Szűkítés



Minden Címke 167


Jelenleg 511 bejegyzés található Főoldali hírek kategóriában

Egy tanár emlékezete

„Partra szállottam. Levonom vitorlám.”

                                                                                                                                                       Berzsenyi Dániel

A lélek egy nagy színes ceruza készlet, mely önmagától színezi az emlékarcot, s a talált tárgyat egyaránt. Az emlékarc volt kollégánké, Dr. Himmer Péter főiskolai tanáré, s a tárgy – az etika, mely kedvenc tárgya volt. Dr. Himmer Péter (1953-2017) főiskolai tanárral három évtizeden keresztül oktattunk, segítve egymást a tanári munkában, a vizsgáztatásban (szigorlatok, doktori szigorlatok) egyaránt. 1998 - ban magam is a Filozófia Tanszékre kerültem tanárként kinevezésre. Egymás között ismertük Himmer Péter kitartó és rendíthetetlen ragaszkodásait, így: oktatói státusának „Főiskolai tanár”, később a „Tanszékvezető Főiskolai Tanár” megnevezéséhez, az utolsó percig, akkor is, mikor már egyetem lettünk; ragaszkodott még, - mint az ELTE-n filozófiai szakot végzett tanár (1985) - a görög-latin átszellemítettséghez is, a goethei - fausti kultúrához, mely szellem nélkül elképzelhetetlen – s melynek hiányát a társadalomban, különösen az utolsó évtizedekben érezte. Tudta, hogy minden  klasszikusságban stabilitás, kiszámíthatóság van, s csak a stabilitásban van tere a racionalitásnak, művészetnek, a vallásnak, az erkölcsnek, a játéknak, minden kulturális, szellemi és lelki produktumnak. Társadalmunkban azonban még nem alakulhattak ki a nyugalomnak ezek a körei, itt mindig minden együtt van jelen, és állásfoglalásra késztet. Tárgyában, a filozófiában egyedüli módon olvadnak össze a jelenségek – problémák - elméletek, ami a hallgatói megértést jelentősen nehezíti. Az oktatás minősége - színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga - a tanároktól függ. A gondolkodás a ránk hagyományozott gondolkodás pályáján tartózkodik, s gondolkodásunkkal egy két és félezer éves hagyomány terében mozgunk.

Néhány Freudista-komplexum, amiben hitt, s amit átélt-átéltünk tanárokként, s melyekről - a mozgalmas harminc év alatt - sokat beszélgettünk, mert nemcsak a kultúrában való közérzetünkre hatottak, hanem oktatási-kutatási problémaként is jelen voltak.


  • Hinni a kultúrában, - miközben érezzük, hogy egyre inkább csak fedőréteggé válik, s a kultúra, a polgári társadalmakban egészként már nem létezik. Etikailag megérteni a rossz erőterét, mely olyan naggyá nőtt, hogy a hozzá való vonzódás érdemmé, s nem intellektuális ellökődéssé vált! Az eszmei átcsapott szélsőséges pragmatizmusba. Az emberi tudat nagy paradoxona, hogy az ész világszerű, de a világ ésszerűtlen. Az ember az egyetlen anyag, aki megéli, felfogja és gondolja anyagiságát. „Jelenvalólétünket (unseres Dasein) – a kutatók, tanárok és tanulmányaikat folytatók közösségében – a tudomány határozza meg.” – írta M. Heidegger. A mi területünkön ez a társadalom-, és bölcsészettudomány sajátos tartalmaikkal. Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik.
  • Hinni a demokráciában - miközben az zsákutcák sokaságává vált. Olyan mesterséges hatalmak nőttek az emberi világ fölé, mint: a pénz, a gép, az elektronika, a bürokrácia, a fegyver. A társadalmi krízis mélypontja a morális, lelki szétesettség, melyben összekapcsolódott a kapzsiság és az erőszak is. Ezért az etika, a végtelen interpretáció esélyét nyújtja, mivel a tárgy kimeríthetetlen. Nem véletlen, hogy a lopakodó-krízis mindig megjelenik valamelyik társadalmi területen, és a kultúra nagy rendszerei – oktatás, gazdaság, stb. – valamint a hatalmi intézmények is zavarban vannak. Tudta, hogy a „Jó” és a „Rossz” mögött - Kerényi Károly (1933) kifejezésével - a szeretet és gyűlölet bipolaritása húzódik, melyek nem egészen etikai kategóriák.  A második világháborút követően a - nemzetközi szakirodalomban, - „demokratikusnak” felfogott államok gyakrabban indítottak és indítanak háborút, mint a „diktatúraként” jellemzettek. Jelenkorunkra a jelzett „demokráciák” inkább demokrácia-, és identitás - patológiává váltak.
  • Hinni a választott értékekben – miközben lerombolódott 1990-2010 között - két évtized alatt - az értéktudat, a morális nagy tömbök szétverődtek - jó, helyes, igaz, nemzet, haza, becsület, (társadalmi) - felelősség, (köz) - szolgálat, törvénytisztelet, erő, rend - ami hatással volt a hadseregen belüli viszonyokra is. Nem, a gondolkodom, tehát vagyok descartesi elve, hanem a szerzek, tehát vagyok darwini elve érvényesült. A szerzés érdeke magába szívta az emberi jellemeket. A profi katona fegyveres vállalkozóvá, a NATO multinacionális nagyvállalattá vált. A pénz vezérelte társadalom viszonyainak élesedésével, élesednek, a viselkedés amorális jellemzői is, miközben sokasodnak az egyént körülvevő coach-ok (edzők), a pszichológusok, a trénerek, menedzserek. Elvált egymástól a nyilvános média retorika, valamint a nem nyilvános cselekvés; elvált egymástól a cselekvés érdekvezéreltsége, szociális logikája, valamint a teljesítmény. Új, eddig nem tapasztalt emberi, jellembeli dimenziók tárultak fel, amelyeken elgondolkodhatunk, és a helyzetből kivezető pedagógiai – esetenként inkább gyógypedagógiai - programokat alkothatunk (gondoljunk elsősorban a sorozatos iskolai tragédiákra Amerikában).  Bizonyára a szétszakadt világok fragmentumai még sokáig zakatolnak bennünk.
  • Hinni a közszolgálatban: A történelmi nemzetek érzékenyek a kulturális és civilizációs értékekre egyaránt, közülük az olyanokra, mint a hivatástisztesség, hivatásbecsület.  A Szózat egyik erkölcsi üzenete, "Áldjon vagy versen sors keze: Itt élned, halnod kell." - és nem az, hogy rabold ki, hagyd ott, és a pénzeddel menekülj off-shore paradicsomokba. Más szempontból nem feledhetjük, hogy misszióban, katonaként a civilizációs értékekért is felelősek vagyunk, nem hunyhatunk szemet hadműveleti területeken a múzeumok, templomok kirablása fölött sem. Nem csak akkor kell észbe kapnunk, amikor az újságok közlik az elrabolt műkincsek képeit, és felrémlik, hogy tényleg, ez már benne volt az általános iskolás történelemkönyvünkben is. Egyedi emberként is, az egész emberiség történelmére vagyunk utalva. A politikai erkölcs kérdése az is, hogy milyen háborúkra mondunk igent.
  • Hitt a magyar filozófiatörténet – kevés, számba-vehető nemzetközi alakjai közül Lukács Györgyben (Georg Löwinger, 1885-1971), annak ellenére is, hogy a Lukács- kultusz csapdája: a múlt aknái azért nem nyílhattak meg korábban, mert nem volt bátorság a kényelmetlen végső következtetések levonásához, s nem lehetett kritikus a viszony a tudat olyan ballasztjaihoz, mint a sztálinizmus, később a szocializmus, és képviselőik. Szentkuthy Miklós nyomán (Prae I. 366) az egész magyar szellemet a mítoszt, iróniát, jámborságot, naiv destrukciót, a heroizmust, a panteizmust, s a filozófiai gondolkodás magyar hagyományait stb. nem volt, aki jelentős filozófiává tudta volna összeolvasztani. Himmer Péter tudta azt, hogy a forradalom osztályharcos szelleme ellentmondott a vállalható erkölcsi szellemnek, s a korábbi társadalom belső tudati csődjéből, erkölcsi spirálok indultak el, ebbe a jövőbe.  Láthatjuk, hogy tradíció az is, ahogyan felfogjuk és értelmezzük a múltat, azaz a múlthoz vezető közvetítő mechanizmusok, így a nyelvi és érzelmi gazdagság, a gondolkodás fogalmi készlete, szerkezete, stb. közreműködnek a valódi értékek felismerésében, megértésében, elfogadásában.
  • Hinni a katonák oktatásában. Himmer Péter (is) fontosnak tartotta, hogy a tisztjelöltek, a klasszikussá vált korok kultúrájából megismerjenek valamit. Az erkölcsi reflexiók eredetét is azokban a korszakokban ismerhetjük fel. Az etikai problémák nem új-keletűek a hadseregekben sem. Ebben Immanuel Kant nyomán járt, aki Königsbergben porosz tiszteket is oktatott etikára. Tudta, hogy a honvédtiszti hivatás választása, önmagában is eleve elkötelezettséget jelent morális értékek mellett, melyekhez akkor is ragaszkodunk, ha nincs konjunktúrája ezeknek az értékeknek. Milyen energiát adnak ezek az értékek? Clausewitz meghatározása nyomán azt mondhatjuk: a fegyveren az "igazi fém" az erkölcsi erő, a szolgálatban való kitartás, az elkötelezettség, a bajtársiasság, harcban az elszántság. A katonát speciális feladatrendszere, kemény (konzervatív) karaktere, elkötelezett értékválasztása, gyors gondolkodása, és cselekvése teszi valóban különössé. Katonákat tanítva, tisztában volt azzal, hogy a háború mesterséges szituáció, amelyért az etika önmagában nem felelős. Egyetértettünk abban, hogy a katonának is olyan morális elvekre van szüksége, amelyek a társadalom számára is értéket jelentenek, s amelyek hatékonyan motiválják a katonai aktivitást, és összhangban vannak a nemzetközi hadijoggal, s nem utolsósorban a fegyveres összeütközésekben győzelemre ösztönöznek. A hadseregek bázis értékei is: a bátorság, lojalitás, fegyelem. Fiatal kollégáját, Dr. Boda Mihályt is ösztönözte például a bátorság elvi kérdéseinek kutatására. A katonai virtus motívumai között is hasonlóakat találunk: igazság, ravaszság, bátorság. Tegyük hozzá, hogy ezek az erények régi görög eredetűek, s az atléta-erények csoportjához tartoztak.

Emlékszem, a társadalomtudományi összevont szigorlat, filozófia és kultúrtörténet kérdéseire, melyek próbára tették tisztjelöltjeink gondolkodását, így például néhány a 2013-as szigorlat kérdései közül: Az antik görög kultúra sajátosságai; Szókratész előtti görög filozófia; az első iskolák és az első gondolkodók; a klasszikus görög gondolkodás:  Szókratész, Platón és Arisztotelész.;  az ótestamentumi zsidó vallás és zsidó kultúra; az ókori zsidó állam története az állam fölszámolásáig; a Biblia: az Ó- és Újtestamentum (Keletkezése, szerkezete, fordításai.); a középkor szellemisége és a keresztény vallás; Jézus tanítása és a Biblia; a patrisztika és a skolasztika; Szent Ágoston és Aquinói Tamás; a reformáció és az ellenreformáció, mint a polgári társadalom kialakulásának előfeltételei és kísérőjelenségei; a német, a francia és az angol reformáció - Luther; a klasszikus német filozófia; Immanuel Kant Az örök békéről; G. W. F. Hegel, a hegeli gondolkodás, a történetfilozófia és a hegeli historizmus; a 19-20. századi társadalom- és cselekvéselméletek: Karl Marx és Lukács György; Az Iszlám civilizáció, az iszlám kultúra, az iszlám vallás; az Iszlám kultúra fő területei (írás, építészet, irodalom), a Korán; az iszlám és a Nyugat, a terrorizmus.

Az oktatás minősége (színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga) a tanároktól függ. Himmer Péter tanári világa, gondolkodása önálló volt, ezt mutatják munkásságából a következő részletek is:

1. Vélemény az MTA Tudományetikai Bizottsága által közreadott Tudományetikai Kódex tervezetről (email számomra: Himmer Péter, 2010. február 4.): „Jól érzékelhető, hogy a Tervezet prakticista felfogású, angolszász nyersanyagok alapján készült…. A Közép-Európában, (kiváltképp a társadalomtudományokban) honos, kontinentális etika-felfogás alig van jelen benne. Ismeretes, és garantáltan eredményes az ’életpálya egyengetése’, pl. az ismert akadémikushoz való odadörgölőzés, majd a ’barátság’ konvertálása kutatási eredményre, pozícióra, stb. Sajnálatos, hogy ezt a kirívóan amorális, feudális jelenséget pl. a Széchenyi professzori ösztöndíj feltételrendszere nem csupán legitimálta, hanem az „ajánlás” követelményében egyenesen feltétellé tette, s ezzel intézményesítette. (Az ilyen típusú jelenségekről általában az érintett szakma minden kutatója tud, de hogyan illeszthetők etikai kódexbe? A barátság ugyanis nem büntethető, az pedig nem bizonyítható, hogy az előbbre jutás a barátság révén történt.)”

Az idézetben szereplő első megállapításához hozzátehetünk egy kérdést: Miért van az, ha az ember elolvassa mondjuk, Déry egyik könyvét, úgy érzi, hogy értelmesebb lett, mint mikor egy nagy amerikai filozófust olvasott? Az idézett feljegyzésének utolsó mondata, így hangzik: „Amire szükség van: széleskörű és elmélyült etikaoktatás a felsőoktatás egészében.” Pontosan tudta, a filozófiai gondolat felé, az erkölcs fogalmain keresztül lépdel az értelem, miközben az ember igyekszik megfejteni a saját-, és az emberiség-sorsát. „Az etika legfeljebb úgy fogható fel, mint az emberi cselekvés középpontba állításával végiggondolt filozófia.” – írta egyik munkájában. Az iskola (az oktatás, nevelés) az egyéni valamint a szociális késztetések, viselkedésének mérlegelését, a morálisan helyes lépés vagy út választását, az előrelátás, az együttműködés képességét nyújthatja.


2. Kedvelte kérdésekkel kibontani mondanivalóját, mint látszik ez az etika konferenciára való felkészüléshez kiadott, általa készített anyagon is, melyből kiemelek néhány mozzanatot:

Hogyan újítsuk meg a katonai etikát? Honnan remélhetünk támpontokat? Miket tekinthetünk a katonai etika változatlan (mindenkori) értékeinek, és miket tehetünk ezek mellé, mint a mi korunk által felszínre hozott speciális értékeket? A kérdéskör napirendre tűzésével nem valamiféle dogmatikus tisztázottság felé törekszünk, inkább a felszín alatt lappangó, ám esetenként nagyon értékes álláspontokat igyekszünk számba venni. Az alábbiakban (inkább emlékeztető, ötletadó jelleggel) felidézünk néhány, a katonai etika tárgykörét érintő tradicionális, illetve újabb problémát:

ÉRTÉKEK ÉS ESZMÉK A JELEN TÁRSADALOMBAN: Érdemes felfigyelnünk például a jelenlegi ’eszmétlenség’ állapotára.…Lehet, és kell is kritizálni egyes ideológiákat, vagy általában az ideologikus társadalmakat, az azonban tagadhatatlan, hogy helyes tartalmakra, láttató eszmékre minden valahova tartó társadalomnak szüksége van, mert ezekből következnek a legalapvetőbb, legátfogóbb értékek. Immáron negyed százada tisztázatlan a magyar társadalomépítés fő iránya, így tisztáz(hat)atlan a társadalmi értékrend. Negyed százada üres az értékpiramis csúcsa, ahol a legalapvetőbb, legmaradandóbb érték(ek)nek kellene egzisztálnia. Közérdek? Magánérdek? Államilag szabályozott piacgazdaság? A deklarált ’nemzeti együttműködés rendszere’ teoretikusan zavaros, a társadalomelméletben jelölettel nem bíró kifejezés. Miféle általános értékrendre orientálhatjuk ilyen körülmények között a honvédtiszt jelöltet, aki (magán)életét mégiscsak itt éli végig, s ráadásul kívánatos (lenne) tisztánlátó értelmiségiként élnie?

HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEK ÉS MODERNIZÁCIÓ: Mennyiben érvényesek ma, és milyen jelentéssel bírnak a katonai hivatás legeredetibb értékei? Mit jelöl ma a ’bátorság – hűség – becsület’ oly sokat hangoztatott triumvirátusa? Gondoljunk csak arra, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, és mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét, netán egyszerűen a számítógép billentyűzetén kimagasló szaktudással operáló szakembert. Mind összetettebbé válik a régi kérdés: foglalkozás vagy hivatás? Nem kellene idegenkednünk a ’hivatás’ kifejezéstől, ez mindenekelőtt erősebb elkötelezettséget jelent, illetve dominánsabb benne az emberekért érzett felelősség.

ALKOTMÁNY ÉS ÉRTÉKEK: Következik-e ügyünkre nézve valami megfogható a 2011-ben elfogadott alaptörvényből, amit sokan tekintenek tartalmilag helyénvalónak, mások pedig tarthatatlan abszurditásként beszélnek róla. Az előző, 1949-es alkotmány sem épült közmegegyezésre (úgymond, belenőttünk csupán), s a világ más tájain is adódnak hasonló, különös esetek. (Lásd például az 1947-es japán alkotmányt.) Lehet-e ilyen körülmények között tényleges mérce és rendíthetetlen irányzék a moralitás világában a 2011-es alaptörvény, s ha igen, milyen értékek vezethetők le belőle?

HALAT ADJUNK, VAGY HALÁSZNI TANÍTSUNK? Bár észlelhetők kezdeményezések a továbblépésre, sokan még ma is egyszerű parancsteljesítő szervnek tekintik a katonát. Számunkra pedig kérdés: konkrét értékrendet közöljünk a katonával, avagy inkább gondolkodó lénynek, bonyolult helyzetekben is önállóan értékelni tudó lénynek tekintsük őt? Halat adjunk neki, vagy inkább halászni tanítsuk őt?...”  - írta a konferenciában érintettek részére körbeküldött email - ben 2015. október 6- án Himmer Péter.

2016. november 4-i konferencia nyitó előadójaként is, referátumában a katonai értékrend mai tartalmáról beszélt (Lásd, Honvédségi Szemle 2017/2. szám.) „Észre kell vennünk – mondta –, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, s mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét. Előadásában felvetette, hogy adósak vagyunk a huszadik század jelentősebb korszakaiban rögzült katonai értékek transzplantációjával, de éppígy a jelenkori társadalmi folyamatok értékszempontú vizsgálatával is. Remélhetőleg új értékeket hoz majd felszínre a megváltozott nemzetközi környezet, a missziós szolgálat, így lehetségessé válik a modern önkéntes haderő új értékrendjének mind tartalmasabb feltárása. Felhívta a figyelmet egy ezzel kapcsolatos módszertani problémára, amely mindenekelőtt a tisztképzés során jelentkezik: vajon akkor leszünk-e eredményesebbek, ha kész, kidolgozott értékrendre orientáljuk fiataljainkat a képzés során, vagy inkább akkor, ha morális készségeiket, értékelő képességüket gyarapítjuk?”

Megjegyzésként a fentiekhez hozzátehetjük: Az egyedi tudat a világgal telítődik, és mi ezt a világot folytatjuk érzéseinkben, gondolkodásunkban, cselekvéseinkben. A helyzetek és viszonyok azonossága termeli ezt a kollektív-tudatot, különben nem lehetne összefogni, nem létezne kooperáció, testületi szellem, nem léteznének az emberiség nagy alkotásai. Tudatunk, ha bizonyos mértékig nem más tudatok ötvözete lenne, nem lenne megértés, értelmezés sem. Ahogyan a Bibliában Jézus mondja: „Én vagyok ezek." E vonatkozások nélkül, nem lennének olyan lelki állapotok, betegségek, mint meghasonlás, hasadás, elidegenedés stb. A benső dinamikát a biológiai keret és az "elvont keret"- ek (impressziók-, hangulatok-, emlékek-, intuíciók-, képzetek- nyelve, stb.) biztosítják.


3. MINÉL SZELLEMIBB, ANNÁL EMBERIBB

Az Új Honvédségi Szemle 2007/1. számában (73-84. old.) örömmel olvastam Himmer Péter „Címszavak – etikához (szemelvények két évtized megoldatlan hordalékaiból)” című  tanulmányát, mellyel mélyebben szeretné belehelyezni a gondolkodást ebbe az érzékeny mezőbe, amely már több mint húsz éve átalakulóban van. Figyelemre méltó gondolataiból - a filozófiával és az erkölccsel összefüggésben, - néhányra részletesebben is szeretnék reflektálni, így a gondolkodásra, az emberi természetre, valamint a történelemre és bizonyos katonai vonatkozásokra is.

