, különös esetek. (Lásd például az 1947-es japán alkotmányt.) Lehet-e ilyen körülmények között tényleges mérce és rendíthetetlen irányzék a moralitás világában a 2011-es alaptörvény, s ha igen, milyen értékek vezethetők le belőle?

HALAT ADJUNK, VAGY HALÁSZNI TANÍTSUNK? Bár észlelhetők kezdeményezések a továbblépésre, sokan még ma is egyszerű parancsteljesítő szervnek tekintik a katonát. Számunkra pedig kérdés: konkrét értékrendet közöljünk a katonával, avagy inkább gondolkodó lénynek, bonyolult helyzetekben is önállóan értékelni tudó lénynek tekintsük őt? Halat adjunk neki, vagy inkább halászni tanítsuk őt?...”  - írta a konferenciában érintettek részére körbeküldött email - ben 2015. október 6- án Himmer Péter.

2016. november 4-i konferencia nyitó előadójaként is, referátumában a katonai értékrend mai tartalmáról beszélt (Lásd, Honvédségi Szemle 2017/2. szám.) „Észre kell vennünk – mondta –, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, s mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét. Előadásában felvetette, hogy adósak vagyunk a huszadik század jelentősebb korszakaiban rögzült katonai értékek transzplantációjával, de éppígy a jelenkori társadalmi folyamatok értékszempontú vizsgálatával is. Remélhetőleg új értékeket hoz majd felszínre a megváltozott nemzetközi környezet, a missziós szolgálat, így lehetségessé válik a modern önkéntes haderő új értékrendjének mind tartalmasabb feltárása. Felhívta a figyelmet egy ezzel kapcsolatos módszertani problémára, amely mindenekelőtt a tisztképzés során jelentkezik: vajon akkor leszünk-e eredményesebbek, ha kész, kidolgozott értékrendre orientáljuk fiataljainkat a képzés során, vagy inkább akkor, ha morális készségeiket, értékelő képességüket gyarapítjuk?”

Megjegyzésként a fentiekhez hozzátehetjük: Az egyedi tudat a világgal telítődik, és mi ezt a világot folytatjuk érzéseinkben, gondolkodásunkban, cselekvéseinkben. A helyzetek és viszonyok azonossága termeli ezt a kollektív-tudatot, különben nem lehetne összefogni, nem létezne kooperáció, testületi szellem, nem léteznének az emberiség nagy alkotásai. Tudatunk, ha bizonyos mértékig nem más tudatok ötvözete lenne, nem lenne megértés, értelmezés sem. Ahogyan a Bibliában Jézus mondja: „Én vagyok ezek." E vonatkozások nélkül, nem lennének olyan lelki állapotok, betegségek, mint meghasonlás, hasadás, elidegenedés stb. A benső dinamikát a biológiai keret és az "elvont keret"- ek (impressziók-, hangulatok-, emlékek-, intuíciók-, képzetek- nyelve, stb.) biztosítják.


3. MINÉL SZELLEMIBB, ANNÁL EMBERIBB

Az Új Honvédségi Szemle 2007/1. számában (73-84. old.) örömmel olvastam Himmer Péter „Címszavak – etikához (szemelvények két évtized megoldatlan hordalékaiból)” című  tanulmányát, mellyel mélyebben szeretné belehelyezni a gondolkodást ebbe az érzékeny mezőbe, amely már több mint húsz éve átalakulóban van. Figyelemre méltó gondolataiból - a filozófiával és az erkölccsel összefüggésben, - néhányra részletesebben is szeretnék reflektálni, így a gondolkodásra, az emberi természetre, valamint a történelemre és bizonyos katonai vonatkozásokra is.

Himmer Péter jelzett tanulmányából kiemelek néhány fontos mondatot: „Az etika létformája a gondolkodás….. (ha az etikához bázist keresünk – H.D.)…, nem indulhatunk ki a bennünk lévő természetes hajlandóságokból sem, hiszen ugyan miért nevezhetnénk egy cselekvést erkölcsösnek, ha azt a bennünk lévő hajlam nyomán már eleve, úgyis megcselekednénk….Eszményekről és erényekről nincs szó az etikában. Amit e két szó jelöl, az az utóbbi századok viharaiban összetört. A törmelék, az apró cserépdarabok pedig végképp porrá zúzódtak az utóbbi évtizedek mérhetetlen emberi csalásaiban és öncsalásaiban.”

Minden embernek van szellemi léte is. Minél inkább a napi fiziológiai szükségletek kielégítésére csupaszodik az egyedi ember élete, annál inkább nincs lehetősége arra, hogy a gyakorlati élet elvontabb vetületeivel foglalkozzon, mérlegelje tettei indítékait vagy következményeit. A létminimum általában és nem kizárólagosan én-minimumot is jelent, a létproblémák valódisága gyakran fölébe nő a kulturális tartalmaknak, ezért a magasabb rendű, a nívósabb nem mindig választás kérdése. A bázis szükségletekben fellépő hiányok előhívják a megmaradás, a túlélés kódját: a rivalizálást, a harcot, amelynek során saját szükségletünk felerősödik, megnő, miközben elhalványulnak, esetenként megsemmisülnek számunkra  mások,  szükségleteikkel együtt.

A kulturális antropológia szempontjából, az erkölcs alapja, az ember természeti és társadalmi valósága közötti feszültség. Az etika a gyakorlati ész teljességéhez tartozó alakzat, amelyhez belső tudatunk olyan faktorai is tapadnak, mint a vágyaink, értékorientációink, képzeteink. A gondolatok többségét nem lehet közvetlenül gyakorlattá alakítani, megjegyzem az elgondolhatónak határai is vannak (nyelvi, fogalmi, stb); valamint, ha beszélgetünk valakivel, akkor az általa létrehozott világ képzetével valamint a mögöttes emberi természetével is beszélgetünk. Sokszor az „ész cselének” az áldozatai vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy az embernek is van végső megoldása, de Heideggerrel kell egyetértenünk, hogy végső megoldása nincs.

