Szűkítés



Minden Címke 209


bejegyzések

Pótfelvételi eljárás

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem a Doktori felvételi tájékoztató 9. pontja alapján doktori pótfelvételi eljárást hirdet. A jelentkezés feltételei megegyeznek a rendes felvételi eljárás követelményeivel.

A 2017/18. tanévre való pótfelvételivel kapcsolatos információkat az alábbi oldalon lehet megtalálni:
http://uni-nke.hu/kutatas/doktori-kepzes-es-fokozatszerzes/doktori-felveteli/2017-2018/doktori-potfelveteli-2017

A pótfelvételi benyújtásának határideje 2017. július 31.
Ez esetében hiánypótlás benyujtására már nincs lehetőség később.

Cimkék: katonai-hirek

Egy ISIS-fogoly kihallgatása

    • fokep
    •  dsc0238 2
    •  dsc0272 2
  • Előző
  • Következő

„Forró pontok – Higgadt vélemények; aktualitások a biztonságpolitikában” címmel rendez előadássorozatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézete, amelynek első állomásán Novák András, az ATV tudósítója mutatta be az egyik legfrissebb videójukat és mesélte el személyes tapasztalatait. A közel-keleti tudósítás során testközelből vehettek részt egy ISIS-fogoly kihallgatásán és személyesen készíthettek vele interjút.

Novák András 19 éve riporter, számos televíziós társaságnál dolgozott, jelenleg az ATV-nek tudósít a külföldi eseményekről. Munkássága során közel 120 országban forgatott, a világ legnagyobb krízisválságairól közvetített. Jelen volt, amikor a Hezbollah bombázta Izraelt, közvetlen közel jutott Bin Laden házához, amikor megölték a terrorista vezetőt, ott volt Kadhafi meggyilkolásánál, továbbá Moszulban 800 m távolságból láthatta, ahogy a szövetségesek az Iszlám Állam állásait támadják.

Az előadásból kiderült, hogy a magát Iszlám Államnak hívó, Kalifátust kikiáltó dzsihadista terrorszervezet 2010-ben, az Al-Káidából vált ki és alakult át. Az angolul ISIS-nak nevezett csoport az első olyan terroristaszervezet, amely „saját országot” hozott létre. A kegyetlen fegyveresek szinte pillanatok alatt hatalmas területeket foglaltak el az arab tavasz után forrongó Közel-Keleten. 2014 őszére közel 110.000 négyzetkilométeren uralkodtak, ahol hozzávetőleg 14 millió ember tartozott a fennhatóságuk alá. A fegyveres csapatok száma elérte a 80.000-et is. A területüket kiterjesztették Szíria csaknem kétharmadára, Irak középső részére és a kurd térség keleti és déli területeire. Az ISIS egy rendkívül erőszakos terrorszervezet: ahol megjelentek, gyilkosságokat, kivégzéseket és merényleteket hajtottak végre. Csaknem 300.000 ember haláláért felelnek, akiknek nagy része civil. A szíriai polgárháború és az Iszlám Állam miatt csaknem 8 millió embernek kellett elhagynia otthonát. Ez indította el napjaink menekültválságát. Ennek a terrorszervezetnek volt a tagja az interjúban szereplő fogoly.

Novák András ismertette: „Másfél-két évig tartott, hogy előkészítsük az interjút az Iszlám Állam tagjával, egy elfogott terroristával. Ez nagyon nehéz feladat volt. Még most is kiráz a hideg, hogy ennyire közel jutottunk hozzá.” A fogoly 2015-ben csatlakozott az Iszlám Államhoz, ahol kegyetlen gyilkosságokban vett részt, csaknem egy évig volt tagja a világ legnagyobb és legkegyetlenebb terrorszervezetének. A férfit 3 hónapja fogták el a kurd peshmerga katona szervezet fegyveres erői. A videóból kiderült, hogy a kurd titkosszolgálat kihallgató tisztjei hogyan és milyen kérdezési technikákkal szorítják sarokba az alanyt, a frontvonaltól néhány kilométernyire. A rabbal csak a kihallgató tisztek érintkezhettek, a börtönben egy elkülönített cellában tartották fogva. A vallatás során csuklyában kérdezték ki a terroristát, egyrészt a fogvatartók biztonsága érdekében, másrészt azért, hogy ezzel is pszichika nyomást gyakoroljanak a dzsihadistára. A nyomozók elmondták, hogy mindig hazugsággal indítanak a foglyok. A terroristaszervezet több különböző módszert is kidolgozott, hogy összezavarják és átverjék a nyomozókat. „Hivatalosan a kihallgatók nem használnak kínzást a foglyok megtörésére és kivégzéseket sem tartanak, viszont minden pszichológiai eszközt és trükköt bevetnek azért, hogy megtörjék a fogvatartottat. Többször előfordult már, hogy a foglyok által elmondottak kurd peshmerga és szövetséges katonák életét mentették meg.” – hangzott el a videóban.