Himmer Péter jelzett tanulmányából kiemelek néhány fontos mondatot: „Az etika létformája a gondolkodás….. (ha az etikához bázist keresünk – H.D.)…, nem indulhatunk ki a bennünk lévő természetes hajlandóságokból sem, hiszen ugyan miért nevezhetnénk egy cselekvést erkölcsösnek, ha azt a bennünk lévő hajlam nyomán már eleve, úgyis megcselekednénk….Eszményekről és erényekről nincs szó az etikában. Amit e két szó jelöl, az az utóbbi századok viharaiban összetört. A törmelék, az apró cserépdarabok pedig végképp porrá zúzódtak az utóbbi évtizedek mérhetetlen emberi csalásaiban és öncsalásaiban.”

Minden embernek van szellemi léte is. Minél inkább a napi fiziológiai szükségletek kielégítésére csupaszodik az egyedi ember élete, annál inkább nincs lehetősége arra, hogy a gyakorlati élet elvontabb vetületeivel foglalkozzon, mérlegelje tettei indítékait vagy következményeit. A létminimum általában és nem kizárólagosan én-minimumot is jelent, a létproblémák valódisága gyakran fölébe nő a kulturális tartalmaknak, ezért a magasabb rendű, a nívósabb nem mindig választás kérdése. A bázis szükségletekben fellépő hiányok előhívják a megmaradás, a túlélés kódját: a rivalizálást, a harcot, amelynek során saját szükségletünk felerősödik, megnő, miközben elhalványulnak, esetenként megsemmisülnek számunkra  mások,  szükségleteikkel együtt.

A kulturális antropológia szempontjából, az erkölcs alapja, az ember természeti és társadalmi valósága közötti feszültség. Az etika a gyakorlati ész teljességéhez tartozó alakzat, amelyhez belső tudatunk olyan faktorai is tapadnak, mint a vágyaink, értékorientációink, képzeteink. A gondolatok többségét nem lehet közvetlenül gyakorlattá alakítani, megjegyzem az elgondolhatónak határai is vannak (nyelvi, fogalmi, stb); valamint, ha beszélgetünk valakivel, akkor az általa létrehozott világ képzetével valamint a mögöttes emberi természetével is beszélgetünk. Sokszor az „ész cselének” az áldozatai vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy az embernek is van végső megoldása, de Heideggerrel kell egyetértenünk, hogy végső megoldása nincs.

Az ember erkölcsi egzisztenciáját nem tudta megőrizni, miközben a bürokrácia hajlama és technikája (elektronikus bürokrácia), az emberek kormányzására óriásira nőtt. Minél mesterségesebb egy társadalom - és ez az ipari társadalmak jellemzője - annál inkább „kitaláltabbak” szabályai, értékei, elvei, céljai, amelyek részeivé válnak a válságoknak, a válságok elhúzódásának. Ezért problematikus az ilyen rendszerekben a filozófia, mert lényegénél fogva az alapokra kérdez rá, összefüggést teremtve a tudományok között, ezért ezt a „tükröt” mindig összetörik. Ferenczi Sándor nyomán (Lásd, S. Freud Ferenczi S. levelezés / I/1. kötet 1908-1911 / Thalassa Alapítvány – Pólya Kiadó, Budapest, 2000) azt mondhatjuk, hogy szellemiségünk sajnos még mindig ugyanazokra az alapmozgásokra épül, mint cselekvési készletünk: támadás, védelem, menekülés. E faktorokhoz hozzáilleszthetjük a kooperációt, mint késztetést, amely a túlélés, a kapcsolatok fejlődésének egyetlen esélye. A világ a küzdelmi ösztön szempontjából aszimmetrikus, csak erősek és gyengék vannak benne. Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.

A 20. században a konfliktus pszichés lényeggé vált, azaz konfliktusokra vagyunk hangolva nem kompromisszumokra. A társadalmi világ szerkezetei változnak, de az átrendeződés hatásai nem tartják automatikusan nyitott állapotban az ember személyiségét.

A filozófia jelzéseire általában nem figyeltek, amikor torz vagy torzított eszményeket tágítottak világkoncepcióvá, amelyeknek tragikus, traumatikus végük lett. Nehezen tudunk távolságot tartani a goethei /fausti kultúra lényegétől, a lét és a szellem összetartozásától, ami azt jelenti, hogy a fejlődést nem tudjuk eszmék nélkül elgondolni, miközben minden területen a pragmatizmus és a technika szorításában vagyunk. A társadalom szabály-játék amelynek teljesületlen elvei, értékei, normái tartják fent az etikát. 


4. Tanszékvezetővé való kinevezését követő 2009/2010-ről szóló éves beszámolójában kiemelte a következőket:

„….jelen vagyunk az intézmény teljes oktatási vertikumában, a BA, az MA és a PhD-képzésben, valamint a felsőfokú vezetőképzésben egyaránt. E fentebbi részterületek tantárgyakká konkretizálódnak, amelyeket az egyes szakok konkrét igényeinek megfelelően alakítunk ki. A BA és az MA képzésben jelenleg összesen 28 aktív tantárgyat gondozunk, a PhD-képzésben pedig egy önálló, aktív tudományszakunk van. E tudományszakon jelenleg 5 szigorlattal záruló, 8 kollokviummal záruló, és 28 kutatói szemináriumot gondozunk, a Hadtudományi Doktori Iskola jelenleg folyamatban lévő tartalmi átalakításait követően pedig 3 szigorlati, 4 kollokviumi, s várhatóan 5-6 kutatói témánk marad a programban. Mindenütt kipróbált és bevált tematika szerint oktatunk, az oktatott anyag és az irodalomjegyzék karbantartása folyamatos, és mindig tanszéki értekezleten történik. A közelmúltban zajlott akkreditáció kapcsán tematikáink jó részét radikálisan megújítottuk.

A tanszék oktatói jelentős óraszámban oktatnak. A 2009/2010-es oktatási év első szemeszterében kontakt órában számolva átlagosan 61 %-os leterheltséget, a második szemeszterben pedig átlagosan 46 %-os leterheltséget regisztráltunk. (A két félév közötti differencia természetes, mert tárgyaink jobbára az első féléves oktatási programokban szerepelnek.) Az igazi nehézségek a tartalmi differenciákból adódnak. Néha egymást követő órákban más-más tematika szerint kell oktatnunk, s ilyenkor az érintett oktatónak mindössze néhány perc áll rendelkezésére a gondolati átállásra. (Jelentős gondolati távolságokat kell szinte pillanatok alatt áthidalnunk, ha például „Üzleti etika” órát követően a „Tiszti értékrend” tárgyból kell órát tartanunk.) Teljes oktatói igénybevételünk a 2009/2010-es tanév 1. félévében 116%, a 2. félévben pedig 84% volt, azaz tanszékünk négy oktatója átlagosan, és a két félév átlagában éppen 100 százalékos teljesítményt produkált. (Mindez annak ellenére is így van, hogy a majdan jelentős munkamennyiséget adó ’Védelmi kommunikáció’ BA-szak, illetve a ’Katonai műveletek multikulturális környezetben’ című szakirányú továbbképzésünk még nem indult meg.) Hozzáteszem: a 2010. szeptemberében induló képzésben a Neptun-ban már megjelent adatok alapján lényeges növekedés várható – még mindig az újonnan szervezett képzéseink nélkül.”

Himmer Péter új, perspektivikusan is fontos tantárgyakat vezetett be, így: Dél-európai kultúrkör főbb jellemzői és érintkezési szokásai (znetifi3120); Az erőszak, háború, béke elméleti kérdései (znetifi2107); Kultúrtörténeti és kultúrfilozófia kérdések a hadseregben (znetifi3130); Világvallások (znetifi2106); Tudományelmélet és kutatásmódszertan (znetifi4101).

Kezdeményezésére kidolgozták „Válsággócok kultúrtörténeti háttere” című tárgyat valamint a klasszikus etikák témaköröket valamint az etikai gondolkodás történetét a kezdetektől a 20. század végéig. Az etika tárgyak közül: üzleti etika – gazdaságetikát, a közszolgálati etikát, a médiaetikát. A kulturális antropológia tantárgyprofil kialakítása is folyamatban volt. Az általunk oktatott tudományok mezeje (túl azon, hogy eredendően valamennyi a tág értelemben felfogott filozófia körébe tartozik, vagy annak perifériális elemét képezi) tematikus differenciálásban hat nagy csoportra osztható: 1. Filozófia- és kultúrtörténet.  2. Etika és szaketikák. 3. Vallástörténet – világvallások.  4. Kommunikációelmélet. 5. Multikulturalitás – kultúraközi kommunikáció. 6. Kulturális antropológia. Himmer Péter kontaktórái a 2009/10-es tanulmányi évben: 72/45, ez a kötelezettség százalékában 40 /25 %, órában kifejezve 240 /88, a kötelezettség százalékában 133 / 49 % volt.


Összefoglalás helyett, tanulságok a tanári életműből:

Nem volt könnyű időszak, melyben Himmer Péter „tanerőből” - „tanárrá” vált. Ez a két szó az 1990-es változásponton, nemcsak társadalmi rendszereket, hanem világokat választott el egymástól. A filozófia tárggyal a gondolkodás, ismeretek valamint a pedagógia kezdeteihez kapcsolódtunk. A volt társadalomtudományi terület értékét adja, hogy bizonyos tantárgy-, és tanári- csoportokban, volt erő a kari struktúrába való emelkedéshez is (gondoljunk a biztonsági tanulmányokra), valamint nemcsak hasznos ismereteket közvetítő, hanem a vezetői- és  a viselkedési készlet kiépítője is.

A problémák egy jelentős része nem oldódott meg a folyamatos változásokkal összefüggésben sem:

  • Nem vált még felismertté, hogy mit jelenthet a kutatásban, a megértésben a szakok tárgyainak konvergenciája, hatékonyabb egymásra épülése.
  • A hadtudomány indokoltan-indokolatlanul nem befogadó tudomány, - paradox módon annak ellenére sem, - hogy széles társadalmi alapjai vannak, s ez a társadalmi alap termeli a társadalomtudomány gondolkodási anyagát, az új jelenségeket, összefüggéseket is (vallási szélsőségek, információ orientált rendszerek, stb.).
  • Nem vált még általánosan felismeréssé, hogy a hadsereg a modern állam egyik kulcsintézménye. A hatalom-közeli egyetemi képzésben a társadalomtudományok is, az állam, hadviseléssel és rendvédelemmel kapcsolatos kondícióit, az érdek – érték - szükséglet rendszereit vizsgálja, finomabb szerkezetű elemzéseket biztosít más tudományok számára is.
  • A helyi háborúk nagyságrendileg termelik az erkölcsi problémákat, nem beszélve arról a történeti tapasztalatról, hogy a 20. század első évtizedeiben az európai polgári társadalmak erkölcse, világháborúkba torkollott.
  • Az emberek kérdőjelek maradnak, ha  nem alakulhat ki pozitív viszony azokhoz a tényezőkhöz, melyekből a jövő szerkesztődik. Tudjuk, hogy a goethei „tiszta-emberi” nem létezik, és az élet az ész ítélőszéke elé sem állítható maradéktalanul. A morális nevelés bázis-problémája, hogy a morális eszmék, és ennek következtében az  elvek, meggyőződések, értékek közvetlen gyakorlattá  alakítása  tisztán nem lehetséges, tekintve eszmei anyagukat. Adott szituációban dől el, hogy aki morálisan helyesen akar eljárni, cselekvését milyen elv, érték nyomán szervezi, amelyben szerepet játszik a választás szabadsága is.

Megoldódnak-e a jelzett problémák, belátható időn belül – kérdezhetnénk?  Egy része következetes társadalom- és gazdaságépítő munka nyomán bizonyára, de az ember viszonyulásának sokfélesége – a történelemhez, a társadalomhoz, a közvetlen közösséghez, intézményekhez, a munkához, ideológiákhoz, konkrét emberekhez, rokonokhoz, a hangoztatott sztereotípiákhoz, stb, - mindig morális zavarokkal terhelt marad. Három mozzanat nem kerülheti el figyelmünket, így:

Bizalom hiány (egymás iránt, egymás tárgyai iránt): Bizalom nélkül nincs stabil teljesítmény, nincs közös siker, nincs közösség, nincs lojalitás. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a vezetők valamint a másik kollégáink erőfeszítéseit, teljesítményét, tantárgyait elsősorban pozitívan ítéljük meg, előfeltételezzük, hogy bizonyára nem ártani akar. A lojalitásnak a mi honvédségünknél is bázis értékké kell válnia! A közösségi-összefogás formáit is újra kell gondolni. A hadsereg közszelleme a testületi szellem, amely az állománykategóriák egymás közötti – az alkotmányból, az esküből eredő célok, kötelességek, feladatok, eszközök és normák  -  konszenzusára, kölcsönös együttműködésre és szolidaritásra épül. A testületi szellem történelmi időszakonként eltérő tartalmakat képvisel.

Hübrisz: szubjektíve, minél magasabb a talapzat, amit az ember rátartiságból, hiúságból, gőgből, vágyakból, spekulációkból épít magának, annál nagyobb az alázuhanás traumája, az így épített talapzat, kártyavárként omolhat és omlott össze, mint ahogyan a közelmúlt gyakorlati példái mutatták. Egymásnak feszült és feszül gyakran a vezetői önző felsőbbség (gör. hübrisz) és a tisztesség, amit a beosztottak mindig pontosan érzékelnek. A csalódások vezethetnek emberi kiégettséghez, belefáradtsághoz, szellemi megkopottsághoz, magánéleti és szakmai traumákhoz, és még sorolhatnánk. Himmer Pétertől távol állt, hogy önző fensőbbséggel törődjön.  

Visszaadni a humán tartalmak autonómiáját. Tapasztaljuk, hogy a morális katasztrófa is van olyan értékpusztító, mint a természeti vagy az ipari. A remoralizáció folyamatában még jelenleg nincs szó harmóniáról, nincs szó kiegyensúlyozottságról, csak a hozzájuk vezető kezdeti lépésekről. Ha egy katonai vezetőnek van egyénisége, morális karaktere, akkor lesz az alegységének is. Az ember „zoon politikon”, de nem a társadalom, hanem egymás miatt vagyunk társas lények. Machiavelli stílusában megjelölhető cél: jó morál, jó törvények és jó hadsereg.

Ahhoz a tanári generációhoz tartozott, akik még a Gutenberg-galaktika áldozataiként, sok könyvet olvastak. Megtudta-e valósítani önmagát? - kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy nem nagyon adatik meg a tanároknak, - ha mégannyira megfeszítik is magukat, - hogy elérjék ezt. Himmer Péter úgy vélekedett az emberi tisztességéről, mint Koestler, és ahhoz is tartotta magát: az a tisztességes, ha hasznosak vagyunk, megálljuk a helyünket lelkiismeretünk szerint, egyszerűen szolgálunk, minden hűhó nélkül – így szolgált tanárként a katonai felsőoktatásban négy évtizeden keresztül, s így él emlékezetünkben.

Mellékletként álljon itt Himmer Péter analitikus, önmagát is marcangoló gondolkodásából, egyik munkája.


Himmer Péter

HÉT MONDAT SPIRÓ FOGSÁG-ÁBÓL*

(Megkésett és szabálytalan recenzió.)


(Az első mondat)

Amikor megjelent, tomboltak a kritikusok, hogy végre, egy igazi történelmi regény. Meg, hogy nem lehet letenni. Tudjuk-e mi az, hogy történelmi regény? Attól, hogy a múltba visz, már az? Nem. Attól, hogy ezt hitelesen teszi, már az? Nem, még attól sem. És, ha csak a hitelesség látszatával, akkor az, vagy nem az? Vajon mi teszi azzá? A dokumentatív erő? A látványos pontosság? A felfokozott hitelesség-igény? A zsonglőrködés, bekezdésről bekezdésre, oldalról oldalra? Amióta eszem tudom, vitatkoztunk a történelmi regény mibenlétén, s ma sem tudjuk megmondani, mi a történelmi regény. Spiró mindenesetre oly erőszakmentesen, oly természetes módon vezeti vissza olvasóját a két évezreddel(!) korábbi világba – a zsidó, a görög vagy a római világokba (ez nála csaknem egyre megy), hogy az elmélázó olvasó már csak odabent riad fel először. Abban a másik világban. Heidegger ejti el a páratlanul merész mondatot: A műalkotás abban a világban létezik, amit megnyit magának.[1] Húsz éve tanítom Heidegger gondolatait, ettől a mondattól mindig féltem, mert nem lehetett elmagyarázni. (Na jó, talán csak én nem tudtam.) Meg – magam sem értettem igazán sohasem.

Most azt mondom: A Fogság világot teremt magának, s abban létezik. Tartok tőle, hogy ezt meg most mások nem értik, ahogy én eddig. Pedig lehet, hogy ez a történelmi regény. Képzeljük el a magyar írót, amint regényt ír – történelmi regényt! Tizenkét éven át írja. Könyvtárak mélyén kutakodik, poros leveleket olvas. Hogy közben miből él tizenkét éven át – ne firtassuk. Hogy hogyan, arra még rágondolni is rossz. Közben szert tesz olyan tudásra, hogy előadását a római kort ismerő legjobb tudósok is elhűlve hallgatják. E tudás nem olyan, mint az övék. Az ő tudásuk objektív, s az ő céljuk a mind nagyobb objektivitás. Spiróé is az, de az ő tudása túlmegy az objektivitáson: személyes tudás.

Spiró könyvét elmélyülten kell olvasni, s csakis elmélyülten lehet olvasni. Ez így volt már a korábbiakkal is. Ő mindig teljes odafigyelést kívánt, őt úgy mellékesen eddig sem lehetett olvasni. A Fogság azonban túlmegy az eddigieken, ez végül maga alá gyűr. Hogy mivel? Hát a történettel biztosan nem. A történet itt voltaképpen huszadrangú. Azzal, ahogyan meg van írva? Azzal sem – hiszen voltaképpen mérhetetlenül unalmas. Egyszerűen csak megállít, és olvastatja magát. Időzésre késztet. Valami miatt. Akkor persze, mégiscsak úgy van megírva. Amikor a Fogságot olvasod, előbb még sajnálod rá az időt. Már két centi mögötted van belőle, már napjaid mentek rá! – és még mindig semmi. Pár szaftos kis történet, meg ez a félkegyelmű zsidó fiú. Ez az Uri, a főszereplő. Nem jellegtelen, de nem is karakteres. Nem taszít, de nem is rokonszenves.

És ekkor letennéd. Az első centi után tennéd le először. Emlékezetből idézed Gadamert: „Az olvasás ugyan hozzátartozik a regényhez, a regénynek eredeti létezése az olvasás, de ez az olvasás a legnagyobb mértékben kötetlen és mozgékony. A könyvet nem kell egyvégtében elolvasni...”[2] Hm… még szerencse! Úgy érzed, a könyvet annak idején nagy dérrel-dúrral bemutató riporterek, esztéták tévedtek, vagy szándékosan vezettek félre, amikor azt mondták, „ó, a Fogság rendkívül izgalmas, le sem tudod tenni”. Spiró könyve igenis letehető, de már kevésbé aggódsz emiatt. A regényforma szokásos inspiratív eszközei nincsenek jelen benne, semmi sem ösztönöz a továbbolvasásra. Kit érdekel ma Róma? A Római Birodalom? Kit érdekel a kereszténység kezdete, kit az alexandriai zsidó-pogrom? Mikor a harmadánál jársz, úgy véled: a Fogság legfeljebb az eladási listákon jut majd újra és újra előkelő helyekhez (testes, szép könyv, kiváló karácsonyi ajándék), az olvasottsági felmérésekben korántsem.[3] (Ha ugyan lennének ilyenek manapság, ha egyáltalán fontos dolog lenne ma az olvasás.) Két évvel később derül ki, hogy még az eladási listákon sem aratott sikert. Megint Gadamer jut eszedbe: „A nem olvasott könyv nem létezik könyvként”. Spiró könyve kétségkívül nem a tömegekhez szól, mondanád ekkor elnézően, de nem is baj. Időnként jusson konc a vájt fülű irodalmár rétegnek is, – tennéd hozzá, ám máris visszakozol: A Fogságot mégiscsak jobb volna megmentenünk az arisztokratizmus fenyegető rémétől. Közben tudod, hogy ez aligha lesz így.

Ha letetted – és itt a rejtély, a műalkotás rejtélye – újra fel fogod venni. Nem, nem a történet miatt, nem a dokumentativitás miatt, és nem is a sodró lendület miatt. Az nincs. Egyszerűen azért, hogy benne lehess! Hogy ott legyél jelen, abban a másik világban.

És ekkor tűnik fel Spiró mondata: „Az olvasó ember viszonylagos védelmet élvez, kevésbé háborgatják a fecsegésükkel az idióták.” (82. o.)

S nyomban hozzágondolod: Igaz – igaz. Sőt! A Fogság olvasója ebben az értelemben nem csupán viszonylagos védelmet élvez, ő abszolút védelmet élvez. A Fogság olvasóját egyszerűen képtelenség háborgatni, mert ő nincs itt. Ő „csak” ott van Rómában, ott a Szentföldön, ott Alexandriában – kétezer évvel ezelőtt, a golgotai időkben. És ezzel az időtlenségben.

Nekem ettől történelmi regény.