Az ember erkölcsi egzisztenciáját nem tudta megőrizni, miközben a bürokrácia hajlama és technikája (elektronikus bürokrácia), az emberek kormányzására óriásira nőtt. Minél mesterségesebb egy társadalom - és ez az ipari társadalmak jellemzője - annál inkább „kitaláltabbak” szabályai, értékei, elvei, céljai, amelyek részeivé válnak a válságoknak, a válságok elhúzódásának. Ezért problematikus az ilyen rendszerekben a filozófia, mert lényegénél fogva az alapokra kérdez rá, összefüggést teremtve a tudományok között, ezért ezt a „tükröt” mindig összetörik. Ferenczi Sándor nyomán (Lásd, S. Freud Ferenczi S. levelezés / I/1. kötet 1908-1911 / Thalassa Alapítvány – Pólya Kiadó, Budapest, 2000) azt mondhatjuk, hogy szellemiségünk sajnos még mindig ugyanazokra az alapmozgásokra épül, mint cselekvési készletünk: támadás, védelem, menekülés. E faktorokhoz hozzáilleszthetjük a kooperációt, mint késztetést, amely a túlélés, a kapcsolatok fejlődésének egyetlen esélye. A világ a küzdelmi ösztön szempontjából aszimmetrikus, csak erősek és gyengék vannak benne. Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.

A 20. században a konfliktus pszichés lényeggé vált, azaz konfliktusokra vagyunk hangolva nem kompromisszumokra. A társadalmi világ szerkezetei változnak, de az átrendeződés hatásai nem tartják automatikusan nyitott állapotban az ember személyiségét.

A filozófia jelzéseire általában nem figyeltek, amikor torz vagy torzított eszményeket tágítottak világkoncepcióvá, amelyeknek tragikus, traumatikus végük lett. Nehezen tudunk távolságot tartani a goethei /fausti kultúra lényegétől, a lét és a szellem összetartozásától, ami azt jelenti, hogy a fejlődést nem tudjuk eszmék nélkül elgondolni, miközben minden területen a pragmatizmus és a technika szorításában vagyunk. A társadalom szabály-játék amelynek teljesületlen elvei, értékei, normái tartják fent az etikát. 


4. Tanszékvezetővé való kinevezését követő 2009/2010-ről szóló éves beszámolójában kiemelte a következőket:

„….jelen vagyunk az intézmény teljes oktatási vertikumában, a BA, az MA és a PhD-képzésben, valamint a felsőfokú vezetőképzésben egyaránt. E fentebbi részterületek tantárgyakká konkretizálódnak, amelyeket az egyes szakok konkrét igényeinek megfelelően alakítunk ki. A BA és az MA képzésben jelenleg összesen 28 aktív tantárgyat gondozunk, a PhD-képzésben pedig egy önálló, aktív tudományszakunk van. E tudományszakon jelenleg 5 szigorlattal záruló, 8 kollokviummal záruló, és 28 kutatói szemináriumot gondozunk, a Hadtudományi Doktori Iskola jelenleg folyamatban lévő tartalmi átalakításait követően pedig 3 szigorlati, 4 kollokviumi, s várhatóan 5-6 kutatói témánk marad a programban. Mindenütt kipróbált és bevált tematika szerint oktatunk, az oktatott anyag és az irodalomjegyzék karbantartása folyamatos, és mindig tanszéki értekezleten történik. A közelmúltban zajlott akkreditáció kapcsán tematikáink jó részét radikálisan megújítottuk.

A tanszék oktatói jelentős óraszámban oktatnak. A 2009/2010-es oktatási év első szemeszterében kontakt órában számolva átlagosan 61 %-os leterheltséget, a második szemeszterben pedig átlagosan 46 %-os leterheltséget regisztráltunk. (A két félév közötti differencia természetes, mert tárgyaink jobbára az első féléves oktatási programokban szerepelnek.) Az igazi nehézségek a tartalmi differenciákból adódnak. Néha egymást követő órákban más-más tematika szerint kell oktatnunk, s ilyenkor az érintett oktatónak mindössze néhány perc áll rendelkezésére a gondolati átállásra. (Jelentős gondolati távolságokat kell szinte pillanatok alatt áthidalnunk, ha például „Üzleti etika” órát követően a „Tiszti értékrend” tárgyból kell órát tartanunk.) Teljes oktatói igénybevételünk a 2009/2010-es tanév 1. félévében 116%, a 2. félévben pedig 84% volt, azaz tanszékünk négy oktatója átlagosan, és a két félév átlagában éppen 100 százalékos teljesítményt produkált. (Mindez annak ellenére is így van, hogy a majdan jelentős munkamennyiséget adó ’Védelmi kommunikáció’ BA-szak, illetve a ’Katonai műveletek multikulturális környezetben’ című szakirányú továbbképzésünk még nem indult meg.) Hozzáteszem: a 2010. szeptemberében induló képzésben a Neptun-ban már megjelent adatok alapján lényeges növekedés várható – még mindig az újonnan szervezett képzéseink nélkül.”

Himmer Péter új, perspektivikusan is fontos tantárgyakat vezetett be, így: Dél-európai kultúrkör főbb jellemzői és érintkezési szokásai (znetifi3120); Az erőszak, háború, béke elméleti kérdései (znetifi2107); Kultúrtörténeti és kultúrfilozófia kérdések a hadseregben (znetifi3130); Világvallások (znetifi2106); Tudományelmélet és kutatásmódszertan (znetifi4101).