(A második mondat)

A szabadság fogalma lényegénél fogva definiálhatatlan. Olyan, mint hajdan, a Vágó-féle kitalálós játékban (barkochba? Bar-Kochba? Barkochba?) a „gödör” szó volt. Ha a másik a gödörre gondolt, hát nem tudtál hogyan kérdezni. Gondold csak végig! Bárhogy igyekszel, nem tudsz pozitív meghatározásokat találni, mert a gödör egy hiány. Úgy van, hogy nincs. Létének lényege a hiány. Noha másképpen, de a szabadság is definiálhatatlan, hiszen amit alatta értünk, nem bír meghatározásokkal. Mert éppen szabad - ság. Sartre szerint valami olyan, ami csak önmagával határos. Nem kategoriális jelenség, nem körülhatárolható, éppenséggel nagyon is megfoghatatlan. Tudjuk, mire kell gondolnunk, ez a tudás mégsem rögzíthető tételesen. Talán ezért van, hogy olyan sok okos dolgot mondtak róla, és oly sok szamárságot. Beszélnek róla az egzisztencialisták, beszél a filmművészet, beszél a költészet. Jelentheti az egyén szabadságát, az állam függetlenségét, az emberi cselekvőképességet kicsiben és nagyban, a diktatúra hiányát és még ezer mást. A magyar rendszerváltás egyik nagy álma volt. Ma már világos: a rendszerváltás két fontos dolgot ígért, és egyiket sem valósította meg. Anyagi jólétet ígért (a Kádár-éra szegénységet egalizáló attitűdjével szemben), és szabadságot ígért az akkori, sokirányú függőség helyett. Ami pedig a szabadság helyett mára előállt, az majdnem az ellenkezője, és leginkább a „parlamentáris diktatúra” kifejezéssel ragadhatnánk meg, akkor is, ha ez a politológiában abszurdumnak számít. Feloldhatatlan ellentmondás: Szabad az ország, és a lakói mégis nem-szabadnak számítják magukat. József Attila mondata aligha felülmúlható:

„ …a szabadság nagy csendjét hallgatom.”

(J. A.: Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak)

És ekkor megint feltűnik Spiró mondata, nem tudsz túllendülni rajta: „Ez az ország szabad, csak a lakói nem tudnak róla.” (309. o.)

Ő ezt arról az országról mondja, és arról az időről. De vajon nekem szól ez a mondat? Vajon nekünk szól?

Vajon áthallásos mű Spiró könyve, vagy valami más?

Ha igen, akkor szokatlanul nehéz „áthallani”, ha nem, akkor mi a fenéért írta volna meg?

(A harmadik mondat)

Kitérő – Pascal felé.

Pascal régóta kedvencem. Rövid kis élete filozófiatörténeti példázattá vált, hiszen egyetlen kacskaringós kérdőjel: Az alázatos hívő és a kutató természettudós véget nem érő párbajának terepe, a misztikum világában kielégülést kereső, elmélyülten hívő lény, s a hűvös racionalitást feladni nem akaró természettudós gyötrelmeinek terepe. Pascal „egykönyves” író, de az az egy, a Gondolatok, az etikatörténet gyöngyszeme. Melléktermék csupán, hiszen nem több,  mint előzetes vázlat, egy éveken át tervezett, aztán végül mégis megíratlan maradt nagy mű vázlata. Afféle előtanulmány ez a könyv, amit az igazi mű elkészültekor el szokás dobni. Komoly és könnyed, ha úgy veszem, semmiről sem szól, ha amúgy, akkor meg világok hámozhatók ki belőle. Bekezdéseit tanítják, amióta megírta, tanítom magam is, amikor csak alkalmam nyílik rá. Az emberről ír Pascal, az újkori emberről, aki nádszál, a természet leggyengébbike, az Istenről ír, aki elrejtőzködött megismerésünk elől, a tudásról ír, és a mindig vele járó nem-tudásról, a tudásszerzés során elnyomhatatlan kételyről, s nagyon keveset, talán csak egyetlen helyen ír a szerelemről. E ponton aztán – minő arányérzék! – világrengető erővel ruházza fel: „[A szerelem] oka valami nem tudom micsoda”… – mondja. „Ez a nem tudom micsoda, ez a meg sem ismerhető semmiség mozgat mindent, az egész földet, a fejedelmeket, a hadakat, az egész világot.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 162. fr., kiemelések az eredeti szövegben.)

Érdemes lassan olvasni, többször, figyelmesen. Tulajdonképpen nem túl szép, kicsit fésületlen szöveg, valahogyan mégis egyetemi tankönyvekbe kívánkozik. Talán a tömörsége, a kifejező ereje okán. Kívülről tudom, bár sohasem kellett tanulnom, a tanítás, a két évtizedes napszámos munka megkötötte bennem. Na, erre jön Spiró, s lám’, ő tudja mondani még tömörebben, így:  „…Háborúk törnek ki egy-egy női segg miatt.” (409. o.)

Pascal gondolatait gyakran mondják szentimentalizmusnak. Ezt a fentebbit is.

Akkor Spiróé?

(A negyedik mondat)

(Zsidó ortodoxia – pro.) Éveken át, újra és újra próbálom a lehetetlent: valahogyan megértetni mással, másokkal, hallgatóimmal a zsidó vallás törvénytisztelő jellegét, a zsidó vallású ember és a Törvény viszonyát, röviden szólva azt, hogyan is tartja be a zsidó a Törvényt, hogyan kell betartania a Törvényt. Általában ide jutok, ahová most is – a kérdéshez: mi az, hogy hogyan tartja be? Hogy lehet valamit „valahogyan” betartani? Vagy betartom, vagy sem.

Spiró érdeme, hogy az itt sorakozó, mára csaknem elfeledett zsidó legendákat parádés egyszerűséggel tolja elénk . A történet? Fontos, hogyne volna fontos, mint Spiró valamennyi története! A terjeszkedő Római Birodalom valamikor a Jézus előtti században ér a Szentföld közelébe, s zsidóország bekebelezése nem okoz nagy nehézséget a római katonáknak. A Jeruzsálemet védő zsidók egész héten sikerrel verik vissza a betörni akaró rómaiak támadásait. Pompeius, a római vezér tudja, nem érdemes erőn felül próbálkozni, csupán a szombatot kell kivárnia, hiszen akkor a zsidók úgysem harcolhatnak. Eljön a szombat, s könnyedén be is sepri a győzelmet. A tanulság? Tán még a történetnél is fontosabb! A szent városukat épp elvesztett zsidók vigasza. „Inkább essen el Jeruzsálem, de a Törvény tartassék be!” (32. o.)

Vigasz? Önigazolás?

A zsidó ortodoxia első megnyilvánulásainak egyike – ha igaz.

(Az ötödik mondat)

(Zsidó ortodoxia – kontra.) A főrabbi előadását hallgatom. Csupán tudományos érdeklődésből. Az ortodox zsidó élet mai lehetőségeiről beszél. Arról beszél, hogyan is lehet betartani a mai, modern világban a Tóra 613 előírását – ha már úgyis be kell. Hogyan lehet betartani például a szombatnapi munkátlanság követelményét, hiszen, ha szó szerint vesszük, s egy ortodox zsidó hogyan is vehetné másképp a Törvényt, szombaton még a villanyt sem kapcsolhatom föl, s a televíziót sem kapcsolhatom be. Magamban próbálom konkretizálni: Az például, hogy főzni előre kell, a hét korábbi napjain, világos, és a mai technika mellett az elkészült ételek tárolása is megoldható, mégis vannak olyan tevékenységek, amiket semmiképpen nem tudnék eltenni szombatról. A főrabbi közben tovább megy, szerinte „mindenre van megoldás”. Ő nyilván nem ortodox, hanem neológ, nagyon is neológ. Szerinte bizonyos dolgokra megkérhetem például a nem-zsidó szomszédot is, más dolgokban pedig bátran támaszkodhatok a technika vívmányaira. Ma már a legtöbb korszerű eszköz előre programozható, így akár pénteken is beállíthatom a család szombati életmenetének konkrét időbeli kereteit. Beprogramozhatom a tévét, a videót, a vízforralót, vagy akár a villanysütőt is a megtisztított grillcsirke alatt.

Itt tart a főrabbi, mikor eszembe jut a régi vicc, melyben Kohn kérdésére („mondd rabbi, szabad-e a Tóra olvasása közben dohányozni”) a rabbi így válaszol: „Azt nem tudom fiam, de hogy a Tórát dohányzás közben is szabad olvasni, az biztos.”

Na, erre jön Spiró, és mindössze ennyit mond: „Lyukacsos törvényeket adott az Úr a zsidóknak.” (113. o.) Hm… Lyukacsos… Alighanem a legtalálóbb magyar szót találta meg. Morálisan mindenki tiszta marad, s a törvényt sem kell rossznak minősítenünk. Nem rossz és nem jó, hanem lyukacsos. Példája is messzemenően adekvát: Hiszen, mi van, ha épp péntek este érkeznek zsidó matrózok a szürakuszai bordélyba? Spiró mesél: Akkor az történik, hogy biankó házasságlevelekkel gyorsan összeadják őket a kurvákkal, így már törvényesen hentereghetnek egész éjszaka és egész nap (és mert házasok, henteregniük szombat napon kötelező is, ezzel csak Isten parancsát teljesítik szorgalmasan), majd a szombati napnyugtával épp ily gyorsan szét is választják a párokat, a kamu házasságleveleket meg elégetik.

Spiró előbb azt mondja, ez egyszerűen cinizmus. Átverjük magunkat, s átverjük az Urat is. Aztán oldja az állítás merevségét, mondván: az Úr úgyis látja, amit látnia kell, s ha valóban rossznak találná ezt az öncsalást, hát közbeszólt volna már rég.

Akkor – végül is: (minthogy mindeddig nem szólt közbe) lehet, hogy helyesli? A hallgatásával átvállalja? Valójában az Úr vinné el a balhét?

Ez nekem új.

(A hatodik mondat)

(„Intézze el a vallását mindenki magában!” 415. o.) Tízéves forma lehettem, buzgó ministráns, amikor első ízben személyesen is találkoztam a kádári (állami) egyházpolitika zord következményeivel. A hatvanas évek Kádárék részéről közismerten a hezitálás évei voltak, s ebben éppúgy benne volt az ötvenhat utáni morális zavarodottság, mint „a teendő” tisztázatlansága. A látványosan keresztény életet mindenesetre igyekeztek lehetetlenné tenni, a Mindenszentek-esti körmenetet például a község elöljáróihoz, a Hivatalba érkezett leirat tiltotta meg. Addig évről évre a templomból indulva, égő gyertyával a kézben, énekelve jártuk körül a falut, majd a temetőben kötöttünk ki. A legtöbb ház ablakában is gyertyák égtek, s bizony ez ötvenhat után, így november elsején este már legalább kétfélét jelenthetett. Aztán világossá vált, hogy az addigi „nagy” körmenet helyett már csak a templomot járhatjuk körül, később pedig már azt sem. Aztán egyszer jóságos, tudós plébánosunk olyasformán nyilatkozott valami komolyabb plénumon, hogy „ezek a piszkos csirkefogók!” – de akkor ez a tömör nyilatkozat magukat a dolgokat már nemigen befolyásolta. A vallásosság kiszorult mindenhonnan, a körmenet beszorult a templomba. Tudós plébánosunkat pedig elhelyezték az esztergomi papnevelő intézetbe szemináriumvezetőnek, mondván: „Csak kevesebb vizet zavar ott!”

Másfél évtizeddel később találkoztam ennek a visszájával: 1977 – talán az utolsó békeév volt a szocialista gazdaság történetében. Akkor, őszön kezdődött a romlás pártszintű érzékelése, jött az a bizonyos „külgazdasági határozat”, s nyomában az évtizedes agonizálás. De most, amikor ez a történet játszódik, még csak nyáron vagyunk, ’77 nyarán, amikor egy ismerősöm szakdolgozatát írom, az állam és az egyház kapcsolatainak „rendeződéséről”. Kiugrott katolikus pap barátom véleményét kérdezem a dologról. Az érdekel – mondom neki – miben látná ő a továbblépés lehetőségét. Szerinte mindenekelőtt az egyháznak kéne változnia, éspedig vissza kellene fordulnia eredeti feladatához. Nyilván az akkoriban oly nagybecsű békepapokra gondolt, az állam-egyház megbékélését hirdető, kapcsolatokat rendező, társadalmi megbízatásokat vállaló paptársaira gondolt, amikor a dühtől sziszegve ezt mondta: „Az egyház foglalkozzon a maga feladatával, azzal, amivel az Úristen megbízta, mikor a Földről eltávozott – a lelkek ápolásával. Semmi köze se államhoz, se párthoz, az a dolga, hogy a templomban hirdesse az Isten igéjét.”

Sajátos felfogás – akkor inkább csak éreztem, ma már határozottabban mondom: alighanem igaza volt.

Aztán megtanultam az állam és az egyház szétválasztásának elvét, mint a köztársasági létforma és a modern polgári állam egyik alapelvét, megtanultam ugyanezt, mint a francia felvilágosodás szellemiségének produktumát, s már-már úgy véltem, tisztába is jöttem a dologgal, amikor egyszer (bő évtizeddel is később, s talán augusztus huszadikán lehetett), megpillantottam a kormányt, nem tévedés, a Magyar Köztársaság akkori kormányát az ünnepi szentmisén összetett kézzel imádkozni. Aztán később is, gyakran. Egy másik kormányt is. Nem, nem magánemberekként, nem puszta hívőkként, szétszóródva a tömegben, mert ahhoz senkinek semmi köze sem lehetne, hanem kormányként, úgy, egymás mellett ülve, éppenséggel látványosan demonstrálva, hogy ezen a szentmisén bizony a magyar kormány van jelen. Majdnem hiánytalanul. Aztán láttam papot a parlamentben papolni arról, miért is kell papoknak a parlamentben papolniuk, és főként, hogy miért a parlament jobb oldalán. Aztán láttam a magyar anyanyelvű, de külhoni püspököt magyar választási gyűlésen az Isten igéjét hirdetni, láttam az elcsatolt magyar, de pillanatnyilag mégiscsak külhoni területen, részben magyar állami pénzből újjáépített templom szentelésén magyar miniszterelnököt szónokolni, s kezdtem az egészet megint nem érteni.

Mindig is irigyeltem azokat, akik nálam világosabban látnak, akik a kusza eszmék között oly könnyedén vágnak rendet a maguk számára. Irigylem Spirót is, hiszen könyve egy pontján váratlanul ezt mondja: „Intézze el a vallását mindenki magában!” (415.o.)

Na, ja! Hát ennél mi sem egyszerűbb!

(A hetedik mondat)

Azt mondani, hogy az írónak fontos a szó – banalitás, tautológia. Az író éppenséggel a szó embere. Emellett persze még ezer másnak is embere (– és, egye fene, lehet még a lélek mérnöke is.) Azt mondani, hogy az írónak fontos a pontosság, ugyancsak banalitás, ámbár jól tudjuk, hiszen számos esztétika tárgyalja, hogy ez a pontosság csak ritkán közvetlen és direkt. Gyakrabban áttételes, néha éppenséggel nagy csúsztatásokon keresztül érvényesülő, csak végső soron fennálló pontosság lehet. Vagy még az sem. Spiró mondata – ha létezne itt és most írni tanítás, ha egyáltalán fontos dolog volna itt, ma az írás – effajta írni tanító stúdiumokon akár mintamondattá is avanzsálhatna. Azt mondja a szöveg egy késői pontján: „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” (422. o.) Ez a mondat egy akkor és ott, a történet idején rendkívül divatos és nagy hatású elmélet, a szkepticizmus tömör összefoglalása – maga a tézissé sűrített szkepticizmus. A Római Birodalom hanyatlásának századaiban, az ókorvég lassan bontakozó szellemi zűrzavarában, a nagy gondolatrendszerek, Szókratész, Platón és Arisztotelész míves építményeinek visszaszorulása után nagy keletje volt az effajta eszméknek. Szkepticizmus: a kétely filozófiája. A végtelenségig felnagyított kétely. Mások is próbálkoztak akkortájt a szkepticizmus tömör leírásával, ám – valószínűleg a dolog lényegénél fogva – csak keveseknek sikerült. Lucretiusnak legalább a szkeptikus állásfoglaláshoz oly nélkülözhetetlen sejtelmességet sikerült megőriznie, amikor tankölteményében így beszélt: „Halld, és ismerd el magad is, hogy vannak a dolgok / Közt olyanok bőven, melyeket nem láthat az ember.”[4] De Spiró ezt is tudja tömörebben mondani, és sokkal pontosabban. „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” Nyilvánvaló: kulcsszó a „valószínűleg”. A mondat e szó nélkül fölszámolná a maga értelmét, együgyű dogmatizmussá válna. Spiró tudja: Ha a szkepticizmust explicite állítanánk, máris nem lennénk szkeptikusok. Mert állítunk valami biztosat. A következetes szkeptikus semmit sem állíthat, hiszen mindenben kételkedik. A szkepticizmus csak feltevésként létezhet, állításként nem.

Valószínűleg.


(2006. augusztus)

Szerző: Prof. Dr. Harai Dénes



·         A munka megjelent Harai Dénes: Tanáremberek, kiemelkedő tanáregyéniségek. ZMNE Kiadó, 2010. 

[1] 42/2000. (XI. 8.) AB-határozat. Közzétéve a Magyar Közlöny, 2000. 109. számában. AB-közlöny, IX. évf. 11. szám, 5/G/1998.

[2] http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/meh20091229.

[3] A Tárki ezt célzó, 1992-ben induló Magyar Háztartás Panel kutatássorozata pénz hiányában a hatodik hullám (1998) után megszűnt.

 
Cimkék: főoldali hír, 2017

Konferencia-részvétel New Yorkban

    • fokep

A „World Academy of Science, Engineering and Technology” az ide évben immár 19. alkalommal rendezte meg a bevándorlók és a menekültek jogállásáról, valamint a menekülthelyzethez kapcsolódó jogszabályokról és a migráció következtében az egyes nyugati társadalmakban kialakult helyzetről szóló konferenciát. Az előadók széles spektrumban elemezték és értékelték a migráció következtében bekövetkezett változásokat.

Dr. Ujházi Lóránd, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos főmunkatársa „Az egyetemes egyházi törvények alkalmazhatósága a jelenlegi migrációs válságban - „The Applicability of General Catholic Canon Law during the Ongoing Migration Crisis in Hungary” címmel tartott előadást. Az előadásban kitért arra a hosszadalmas folyamatra, ahogy a pápai és szentszéki politika az egyházi jogszabályokban is megjelenik. Ezen belül is konkrétan elemezte a pápa migrációs politikáját, illetve az annak nyomán lassan megjelenő újabb egyetemes egyházi törvényeket. Ezután rátért, hogy az új egyetemes egyházi jogszabályokat hogyan lehet a részleges jogalkotásban és a helyi egyházi közigazgatásban érvényesíteni. Történelmi példákon keresztül  mutatta be, hogy a magyar katolikus egyház mindig is részt vett a különböző menekültválságok enyhítésében. Tevékenységét mindig a körülmények, a bel- és a külpolitikai, illetve  biztonsági helyzet figyelembevételével végezte. Az előadó rámutatott arra, hogy ez ma sincs másképp. Hangsúlyozta továbbá, hogy Magyarország tranzit ország – ezért az egyháznak is úgy kell a saját erőforrásait alkalmaznia, hogy ezt a tényt figyelembe veszi.     

Az előadás végén az előadó rávilágított arra, hogy a magyar katolikus egyháznak a magyar kormányzattal együtt kell működnie a válságkezelésben, hiszen a jó állam és az egyház egyaránt a polgárok földi boldogulását szolgálja. A feltett kérdésekből kiderült, hogy nyugaton sok esetben nagyon kevés információval rendelkeznek az Európában kialakult migrációs válságról, az egyházak szerepéről, a különböző együttműködésekről és a magyar erőfeszítésekről. Ez egyben azt is bizonyítja, hogy érdemes széles körben hasonló előadásokat tartani. A New York-i előadás és az ehhez kapcsolódó kutatás a KÖFOP Zrínyi Miklós habilitációs program keretében valósulhatott meg.

Megosztás a Facebook-on


Szerethetők-e a robotok?

    • robot computer

Az elektronika és az informatika térnyerésével párhuzamosan egyre nagyobb figyelem hárul a különböző kutatásokban a robotok és az emberek közötti kapcsolat vizsgálatára. Ennek humán oldalát világítja meg az a tanulmány, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, Ványa László ezredes és kollégája, Kollár Csaba neve fémjelez.

A kutatók olyan kérdésekre keresték a választ, mint például, hogy mennyire kell tartania az embereknek a robotoktól, hogyan fogja befolyásolni a mesterséges intelligencia a robotok fejlődését, vagy, hogy mekkora az etikai felelőssége a robotok programozóinak.

Videós összeállításunkat itt tekintheti meg:

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: robotkutatás, 2017

Felhőszagú felderítők

    • Felhőszagú felderítők -9
    • Felhőszagú felderítők -8
    • Felhőszagú felderítők -7
    • Felhőszagú felderítők -5
    • Felhőszagú felderítők -6
    • Felhőszagú felderítők -3
    • Felhőszagú felderítők -4
    • Felhőszagú felderítők -2
    • Felhőszagú felderítők -10
    • Felhőszagú felderítők -1
  • Előző
  • Következő

Minden évben, május hónap a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar mélységi felderítő specializáción tanuló hallgatók számára egybeforrt az ejtőernyős felkészítéssel.
Nem volt ez másként most, a 2016/17-es tanév második félévében sem, ahol mi harmadéves felderítők a negyedévesekkel együtt kezdtünk bele az ejtőernyős tábor által nyújtott kihívásokba.

Az első hetünk Szolnokon földi felkészítéssel telt el, ami magába foglalta mind az elméleti, mind a gyakorlati felkészítésünket és kiképzésünket. Megtanultuk miként épül fel maga az ejtőernyő, miként valósul meg a nyílási folyamat, milyen vészhelyeztek alakulhatnak ki, valamint, hogy azokat miként kell elhárítanunk. A képzésünk egyik részét vagy teremben oktatott elméleti foglalkozások tették ki, vagy az ejtőernyő hajtogatóban gyakoroltuk a szakszerű ernyő előkészítést és behajtást, vagy kint a szárazföldi szereken gyakoroltuk be, miként kell helyesen végrehajtani a gépelhagyást, miként kell megfelelően széllel szembe fordulni, illetve hogyan kell megvalósítani a sérülés mentes földet érést. Ezen foglalkozások mind hozzájárultak ahhoz, hogy az állományunkat a lehető legkisebb eséllyel érje komolyabb baleset. Mindezen tudásanyagot egyetemi oktatóink (Dr. Forray László alezredes, Horváth Tamás hadnagy), valamint a szolnoki Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport állománya a legnagyobb szakértelem mellett adta át számunkra. A felkészítő második hét utolsó napján, pénteken elméleti és több gyakorlati vizsgát is tettünk az elsajátítottakból, amelyeket mindenki sikeresen teljesített.

A következő héten hétfőn kezdődött el a betervezett ejtőernyős ugrások végrehajtása. Ezen a napon nekünk, harmadéveseknek első ugrásunk lévén, aznapra csak egy ugrás volt betervezve, amit a nagyobb szélerősség délelőttről végül délutánra tolt át, de aztán sikeresen teljesítettük a 800 méterről való kiugrást nappal, egyszerű terepre érkezve.

Másnap már több és komplexebb ugrások voltak előírva, amelyek a hét során fokozatosan bonyolódtak gyakorlottságunkat kiaknázva. Napi 2-3 ugrásunk volt annak függvényében, hogy milyen nehézségű feladat volt betervezve, és az idő kegyességének hála sikeresen teljesítettük azon a héten a nappali ugrásainkat, így a rákövetkező héten hétfőn és kedden, már csak összesen 4 esti ugrás maradt vissza. A szerencse ott is nekünk kedvezett, mert még a kitörő viharok előtt sikeresen teljesítettük a 2-2 ugrásunkat, így érve el a képzésünkbe tervezett 15. ugrást és az ejtőernyős tábor végét. Ha a ránk érvényes jogszabályok engednék, akkor elmondhatnánk azt, hogy körkupolás ejtőernyővel „Combat Ready”-k lennénk.

Ugrásaink során rengeteg mindent tapasztaltunk, kezdve az eltérő magasságokról való kiugrások közti különbséget, a felszereléssel, teherzsákkal való ténykedést egyszerű és bonyolult terepre éjjel vagy nappal, a légmunkát eltérő erejű szélben, a szélcsend okozta nehézségeket, a termikbe kerülés „élményét”, illetve egyéb a levegőben való „közlekedés” okozta kihívásokat.

Felkészítésünk során a tapasztaltabb ugrók felhívták figyelmünket, hogy mindenkinél várhatóan el fog jönni egy úgy nevezett „mélypont”, amikor is félelem és kételkedés fogja el az embert ugrás előtt, ezen azt mondták mindenkinek túl kell esnie. Nálunk sem volt ez másképp, de egymást segítve, támogatva, átbillentünk rajta és végrehajtottuk az ugrásainkat.

Hatalmas élmény volt ez számunkra, rengeteget fejlődtünk és tanultunk, illetve olyat tapasztalhattunk, amit nem sokan tudnak átélni. Az ugrásokkal járó nehézségek ellenére is nagyon élveztük, így várjuk a következő év ejtőernyős táborát, akkor már negyedévesként és tapasztalattal rendelkező ugróként.

Szerző: Hegyi Péter Tamás htj.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Nyári portya 2017

    • Nyári Portya 2017 -2
    • Nyári Portya 2017 -1
    • Nyári Portya 2017 -3
    • Nyári Portya 2017 -5
    • Nyári Portya 2017 -4
    • Nyári Portya 2017 -7
    • Nyári Portya 2017 -6
    • Nyári Portya 2017 -8
    • Nyári Portya 2017 -9
    • Nyári Portya 2017 -9
    • Nyári Portya 2017 -9
  • Előző
  • Következő

Május 29-től június 2-ig a „Nyári Portya 2017” nevet viselő szakmai (üzemi) gyakorlaton vett részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának másodéves katonai vezető szakos, illetve a harmadéves lövész, valamint felderítő specializációkon tanuló hallgatói állománya. Ez a gyakorlat zárta a szorgalmi időszakot, egyeseken észrevehető volt, hogy már talán „megfáradtak” az egész éves tanulásban, vagy fejben már az ezt követő megmérettetésre, a vizsgaidőszakra koncentráltak. Ugyanakkor az is látszott, hogy mindenki lelkesen és motiváltan állt neki a tanév utolsó gyakorlatának.

A gyakorlat célja az volt, hogy a honvéd tisztjelölt állomány stabilizációs műveletekkel kapcsolatos harcászati feladatok végrehajtását, a harcászati alegységek (raj, szakasz, század) béketámogató műveletek feladatainak vezetését gyakorolja. Emellett cél volt a Katonai Vezetői szakos honvéd tisztjelöltek – a foglalkozás részeként –általános katonai ismeretanyagának, elméleti és gyakorlati tudásszintjének felmérése, kiegészítése, egységesítése. A felsőbb éves honvéd tisztjelöltek parancsnoki tevékenységet láttak el, a feladatok tervezése, vezetése, gyakoroltatása és az estlegesen felmerülő hibák javítása volt a dolguk. A hivatásos katonai állomány eközben pedagógiai, módszertani segítséget nyújtott a honvéd tisztjelöltek számára, mentorálta az állományt.

A hétfői napon reggel a kijelölt állomány összegyűlt egy tanteremben, hivatalosan is megalakult a század, ami jóban - rosszban összetartott egy héten keresztül. A századtörzset a harmadéves felderítő, a szakaszparancsnoki, rajparancsnoki állományt a lövész hallgatók adták. A délelőtt elméleti felkészítéssel telt el, amely elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a gyakorlati feladatvégrehajtások sikeresek lehessenek. Az előadások hasznosak, informatívak voltak, még azok számára is, akik már többször foglalkoztak az adott témakörrel hazai, illetve külföldi gyakorlatok során. A délelőtti foglalkozásokat ebéd követte, majd felvettük a még szükséges felszereléseket, az alakuló téren megtörtént a jelentés beadása a gyakorlat vezetőjének, ezt követően a menetparancs került kiadásra, végül átcsoportosítást hajtottunk végre a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj Ócsa Kiképző Bázis területére.
A nap hátralévő részében, a nyugvóhelyül szolgáló barakkok átvétele, körletrend kialakítás, felszerelés rendezése volt a feladat. Aznap is, mint minden este, a parancsnoki állomány összegyűlt, átbeszélte az eddig történteket és a másnapi menetrendet, megtörtént a feladatok tervezése, szervezése, valamint a bázisőrség megszervezése.

Kedden reggel 5:30-as ébresztő, tisztálkodás, felszerelés rendezése, reggeli, egy rövid sorakozó, majd pedig kiindultunk a feladatok végrehajtásának helyszíneire. Délelőtt két foglalkozási helyen történtek gyakorló foglalkozások, félidőben váltással. Az egyiknél EÁP (Ellenőrző Áteresztő Pont) üzemeltetése, a másiknál konvojkísérési feladatok gyakorlása történt. A foglalkozásokat harmadéves felderítő hallgatók tartották egy-egy hivatásos oktató mentorálásával. Fontos volt, hogy a gyakorlatban is minél jobban sikerüljön felkészíteni az állományt, hiszen másnap már önállóan kellett ténykedniük a szakaszoknak a parancsnokaik vezetésével. A délután folyamán megtörtént a bázis védelmének a begyakorlása, ezzel is szimulálva, hogy kint vagyunk ellenséges területen és bármikor támadás érhet bennünket.

A szerdai napon már önálló feladatvégrehajtások voltak. Együttműködő vagy éppen ellenséges szándékú alájátszók, lövések, füst, támadások, gyakorló robbanó szerkezetek, úttorlaszok stb. segítségével történt egy-egy feladatvégrehajtás lemodellezése. Igyekeztünk minél több szituációt begyakorolni, amelyekre a parancsnokoknak, illetve az állománynak teljesen magától kellett reagálnia. Mindkét foglalkozási helyen eredményes volt a délelőtt.
A délután során keresés - kutatást, blokkírozási feladatot hajtott végre az egész század.
Ez azt jelentette, hogy az ellenséges, találatot szenvedett helikopterből 4 fő ejtőernyővel általunk felügyelt területen kiugrott, valamint teherzsákokat dobott le egy kijelölt területen. A feladat a személyek és az anyagok felkutatása és begyűjtése volt. A parancsnokok jól össze tudták hangolni a keresést, az állomány jól teljesített. Az esti órákban terepasztal készítés volt a feladat, melyek segítségével a szakaszparancsnokok kiadták a harcparancsukat a másnapi éles végrehajtáshoz. A harcparancs kiadások végére az állomány tisztába került teljes mértékben a helyével és szerepével a feladat során, fejben és írásban is rögzítette a végrehajtások menetét, jeleket jelzéseket, minden kis részletét a tervnek. Így minden kész volt arra, hogy másnap kiválóan végezhessék a dolgukat.

Csütörtökön történtek az éles feladatvégrehajtások. Még több lövés, támadás, szituáció, amit a szakaszoknak kezelniük kellett. A végrehajtások kiválóan sikerültek, az elöljárói állomány - akik meg is tekintették a mozzanatokat - is elégedettek voltak és örömmel látták, hogy a honvéd tisztjelöltek ilyen magabiztosan, milyen sikeresen tudják kezelni a spontán kialakult helyzeteket. A század jelesre vizsgázott. A délután a fegyverek, felszerelések karbantartásának jegyében telt. A gyakorlati végrehajtások zárásaként, este a karbantartási feladatok végrehajtása után egy gyakorlatzáró közös vacsora (szalonna és kolbászsütés) volt a jutalma a századnak az egész hetes feszített tempójú, kitartó munkáért. Ezt követően pedig egy utolsó össznépi tömegsport következett, amiben mindenki kicsit levezette az esetlegesen benne maradt stresszt, (III. – II. éves állomány footballmérkőzés holdfényben), jókedvűen ment aludni végül az állomány.

Pénteki napon nem maradt más hátra, mint a körletek rendezése, átadása, felszerelések teherautóra pakolása és visszaindulás a laktanyába. Visszaérve egy zárósorakozón a hivatásos állomány megköszönte a század munkáját, könyvjutalomban és oklevélben részesítettek pár kiemelkedően teljesítő hallgatót, majd pedig átadták az állományt az MH LZ-nek. Ezzel hivatalosan is véget ért a 2017-es Nyári Portya.

Én a század parancsnokaként maximálisan elégedett vagyok az állománnyal, végig motiváltan, alázattal dolgoztak és tudásuk legjavát hozták. Ebben évfolyamtársaim is folyamatosan megerősítettek, az ő munkájukért is hálás vagyok. Úgy vélem jól sikerült együtt dolgoznunk, egymást támogatva mindent megoldottunk, sok új élménnyel gazdagodtunk.

Külön köszönet a hivatásos állománynak: Dr. Forray László alezredesnek, Holndonner Hermann alezredesnek, Horváth Tamás hadnagynak a sok segítségért, útmutatásért.
Nélkülük ez a gyakorlat így nem valósulhatott volna meg. Valamint a híradó specializáció hivatásos és tisztjelölti állományának is köszönet, akik szintén tevőleges résztvevői, segítői voltak a gyakorlatunknak, és tevékenységükkel hozzájárultak a sikeres feladatvégrehajtásunkhoz.

Szerző: Kopschitz Kristóf honvéd tisztjelölt                                                                                

a gyakorlatot végrehajtó század parancsnoka


Beszámoló a Czetz Kupáról

    • Czetz Kupa - 1
    • Czetz Kupa - 2
    • Czetz Kupa - 3
    • Czetz Kupa - 4
    • Czetz Kupa - 5
    • Czetz Kupa - 6
    • Czetz Kupa - 7
    • Czetz Kupa - 8
    • Czetz Kupa - 9
    • Czetz Kupa - 10
    • Czetz Kupa - 11
    • Czetz Kupa - 12
  • Előző
  • Következő

A hagyományokhoz híven idén is a Czetz Kupával ért véget a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület Tiszti Vívóklubjának szezonja. Az 51 induló és a megannyi vendég teljesen megtöltötte Szüts Jánosról elnevezett kicsiny vívótermünket. Köszönjük a Hobbi Vívó SE és a Veresegyházi SE versenyzőinek, hogy jelenlétükkel és sportszerű versenyzéssel emelték a rendezvény fényét!

Gratulálunk a díjazottaknak!

Az edzések június végéig tartanak, majd augusztus végén megkezdjük a felkészülést a következő szezonra. :)

EREDMÉNYEK:

FF párbajtőr:

1. helyezés: Samu Péter
2. helyezés: Szakmáry Nándor
3. helyezés: Deák István
4. helyezés: Kozma Sándor
5. helyezés: Hodosi Gábor
6. helyezés: Gál Soma
7. helyezés: Szakmáry Sándor
8. helyezés: Udvari Donát

Női párbajtőr:

1. helyezés: Soós Dóra
2. helyezés: Vitályos Eszter
3. helyezés: Meskó Csilla
4. helyezés: Novák Réka
5. helyezés: Szép Viktória
6. helyezés: Ertsey Réka
7. helyezés: Novákné Cseszregi Henriett
8. helyezés: Csűrös Tímea

Kard:

1. helyezés: Witt Péter
2. helyezés: Kiss Ábel
3. helyezés: Polgár Balázs
4. helyezés: Elischer Gergő htj.
5. helyezés: Tóth Ákos
6. helyezés: Frankó Mátyás Krisztián
7. helyezés: Fröhlich Dávid
8. helyezés: Mikus Gréta

Honvéd tisztjelöltek párbajtőr:

1. helyezés: Pásztor Kálmán htj.
2. helyezés: Ruszkovics Patrik htj.
3. helyezés: Pápics Patrik htj.

Honvéd tisztjelöltek kard:

1. helyezés: Elischer Gergő htj.
2. helyezés: Szulcsányi Viktor htj.
3. helyezés: Simon Gábor htj.

Legjobb gyermek versenyző: Zsigmond Dániel
Legjobb kezdő vívó: Virágh Krisztián htj.

Szakosztály-vezetői különdíj: Pulay Krisztián
Cimkék: főoldali hír, 2017

Tüzérségi éleslövészeten a honvéd tisztjelöltek

    • Tüzér1

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Műveleti Támogató Tanszék IV. éves tüzér honvéd tisztjelöltjei (5 fő) — a tüzér szakcsoportnak idén nincsen harmadéves hallgatója — a 2016/2017. tanulmányi év megkoronázásaként, kettő hetes tábori kihelyezésen és éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton vettek részt a Bakony Harckiképző Központ Várpalotai gyakorló- és lőterén.

A gyakorlat Dr. Szabó Tibor alezredes egyetemi docens, a Műveleti Támogató Tanszék tüzér szakcsoport vezetőjének irányításával zajlott. Az NKE HHK tüzéreivel együtt gyakoroltak az MH Altiszti Akadémia (AA) tiszthelyettes hallgatói is. Az MH AA hallgatóinak tevékenységét Sákán andrás hadnagy irányította. A tüzérségi éleslövészetet az MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. ágyútarackos osztály (megbízott parancsnok: Csányi Henrik őrnagy) és a 36. IPTR osztály állománya (ütegparancsnok: Vétek Miklós százados) szolgálta ki. A gyakorlat lőtéri támogatását és logisztikai kiszolgálását az MH Bakony Harckiképző Központ és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kijelölt állománya biztosította.

Az első héten a IV. éves honvéd tisztjelölt állomány 152 mm-es D-20-as típusjelű ágyútarackkal megosztott irányzású egyéni tűzfeladatokat és vizsga tűzfeladatokat hajtottak végre. A honvéd tisztjelöltek végrehajtották a lő- és tűzvezetési szabályzatban előírt tűzfeladatokat. A lövegek parancsnoki és irányzói beosztásaiban az MH AA tiszthelyettes hallgatói tevékenykedtek. A IV. éves honvéd tisztjelöltek emellett az aknavetővel és az irányított páncéltörő rakétákkal (IPTR) végrehajtandó tűzfeladatokat gyakorolták. A megosztott irányzású egyéni tűzfeladatok keretében május 23-24. között a honvéd tisztjelöltek mindösszesen 25 tűzfeladatot hajtottak végre.

    • Tüzér3

A lövészet első éles gránátját a közelmúltban elhalálozott öreg tüzér bajtársunk, Fodor Mihály nyugállományú alezredes, a Tüzér Tanszék volt oktatója emlékére, neki feliratozva lőtték ki.

Május 25-én az állomány végrehajtotta a közvetlen irányzású tűzfeladatokat. A honvéd tisztjelöltek Konkursz és Metisz IPTR-rel az 1. sz. és a 2. sz. harci tűzfeladatot, 82 mm-es aknavetővel, félközvetlen irányzással az 1/a. raj- és szakasz tűzfeladatot hajtották végre, valamint D-20 ágyútarackkal 1/A szakasz tűzfeladatot hajtottak végre. Az MH AA hallgatói Metisz IPTR-rel az 1. sz. és a 2. sz. harci tűzfeladatot, D-20 ágyútarackkal 1. sz. és 2. sz. közvetlen irányzású feladatot, 82 mm-es aknavetővel, félközvetlen irányzással az 1/a. raj tűzfeladatot hajtották végre. Az éleslövészet második hetében 61 közvetlen irányzású feladatot hajtott végre a tisztjelölt állomány.

    • Tüzér2

Május 25-én a közvetlen irányzású lövészet szünetében került sor arra a rendszeres megemlékezésre, melynek során a tüzérek az 1994. július 25-i várpalotai, 120 mm-es aknavetővel bekövetkezett, több áldozatot is követelő baleset halottaira emlékeztek meg. A honvéd tisztjelöltek és a 101-es tüzérosztály állományának sorfala között, a lőtéren található emlékműnél koszorút helyezett el az NKE nevében Dr. habil Horváth Tibor ezredes intézetigazgató, Dr. Szabó Tibor alezredes valamint Sári Szabolcs őrnagy, az MH Ludovika zászlóalj megbízott parancsnoka, tiszteletbeli tüzér; a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület nevében Török Miklós ny. vezérőrnagy, egykori MH tüzérfőnök és Tóth Gábor ny. ezredes; az MH 25. Klapka György lövészdandár nevében Horváth Gábor dandártábornok, a lövészdandár parancsnoka, tiszteletbeli tüzér és Csányi Henrik őrnagy; valamint Tolna város képviseletében Apelshofer Ágnes polgármester és Berta Zoltán alpolgármester.

Június 30-án éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlat végrehajtására került sor, ahol 10 kötelék tűzfeladatot hajtott végre az állomány.

Összességében elmondható hogy rendkívül eredményes gyakorlatot teljesített a Tanszék oktatói és honvéd tisztjelölt állománya. A IV. éves tüzér honvéd tisztjelöltek, illetve az MH AA hallgatói számot adtak eddig megszerzett ismereteikről, tudásuk kellően stabil alapot jelent leendő beosztásuk ellátásához.


2017. június 02.


Magyar Gergely százados


Egy ISIS-fogoly kihallgatása

    • fokep
    •  dsc0238 2
    •  dsc0272 2
  • Előző
  • Következő

„Forró pontok – Higgadt vélemények; aktualitások a biztonságpolitikában” címmel rendez előadássorozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézete, amelynek első állomásán Novák András, az ATV tudósítója mutatta be az egyik legfrissebb videójukat és mesélte el személyes tapasztalatait. A közel-keleti tudósítás során testközelből vehettek részt egy ISIS-fogoly kihallgatásán és személyesen készíthettek vele interjút.

Novák András 19 éve riporter, számos televíziós társaságnál dolgozott, jelenleg az ATV-nek tudósít a külföldi eseményekről. Munkássága során közel 120 országban forgatott, a világ legnagyobb krízisválságairól közvetített. Jelen volt, amikor a Hezbollah bombázta Izraelt, közvetlen közel jutott Bin Laden házához, amikor megölték a terrorista vezetőt, ott volt Kadhafi meggyilkolásánál, továbbá Moszulban 800 m távolságból láthatta, ahogy a szövetségesek az Iszlám Állam állásait támadják.