Kezdeményezésére kidolgozták „Válsággócok kultúrtörténeti háttere” című tárgyat valamint a klasszikus etikák témaköröket valamint az etikai gondolkodás történetét a kezdetektől a 20. század végéig. Az etika tárgyak közül: üzleti etika – gazdaságetikát, a közszolgálati etikát, a médiaetikát. A kulturális antropológia tantárgyprofil kialakítása is folyamatban volt. Az általunk oktatott tudományok mezeje (túl azon, hogy eredendően valamennyi a tág értelemben felfogott filozófia körébe tartozik, vagy annak perifériális elemét képezi) tematikus differenciálásban hat nagy csoportra osztható: 1. Filozófia- és kultúrtörténet.  2. Etika és szaketikák. 3. Vallástörténet – világvallások.  4. Kommunikációelmélet. 5. Multikulturalitás – kultúraközi kommunikáció. 6. Kulturális antropológia. Himmer Péter kontaktórái a 2009/10-es tanulmányi évben: 72/45, ez a kötelezettség százalékában 40 /25 %, órában kifejezve 240 /88, a kötelezettség százalékában 133 / 49 % volt.


Összefoglalás helyett, tanulságok a tanári életműből:

Nem volt könnyű időszak, melyben Himmer Péter „tanerőből” - „tanárrá” vált. Ez a két szó az 1990-es változásponton, nemcsak társadalmi rendszereket, hanem világokat választott el egymástól. A filozófia tárggyal a gondolkodás, ismeretek valamint a pedagógia kezdeteihez kapcsolódtunk. A volt társadalomtudományi terület értékét adja, hogy bizonyos tantárgy-, és tanári- csoportokban, volt erő a kari struktúrába való emelkedéshez is (gondoljunk a biztonsági tanulmányokra), valamint nemcsak hasznos ismereteket közvetítő, hanem a vezetői- és  a viselkedési készlet kiépítője is.

A problémák egy jelentős része nem oldódott meg a folyamatos változásokkal összefüggésben sem:

  • Nem vált még felismertté, hogy mit jelenthet a kutatásban, a megértésben a szakok tárgyainak konvergenciája, hatékonyabb egymásra épülése.
  • A hadtudomány indokoltan-indokolatlanul nem befogadó tudomány, - paradox módon annak ellenére sem, - hogy széles társadalmi alapjai vannak, s ez a társadalmi alap termeli a társadalomtudomány gondolkodási anyagát, az új jelenségeket, összefüggéseket is (vallási szélsőségek, információ orientált rendszerek, stb.).
  • Nem vált még általánosan felismeréssé, hogy a hadsereg a modern állam egyik kulcsintézménye. A hatalom-közeli egyetemi képzésben a társadalomtudományok is, az állam, hadviseléssel és rendvédelemmel kapcsolatos kondícióit, az érdek – érték - szükséglet rendszereit vizsgálja, finomabb szerkezetű elemzéseket biztosít más tudományok számára is.
  • A helyi háborúk nagyságrendileg termelik az erkölcsi problémákat, nem beszélve arról a történeti tapasztalatról, hogy a 20. század első évtizedeiben az európai polgári társadalmak erkölcse, világháborúkba torkollott.
  • Az emberek kérdőjelek maradnak, ha  nem alakulhat ki pozitív viszony azokhoz a tényezőkhöz, melyekből a jövő szerkesztődik. Tudjuk, hogy a goethei „tiszta-emberi” nem létezik, és az élet az ész ítélőszéke elé sem állítható maradéktalanul. A morális nevelés bázis-problémája, hogy a morális eszmék, és ennek következtében az  elvek, meggyőződések, értékek közvetlen gyakorlattá  alakítása  tisztán nem lehetséges, tekintve eszmei anyagukat. Adott szituációban dől el, hogy aki morálisan helyesen akar eljárni, cselekvését milyen elv, érték nyomán szervezi, amelyben szerepet játszik a választás szabadsága is.

Megoldódnak-e a jelzett problémák, belátható időn belül – kérdezhetnénk?  Egy része következetes társadalom- és gazdaságépítő munka nyomán bizonyára, de az ember viszonyulásának sokfélesége – a történelemhez, a társadalomhoz, a közvetlen közösséghez, intézményekhez, a munkához, ideológiákhoz, konkrét emberekhez, rokonokhoz, a hangoztatott sztereotípiákhoz, stb, - mindig morális zavarokkal terhelt marad. Három mozzanat nem kerülheti el figyelmünket, így:

Bizalom hiány (egymás iránt, egymás tárgyai iránt): Bizalom nélkül nincs stabil teljesítmény, nincs közös siker, nincs közösség, nincs lojalitás. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a vezetők valamint a másik kollégáink erőfeszítéseit, teljesítményét, tantárgyait elsősorban pozitívan ítéljük meg, előfeltételezzük, hogy bizonyára nem ártani akar. A lojalitásnak a mi honvédségünknél is bázis értékké kell válnia! A közösségi-összefogás formáit is újra kell gondolni. A hadsereg közszelleme a testületi szellem, amely az állománykategóriák egymás közötti – az alkotmányból, az esküből eredő célok, kötelességek, feladatok, eszközök és normák  -  konszenzusára, kölcsönös együttműködésre és szolidaritásra épül. A testületi szellem történelmi időszakonként eltérő tartalmakat képvisel.

Hübrisz: szubjektíve, minél magasabb a talapzat, amit az ember rátartiságból, hiúságból, gőgből, vágyakból, spekulációkból épít magának, annál nagyobb az alázuhanás traumája, az így épített talapzat, kártyavárként omolhat és omlott össze, mint ahogyan a közelmúlt gyakorlati példái mutatták. Egymásnak feszült és feszül gyakran a vezetői önző felsőbbség (gör. hübrisz) és a tisztesség, amit a beosztottak mindig pontosan érzékelnek. A csalódások vezethetnek emberi kiégettséghez, belefáradtsághoz, szellemi megkopottsághoz, magánéleti és szakmai traumákhoz, és még sorolhatnánk. Himmer Pétertől távol állt, hogy önző fensőbbséggel törődjön.  

Visszaadni a humán tartalmak autonómiáját. Tapasztaljuk, hogy a morális katasztrófa is van olyan értékpusztító, mint a természeti vagy az ipari. A remoralizáció folyamatában még jelenleg nincs szó harmóniáról, nincs szó kiegyensúlyozottságról, csak a hozzájuk vezető kezdeti lépésekről. Ha egy katonai vezetőnek van egyénisége, morális karaktere, akkor lesz az alegységének is. Az ember „zoon politikon”, de nem a társadalom, hanem egymás miatt vagyunk társas lények. Machiavelli stílusában megjelölhető cél: jó morál, jó törvények és jó hadsereg.

Ahhoz a tanári generációhoz tartozott, akik még a Gutenberg-galaktika áldozataiként, sok könyvet olvastak. Megtudta-e valósítani önmagát? - kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy nem nagyon adatik meg a tanároknak, - ha mégannyira megfeszítik is magukat, - hogy elérjék ezt. Himmer Péter úgy vélekedett az emberi tisztességéről, mint Koestler, és ahhoz is tartotta magát: az a tisztességes, ha hasznosak vagyunk, megálljuk a helyünket lelkiismeretünk szerint, egyszerűen szolgálunk, minden hűhó nélkül – így szolgált tanárként a katonai felsőoktatásban négy évtizeden keresztül, s így él emlékezetünkben.

Mellékletként álljon itt Himmer Péter analitikus, önmagát is marcangoló gondolkodásából, egyik munkája.


Himmer Péter

HÉT MONDAT SPIRÓ FOGSÁG-ÁBÓL*

(Megkésett és szabálytalan recenzió.)


(Az első mondat)

Amikor megjelent, tomboltak a kritikusok, hogy végre, egy igazi történelmi regény. Meg, hogy nem lehet letenni. Tudjuk-e mi az, hogy történelmi regény? Attól, hogy a múltba visz, már az? Nem. Attól, hogy ezt hitelesen teszi, már az? Nem, még attól sem. És, ha csak a hitelesség látszatával, akkor az, vagy nem az? Vajon mi teszi azzá? A dokumentatív erő? A látványos pontosság? A felfokozott hitelesség-igény? A zsonglőrködés, bekezdésről bekezdésre, oldalról oldalra? Amióta eszem tudom, vitatkoztunk a történelmi regény mibenlétén, s ma sem tudjuk megmondani, mi a történelmi regény. Spiró mindenesetre oly erőszakmentesen, oly természetes módon vezeti vissza olvasóját a két évezreddel(!) korábbi világba – a zsidó, a görög vagy a római világokba (ez nála csaknem egyre megy), hogy az elmélázó olvasó már csak odabent riad fel először. Abban a másik világban. Heidegger ejti el a páratlanul merész mondatot: A műalkotás abban a világban létezik, amit megnyit magának.[1] Húsz éve tanítom Heidegger gondolatait, ettől a mondattól mindig féltem, mert nem lehetett elmagyarázni. (Na jó, talán csak én nem tudtam.) Meg – magam sem értettem igazán sohasem.

Most azt mondom: A Fogság világot teremt magának, s abban létezik. Tartok tőle, hogy ezt meg most mások nem értik, ahogy én eddig. Pedig lehet, hogy ez a történelmi regény. Képzeljük el a magyar írót, amint regényt ír – történelmi regényt! Tizenkét éven át írja. Könyvtárak mélyén kutakodik, poros leveleket olvas. Hogy közben miből él tizenkét éven át – ne firtassuk. Hogy hogyan, arra még rágondolni is rossz. Közben szert tesz olyan tudásra, hogy előadását a római kort ismerő legjobb tudósok is elhűlve hallgatják. E tudás nem olyan, mint az övék. Az ő tudásuk objektív, s az ő céljuk a mind nagyobb objektivitás. Spiróé is az, de az ő tudása túlmegy az objektivitáson: személyes tudás.

Spiró könyvét elmélyülten kell olvasni, s csakis elmélyülten lehet olvasni. Ez így volt már a korábbiakkal is. Ő mindig teljes odafigyelést kívánt, őt úgy mellékesen eddig sem lehetett olvasni. A Fogság azonban túlmegy az eddigieken, ez végül maga alá gyűr. Hogy mivel? Hát a történettel biztosan nem. A történet itt voltaképpen huszadrangú. Azzal, ahogyan meg van írva? Azzal sem – hiszen voltaképpen mérhetetlenül unalmas. Egyszerűen csak megállít, és olvastatja magát. Időzésre késztet. Valami miatt. Akkor persze, mégiscsak úgy van megírva. Amikor a Fogságot olvasod, előbb még sajnálod rá az időt. Már két centi mögötted van belőle, már napjaid mentek rá! – és még mindig semmi. Pár szaftos kis történet, meg ez a félkegyelmű zsidó fiú. Ez az Uri, a főszereplő. Nem jellegtelen, de nem is karakteres. Nem taszít, de nem is rokonszenves.