Az előadásból kiderült, hogy a magát Iszlám Államnak hívó, Kalifátust kikiáltó dzsihadista terrorszervezet 2010-ben, az Al-Káidából vált ki és alakult át. Az angolul ISIS-nak nevezett csoport az első olyan terroristaszervezet, amely „saját országot” hozott létre. A kegyetlen fegyveresek szinte pillanatok alatt hatalmas területeket foglaltak el az arab tavasz után forrongó Közel-Keleten. 2014 őszére közel 110.000 négyzetkilométeren uralkodtak, ahol hozzávetőleg 14 millió ember tartozott a fennhatóságuk alá. A fegyveres csapatok száma elérte a 80.000-et is. A területüket kiterjesztették Szíria csaknem kétharmadára, Irak középső részére és a kurd térség keleti és déli területeire. Az ISIS egy rendkívül erőszakos terrorszervezet: ahol megjelentek, gyilkosságokat, kivégzéseket és merényleteket hajtottak végre. Csaknem 300.000 ember haláláért felelnek, akiknek nagy része civil. A szíriai polgárháború és az Iszlám Állam miatt csaknem 8 millió embernek kellett elhagynia otthonát. Ez indította el napjaink menekültválságát. Ennek a terrorszervezetnek volt a tagja az interjúban szereplő fogoly.

Novák András ismertette: „Másfél-két évig tartott, hogy előkészítsük az interjút az Iszlám Állam tagjával, egy elfogott terroristával. Ez nagyon nehéz feladat volt. Még most is kiráz a hideg, hogy ennyire közel jutottunk hozzá.” A fogoly 2015-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz, ahol kegyetlen gyilkosságokban vett részt, csaknem egy évig volt tagja a világ legnagyobb és legkegyetlenebb terrorszervezetének. A férfit 3 hónapja fogták el a kurd peshmerga katona szervezet fegyveres erői. A videóból kiderült, hogy a kurd titkosszolgálat kihallgató tisztjei hogyan és milyen kérdezési technikákkal szorítják sarokba az alanyt, a frontvonaltól néhány kilométernyire. A rabbal csak a kihallgató tisztek érintkezhettek, a börtönben egy elkülönített cellában tartották fogva. A vallatás során csuklyában kérdezték ki a terroristát, egyrészt a fogvatartók biztonsága érdekében, másrészt azért, hogy ezzel is pszichika nyomást gyakoroljanak a dzsihadistára. A nyomozók elmondták, hogy mindig hazugsággal indítanak a foglyok. A terroristaszervezet több különböző módszert is kidolgozott, hogy összezavarják és átverjék a nyomozókat. „Hivatalosan a kihallgatók nem használnak kínzást a foglyok megtörésére és kivégzéseket sem tartanak, viszont minden pszichológiai eszközt és trükköt bevetnek azért, hogy megtörjék a fogvatartottat. Többször előfordult már, hogy a foglyok által elmondottak kurd peshmerga és szövetséges katonák életét mentették meg.” – hangzott el a videóban.

A riporter kifejtette, hogy az interjúkészítés során a fogoly először hallhatott a kihallgató tiszteken kívül más hangot, így újra a betanult hazugságait kezdte el előadni. Ekkor léptek közbe a tisztek: „A nyomozók visszavették a kérdés jogát és elkezdték pszichikailag préselni a foglyot.” Rávilágított, hogy a vallatás 70 percig tart, amelyet mindig ugyanazok a nyomozók végeznek. Ők heti 7 napot dolgoznak 10 órán keresztül, így tartják nyomás alatt a foglyokat. „Nagyon profi módszerekkel dolgoznak.” – mondta.

A szervezéssel kapcsolatban Novák András kiemelte, hogy a kurd fegyveres erők nagyon segítőkészek voltak. A kihallgatás után az egyik ezredes csak annyit kért tőlük, hogy vigyék a jó hírüket. „Ők a világ helyett harcolnak az Iszlám Állam ellen!” A fronton többségében kurd fegyveresek küzdenek, a nemzetközi támogatás a légierőben, valamint a háttéri támogató tevékenységben merül ki. Az előadás során megemlítette, hogy véleménye szerint Amerika direkt nem lép közbe hathatósabban az ISIS ellen, hiszen az Iszlám Állam az a közel-keleti közös ellenség, amely összefogja az amúgy örök konfliktusban álló arab államokat. „Hiába az ISIS elleni harc, ha egyelőre nem érdeke senkinek, hogy megszűnjön az Iszlám Állam.” Azonban rávilágított, hogy feltehetően már mindenki azzal számol a térségben, hogy mi várható az ISIS utána, így felmerül a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha sikerül leverni a terrorszervezetet. A jövővel kapcsolatban kifejtette, hogy megvan a lehetőség az önálló kurd állam létrejöttére, hiszen ők az ISIS elleni harcot nemzetvédő háborúnak tekintik, a már visszafoglalt területeken berendezték saját védelmi állásaikat, emellett egyre nagyobb az elfogadottságuk az arab közösségben. „Soha nem voltak olyan közel a saját önálló államhoz, mint az elmúlt évtizedekben” – emelte ki.

A rendezvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézet Terrorelhárítási Tanszék és TEK Tudományos Tanácsának közreműködésével jött létre.

Novák Andrással a Bonum Publicum júliusi számában olvashatnak interjút.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: ISIS, NBI, előadás, 2017

ÚJ PEDAGÓGIAI PARADIGMÁK

Különösen akkor jó egyetemistának lenni, ha nagy változások indulnak el a társadalomban, vagy a két kultúrában (a tudományban és a művészetben), s ezekkel együtt az iskolákban, tanári karokban is. Ezt éreztem hallgatóként, az ELTE BTK Pedagógia szakán, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Ez jutott eszembe, amikor 2017. május 31-én kolléganőmmel Dr. Szelei Ildikóval részt vettem a BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának (FKKI), valamint a BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének közös rendezésében, a „Hogyan tanítsunk társadalomtudományt?” című konferencián, melyet rövid műhelybeszélgetés követett. Előadást tartott: Gelei András (Szervezeti Magatartás Tanszék); Glózer Rita (PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék); Gáspár Judit (Döntéselmélet Tanszék) - Toarniczky Andrea (Szervezeti Magatartás Tanszék); Kovács István Vilmos (ELTE PPK Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ); Bodnár Éva (Tanárképző és Digitális Tanulás Központ). Dr. Daruka Magdolna közgazdász, egyetemi docens a - BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének részéről – bevezetőjében kiemelte az alkalmazkodási-, együttműködő-, és vezetési-képességet, valamint a dialógusba való folyamatos bevonódást, mind a hallgatók, mind a tanárok részéről.

A konferencián részt vett Dr. Hrubos Ildikó professor emerita, korábban a BCE FKKI társigazgatója, akinek a konferencia végén megemlítettem, hogy negyedszázaddal korábban a Budapesti Tanítóképző Főiskola szervezésében (Csokonai Műhelybeszélgetések) hasonló módon ültünk együtt fiatal tanárok, a pedagógia kiemelkedő személyiségeivel s együtt gondolkodhattunk, a változás komplex nevelési konzekvenciáiról. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen időszakokban mindig van egy lendület, amiből valami mindig vissza is rendeződik. Másrészt nálunk az a pedagógiai irányzatosság, amit a nyugat-európai országokban lehetett tapasztalni az elmúlt évszázadban, nem létezett - gondoljunk a pragmatista, prakticista, posztmodernista, vagy a multi-kulturális, progresszivista, moralista elvi megalapozottságú pedagógiákra.

Rövid „Hogyan?” történetek:

1. 1970-es évektől Zsolnai József (1935-2011) az értékközvetítéssel - képességfejlesztéssel,  Gáspár László (1937-1998) a Szentlőrinci iskolakísérlettel vált ismertté;

2. 1990-es évek elején a Csokonai Műhelybeszélgetéseken megragadott Vastagh Zoltán (1937-2000) „Az alternativitás kérdése a neveléstudományban” című előadása (1992), melynek akkor kiadott vázlatában ez áll: „…a sokféleséggel párhuzamosan újra kell fogalmazni nemzeti (közös) tartalmainkat, életre kell segítenünk egy sok-lábon álló, mégis közösen képviselhető ember- és társadalomképet, annak adekvát iskolarendszerével együtt….Korunk feladata szintézisbe foglalni a tudomány és az emberi élet transzcendens értékeit.”1 Az akkori, kiemelkedő tanáregyéniségek közül a Miskolci Egyetemről Mihály Ottó (1939), pontosan körvonalazta a változások lényegét, mely szerint a tanár a tananyag alkotójává, irányítóból animátorrá, erkölcsi ítélőbíróból hiteles személyiséggé, a kultúra előadójából a kultúra piackutatójává válik, stb.; említhetném továbbá Vekerdy Tamást, és még sorolhatnám. Közel hatvanan voltunk e kezdeti, jelentős műhelybeszélgetésen.

3. Gabnai Katalin szervezésében, - Buda Béla és Csepeli György szakmai vezetésével - Ahogyan konferenciát tartottunk (1993)2 a magyarországi személyközi kommunikációról, a kifejező közlés tanításának aspektusából, melyre konzultatív előadásaikkal, olyan kiemelkedő személyiségek, mint: Voigt Vilmos, Ranschburg Jenő (1935-2011), Wacha Imre, Bagdy Emőke, Kapitány Gábor, Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015), és még sorolhatnánk – irányították rá a figyelmet, arra a nemcsak szocio - kulturális problémára, aminek megoldásában a kommunikáció segítheti az emberi csoportok egymáshoz való viszonyának fejlesztését, s az olyan intézményeket, mint az iskola.

4. Említhetjük azonban az ELTE BTK egész Neveléstudományi Tanszékét (M. Dr. Nádasi Mária, Réthy Endréné, Golnhofer Erzsébet, stb.) is ebből az időszakból, Bábosik István (1940) egyetemi tanár vezetésével, akik nemzetközi tudományos tanácskozást (1993) szerveztek német tanárkollégák közreműködésével; vagy említenünk kell a Corvinus Egyetem jogelődjét, - amely már 1984-től, Andorka Rudolf (1931-1997) rektor, reformegyetemként  definiált: „…az ország legprogresszívebb, az új tudományos problémák, irányzatok iránt a legnyitottabb egyetem volt Magyarországon.”3 - azaz reformegyetem. Mondhatjuk természetesen, hogy a felsoroltakon már negyed százada túl vagyunk, de a magyar iskolarendszer - az elmúlt három évtizedben - laboratórium volt. Az új kísérletekre továbbra is érdemes odafigyelni, mert lehet hatásuk. A fentebb jelzett eddigi kísérletekből, mindig valami átszivárgott a tanári gyakorlatba is, és alakította az iskolaképet, (a kommunikáció elméletéből építkező szakok, iskolamodellek, stb.).

A jelzett történeti mozzanatokból láthatjuk, hogy a pedagógia mind tartalmi, módszertani mind eszközeinek fejlesztése tekintetében (a logarléctől, a laptopon keresztül, az okos-telefonig) nagy utat tett meg az elmúlt fél évszázadban, amit csak akkor értékelhetünk kellően, ha figyelembe vesszük azokat a kényszereket, gátakat, meg – nem - értéseket is, melyek a kísérletező tanároknak megkeserítették az életét.

A jelen konferencia előadóinak megfogalmazása szerint, javasolt változtatásuk lényege, hogy a hagyományos tantervet, tananyagot, oktatási módszereket a projekt-alapúság válthatja fel, melyben a hagyományos iskolai munka - előadások, jegyzetelések, stb. - átkerül otthonra (jól kezelhető video-tananyagok), és a valódi iskolai munka, a közösség-alapúvá, azaz a hallgató és a tanár számára kevésbé koordinálttá válik. A tanári szerepek (oktató – kutató - tanácsadó, stb.) nem izolálódnak, hanem inkább átfedésbe kerülnek egymással, miközben a tanár megőrizni szakmai hitelességét.

Mit? - Hogyan? - Miért?

Kapcsolódva az előadók, Mit? - Hogyan? - Miért? kérdéscsoportjához, továbbiak is  felvetődhetnek, így például: Egyetemes érvényű-e a kísérlet üzenete, azaz új tananyag és iskolarendszer építhető-e rá? A jelenlegi kihívásokra elégséges-e csak technikai-módszertani válaszokat adni, s ugyanakkor a technikai-civilizáció elsajátítását segítheti-e kísérlet? A tudáshiányt az iskola elhúzódó reformja, vagy más faktorok termelik? Elősegíti-e a módszer, hogy a hallgatók kerüljék a szisztematikus feldolgozó munkát, és inkább „tudáskiszívókká”, „kreditvadászokká” váljanak? A szubjektív készségek, hogyan válnak e munkaformában tudássá, és mérhető teljesítménnyé? Az iskolák tanári karai elveszíthetik-e saját iskolai valóságuk feletti „uralmukat”? Egy tárgyból, vagy módszerből - így az ajánlottból - lehet-e a társadalmi világot értelmezni, magyarázni, modellezni? Az új koncepció, csak a humanizált tárgyak, vagy a természet- és műszaki tudományok világában is érvényességgel bír? - polemizált ez utóbbi kérdésen az előadások végén, Dr. Hrubos Ildikó professorasszony is. E kérdés fontosságát aláhúzza, hogy jelenkorunkban, a hard-skillekre épülő természettudományos, és a soft-skillekre épülő a humán kultúrát is, közelíteni kellene egymáshoz.

Társadalomtudomány, emberkép, egyetemkép, perspektíva-tudat

Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik. Az egyetemnek megvan a hajlandósága arra, hogy az emberképben az absztrakt-emberből induljon ki, de egyébként a konkrét-emberből való kiindulásra nagyobb szükség van. A konkrét-ember,  a társadalmi hatások összefüggő rendszerében egzisztál, gyakran és egyidejűleg, többféle megfosztottságnak (deprivációknak)  alávetett lény, akinek a viszonya önmagához csak nehezen változik. A javasolt modell emberképe: a világ információira, adataira, összefüggéseire nyitott, személyiségében integritással rendelkező, választott értékeit követő, változásra képes ember. (Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.)

A valamilyen „közösség”- ben gondolkodás, egyben valamilyen társadalmi modellt is jelent, és nem értékmentes zóna. A közösséget elsősorban a kapcsolat szervező-elve, másodsorban  szabályzó elve alapján tipizálhatjuk. Ebben az esetben a tanári valamint a hallgatói projektumok (tervek) alapján működő tanulmányi csoportról beszélhetünk, mely feltételezi a társas hatékonyságot. A közösségi munkában a szemléleti jelenség, valamint a tapasztalati, megélt tartalom halmazait kellene tudássá transzformálni, miközben mindezek logikája nem egységes, ami belső konfliktust is előidézhet. Megjegyzem a hallgatók nálam csinálnak egyéni öndiagnózist is, arról, hogyan tanulnak, s látom, hogy a befogadók lelkisége, ezzel egyedi tanulási módszere igen eltérő, és nem mindenki szeret közösségben tanulni, mert vannak akiket pszichésen gyorsan lemerít, lehet sok disszonancia már a kapcsolatok kialakulásának környezetében is. A projekt-módszer pozitívuma, hogy nemcsak megerősíti, hanem kiaknázza, hogy az ember nem tárgya, hanem a pedagógiának ható tényezője, mint változó, választó, válaszoló, visszautasító, emlékező, egyszóval viszonyuló lény. A helyzetet napjainkban különösen az differenciálja, hogy a valóságsíkok aszimmetriái igen jelentősek, melyeknek negatív hatása lehet egymás megértésére, és az együttműködésre. Egy szenzitívebb időszakban a pedagógiára a tanárok és a hallgatók egyaránt érzékenyebben reagálnak. Negatív vonatkozásban, az ajánlott módszer sokszorozhatja a „jól-értesülteket”, az „ötletezőket”, „kreditvadászokat” és nem utolsó sorban a rendszerproblémákkal küszködő  „akció-értelmiségieket”, de szükség van-e tömegesen a szakértelmiség helyett / mellett, akció-értelmiségiekre a társadalomban?

„Less Teaching – More Learning”

„Kevesebb tanítás – Több tanulás” a projekt módszer elve, s ezen a ponton válik adekváttá Martin Heidegger felfogása: az iskola tanulni tanít. Az egyetem feladata, a tanulás – specializáció. Ehhez, jó módszerré válhat az, amelyről a konferencia szólt, megváltozott tartalmat kaphat a hagyományos szeminárium, speciálkollégium, és a kutatógyakorlat is. Bodnár Éva valamint Kovács István Vilmos előadásukban a hallgatók felelősségvállalását hangsúlyozták. Kovács István Vilmos megfogalmazásában, valódi fókuszváltást jelent a „Tegyük felelőssé a diákokat! Tegyük felelőssé az oktatókat!”- felfogás. Gáspár Judit előadásában a felelősség a kutatásra-innovációra is kiterjed (Responsible Research & Innovation). Természetesen a felelősség a személyes felkészülésért, a jövőért döntő fontosságú. Úgy vélhetjük, hogy a modern ember felelőssége azt is jelenti, hogy látja a veszélyeket melyek fenyegetik  őt magát, kultúráját, civilizációját. Éppen a terrorizmus veszélye készteti a nyugati civilizációt az olyan értékek újragondolására, mint a nyitottság, a szélsőségekkel szembeni tolerancia, stb. A valóság-elv és a javasolt módszer lehetőséget adhat arra is, hogy az egyetemi képzésben a veszélyes gondolatokkal többet foglalkozzunk, így az olyanokkal, mint: a társadalom számára magas veszélyességi kockázatot jelentő csoportokat foglalkoztató eszmék; az előítéletek és a feszültség helyzetek kapcsolata; történelem által már többször megbélyegzett ideológiák továbbélése; extrém ötletek; a szegénység és következményeik a viselkedésben, vélekedésben, szociális kapcsolatokban; a szervezett csoportidentitások, szekták; idegenség, ellenségképek, interferenciák. Nem említve, napjaink fontos kérdésével foglalkozó nyugati civilizációt, hogyan lehetséges az, hogy a szélsőséges fiatalok saját társadalmuk ellen fordulnak?

 Valóság-elv a képzésben:

„Ha annak az elképzelésnek, amelyet a majom fölépít magának az ágról, ahová föl akar ugrani, semmi köze nincs a valósághoz, akkor a majomnak vége.”– írja François Jacob4 a lehetséges és a tényleges valóságról. Babits Mihály szerint, a tudományos lelkiismeret  kötelességünkké teszi tudomást szerezni a világról, akkor is, ha az fájdalmas; önlelkünk ellenére is. Ebből adódóan az előadások közül különösen fontosnak találtam Gelei Andrásét, aki a valóság-elvet hangsúlyozta a tanítás folyamatában, ami azt jelentheti, hogy az oktatás feladata: a valósághoz közelebb hozni, mélyebben belehelyezni a hallgatót a sokszor kegyetlen összefüggések rendszerébe. A valóságnak azonban mélyülő síkjai vannak, melyeknek a pedagógiai konzekvenciáit most nem érintem. Illusztrációként két példa:

Egyik példa az arab gyakorlatból: „A szíriai arabok pedig soha nem fogják elfelejteni, és megbocsátani sem tudják, hogy Kuneitrában – ez egy néhány évvel korábbi háborúban történt  – az izraeli hadsereg az arab temetőket is feldúlta, kirobbantotta a halottakat sírjukból. Régi és nem túl régi holttestrészek szanaszéjjel, áttekinthetetlen összevisszaságban hevertek, és mindez 45 °C fokos melegben. Az arabok gondoskodtak arról, hogy ez az értelmetlen halottgyalázás ne menjen feledésbe: a kisiskolás arab gyerekeknek mindezt bemutatták – csaknem úgy, mintha az szerepelne a tanulmányi programban. Tömegesen szállították oda az egyes iskolák kisdiákjait: íme, ilyen az ellenségünk – ezt tette halottainkkal…5


Egy másik példa a műhelybeszélgetésen hangzott el egyik tanár kolléganőnktől, aki megemlítette, hogy a valóság-elvvel való próbálkozásaik nem vezettek eredményre, amikor is hallgatóikat elvitték egy roma-telepre. Később a hallgatók beszélgetéseikből arra következtetett, hogy nem változott meg korábbi véleményük az adott népcsoportról, sőt... Pedig az emberi együttműködés és megértés, társadalmunk egyre fontosabb feladatává  válik, miközben van egy szkeptikusság az értelmiség, szellemi termelő képességével szemben.


A műhelybeszélgetésen  felvetettem, hogy:

(1) A tapasztalatunk az, hogy az általános iskolát végzők képességhiányai (írás, olvasás, számolás), - amit a francia iskolásoknál a szakemberek 40 %-ban jelölnek meg - a középiskolában tovább kombinálódnak (lényegismeret, megértésbeli zavarok, stb.), ami továbbgördül az egyetemekre is. Ebből adódóan a középiskola és az egyetem is után-futással dolgozik, nem érve utol magát. Ilyen körülmények között működőképessé tenni - az előadók részéről is hangsúlyozott - olyan elvárásokat, mint: a hallgatókat bevonni a tanszéki kutatásokba; vagy ismerje fel az elméleti alakzatot a gyakorlatban és fordítva, tudjon visszakövetkeztetni a gyakorlat alakzataiból az esetleges elméleti vonatkozásokra; valamint nem utolsósorban a hallgatónak legyen személyi-integritása, értékalapú a személyisége, stb. A személyi-integritást az emberkép részeként foghatjuk fel, de az integritás kialakulásához,  - különösen annak fenntartásához - a szabad-versenyes  kapitalista viszonyok nem kedveznek, mert az egyént körülvevő, és az egyénbe épülő társadalmi viszonyok disszonanciákkal, nem egyszer súlyos konfliktusokkal is terheltek.  A helyzetet nehezíti, hogy a peremkerületekben általában perem-feltételek, míg az elit körzetekben elit-feltételek állnak rendelkezésre, a pedagógiai munkához.