És ekkor letennéd. Az első centi után tennéd le először. Emlékezetből idézed Gadamert: „Az olvasás ugyan hozzátartozik a regényhez, a regénynek eredeti létezése az olvasás, de ez az olvasás a legnagyobb mértékben kötetlen és mozgékony. A könyvet nem kell egyvégtében elolvasni...”[2] Hm… még szerencse! Úgy érzed, a könyvet annak idején nagy dérrel-dúrral bemutató riporterek, esztéták tévedtek, vagy szándékosan vezettek félre, amikor azt mondták, „ó, a Fogság rendkívül izgalmas, le sem tudod tenni”. Spiró könyve igenis letehető, de már kevésbé aggódsz emiatt. A regényforma szokásos inspiratív eszközei nincsenek jelen benne, semmi sem ösztönöz a továbbolvasásra. Kit érdekel ma Róma? A Római Birodalom? Kit érdekel a kereszténység kezdete, kit az alexandriai zsidó-pogrom? Mikor a harmadánál jársz, úgy véled: a Fogság legfeljebb az eladási listákon jut majd újra és újra előkelő helyekhez (testes, szép könyv, kiváló karácsonyi ajándék), az olvasottsági felmérésekben korántsem.[3] (Ha ugyan lennének ilyenek manapság, ha egyáltalán fontos dolog lenne ma az olvasás.) Két évvel később derül ki, hogy még az eladási listákon sem aratott sikert. Megint Gadamer jut eszedbe: „A nem olvasott könyv nem létezik könyvként”. Spiró könyve kétségkívül nem a tömegekhez szól, mondanád ekkor elnézően, de nem is baj. Időnként jusson konc a vájt fülű irodalmár rétegnek is, – tennéd hozzá, ám máris visszakozol: A Fogságot mégiscsak jobb volna megmentenünk az arisztokratizmus fenyegető rémétől. Közben tudod, hogy ez aligha lesz így.

Ha letetted – és itt a rejtély, a műalkotás rejtélye – újra fel fogod venni. Nem, nem a történet miatt, nem a dokumentativitás miatt, és nem is a sodró lendület miatt. Az nincs. Egyszerűen azért, hogy benne lehess! Hogy ott legyél jelen, abban a másik világban.

És ekkor tűnik fel Spiró mondata: „Az olvasó ember viszonylagos védelmet élvez, kevésbé háborgatják a fecsegésükkel az idióták.” (82. o.)

S nyomban hozzágondolod: Igaz – igaz. Sőt! A Fogság olvasója ebben az értelemben nem csupán viszonylagos védelmet élvez, ő abszolút védelmet élvez. A Fogság olvasóját egyszerűen képtelenség háborgatni, mert ő nincs itt. Ő „csak” ott van Rómában, ott a Szentföldön, ott Alexandriában – kétezer évvel ezelőtt, a golgotai időkben. És ezzel az időtlenségben.

Nekem ettől történelmi regény.

(A második mondat)

A szabadság fogalma lényegénél fogva definiálhatatlan. Olyan, mint hajdan, a Vágó-féle kitalálós játékban (barkochba? Bar-Kochba? Barkochba?) a „gödör” szó volt. Ha a másik a gödörre gondolt, hát nem tudtál hogyan kérdezni. Gondold csak végig! Bárhogy igyekszel, nem tudsz pozitív meghatározásokat találni, mert a gödör egy hiány. Úgy van, hogy nincs. Létének lényege a hiány. Noha másképpen, de a szabadság is definiálhatatlan, hiszen amit alatta értünk, nem bír meghatározásokkal. Mert éppen szabad - ság. Sartre szerint valami olyan, ami csak önmagával határos. Nem kategoriális jelenség, nem körülhatárolható, éppenséggel nagyon is megfoghatatlan. Tudjuk, mire kell gondolnunk, ez a tudás mégsem rögzíthető tételesen. Talán ezért van, hogy olyan sok okos dolgot mondtak róla, és oly sok szamárságot. Beszélnek róla az egzisztencialisták, beszél a filmművészet, beszél a költészet. Jelentheti az egyén szabadságát, az állam függetlenségét, az emberi cselekvőképességet kicsiben és nagyban, a diktatúra hiányát és még ezer mást. A magyar rendszerváltás egyik nagy álma volt. Ma már világos: a rendszerváltás két fontos dolgot ígért, és egyiket sem valósította meg. Anyagi jólétet ígért (a Kádár-éra szegénységet egalizáló attitűdjével szemben), és szabadságot ígért az akkori, sokirányú függőség helyett. Ami pedig a szabadság helyett mára előállt, az majdnem az ellenkezője, és leginkább a „parlamentáris diktatúra” kifejezéssel ragadhatnánk meg, akkor is, ha ez a politológiában abszurdumnak számít. Feloldhatatlan ellentmondás: Szabad az ország, és a lakói mégis nem-szabadnak számítják magukat. József Attila mondata aligha felülmúlható:

„ …a szabadság nagy csendjét hallgatom.”

(J. A.: Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak)

És ekkor megint feltűnik Spiró mondata, nem tudsz túllendülni rajta: „Ez az ország szabad, csak a lakói nem tudnak róla.” (309. o.)

Ő ezt arról az országról mondja, és arról az időről. De vajon nekem szól ez a mondat? Vajon nekünk szól?

Vajon áthallásos mű Spiró könyve, vagy valami más?

Ha igen, akkor szokatlanul nehéz „áthallani”, ha nem, akkor mi a fenéért írta volna meg?

(A harmadik mondat)

Kitérő – Pascal felé.

Pascal régóta kedvencem. Rövid kis élete filozófiatörténeti példázattá vált, hiszen egyetlen kacskaringós kérdőjel: Az alázatos hívő és a kutató természettudós véget nem érő párbajának terepe, a misztikum világában kielégülést kereső, elmélyülten hívő lény, s a hűvös racionalitást feladni nem akaró természettudós gyötrelmeinek terepe. Pascal „egykönyves” író, de az az egy, a Gondolatok, az etikatörténet gyöngyszeme. Melléktermék csupán, hiszen nem több,  mint előzetes vázlat, egy éveken át tervezett, aztán végül mégis megíratlan maradt nagy mű vázlata. Afféle előtanulmány ez a könyv, amit az igazi mű elkészültekor el szokás dobni. Komoly és könnyed, ha úgy veszem, semmiről sem szól, ha amúgy, akkor meg világok hámozhatók ki belőle. Bekezdéseit tanítják, amióta megírta, tanítom magam is, amikor csak alkalmam nyílik rá. Az emberről ír Pascal, az újkori emberről, aki nádszál, a természet leggyengébbike, az Istenről ír, aki elrejtőzködött megismerésünk elől, a tudásról ír, és a mindig vele járó nem-tudásról, a tudásszerzés során elnyomhatatlan kételyről, s nagyon keveset, talán csak egyetlen helyen ír a szerelemről. E ponton aztán – minő arányérzék! – világrengető erővel ruházza fel: „[A szerelem] oka valami nem tudom micsoda”… – mondja. „Ez a nem tudom micsoda, ez a meg sem ismerhető semmiség mozgat mindent, az egész földet, a fejedelmeket, a hadakat, az egész világot.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 162. fr., kiemelések az eredeti szövegben.)

Érdemes lassan olvasni, többször, figyelmesen. Tulajdonképpen nem túl szép, kicsit fésületlen szöveg, valahogyan mégis egyetemi tankönyvekbe kívánkozik. Talán a tömörsége, a kifejező ereje okán. Kívülről tudom, bár sohasem kellett tanulnom, a tanítás, a két évtizedes napszámos munka megkötötte bennem. Na, erre jön Spiró, s lám’, ő tudja mondani még tömörebben, így:  „…Háborúk törnek ki egy-egy női segg miatt.” (409. o.)

Pascal gondolatait gyakran mondják szentimentalizmusnak. Ezt a fentebbit is.

Akkor Spiróé?

(A negyedik mondat)

(Zsidó ortodoxia – pro.) Éveken át, újra és újra próbálom a lehetetlent: valahogyan megértetni mással, másokkal, hallgatóimmal a zsidó vallás törvénytisztelő jellegét, a zsidó vallású ember és a Törvény viszonyát, röviden szólva azt, hogyan is tartja be a zsidó a Törvényt, hogyan kell betartania a Törvényt. Általában ide jutok, ahová most is – a kérdéshez: mi az, hogy hogyan tartja be? Hogy lehet valamit „valahogyan” betartani? Vagy betartom, vagy sem.

Spiró érdeme, hogy az itt sorakozó, mára csaknem elfeledett zsidó legendákat parádés egyszerűséggel tolja elénk . A történet? Fontos, hogyne volna fontos, mint Spiró valamennyi története! A terjeszkedő Római Birodalom valamikor a Jézus előtti században ér a Szentföld közelébe, s zsidóország bekebelezése nem okoz nagy nehézséget a római katonáknak. A Jeruzsálemet védő zsidók egész héten sikerrel verik vissza a betörni akaró rómaiak támadásait. Pompeius, a római vezér tudja, nem érdemes erőn felül próbálkozni, csupán a szombatot kell kivárnia, hiszen akkor a zsidók úgysem harcolhatnak. Eljön a szombat, s könnyedén be is sepri a győzelmet. A tanulság? Tán még a történetnél is fontosabb! A szent városukat épp elvesztett zsidók vigasza. „Inkább essen el Jeruzsálem, de a Törvény tartassék be!” (32. o.)

Vigasz? Önigazolás?

A zsidó ortodoxia első megnyilvánulásainak egyike – ha igaz.

(Az ötödik mondat)

(Zsidó ortodoxia – kontra.) A főrabbi előadását hallgatom. Csupán tudományos érdeklődésből. Az ortodox zsidó élet mai lehetőségeiről beszél. Arról beszél, hogyan is lehet betartani a mai, modern világban a Tóra 613 előírását – ha már úgyis be kell. Hogyan lehet betartani például a szombatnapi munkátlanság követelményét, hiszen, ha szó szerint vesszük, s egy ortodox zsidó hogyan is vehetné másképp a Törvényt, szombaton még a villanyt sem kapcsolhatom föl, s a televíziót sem kapcsolhatom be. Magamban próbálom konkretizálni: Az például, hogy főzni előre kell, a hét korábbi napjain, világos, és a mai technika mellett az elkészült ételek tárolása is megoldható, mégis vannak olyan tevékenységek, amiket semmiképpen nem tudnék eltenni szombatról. A főrabbi közben tovább megy, szerinte „mindenre van megoldás”. Ő nyilván nem ortodox, hanem neológ, nagyon is neológ. Szerinte bizonyos dolgokra megkérhetem például a nem-zsidó szomszédot is, más dolgokban pedig bátran támaszkodhatok a technika vívmányaira. Ma már a legtöbb korszerű eszköz előre programozható, így akár pénteken is beállíthatom a család szombati életmenetének konkrét időbeli kereteit. Beprogramozhatom a tévét, a videót, a vízforralót, vagy akár a villanysütőt is a megtisztított grillcsirke alatt.

Itt tart a főrabbi, mikor eszembe jut a régi vicc, melyben Kohn kérdésére („mondd rabbi, szabad-e a Tóra olvasása közben dohányozni”) a rabbi így válaszol: „Azt nem tudom fiam, de hogy a Tórát dohányzás közben is szabad olvasni, az biztos.”

Na, erre jön Spiró, és mindössze ennyit mond: „Lyukacsos törvényeket adott az Úr a zsidóknak.” (113. o.) Hm… Lyukacsos… Alighanem a legtalálóbb magyar szót találta meg. Morálisan mindenki tiszta marad, s a törvényt sem kell rossznak minősítenünk. Nem rossz és nem jó, hanem lyukacsos. Példája is messzemenően adekvát: Hiszen, mi van, ha épp péntek este érkeznek zsidó matrózok a szürakuszai bordélyba? Spiró mesél: Akkor az történik, hogy biankó házasságlevelekkel gyorsan összeadják őket a kurvákkal, így már törvényesen hentereghetnek egész éjszaka és egész nap (és mert házasok, henteregniük szombat napon kötelező is, ezzel csak Isten parancsát teljesítik szorgalmasan), majd a szombati napnyugtával épp ily gyorsan szét is választják a párokat, a kamu házasságleveleket meg elégetik.