(2) Mivel nem kell „mindent” megtanítani – s ezzel egyet is érthetünk, de -  mitől válik a képzés végére szakemberré, mire kapja oklevelét a mérnök, közgazdász, szociológus  hallgató?  - mert a gyakorlat gyorsan rövidre zárhatja a tudáshiányt. A lehetséges válaszok közül egy: ha felmerül egy közgazdasági probléma, akkor majd előveszi Paul A. Samuelson (Alfred Nobel Memorial Awards in Economics, 1970): „Közgazdaságtan” című kötetét és tájékozódik.  A műhelybeszélgetésen résztvevők is hozzátették, hogy azért kell egy minimumnak lenni, de ennek a „minimumnak” a meghatározására külön konferencia sorozatokat lenne célszerű szervezni, melyen bizonyára nem születne megegyezés a vezető szakemberek között sem.

Összességében, nem gondolhatjuk azt, hogy jelenkorunkban nincs szükség változatos pedagógiai módszerekre. Egy modern társadalom jövedelem, tulajdon, hatalom szerkezetei önmagukban is szükségessé teszik a tudatok alakítását, melyek eltérő pedagógiákat igényelnek, s amelyekre az tanárok egy része nincs felkészülve. A projekt-módszer a klasszikus egyetemi funkciókat – oktatás, kutatás, innováció -  nem szorítja ki, hanem integrálja. Erősíti az új kihívásokkal szemben azt, hogy magának az embernek, a kultúra hordozójának kapcsolatépítő – kooperatív - kommunikatív késztetéseivel kezdhet a pedagógia is valamit. A digitális korban, mint Vastagh Zoltán írta: „…a másik ember, lehetőség a társulásra”. Azaz nem szószerinti digitális-emberképben gondolkodunk, mely szerint, az emberi lény analóg feldolgozó és tárolóeszköz, másodpercenként 50 bites sávszélességgel, aki kiváló az alakfelismerésben, de lassú a számítássorozatoknál, – mint Karen Wright írja, a világméretű faluról elmélkedve.


Természetesen a tanárként kell egy metafizikusság, hinni abban, hogy a rossz tanulóból, jó, önmotivált tanuló, sikeres ember is válhat. A gyakorlat (hallgatók igényei, teljesítmény hozadék, sikeres válaszok a helyzetekre, a beválás eredményessége, stb.) majd eldönti, hogy mennyire lesz vonzó a projekt-módszer erőtere. Úgy vélem, érdemes a gyakorlati alkalmazás  mellett, továbbra is gondolkodni erről. Gratulálunk az előadó szakembereknek, tanároknak, mert felvetéseik jó alapot nyújtottak a témáról (normák, értékek, stb.) való további gondolkodáshoz, a szakmai párbeszéd intenzív kialakulásához.


Jegyzetek:

1. Csokonai Program Műhelybeszélgetések. Alternativitás és pedagógusképzés. Vastagh Zoltán: Az alternativitás kérdése a neveléstudományban (az előadás kivonata), 1992. június 4-5. Kézirat.

2. Lásd, Ahogyan / I. Előadások a Magyarországi személyközi kommunikációról. A magyarországi személyközi kommunikáció tanulmányozása és a kifejező közlés tanításának érdekében. Sorozatszerkesztő: Gabnai Katalin, In. Lipták Ildikó. 1993. december 20-11-12. A konferencia a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola és a  Marczibányi Téri Művelődési Központ által meghirdetett Oskola Program részeként került megrendezésre. A közreműködők: Színház és Filmművészeti Főiskola, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, ASSITEJ Magyar Központja, MKM Közoktatásfejlesztési Főosztály. 

3.  Andorka Rudolf: A felsőoktatás szabadsága és autonómiája. / Beszéd az 1990/91-es tanévnyitón. / Magyar Felsőoktatás / Különszám, 1991 / 5.  7-8. o.

4. François Jacob: A lehetséges és a tényleges valóság. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1986, 108. o.

5. Kolozsvári Sándor: Huszonöt év nyugállományban. ZMNE, 2008, 248. o.


Szerző: Harai Dénes
Cimkék: főoldali hír, 2017

Zrínyi Miklós emléktúra

    • emlektura1

A hagyományt megőrizve idén is ellátogattak az elsőéves honvédtisztjelöltek Őrtilosra és Szigetvárra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténelmi Tanszék szervezésében. A tanulmányi kirándulás célja, hogy megismertesse és kézzel foghatóbbá tegye Zrínyi életét a hallgatók számára emlékhelyei felkeresése által.

2017. 05. 29-én vette kezdetét az emléktúra, az első állomás Belezna közelében volt, ahol a déli erődvonal elemeit tanulmányoztuk. A Déli Védelmi Rendszer kiépítése a Szovjetunió nyomására kezdődött el 1952-ben, miután Sztálin a kommunizmus árulójának nyilvánította Titot. A lövészárkok mentén haladva egy beton óvóhelyet is találtunk.

    • emlektura2

A következő megálló Zrínyiújvár volt, ahol a jelenleg is zajló feltárások miatt mindent ponyva borított. A közelmúltban ugyanis megtalálták a vár kútjának helyét, mely azért érdekes, mivel a visszaemlékezések szerint a hódító törökök a kútba dobták a megölt magyar védőket.
 A várat 1661-ben kezdte el építeni a költő és hadvezér Zrínyi Miklós, hogy védeni tudja a Muraközt és környékét a török portyázóktól, kialakítva egy olyan támaszpontot, ahonnan később a hadjáratokat is ellehet indítani. Zrínyiújvár nem kőből épült, hanem palánkokból és sárból, majd a várat eleste után meg is semmisítették, így nem sok maradt belőle az utókor számára, sokáig a helye is bizonytalan volt. A több mint 10 méter mély kútba azonban letekinthettünk, és később azt is megtudtuk, mi minden került elő belőle. Miután visszagyalogoltunk az őrtilosi szállásra, az ásatás egyik vezetője, dr. Költő László beszélt a folyamatban levő munkálatokról és elsőként nekünk mutatta meg a kút örökségét, többek között egy várvédő sisakját, korabeli bombákat és egy szablyát.
A vacsora után pedig egy íjászversenynek lehettünk részesei, majd a napot kötetlen beszélgetés zárta. 

    • emlektura3

Másnap reggel indult a busz Szigetvárra, hiszen ez az a hely, ahol Zrínyi és még harcképes katonái a végső kirohanás során hősi halált haltak. A város könyvtárában egy előadást hallgattunk meg Szigetvár ostromának előzményeiről, történelmi hátteréről, ezután a Szent Rókus-templomot néztük meg, mely egykor Ali pasa dzsámija volt. A várban tett kirándulás során helyi vezetőnk ismertette velünk az ostrom lefolyását, bemutatta a fontos helyeket és a szobrokat. Beszélt Zrínyi motivációiról, példaértékű vezetéséről. Zrínyi Miklós nem az a fajta ember volt, aki előre küldte katonáit – ő lépett ki először a kapun, a várvédők pedig hűségesen követték a biztos halálba.
1566-ban 34 napig tartotta a várat I. Szulejmán hatalmas serege ellen, és bár végül Szigetvár elesett, ezalatt az idő alatt meghalt a szultán, serege pedig jelentős veszteségeket szenvedett és megállásra kényszerült.

    • emlektura4

Megtekintettük a múzeumot, majd egy előadást a korabeli fegyverekről és páncélokról. Az emléktúra zárásaként megkoszorúztuk a város Zrínyi szobrát.

A tanulmányi kirándulás során saját szemünkkel láthattuk azokat a helyeket, ahol mind a fiatalabb, mind az idősebb Zrínyi azért tevékenykedett, hogy védelmezze népünket a török fenyegetéstől, ezzel kitűnő példát állítva minden katonai vezető számára.


Gyimóthy Kartal Énok

Cimkék: főoldali hír, 2017

Rektori látogatás a Nemzetbiztonsági Intézetnél

    • 20170602 105815
    • 20170602 105752
    • 20170602 105802
  • Előző
  • Következő

2017. 06. 02-án Professzor. Dr. Patyi András rektor, a Nemzetbiztonsági Intézet havi beszámoltató és feladatszabó értekezletén vett részt. A havi rendszerességgel folyó értekezleten az akkreditáció óta eltelt időszak megbeszélése, valamint a további feladatok és a KÖFOP pályázatok értékelése történt. Dr. Resperger ezredes összefoglaló jelentése után, Patyi András hozzászólásában értékelte az intézet eddigi tevékenységét, amelyben kiemelte, hogy bár a legkisebb intézet létszámát tekintve az Egyetemen, de összetétele munkája kapcsán ez egyik legfontosabb területe a közszolgálati képzésnek. Mind a szolgálatoknál és az egyetemen dolgozó munkatársak munkájánál elmondta, hogy becsülendő, hogy mindkettő helyen magas színvonalú munkát végeznek. Kritikusan értékelte a vezetői változások hatását és eredményeit az intézetnél. Megerősítésül közölte, hogy az egyetem vezetése támogatja a nemzetbiztonsági területen folyó képzést, oktatást és további fejlesztési lehetőségekre lát lehetőséget.

Az intézetvezető kiemelte, hogy az NBI jobb közösség lett, jobban integrálódott az egyetem folyamataiba, képzéseibe és a közös modul tantárgya révén is ismertebbé vált az összes hivatásrend számára. Az integrálódást jól jelzi az Egyetemi Közös Modul, a kutatók éjszakája, a közös közszolgálati gyakorlat, az intézményi és az országos szintű tudományos diákköri tevékenység, amelynek idén már nemzetbiztonsági szekciója is volt. KÖFOP pályázatok szintjén az intézet kettő projekttel (Szélsőségek, vallási szélsőségek és oktatás korszerűsítése) és négy fő egyéni pályázóval vesz részt a tananyagok és az oktatás fejlesztésében.

Dr. Resperger ezredes intézetvezető megköszönte a támogatást, és kiemelte, hogy a Nemzetbiztonsági Intézet továbbra is arra törekszik, hogy Magyarország érdekeinek megfelelően a legjobb felkészültségű szakembereket képezze egyetemünkön.

Megosztás a Facebook-on


Elsősorban saját katonai képességeinket kell fejleszteni

    • fokkep
    •  dsc0019 2
    •  dsc0046 2
    •  dsc0066 2
    •  dsc0078 2
  • Előző
  • Következő

Mindig a jövőt kell szem előtt tartani, ezért stratégiai gondolkodásmódra van szükség a Magyar Honvédségen belül is Dr. Benkő Tibor vezérezredes szerint. A Honvéd Vezérkar főnök az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) katonai vezetői szak és katonai műveleti logisztikai szak mesterképzéseiben részt vevő, hivatásos katonatiszt státusú hallgatóinak tartott előadást „A Magyar Honvédség nemzetközi műveleti szerepvállalásának aktuális kérdései” címmel.

Az előadás bevezető részében szó esett a magyar békefenntartói tevékenységről, amelynek nagy hagyománya van, hiszen már 1897-ben vettek részt magyar katonák Kréta szigetén ilyen jellegű feladatok ellátásában. A Honvéd Vezérkar főnök röviden bemutatta a magyar békefenntartás történetét, főbb állomásait 1897-től napjainkig. Emlékeztette a hallgatókat, hogy a nemzetközi békefenntartói tevékenység közben elhunyt katonáink minden nehézség ellenére is becsülettel szolgálták hazájukat, hősiesen helyt álltak a béke megteremtése és megőrzése érdekében - akár életük feláldozása árán is. Erre emlékeztet a Katonai Emlékpark Pákozd (KEMPP) területén található Békefenntartók Emlékművén látható felirat is, melynek szövege: „Végakaratuk a béke volt”!

A továbbiakban ismertette a Magyar Honvédség aktuális nemzetközi missziós szerepvállalásának kiemelt területeit. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy közel 1000 fős nemzetközi szerepvállalásunk fő prioritása a nyugat-balkáni hadszíntér. Emellett szintén jelentősnek mondható iraki, afganisztáni és észak-afrikai szerepvállalásunk, melyek elsődleges célja, a migrációs nyomás forrásának számító instabil régiók helyzetének javítása.

Bár a békefenntartói tevékenység kiemelt terület a Magyar Honvédségnél, a legfőbb feladatunk mégis az, hogy képesek legyünk saját országunkat megvédeni. Ezért a saját képességek fejlesztése az elsődleges cél”- fogalmazott a Vezérkar főnök. Hangsúlyozta az ország védelmi képességei fenntartásának és folyamatos fejlesztésének fontosságát különös tekintettel a megváltozott biztonsági környezetre. Felhívta a figyelmet a Magyar Honvédség személyi állományának fontos szerepére és eddigi eredményeire az illegális nemzetközi migráció megállításában és kezelésében. Elmondta, hogy több ezer katona vett, illetve vesz részt hazánk határainak védelmében.

Emlékeztetett arra, hogy Simicskó István Magyarország honvédelmi minisztere meghirdette a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amelynek kapcsán elmondta: az elmúlt huszonöt év legnagyobb modernizációja vette kezdetét. A honvédelmi fejlesztési tervek között szerepel többek között az önkéntes tartalékos rendszer újraszervezése. A területi elven szerveződő önkéntes tartalékos rendszeren belül Magyarország 197 járásában felállításra kerülne egy-egy alegység, amelynek tagjai önként vállalják a tartalékos szolgálatot, az ehhez szükséges szaktudást pedig a hivatásos állomány tagjaitól kapnák meg különböző felkészítések keretein belül.

Ennek kapcsán esett szó a toborzókampányok eddigi eredményeiről, a Honvédelmi Sportszövetség elindításának céljairól és eddigi tapasztalatairól. A Honvéd Vezérek főnöke hangsúlyozta, hogy az egyik kiemelt cél a honvédelmi nevelés megerősítése, s annak részeként sor kerül majd egyfajta kadétrendszer kialakítására is. Előadásában hangsúlyozta: az elmúlt huszonöt év legnagyobb haderő-fejlesztési programja veszi kezdetét. Szerinte a Magyar Honvédségben egyaránt szükség van a könnyű-, közepes- és nehéz képességek fejlesztésére. „Ehhez kellenek repülőgépek, helikopterek és harckocsik is”- fogalmazott Dr. Benkő Tibor vezérezredes. A tábornok előadásában kitért a haderő-fejlesztési tervek ismertetése kapcsán a korábban, 2002-2010 között kritikus szint alá csökkentett fegyvernemi képességek visszaállításának szükségességére. Ennek részeként korszerűsíteni kell a katonák egyéni harcászati felszerelését, erősíteni kell a légierőt, de szükség van a páncéltörő, légvédelmi rakéta, radar; tábori tüzér, tűztámogató; harckocsizó; műszaki és hídépítő képességek modernizálására is. Elmondta, hogy a meglévő repülő eszközök egy részének felújítása már megtörtént, később pedig újak beszerzésére is lesz lehetőség a tervek szerint. Elhangzott, hogy a kormány szeretné fejleszteni a magyar hadiipart, melynek első lépcsőjében kézifegyverek gyártását szeretné hazai környezetben megoldani.

A Honvéd Vezérkar főnök külön utalt a korábban elkezdett illetményfejlesztés eredeti ütemezés szerinti folytatására, valamint a hivatásos és szerződéses katonák életpálya-modelljének következetes alkalmazására. Elmondta, hogy idén januártól él egy új egészségmegőrző és biztosítási rendszer a honvédségen belül, amely gondoskodik mindazokról, akik elveszítik alkalmasságukat a katonai szolgálat ellátására.

A vezérezredes a stratégiai gondolkodásmód fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanis szerinte mindig előre kell nézni, és a jövőt kell szem előtt tartani. Ezért is fontos az életen át tartó tanulás, ugyanakkor a karrier nem mindig csak a magasabb beosztás és rendfokozat elérését jelenti, hiszen a saját szakterületen is lehet előre haladni. Külön is felhívta a jelenlévő katonai vezetők figyelmét a parancsnokok felelősségére, valamint arra, hogy mindig a katonának kell a gondolkodás középpontjában állnia.

Korszerű, modern, jól felszerelt honvédségre van szükség”- fogalmazott a Vezérkar főnök, aki szerint nagy lehetőséget ad számukra a honvédelmi kiadások fokozatos növekedése.

Szöveg: Kiss Zoltán László – Szöőr Ádám

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária – Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: előadás, 2017

MAGLITE Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés

    • Maglite 2017 - 1
    • Maglite 2017 - 2
    • Maglite 2017 - 3
    • Maglite 2017 - 4
    • Maglite 2017 - 5
    • Maglite 2017 - 6
    • Maglite 2017 - 7
    • Maglite 2017 - 8
    • Maglite 2017 - 9
    • Maglite 2017 - 10
    • Maglite 2017 - 11
    • Maglite 2017 - 12
  • Előző
  • Következő

A MAGLITE Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés magyarországi szakaszát az NKE HHK katonai műveleti logisztikai szak hallgatói 2017. május 22 és május 27 között a brit Védelmi Logisztikai Iskola és a cseh Brnoi Védelmi Egyetem kijelölt állományával közösen hajtották végre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusán. Az évente két alkalommal végrehajtott kiképzési programsorozatot az érintett szervezetek, illetve jogelődjei 1996 óta folyamatosan szervezik.

A MAGLITE Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés szervesen illeszkedik az NKE HHK katonai műveleti mesterképzési jogszabályokban meghatározott Képzési Követelményéhez, valamint az NKE Szenátusa által elfogadott minta tantervhez. A gyakorlat egy Afrika területén található fiktív állam területén végrehajtandó humanitárius segítségnyújtási és katasztrófa-elhárítási művelet forgatókönyvén alapult. A helyzetbeállítás olyan műveleti környezetet szimulált, amellyel a résztvevők valós körülmények között is szembesülhetnek. A brit, cseh és magyar tisztek a tervezési feladatot kettő, többnemzeti munkacsoportban oldották meg.

A többnemzeti munkacsoportok május 25-én nyilvános jelentés keretében ismertették a gyakorlat vezetőségével a hadművelet logisztikai elgondolását, cselekvési változataikat és azok értékelését. A nyilvános jelentésen jelen volt
Dr. Pohl Árpád ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja és John Atkins ezredes, a Védelmi Logisztikai Iskola parancsnoka, aki a Logisztikai Műveleti Főnök szerepkörében fogadta a munkacsoportok jelentéseit. A kiképzési program zárásaként dr. Pohl Árpád ezredes megköszönte az elvégzett magas színvonalú szakmai munkát, és emléktárgyat adott át brit kollégájának.




Bodoróczki János alezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017

IX. Rendvédelmi Sárkányhajó Magyar Kupa

    • Sárkányhajó - 1
    • Sárkányhajó - 3
    • Sárkányhajó - 4
    • Sárkányhajó - 2
    • Sárkányhajó - 6
    • Sárkányhajó - 5
  • Előző
  • Következő

   Az ország különböző pontján szolgálatot teljesítő rendvédelmis csapatok izgatott versenyzői gyülekeztek május 26-án reggel a KSI vízitelepén, a Népszigeten. Abból a célból érkeztek, hogy összemérjék kitartásukat, gyorsaságukat, pontosságukat egy hazánkban is egyre népszerűbb sportágban, a sárkányhajózásban. Ezen csapatok mezőnyében kaptunk helyet mi is, akik a NKE HHK-t és a Ludovika Zászlóaljat képviselve, immáron 5. alkalommal rajthoz állva ezen az egyedülálló, kifejezetten rendvédelmi és társszerveknek meghirdetett versenyen. Büszkén képviseltük a Magyar Honvédség állományát, egyedüli katona csapatként.

    Lelkesen lapátolt egy hajóban a hivatásos állományú katona és honvédtisztjelölt. A közös munka, erőfeszítés meghozta gyümölcsét, hiszen az előfutamokat remek idővel nyerve, pazar versenyzéssel jutottunk be az „A” döntőbe. Itt a legjobbakkal mérkőzhettünk és szoros versenyben ugyan leszorultunk a dobogóról, de a 4. helynek is nagyon örültünk!

    Köszönjük a Honvéd Zrínyi Sportegyesület támogatását, erre az alkalomra készült egységes pólóval és a nevezési díj befizetésével támogatta részvételünket e rangos versenyen.

Detre Zoltán alezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017

Innováció, kutatás, pedagógusok HuCER (Hungarian Conference on Educational Reserch) 2017

Az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Karon rendezte a HuCER 2017-es konferenciáját, május 25-26-án. A konferencia keretében közgyűlést tartott a HERA közhasznú egyesület, valamint ülésezett az MTA  Pedagógiai Tudományos Bizottsága, valamint a MTA PTB Andragógiai Albizottsága is. A katonapedagógia-szekcióra május 26-án délután került sor, volt egyetemi kolléganőnk, Hajdicsné Varga Katalin elnökletével, aki „A katonapedagógiai kutatás területeiről”; Almási László „A tantervi innováció: a katonai alapismeretek közismereti tantárgy bevezetéséről”;  Takács Miklósi Márta „A fogvatartottak reintegrációjának kérdései a börtönpedagógusok szemszögéből egy kutatás első eredményei alapján”; Nagy Mariann „Az időorientáció és a re-szocializációs lehetőségek kapcsolata a büntetés-végrehajtásban”; magam, a „Szellem, hatalom, erőszak” témában  tartottam előadást jelenkorunk oktatásáról a kulturális antropológia aspektusából.