Spiró előbb azt mondja, ez egyszerűen cinizmus. Átverjük magunkat, s átverjük az Urat is. Aztán oldja az állítás merevségét, mondván: az Úr úgyis látja, amit látnia kell, s ha valóban rossznak találná ezt az öncsalást, hát közbeszólt volna már rég.

Akkor – végül is: (minthogy mindeddig nem szólt közbe) lehet, hogy helyesli? A hallgatásával átvállalja? Valójában az Úr vinné el a balhét?

Ez nekem új.

(A hatodik mondat)

(„Intézze el a vallását mindenki magában!” 415. o.) Tízéves forma lehettem, buzgó ministráns, amikor első ízben személyesen is találkoztam a kádári (állami) egyházpolitika zord következményeivel. A hatvanas évek Kádárék részéről közismerten a hezitálás évei voltak, s ebben éppúgy benne volt az ötvenhat utáni morális zavarodottság, mint „a teendő” tisztázatlansága. A látványosan keresztény életet mindenesetre igyekeztek lehetetlenné tenni, a Mindenszentek-esti körmenetet például a község elöljáróihoz, a Hivatalba érkezett leirat tiltotta meg. Addig évről évre a templomból indulva, égő gyertyával a kézben, énekelve jártuk körül a falut, majd a temetőben kötöttünk ki. A legtöbb ház ablakában is gyertyák égtek, s bizony ez ötvenhat után, így november elsején este már legalább kétfélét jelenthetett. Aztán világossá vált, hogy az addigi „nagy” körmenet helyett már csak a templomot járhatjuk körül, később pedig már azt sem. Aztán egyszer jóságos, tudós plébánosunk olyasformán nyilatkozott valami komolyabb plénumon, hogy „ezek a piszkos csirkefogók!” – de akkor ez a tömör nyilatkozat magukat a dolgokat már nemigen befolyásolta. A vallásosság kiszorult mindenhonnan, a körmenet beszorult a templomba. Tudós plébánosunkat pedig elhelyezték az esztergomi papnevelő intézetbe szemináriumvezetőnek, mondván: „Csak kevesebb vizet zavar ott!”

Másfél évtizeddel később találkoztam ennek a visszájával: 1977 – talán az utolsó békeév volt a szocialista gazdaság történetében. Akkor, őszön kezdődött a romlás pártszintű érzékelése, jött az a bizonyos „külgazdasági határozat”, s nyomában az évtizedes agonizálás. De most, amikor ez a történet játszódik, még csak nyáron vagyunk, ’77 nyarán, amikor egy ismerősöm szakdolgozatát írom, az állam és az egyház kapcsolatainak „rendeződéséről”. Kiugrott katolikus pap barátom véleményét kérdezem a dologról. Az érdekel – mondom neki – miben látná ő a továbblépés lehetőségét. Szerinte mindenekelőtt az egyháznak kéne változnia, éspedig vissza kellene fordulnia eredeti feladatához. Nyilván az akkoriban oly nagybecsű békepapokra gondolt, az állam-egyház megbékélését hirdető, kapcsolatokat rendező, társadalmi megbízatásokat vállaló paptársaira gondolt, amikor a dühtől sziszegve ezt mondta: „Az egyház foglalkozzon a maga feladatával, azzal, amivel az Úristen megbízta, mikor a Földről eltávozott – a lelkek ápolásával. Semmi köze se államhoz, se párthoz, az a dolga, hogy a templomban hirdesse az Isten igéjét.”

Sajátos felfogás – akkor inkább csak éreztem, ma már határozottabban mondom: alighanem igaza volt.

Aztán megtanultam az állam és az egyház szétválasztásának elvét, mint a köztársasági létforma és a modern polgári állam egyik alapelvét, megtanultam ugyanezt, mint a francia felvilágosodás szellemiségének produktumát, s már-már úgy véltem, tisztába is jöttem a dologgal, amikor egyszer (bő évtizeddel is később, s talán augusztus huszadikán lehetett), megpillantottam a kormányt, nem tévedés, a Magyar Köztársaság akkori kormányát az ünnepi szentmisén összetett kézzel imádkozni. Aztán később is, gyakran. Egy másik kormányt is. Nem, nem magánemberekként, nem puszta hívőkként, szétszóródva a tömegben, mert ahhoz senkinek semmi köze sem lehetne, hanem kormányként, úgy, egymás mellett ülve, éppenséggel látványosan demonstrálva, hogy ezen a szentmisén bizony a magyar kormány van jelen. Majdnem hiánytalanul. Aztán láttam papot a parlamentben papolni arról, miért is kell papoknak a parlamentben papolniuk, és főként, hogy miért a parlament jobb oldalán. Aztán láttam a magyar anyanyelvű, de külhoni püspököt magyar választási gyűlésen az Isten igéjét hirdetni, láttam az elcsatolt magyar, de pillanatnyilag mégiscsak külhoni területen, részben magyar állami pénzből újjáépített templom szentelésén magyar miniszterelnököt szónokolni, s kezdtem az egészet megint nem érteni.

Mindig is irigyeltem azokat, akik nálam világosabban látnak, akik a kusza eszmék között oly könnyedén vágnak rendet a maguk számára. Irigylem Spirót is, hiszen könyve egy pontján váratlanul ezt mondja: „Intézze el a vallását mindenki magában!” (415.o.)

Na, ja! Hát ennél mi sem egyszerűbb!

(A hetedik mondat)

Azt mondani, hogy az írónak fontos a szó – banalitás, tautológia. Az író éppenséggel a szó embere. Emellett persze még ezer másnak is embere (– és, egye fene, lehet még a lélek mérnöke is.) Azt mondani, hogy az írónak fontos a pontosság, ugyancsak banalitás, ámbár jól tudjuk, hiszen számos esztétika tárgyalja, hogy ez a pontosság csak ritkán közvetlen és direkt. Gyakrabban áttételes, néha éppenséggel nagy csúsztatásokon keresztül érvényesülő, csak végső soron fennálló pontosság lehet. Vagy még az sem. Spiró mondata – ha létezne itt és most írni tanítás, ha egyáltalán fontos dolog volna itt, ma az írás – effajta írni tanító stúdiumokon akár mintamondattá is avanzsálhatna. Azt mondja a szöveg egy késői pontján: „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” (422. o.) Ez a mondat egy akkor és ott, a történet idején rendkívül divatos és nagy hatású elmélet, a szkepticizmus tömör összefoglalása – maga a tézissé sűrített szkepticizmus. A Római Birodalom hanyatlásának századaiban, az ókorvég lassan bontakozó szellemi zűrzavarában, a nagy gondolatrendszerek, Szókratész, Platón és Arisztotelész míves építményeinek visszaszorulása után nagy keletje volt az effajta eszméknek. Szkepticizmus: a kétely filozófiája. A végtelenségig felnagyított kétely. Mások is próbálkoztak akkortájt a szkepticizmus tömör leírásával, ám – valószínűleg a dolog lényegénél fogva – csak keveseknek sikerült. Lucretiusnak legalább a szkeptikus állásfoglaláshoz oly nélkülözhetetlen sejtelmességet sikerült megőriznie, amikor tankölteményében így beszélt: „Halld, és ismerd el magad is, hogy vannak a dolgok / Közt olyanok bőven, melyeket nem láthat az ember.”[4] De Spiró ezt is tudja tömörebben mondani, és sokkal pontosabban. „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” Nyilvánvaló: kulcsszó a „valószínűleg”. A mondat e szó nélkül fölszámolná a maga értelmét, együgyű dogmatizmussá válna. Spiró tudja: Ha a szkepticizmust explicite állítanánk, máris nem lennénk szkeptikusok. Mert állítunk valami biztosat. A következetes szkeptikus semmit sem állíthat, hiszen mindenben kételkedik. A szkepticizmus csak feltevésként létezhet, állításként nem.

Valószínűleg.


(2006. augusztus)

Szerző: Prof. Dr. Harai Dénes



·         A munka megjelent Harai Dénes: Tanáremberek, kiemelkedő tanáregyéniségek. ZMNE Kiadó, 2010. 

[1] 42/2000. (XI. 8.) AB-határozat. Közzétéve a Magyar Közlöny, 2000. 109. számában. AB-közlöny, IX. évf. 11. szám, 5/G/1998.

[2] http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/meh20091229.

[3] A Tárki ezt célzó, 1992-ben induló Magyar Háztartás Panel kutatássorozata pénz hiányában a hatodik hullám (1998) után megszűnt.

 
Cimkék: főoldali hír, 2017

Konferencia-részvétel New Yorkban

    • fokep

A „World Academy of Science, Engineering and Technology” az ide évben immár 19. alkalommal rendezte meg a bevándorlók és a menekültek jogállásáról, valamint a menekülthelyzethez kapcsolódó jogszabályokról és a migráció következtében az egyes nyugati társadalmakban kialakult helyzetről szóló konferenciát. Az előadók széles spektrumban elemezték és értékelték a migráció következtében bekövetkezett változásokat.

Dr. Ujházi Lóránd, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos főmunkatársa „Az egyetemes egyházi törvények alkalmazhatósága a jelenlegi migrációs válságban - „The Applicability of General Catholic Canon Law during the Ongoing Migration Crisis in Hungary” címmel tartott előadást. Az előadásban kitért arra a hosszadalmas folyamatra, ahogy a pápai és szentszéki politika az egyházi jogszabályokban is megjelenik. Ezen belül is konkrétan elemezte a pápa migrációs politikáját, illetve az annak nyomán lassan megjelenő újabb egyetemes egyházi törvényeket. Ezután rátért, hogy az új egyetemes egyházi jogszabályokat hogyan lehet a részleges jogalkotásban és a helyi egyházi közigazgatásban érvényesíteni. Történelmi példákon keresztül  mutatta be, hogy a magyar katolikus egyház mindig is részt vett a különböző menekültválságok enyhítésében. Tevékenységét mindig a körülmények, a bel- és a külpolitikai, illetve  biztonsági helyzet figyelembevételével végezte. Az előadó rámutatott arra, hogy ez ma sincs másképp. Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország tranzit ország – ezért az egyháznak is úgy kell a saját erőforrásait alkalmaznia, hogy ezt a tényt figyelembe veszi.     

Az előadás végén az előadó rávilágított arra, hogy a magyar katolikus egyháznak a magyar kormányzattal együtt kell működnie a válságkezelésben, hiszen a jó állam és az egyház egyaránt a polgárok földi boldogulását szolgálja. A feltett kérdésekből kiderült, hogy nyugaton sok esetben nagyon kevés információval rendelkeznek az Európában kialakult migrációs válságról, az egyházak szerepéről, a különböző együttműködésekről és a magyar erőfeszítésekről. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy érdemes széles körben hasonló előadásokat tartani. A New York-i előadás és az ehhez kapcsolódó kutatás a KÖFOP Zrínyi Miklós habilitációs program keretében valósulhatott meg.

Megosztás a Facebook-on