Voltak érdeklődők is a szekciónkban, kiemelem Lükő István tanár urat, - egykori kedves kollégánk, Lükő Dénes ny. alezredes egyetemi docens testvérét, - aki, az egyre növekvő jelentőségű „Kutatás és innováció a környezetpedagógiában 1.” címmel tartott előadást Mika Jánossal, akivel a környezetpedagógiai szekciót is vezették. A plenáris ülésnek két előadója volt, így Joni Ursin kutató, University of Jyväskylä (Finnország), valamint Demetrovics Zsolt az ELTE PPK, dékánja. A finn előadó „From ivory tower researcher to networked innovator – changing roles of akademics”; a PPK dékánja „Addíciók: megelőzés, egészségnevelés, ártalomcsökkenés” címmel tartott érdeklődésre számot-tartó előadást.

A plenáris ülésen Kozma Tamás HERA elnök méltatta az új Báthori Zoltán díjasokat, Juhász Erika alelnök pedig átadta a díjakat. Az életmű díjat ebben az évben, Prof. Dr. Orosz Sándor (1926) DSc., (Veszprémi egyetem); A HERA díjat  Dr. Kerülő Judit tanárnő kapta.

A katonapedagógiai kutatások tekintetében örülhetünk annak, hogy olyan fiatal kutatók vannak az élvonalban, mint Almási László őrnagy parancsnok (MH KIKNYP Toborzó és Érdekvédelmi Központ, Szolnok), vagy a BV területén Takács-Miklósi Márta és Nagy Mariann. A BV területén az elmúlt évtizedekben is jelentős pedagógiai munka folyt.

Összességében, hasznos tanácskozáson vehettünk részt.           

Prof. Dr. Harai Dénes ny. ezds.

Cimkék: főoldali hír, 2017

A hadviselés generációi

    • fokep
    •  dsc9908 2
    •  dsc9924 2
    •  dsc9939 2
    •  dsc9963 2
    •  dsc9992 2
  • Előző
  • Következő

„Egyszerre több generációs hadviselés jellemzi korunkat, amelynek során egyre inkább előtérbe kerülnek a nem állami hadviselő felek”- hangzott el a Magyar Hadtudományi Társaság tudományos konferenciáján, az NKE Hungária körúti campusán. A rendezvényen szó volt a Magyar Honvédség fejlesztéseiről is.

A rendezvényt megnyitó köszöntőjében Tömböl László ny. vezérezredes elmondta, hogy a harc jelen van minden élő társadalom életében, és ahogy fejlődik a gazdaság, valamint a tudományos élet, más és más formát ölt. A Magyar Hadtudományi Társaság elnöke szerint egy ország haderejének a változó körülményekhez feltétlenül alkalmazkodnia kell, különben el fog veszni. „Nem elég csupán a modern felszerelés és a fegyverek, meg kell érteni a kor szavát és az új kihívásokat”- fogalmazott a tábornok.

A Magyar Honvédség előtt álló kihívásokról beszélt előadásában Dr. Orosz Zoltán altábornagy. A Honvéd Vezérkar főnök-helyettese elmondta, hogy a második világháborút követően egyre ritkábbá váltak a nemzetek közötti háborúk, helyüket többségében felváltották a nemzetállamok határain belül zajló fegyveres konfliktusok, mint például a felkelések vagy polgárháborúk. Ezzel párhuzamosan megjelentek a hadszíntéren a nem állami hadviselő felek. „Ennek a jelenségnek a magyarázatára született meg a 80-as években az Egyesült Államokban a hadviselés generációinak elmélete: a hadviselés fejlődése egy evolúciós folyamat, amely különböző generációkra különíthető el”- fogalmazott a tábornok.

A vesztfáliai békétől 1850-ig tartó első generációs hadviselés a harcoló embertömegek kora, amelyet követően egyre fontosabb szerepet kaptak a konfliktusokban a különböző fegyverek.  A manőverháborúk időszakáról 1918-tól beszélhetünk, majd ezután következett a negyedik generációs, az úgynevezett aszimmetrikus hadviselés korszaka. Itt az egyik hadviselő fél egy állam, a másik egy nem állami szereplő. „Mára eljutottunk odáig, hogy a nem állami hadviselő a reguláris erőkkel gyakran egyenrangú, sőt sokszor sikeresebb hadviselő fél a katonai konfliktusokban”- fogalmazott Orosz Zoltán. Az altábornagy szerint a megváltozott körülmények miatt elengedhetetlenné vált, hogy a Magyar Honvédség is reagáljon a megváltozott kihívásokra. A megújulás szervezeti, jogi és haditechnikai változásokat egyaránt jelentett. Ilyen volt például az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság tavaly nyári megalakulása. Ennek a szervezetnek a parancsnoksága alá került később a többi között a Béketámogató és Kiképző Központ, a Bakony Harckiképző Központ, az Altiszti Akadémia és a Ludovika Zászlóalj is. Orosz Zoltán szerint a megváltozott biztonsági környezet megköveteli a fegyveres erők átformálását, de strukturális és gondolkodásbeli átalakulásra is szükség van. Jelenleg is alakulóban van egy önkéntes, területvédelmi elvű tartalékos rendszer felállítása, amelynek részeként a tervek szerint minden járásban egy-egy századot hoznak majd létre. A katonai toborzás már el is indult. „Ez a rendszer alapvető szerepet fog játszani abban, hogy a honvédelem ügye ismét nemzeti, össztársadalmi ügy legyen”- fogalmazott az altábornagy.

Orosz Zoltán előadásában beszélt a Magyar Honvédség fejlesztéseiről is. Így szó volt a 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred felállításáról, valamint a tavaly márciusban alakult Katonai Rendészeti Központ feladatairól. „A haderő-fejlesztési tervekben első helyen a katona felszerelésének javítása áll, de a többi között kiemelt fontosságú a légierő fejlesztése, a vezetési és irányítási rend korszerűsítése is. Emellett a kor kihívásainak megfelelően elkezdődött egy korszerű kibervédelmi központ létrehozása is” - tette hozzá a tábornok. Elmondta, hogy folyamatosan korszerűsítik az elavult repülőgépeket és helikoptereket, valamint új eszközök beszerzése is napirenden van a Zrínyi 2026 haderőreform részeként. Elhangzott az is, hogy jövőre az NKE veszi át a repülő- és helikopter pilóta utánpótlás biztosításához szükséges hazai kiképzési feladatokat.

„Ma már egyszerre több generációs hadviselésről beszélhetünk, és a katonai erő műveleti képessége nem csökkent, hanem inkább erősödött az elmúlt évtizedekben”- ezt már Prof. Dr. Szendy István ezredes mondta. Az NKE HHK Hadászati és Hadelméleti Tanszék tanszékvezetője szerint a hadviselés egy társadalmi létforma, amely hatással van a társadalmi közösségek fenntartható fejlődésére. Elhangzott, hogy a hadviselés és a hadtudomány elválaszthatatlanok egymástól, hiszen utóbbi az, ami a hadelméleten keresztül biztosítja, hogy a hadviselés a társadalom számára hasznosítható, megélhető garanciarendszerré váljon. A tanszékvezető szerint tudományos megközelítésben a hadviselés a hadban álló felek fegyveres erejének háborús katonai-műveleti alkalmazása a hadművészet elméletének és gyakorlatának elve szerint. Szendy István elmondta, hogy vannak állandó, klasszikus és folyamatosan változó, funkcionális katonai képességek. Az előadó szólt a hagyományos (reguláris, irreguláris), a nem hagyományos (korlátozott és általános) és a nukleáris (korlátozott és totális) hadviselési formákról is.

A rendezvényen szó volt még a többi között a Magyar Honvédség és a NATO műveleti vezetési rendszereinek kapcsolódási lehetőségeiről, a Magyar Honvédség hadműveleti követelményeinek meghatározásáról, a határvadászok toborzásáról és képzéséről, valamint a hibridhadviselésről is.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Czetz János emlékkonferencia

    • fokep
    •  dsc9528 2
    •  dsc9536 2
    •  dsc9541 2
    •  dsc9543 2
    •  dsc9556 2
    •  dsc9593 2
    •  dsc9611 2
  • Előző
  • Következő

„Szegény legény elindult a faluból és meghódította a világot” – mutatták be Czetz Jánost a gidófalvi hagyományőrzők a honvédtábornok születésének 195. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Műveleti Támogató Tanszéke, a Magyar Hadtudományi Társaság Geoinformációs Szakosztálya, valamint a Fővárosi Örmény Önkormányzat közös szervezésében valósult meg.

Czetz János volt a 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legfiatalabb tábornoka, Bem József altábornagy táborkari főnöke, kitűnő stratéga, Argentína déli határvidékének feltérképezője és védelmének szervezője, a Buenos Aires-i Katonai Akadémia első igazgatója.  A konferencia során különböző szempontokból ismertették az előadók a szabadságharc után emigráló, majd kalandos úton Dél-Amerikában letelepedett, magyar-székely-örmény származású honvédtábornok életútját, hazai és külhoni értékteremtő tevékenységét.

„A mai konferencia egy olyan honfitársunkat állít emléket, akinek életét áthatotta a magyarság iránti szeretet, mégis a Föld másik oldalán élt és halt meg. Magyarországon mi megőriztük az emlékét és ezúton tisztelgünk az eredményei előtt” – mondta megnyitóbeszédjében Dr. Nagy Péter alezredes, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat főmérnöke. Kifejtette, hogy a honvédtábornok kitűnő katonai szakember, szervező és térképész, akinek élét nem törték meg a történelem viharai, mindig képes volt az újrakezdésre. „Argentína szabadságát számos külföldi vándor háborús közreműködése szilárdította meg, ilyen volt Czetz ezredes is” – emelte ki Őexcellenciája Maximiliano Gabriel Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság nagykövete. Rávilágított, hogy Argentínát a „bevándorlók országának” is szokták nevezni, hiszen sok külföldi munkásságából építkezett. „Köztük voltak szép számmal azok a magyarok is, akik a szabadság és a kreatív munka országát kívánták felépíteni” – mondta. A konferenciára a latin-amerikai országból is üzentek, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Argentínai „Czetz János” Főcsoportja tizenháromezer kilométerről üdvözölte az előadáson résztvevőket: “Czetz János, ahogy Magyarországon sikeresen tevékenykedett és harcolt élete fiatal éveiben, úgy felragyogott Argentínában érett korában. Élete mérföldköveket tett le az argentin katonai intézményekben.”

A konferencia során az előadók részletesen bemutatták a honvédtábornok hazai és külhoni életútjának, katonai pályájának különböző szemelvényeit. Az örmény diaszpóra magyarországi és erdélyi jelenlétéről, kultúrájáról és Czetz János emlékének őrzéséről Esztergály Zsófia Zita és Dr. Issekutz Sarolta tartott előadást, amit Bereczkiné Máté Judit, a Czetz család leszármazottja egészített ki személyes élményeivel. Az erdélyi katonai hagyományokat a honvédtábornok szülőfalujából származó, gidófalvi hagyományőrzők mutatták be. Czetz János katonai karrierjének kezdetét és a kor császári-királyi hadseregének szervezetét Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, a HHK egyetemi tanára ismertette. Czetz nem csak hadtudományok művelője volt, a honvédtiszti tevékenysége mellett előszeretettel foglalkozott földrajztudománnyal, térképészettel és nyelvműveléssel. A Magyar Hadnyelvtan elkészítésének folyamatát, Prof. Dr. Balázs Géza az ELTE BTK egyetemi tanára mutatta be. Dr. Kedves Gyula ezredes, az Országgyűlési Múzeum vezetője előadásában kifejtette, hogy Czetz János meghatározó szerepet töltött be az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során, az erdélyi hadjárat és haderőszervezés egyik kulcsfigurája volt. A szabadságharc bukásával a honvédtábornok, mint sok más katonatiszt a korban, emigrációba kényszerült. Czetz János számos országban megfordult: az európai tevékenységét Dr. Csorba László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, az argentin katonai pályafutását pedig Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, a HHK egyetemi tanára ismertette. Végül a kor Latin-Amerikáját, az emigrált magyarok életét Asqui Jorge Kristóf doktorandusz foglalta össze.  Ha áttekintjük Czetz János életét megállapíthatjuk, hogy a honvédtábornok méltán kelthet elismerést és tiszteletet az utókorban, hiszen ő a kiapadhatatlan tenni akarás és az eltántoríthatatlan újrakezdés egyik 19. századi nagy magyar alakja.

Az emlékkonferencia alkalmával a Magyar Hadtudományi Társaság kihirdette „A hadtudomány ifjú tudósa” című verseny nyerteseit. A pályázat célja a honvédelem és a hadtudomány népszerűsítésére volt a 11-12. osztályos fiatalok körében. A pályamunkát beadó diákok olyan települések nebulói, amelyek régi katonavárosok és helyőrségek voltak, ahol a Magyar Honvédség alakulatai szerves részét képezik a közösség mindennapi életének, aktívan részt vesznek a hagyományok ápolásában.


A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat I. helyezettjei: Kuris Gergely; Maráczi Máté; Molnár Krisztina

·        A pályamunka címe: „A katonai alapismeretek oktatása, ahogy én látom”

·        Felkészítő iskola: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium, Eger

·        Felkészítő tanár: Tóth György

A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat II. helyezettje: Pocsai Péter

·        A pályamunka címe: „Történelmi hagyományok szerepe és fontossága a XXI. században”

·        Felkészítő iskola: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, Debrecen

·        Felkészítő tanár: Szarka Levente

A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat III. helyezettje: Rosta Edina

·        A pályamunka címe: „A hadviselés etikája”

·        Felkészítő iskola: Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Szombathely

·        Felkészítő tanár: Kiss Márton

A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat különdíjasa: Nagy Gábor

·        A pályamunka címe: „Történelmi hagyományok szerepe és fontossága a XXI. században - Én is jártam Isonzónál”

·        Felkészítő iskola: Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Fém-és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

·        Felkészítő tanár: Bodó Judit

A helyezések mellett könyvjutalomban részesültek:

·        Szabó Valentin - Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

·        Horváth Zsolt - Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium

·        Csordás Barnabás - Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Fém-és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

·        Agg Ákos, - Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Fém-és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Déness

Megosztás a Facebook-on


A biztonság legitimációs érték (Reflexiók egy nyilvános vitához)

Fábián Éva A politika és a hadügy viszonyának megjelenése a francia hadelméletben 1945–2012című doktori (PhD) értekezés-tervezetének vitájára 2017. május  26 - án került sor az egyetemen. A francia témával foglalkozó disszertációk fontos utak, a széles spektrumú, differenciált, többféle eredőjű - jelentős ellentmondásokat is magába foglaló - francia kultúra megismertetése felé. A műhelyvitán olyan jeles katonai szakértők vettek részt, mint Prof. Dr. Szternák György ny. ezds., Prof. Dr. Kis Benedek József ny. ezds., Dr. Gőcze István ny. alez., Dr. Forgács Balázs szds., egyetemi docens (az általuk adott értékeléseket reflexiómban nem érintem).      

Az értekezés jól illusztrálja, ha Franciaországgal foglalkozik a kutató, akkor valójában, az egész világgal foglalkozik, benne a társadalmi élet összefüggéseivel is (civilizáció-kultúra, oktatás, stratégiák, szociális helyzet, bevándorlás, stb.). Más aspektusból, az egyedi ember, az emberiség egészének történetére van utalva. A jelölt biztonságosan kezelte a kutatott területeket, beleértve a hadtörténelemmel, had-, és biztonságelméletekkel kapcsolatos, eddig kevésbé elemzett jelentős munkák interpretációját, de a specifikus problematikákat is, mint erre harmadik hipotézise, és annak igazolása utal. “…a politikai és a katonai dimenziók kölcsönhatását növekvő mértékben a gazdasági kényszerek és korlátok befolyásolták és mindezt – francia sajátosságként – folyamatosan átszövi, az állam önmagáról alkotott kivételesség-képe, az exception française.” – írja. A jelölt ráirányította a figyelmet, hogy az olyan klasszikus szerzők munkáit, mint Carl von Clausewitz, Liddell Hart vagy Charles De Gaulle, Raymond Aron, Beaufre André, stb. célszerű újraolvasni.


A tudományos kutatás célja új eredmények létrehozása, a folyamatok szabályszerűségeinek megállapítása, ami különösen a társadalom-, és bölcsészettudományokban nem egyszerű feladat. A doktorjelölt összetett elméleti kutatást végzett, és új eredményekre jutott. Külön szeretném kiemelni az eredmények olyan vonatkozásait, mint:


1.      Hangsúlyozta a korszak eseményeinek, valamint a történelem-, és az elmélet-tapasztalati integráltságának fontosságát; az olyan domináns jellemzőinek, mint a különösség, „kivételesség tudat” (exception française) szellemi átszivárgását, egyik kormányzati időszakról a másikra. Hozzátehetjük, hogy a „kivételesség tudat” vezethet idegenkedéshez, előítélethez, de ellenállást, elutasítást is jelent, - M. Foucault kifejezésével - „kritikai intellektualizmust” (nem véletlen, hogy Franciaország nem esett áldozatul a lenini-proletárdiktatúra szellemének, még Léon Blum próbálkozása ellenére sem).

De Gaulle „Le fil de l’épée” (A kard éle) című munkájában írja: „Minden nagy hadvezér töprengő személyiség volt, mindannyiuk a legmagasabb fokon volt képes magába szállni, és belül meghozni a döntést, s mindegyikük mondhatta volna, mint Napóleon: »A harcosnak képesnek kell lennie erősen és tartósan vizsgálni ugyanazokat a tárgyakat, anélkül, hogy belefáradna.«[1] Magam is tapasztaltam valamit abból, hogy a francia tábornokok, főtisztek, tisztek, altisztek gondolkodó módon, viták - diskurzusok során értékelik az adott feszültségtereket, stratégiákat és katonai akciókat, s őrzik a nemzeti tradiciókat. Általánosabban megfogalmazva, ez, a complex (anyagi-, és szellemi) csere-szükséglet a kultúrák alapja. Mindezeken túl nem feledhetjük, hogy De Gaulle, a 20. század hőse, a maga teremtette, francia ellenállásból nőtt ki.  


2.      A kultúra, a társadalom és az egyén szerepének összetett vizsgálata során felmutatta, a 20. század második felének kiemelkedő francia elméleti, valamint politikai, katonai személyiségeit, akik nem vergődtek a „szakértők” csapdáiban; s a sajátos szükségleteknek megfelelően nem rendelték egymásnak alá, a kül-, és belpolitikát.   

      3. A francia hadelmélet kevésbé ismert specifikumaira fókuszált; az értekezés megerősítette, hogy a francia társadalom intellektuális-individuális, s hangsúlyozta az ebből adódó diszkurziv értékeket, mint e társadalom, - s benne a hadsereg - szervezőelvét. (i)
A diszkurzív szellem,  amely megnyilvánult még a katona, Charles de Gaulle szemléletében is: de Gaulle-ról írta parancsnoka Delestraint tábornok, a 3. harckocsizó dandár parancsnoka 1938. december 31-i feljegyzésében:“…Harcászati kérdésekben mindig megpróbálta magas szinten tartani a vitát, hogy minél szélesebb és hosszabb időre szóló áttekintése legyen, miközben kifogástalan katonai szellemben hajtotta végre még azokat a parancsokat is, amelyekkel nem értett egyet. Kiválóan alkalmas arra, hogy később nagyobb páncélos egység parancsnokságával bízzák meg. Egészen elsőrangú tiszt, akinek a legszebb jövőt kell biztosítani.” A minősítésből kiderül, hogy a katonai múltból tisztán megvolt benne a napóleoni engedelmesség tudat is: „…kifogástalan katonai szellemben hajtotta végre még azokat a parancsokat is, amelyekkel nem értett egyet.”) Francia felmérések szerint [L’Histoire 2000 /242. sz.] 1999-ben a megkérdezetteket például Napóleon 17%-ban, Charles de Gaulle 29%-ban foglalkoztatta, de Gaulle megtartotta első helyét, 1980-ban is 27%-kal, 1987-ben 22%-kal.) A. J. Percivale Taylor (1906-1990) angol történész írja „Személyes történelem”(Personal History) című, háborús emlékirataiban (1983): „A szövetségesek közül Franciaország váltotta ki a leghevesebb érzelmeket, és de Gaulle-éhoz fogható tekintélye nem volt egyetlen más szövetséges vezetőnek sem.”

4. leírásai is jól illusztrálják a hatalmi viselkedést, ami kül-, és biztonságpolitikai szempontból - az európai egység kiküzdésére is irányult, - a viszonyok változásai között. A Helsinki Értekezlet időszakában, 1975 – ben ismerte meg a világ, a „detente” (enyhülés) francia kifejezést, (több meghatározó fogalmunk ered francia tudósoktól, gondoljunk az oxigénre, aminek meghatározása Antoine Laurent Lavoisiertől ered.) Milan Kundera emelte ki egyik írásában[2], hogy a 20. század végén egy párizsi lap megkért 30 befolyásos értelmiségit, hogy sorolják fel azt a 10 legjelentősebb francia könyvet, melyek megteremtették Franciaországot: az első helyre Victor Hugo: Nyomorultak; Proust: Az eltűnt idő nyomában 7., De Gaulle: Memoires de guerre (Háborús memoárok) 11. helyre sorolták; Rebelais - a francia regény megteremtője - a  14. helyre, stb.  Kundera rákérdez: „lehetséges ez?”, s ezt nevezi a nagy kultúra provincializmusának. Az európai kis népekről való gondolkodása a francia politikának szelektív jellegű, miközben a bevándorlókat megkülönböztetés nélkül elfogadja. Az intellektualizmusról megjegyezhetjük, hogy az egyre keményedő politikai légkörben gyorsan leürül, mert érveik csak szellemiségük értékrendszerének figyelembevételével teherbíróak, s az ilyen szellemítettség sérülékeny, miközben elkerülheti a totális ideológiai intervenciókat.  


A jelölt, - talán nem teljes tudatossággal, de - választ keresett arra a kérdésre is, - Clausewitz esetében, - hogy lehetséges-e, és mit jelenthet egy elmélet meghaladása? Megjegyzem, e probléma önmagában is meghaladja a Ph.D. értekezések elvárt tartalmát, gondoljunk Bartók György filozófus értekezése nyomán (1930), az eszme különös természetére, arra, hogy szintetikus lényeg (lét, igazság, érték, érvény, logikum, ható ok – alap – közvetítő - hordozó (motívum, szisztéma); nem kép, nem is hiposztazált szubsztancia, nem közvetlen tapasztalat.  A kutatás megerősítette Clausewitz gondolatát, hogy a háború elsősorban politikai tett, mely igényli a katonai szakértelmet, hozzátehetjük, ha nem igényli, az nagy vereséghez vezethet, mint Hitler esetében, amikor nem vette figyelembe tábornokai szakmai álláspontját.


A jelölt értekezésében foglalkozott azzal, hogy a 20. század lokális háborúihoz is hozzátartozott a népi támogatás. Dean Rusk 1975. áprilisában így nyilatkozott amerika vesztes vietnami háborújáról: „Két hibát követtem el. Alábecsültem az észak vietnamiak elszántságát és túlbecsültem az amerikaiak türelmét.”[3] Patrice Lumumba is, részben ennek az áldozata let Algériában. “Minden tartományban vannak hívei, de hogy kapcsolatot tarthasson velük, a még helyén lévő belga adminisztrációt kell igénybe vennie,amely a tétlenség súlyával szegül szembe vele, vagy pedig a leopoldville-i néger funkcionáriusokat, akik többségükben ellenségei. […] Az igazság az, hogy a játszma már eleve eldőlt. A politikában a szükséges nem mindig esik egybe a lehetségessel.” – írta J. P. Sartre[4]. Célszerű az értékelt időszakok államáról megállapítani, a hatalom (autorité) és a bürokrácia stratégiai kapcsolatának létrejöttét. Ugyanakkor említenünk kell a francia tudományok tradicionálisan jól működő társadalomtermelő, kollektív integritását-alakító funkcióját, gondoljunk Raymond Aron, Jean Paul Sartre, Émile Durkheim, Claude Levy- Strauss, Michel Foucault, Fernand Braudel, Marcel Proust, Gustave Flaubert, stb. munkásságára, melyek megmentették a franciákat attól, hogy egy szuggesztív ideológia vagy a mesterségesség, spekulatív kötelékei átszőjék a társadalmat, ez nem jelenti azt, hogy nem voltak trockista, maoista áramlatok. Természetesen ebben a társadalomtermelésben, a kollektív tudat alakításában, voltak, vannak és lesznek ellentmondások, tévutak is a társadalom-, és bölcsészettudományok hatására.

„Úgy is fogalmazhatunk, hogy a társadalomtudományi kutatás militarizálódott.” – állapítja meg a jelölt (21. o.). Igen, (1) amennyiben az állam megrendelővé vált, és annak igényeit szolgálta ki; (2) amennyiben a kutatók és műhelyek az autoritás, a stratégiák, a háborúk, valamint az információ-, és a korszerű haditechnika-technológia orientált rendszerek hatásai felé fordultak; valamint Ágh Attila megfogalmazásában – ahogyan erre a jelölt hivatkozik - a hadtudomány (War Studies) tudományágként, része lett a tudományok rendszerének is. 

„A sokáig ZUS - nak nevezett övezetekben, vagyis az érzékeny városi zónákban…többségében észak-afrikai és fekete-afrikai bevándorlók élik mindennapjaikat.” – írja a jelölt. Mondhatjuk, hogy a bevándorlás kezelése kezdetben francia sikertörténet volt. Magam is láttam az ezredfordulón Párizs külvárosában, Maire de Clichy-ben a már kialakult arab-afrikai negyedet, ahol békésen folyt az élet, a bevásárlóközpontokban imaszőnyegeket (is) árultak, hétvégéken az utcára hallatszottak az muszlim ima hangjai, a polgármesternek szép arab felesége volt, ami természetesen vonzotta a betelepülőket. A városrész később sem vált zavargások helyszínévé. A hit szerepét a jelölt a terrorizmussal kapcsolatban exponálja, - idézve Ives Jeanclos megfogalmazását - mely szerint: „A terrorizmus ezen típusa azt mutatja, hogy a vallási vagy ideológiai hit sokkal erősebb, mint a katonai technika.” Megerősíthetjük, mert egy, az afgán hegyekben kilőtt orosz harckocsira felirt mondatot - „A vas nem győzi le a hitet.” - büszkén mutatta a pásztor, egy filmbeszámolóban.

Az összegzést, s benne a következtetéseket olvasva rájöhetünk, hogy Franciaország az értékelt közel nyolc évtizedben, szüntelenül helyét kereste a világban, ebbe az irányba mutatnak kiemelkedő vezetőinek intencionális cselekvései, miközben a célok természete időszakról-időszakra új minőséget adott a társadalomnak. Franciaország esetében is láthatjuk, hogy a Nyugat milyen differenciált. E reflexió címe, következtetésem, hogy a biztonság legitimálhatja a jóléti demokráciát, még az olyan súlyos terrorista támadások időszakaiban is, melyek a Francia társadalmat érték a közelmúltban. Egy-egy értekezés nem merítheti ki a tárgyat, a vizsgált problémacentrumok alatt újabbak húzódnak, az értékelt közel egy évszázad, igen összetett Franciaország esetében is.  Az értekezés nyomán jobban értjük a francia kulturális kánont és összefüggését a biztonsággal. A jelölt esetében a tárgy új szemlélete, a fogalmak újraértelmezése, új tartalmaknak nyitott utat.


Gratulálhatunk a témavezetőnek Dr. Fregán Beatrix tanárnőnek, valamint a jelöltnek is.

Prof. Dr. Harai Dénes



[1] Charles de Gaulle, Le fil de l’épée, Paris, Edition Berger-Levrault, 1944. Az idézett részlet ifj. dr. Harai Dénes fordítása.

[2] Milan Kundera: Die Weltliteratur, VárUcca Műhely Irodalom – Művészet - Kritika, 2006/2., 6. o.

[3] Spencer C. Tucker: Vietnam. The University Press of Kentucky 1999. 176. o.

[4] Részletesebb elemzését lásd, Harai Dénes: „Szellem, hatalom, erőszak” című kötetében (Zrínyi Kiadó, 2017). 

Cimkék: főoldali hír, 2017

A magyar hősökre emlékeztek

    • fokep
    •  dsc9464 2
    •  dsc9475 2
    •  dsc9482 2
    •  dsc9503 2
    •  dsc9505 2
    •  dsc9514 2
    •  dsc9518 2
  • Előző
  • Következő

A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából Dr. Pohl Árpád ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka, valamint Sári Szabolcs alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj megbízott parancsnoka koszorúzott a Békefenntartók Emlékművénél az NKE Hungária körúti campusán, így adózva mindazok emléke előtt, akik életüket adták a hazáért.

IV. Károly magyar király (1916-1918) kezdeményezésére 1917 tavaszán az országgyűlés fogadta el az akkor dúló világháborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló 1917. évi VIII. törvénycikket, mely kimondta: „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.” A Nagy Háború nem csak a harctéren hagyott maradandó nyomot, hanem odahaza a falvakban és városokban is. A háború áldozatainak emlékére fájdalommal vegyes büszkeséggel állított emlékművet a hálás utókor. 1924-ben újabb törvénnyel erősítették meg a hősök iránti tiszteletet. A XIV. törvénycikk kimondta:

1. § A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a "Hősök emlékünnepét" – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé: országszerte egyházi szertartásokkal, koszorúzásokkal emlékeztek meg, amelyeken kötelezően részt vettek a honvédség és a rendvédelmi testületek képviselői, a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei. A második világháború után, a kommunizmus éveiben ezt az ünnepet tilalommal sújtották, eszmei üzenetét eltörlendőnek ítélték. Egészen a rendszerváltás utánig kellett várni, amíg megszületett a 2001. évi LXIII. törvény, amely a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját ismét a Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.

Az idei hősök napi megemlékezés alapjául egy két háború közötti előadást választottam, melynek eszmei mondanivalója napjaink magyar katonáinak is példaként állíthatók. Az előadó vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Ludovika Akadémia 1936-38 közötti parancsnoka, majd a M. kir. Honvéd Vezérkar Főnöke 1941-44 között, aki lövésztisztként kezdte pályafutását az első világháborúban, s ezen benyomásairól, magáról a háborúról, a harcról, a katonai hivatásról tartott előadást az 1930/31-es tanévben. Ebből idézek:

Alig lehet a háborúnál valami nagyobb dolgot elképzelni. – Talán csak a béke nagyobb nála. – De a béke nagyságát is csak a háborúban ismerjük fel teljes egészében. A háború az, amely a béke nagy jelentőségét különösen kidomborítja, és azt különösen kívánatossá teszi. – Viszont a háborút is teljes jelentőségében csakis a békében, illetve a békével összevetve ismerhetjük fel. A béke és háború tehát szorosan összetartozó fogalmak. – Mint fény és árnyék, ugyanazon élet két arculata. Az egyik értelme a másikban rejlik.

A háború értelme a jobb békéért való küzdelemben rejlik, amely nélkül oktalan pusztítás lenne. A háború valódi célja tehát a béke, a valódi béke. A békének ugyan nem célja a háború, de mindig készen kell lennie a háborúra, hogy célját elérje, vagyis önmagát fenntarthassa. – A háború tehát nem cél, hanem eszköz a béke kezében. – És ebben ismerjük meg az első féket, mely megakadályozza azt, hogy a háború öncélú pusztítássá váljék. […]

Én személyes benyomásaim és tanulmányaim alapján azon meggyőződésre jutottam, hogy a háború keletkezésében, sőt annak egész lefolyásában is megváltoztathatatlan törvényszerűség nyilvánul meg. […] Akinek a háborúban alkalma volt egy-egy nagy csata menetét figyelemmel kísérni, az csak nehezen tudta magát azon impresszió alól kivonni, hogy ezt a nagy színjátékot nem emberek rendezték. Az emberek csak eljátsszák a véres és szenvedésteli szerepüket, de a dráma szerzője valaki más, valami bámulatos nagy erő, amely az embert törvénye alá kényszeríti. Ez volt az impresszióm 1914 augusztusában, amidőn Kelet-Galícia harcmezőin az első nagy csatát, mint fiatal tiszt végignéztem. […] Az orosz tüzérség gránátjaiból nekünk is kijutott, de ez nem tudta figyelmemet a csata nagy menetéről elterelni. Az orosz tüzérség jellegzetes kaszáló tüzelésére rögtön ráismertem, és nyugodtan nevén neveztem. A harchelyzeteket is helyesen ismertem fel, és mint a dolgok természetes rendjét vettem tudomásul az orosz gyalogság jellegzetes előnyomulását, mintha mindig azt láttam volna. Minden olyan volt, mint azt a béke tanulmányaim alapján elképzeltem, és néha megálmodtam. […] És mégis milyen más volt minden. – Maga a mező, a hegy, a völgy, a községek, ahol a csata dúlt, mintha nem olyanok lettek volna, mint rendesen. – Az egész történés a történés színterével együtt más dimenzióba került. Mintha az ember lelkében elfordult volna valami, és így a dolgokat egészen másként látta. Valami szokatlan hatalmas erő behatása alatt keletkezett a lélek elfordulása, amelyet a lélek háborús állapotának nevezhetnék, és amelyen mindnyájan átesünk, amidőn a harctér felé közeledünk.

Ezen első nagy csata után persze még sok csatában vettem részt, amelyekben más beosztás és helyzet folytán más impressziók kötöttek le, de az első impresszió, amelyet friss lélekkel és még akkor szereztem, amidőn a háború még inkább élmény volt, mint mesterség, soha sem szűnt meg bennem uralkodni. Ez él bennem még változatlan erővel most is, sőt az az érzés, hogy a háború megváltozhatatlan erők törvényszerűsége alatt áll, azóta, hogy a háborúval, illetve a háborús eseményekkel elméletileg is behatóbban foglalkoztam, csak erősödött bennem. [… ]

A háború nem a diplomatáké, sem a hadvezéreké, hanem a népeké és nemzeteké, amely által megméretnek és jaj annak, aki könnyűnek találtatik!

Míg a közösség a háborúban ezer és ezer életet tesz az élet ezerszeres nyereségével szemben kockára, addig az egyén csak egy életet dobhat bele a harc vad forgatagába, a saját életét, amely neki mindene, a legdrágább kincse, amelyet minden pillanatban elveszíthet. Éppen ezért a csodálat és bámulat érzései ragadnak meg minket akkor, amidőn a harcosokat figyeljük, kik veszteséggel mit sem törődve nyomulnak előre az ellenség tüzében, vagy abban rendületlenül kitartanak. Csodáljuk bennük az embert, amelyről éppen itt, amidőn a pusztítás vad, mondhatnám állati indulatai hajtják előre, derül ki az, hogy mégis több, magasabb rendű mint az állat. – Valami olyasmit csinál, ami az állati élet szempontjából nézve érthetetlen és megmagyarázhatatlan volna. Odadobja és feláldozza az életét valamiért, ami semmiféle személyes haszonnal, vagy előnnyel nem kecsegteti. – Küzd egy ellenféllel, aki neki személy szerint nem is ellensége. – A halálfélelmet leküzdve, vagy azzal dacolva végzi el mindazt. – Az ember itt teljesen kilép az állati élet keretéből, azt magában leküzdve és azon túlemelkedve szinte önmagát múlja felül. – Lehetetlen akkor, amidőn az ember egy nagy csatát lát, azon felismerés elől elzárkózni, hogy van még az életnél is valami nagyobb és hatalmasabb erő, ami az embert a tudat alatt áthatja, ami soha el nem múló, ami az embert állandóan vonzza. Ez az erő a hősi kultusz alapja. […]

Nagy dolog az, ha van valamije az embernek, amiért érdemes élni, de még nagyobb dolog annál az, ha olyan célja van, amiért érdemes meghalni.

Az önfeláldozó képesség az emberiség legnagyobb kincse.

Hajtsunk hát fejet a mai napon mi is a magyar történelem számos katonahőse előtt, akik a legdrágábbat, életüket áldozták fel a hazáért. Ápoljuk kegyelettel emléküket!


Szöveg: Dr. Kaló József egyetemi docens

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Honvédelem napi megemlékezések

    • fokep
    •  dsc8022 2
    •  dsc8017 2
    •  dsc8011 2
    •  dsc7967 2
    •  dsc7949 2
    •  dsc7930 2
    •  dsc7894 2
    •  dsc7873 2
    •  dsc7853 2
    •  dsc8038 2
    •  dsc8058 2
    •  dsc8063 2
    •  dsc8085 2
    •  dsc8101 2
    •  dsc8107 2
    •  dsc8111 2
    •  dsc8117 2
    •  dsc8121 2
    •  dsc8126 2
    •  dsc8130 2
    •  dsc8134 2
    •  dsc8138 2
    •  dsc8142 2
    •  dsc8146 2
    •  dsc8150 2
    •  dsc8154 2
    •  dsc8162 2
    •  dsc8169 2
  • Előző
  • Következő

A Gesztenyés kertben található 1848-as Hősi Emlékműnél tartott koszorúzási ünnepséget a Honvédelem Napja alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK). A délutáni ünnepi állománygyűlésén pedig elismerések átadására is sor került.

A magyar honvédsereg három hetes ostrom után, 1849. május 21-én foglalta vissza Buda várát. Ennek emlékére 1992-től ezen a napon ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját. A Gesztenyés kertben található síremlék 1877 óta hirdeti a budavári ostrom alatt elesett honvédkatonák önfeláldozó hősiességét. Az emlékműnél rendezett ünnepségen Dr. Kaló József, a HHK egyetemi docense kiemelte, hogy Buda elfoglalása egyike volt a szabadságharc legrövidebb és legsikeresebb ostromműveleteinek. „A 17 napig tartó csatában a magyar honvédség komoly, mintegy ötezer fős veszteséget okozott az ellenségnek és több mint 200 ágyú, valamint több ezer puska jutott a mieink kezére”- mondta Kaló József, aki szerint ez volt a szabadságharc egyik legnagyobb győzelme, amellyel lezárult a dicsőséges tavaszi hadjárat. A docens elmondta, hogy nem véletlenül ez a nap a Magyar Honvédelem napja, hiszen 1541 óta először foglalta vissza önerőből a magyar haderő az ország fővárosát. „Tisztelegjünk a mai napon ezen csodás győzelmet kivívó hősök és mindazok emléke előtt, akik a haza védelmében áldozták életüket”- fogalmazott Kaló József.

Az ünnepi megemlékezés után a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság nevében Takács Tamás, Dr. Papp Ferenc és Dr. Martin Attila ezredesek helyezték el az emlékezés virágait az emlékműnél. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár nevében Baráth Ernő ezredes, parancsnok, míg a Hegyvidéki Önkormányzat képviseletében Praimajer Mária és Földvári Gergely koszorúzott. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében Dr. Horváth József főtitkár és Dr. Szászi Gábor ezredes, a HHK dékánhelyettese helyezett el virágot a szobornál.

Ünnepi állománygyűlésen is megemlékezett a 168 évvel ezelőtt történtekről a HHK, az MH Ludovika Zászlóalj és az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság. A rendezvényen Németh Balázs tanársegéd osztotta meg a szabadságharccal kapcsolatos gondolatait. Beszédben felidézte Görgey Artúr tábornok alakját, akinek élete végéig viselnie kellett az „áruló” bélyegét. „Görgey csak tűrt, tűrt és tűrt, és úgy halt meg, hogy nem került sor a rehabilitálására- fogalmazott Németh Balázs. Elhangzott, hogy Deák Ferenc szerint erre azért nem kerülhetett sor, mert meg kellett hagyni a magyarokat abban a hitben, hogy a szabadságharcot fegyveresen nem lehetett leverni, csak árulással. Ferenc Józseffel kapcsolatban elhangzott, hogy számára is példaértékű volt a magyarok hősies helytállása a budai vár ostromakor, még a hálószobájában is őrzött két, ezzel kapcsolatos festményt.

Az ünnepségen ismertették a honvédelmi miniszter által kitüntetettek névsorát. Simicskó István az oktatás, képzés kategóriában az „Év Katonája Kitüntető Címet” adományozta Dr. Varga Béla Lajos alezredesnek, a HHK Repülő Sárkány-hajtómű Tanszék egyetemi docensének. A honvédelmi miniszter a ténylegesen eltöltött évei elismeréséül a Tiszti Szolgálati Jel 20 év után járó II. fokozatát adományozta Dr. habil. Berek Tamás alezredesnek, a HHK Műveleti Támogató Tanszék vezetőjének és Vas Tímea őrnagynak, a HHK Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszék tanársegédjének. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos tevékenysége során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet kapta Dr. Ujházy László alezredes, a HHK Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszék vezetője.

Az ünnepségen kiemelkedő színvonalú tudományos kutatói, oktatói és doktori témavezetői munkájáért Hadtudományi Emlékplakettet vehetett át Prof. Dr. Kovács László ezredes, a HHK Elektronikai Hadviselés Tanszék egyetemi tanára, valamint oktatói és rendszerbiztonsági felügyelői feladatainak színvonalas ellátásáért Megyeri Lajos Zoltán alezredes, a HHK Híradó Tanszék tanársegédje. Az Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel 20 év után járó II. fokozatát Csábiné Bozány Magdolna zászlós, a Ludovika Zászlóalj állományának tagja vehette át.

A Honvédelem Napja alkalmából dicséretben részesült Gyürki-Kiss Endre őrnagy, Holló Krisztián őrnagy, Kiss Balázs főhadnagy, Koczka Réka közalkalmazott, Imre Gábor alezredes, Nagymihály Zsolt alezredes, Bártfai László őrnagy és Berki Zoltán főhadnagy.

Az állománygyűlésen közreműködött a nemzetközileg is elismert Honvéd Férfikar, amely Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa.

Szöveg: Szöőr ádám

Fotó: Szilágyi Dénes 

Megosztás a Facebook-on