A riporter kifejtette, hogy az interjúkészítés során a fogoly először hallhatott a kihallgató tiszteken kívül más hangot, így újra a betanult hazugságait kezdte el előadni. Ekkor léptek közbe a tisztek: „A nyomozók visszavették a kérdés jogát és elkezdték pszichikailag préselni a foglyot.” Rávilágított, hogy a vallatás 70 percig tart, amelyet mindig ugyanazok a nyomozók végeznek. Ők heti 7 napot dolgoznak 10 órán keresztül, így tartják nyomás alatt a foglyokat. „Nagyon profi módszerekkel dolgoznak.” – mondta.

A szervezéssel kapcsolatban Novák András kiemelte, hogy a kurd fegyveres erők nagyon segítőkészek voltak. A kihallgatás után az egyik ezredes csak annyit kért tőlük, hogy vigyék a jó hírüket. „Ők a világ helyett harcolnak az Iszlám Állam ellen!” A fronton többségében kurd fegyveresek küzdenek, a nemzetközi támogatás a légierőben, valamint a háttéri támogató tevékenységben merül ki. Az előadás során megemlítette, hogy véleménye szerint Amerika direkt nem lép közbe hathatósabban az ISIS ellen, hiszen az Iszlám Állam az a közel-keleti közös ellenség, amely összefogja az amúgy örök konfliktusban álló arab államokat. „Hiába az ISIS elleni harc, ha egyelőre nem érdeke senkinek, hogy megszűnjön az Iszlám Állam.” Azonban rávilágított, hogy feltehetően már mindenki azzal számol a térségben, hogy mi várható az ISIS utána, így felmerül a kérdés, hogy mi lesz akkor, ha sikerül leverni a terrorszervezetet. A jövővel kapcsolatban kifejtette, hogy megvan a lehetőség az önálló kurd állam létrejöttére, hiszen ők az ISIS elleni harcot nemzetvédő háborúnak tekintik, a már visszafoglalt területeken berendezték saját védelmi állásaikat, emellett egyre nagyobb az elfogadottságuk az arab közösségben. „Soha nem voltak olyan közel a saját önálló államhoz, mint az elmúlt évtizedekben” – emelte ki.

A rendezvény a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézet Terrorelhárítási Tanszék és TEK Tudományos Tanácsának közreműködésével jött létre.

Novák Andrással a Bonum Publicum júliusi számában olvashatnak interjút.


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: ISIS, NBI, előadás, 2017

ÚJ PEDAGÓGIAI PARADIGMÁK

Különösen akkor jó egyetemistának lenni, ha nagy változások indulnak el a társadalomban, vagy a két kultúrában (a tudományban és a művészetben), s ezekkel együtt az iskolákban, tanári karokban is. Ezt éreztem hallgatóként, az ELTE BTK Pedagógia szakán, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Ez jutott eszembe, amikor 2017. május 31-én kolléganőmmel Dr. Szelei Ildikóval részt vettem a BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának (FKKI), valamint a BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének közös rendezésében, a „Hogyan tanítsunk társadalomtudományt?” című konferencián, melyet rövid műhelybeszélgetés követett. Előadást tartott: Gelei András (Szervezeti Magatartás Tanszék); Glózer Rita (PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék); Gáspár Judit (Döntéselmélet Tanszék) - Toarniczky Andrea (Szervezeti Magatartás Tanszék); Kovács István Vilmos (ELTE PPK Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ); Bodnár Éva (Tanárképző és Digitális Tanulás Központ). Dr. Daruka Magdolna közgazdász, egyetemi docens a - BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének részéről – bevezetőjében kiemelte az alkalmazkodási-, együttműködő-, és vezetési-képességet, valamint a dialógusba való folyamatos bevonódást, mind a hallgatók, mind a tanárok részéről.

A konferencián részt vett Dr. Hrubos Ildikó professor emerita, korábban a BCE FKKI társigazgatója, akinek a konferencia végén megemlítettem, hogy negyedszázaddal korábban a Budapesti Tanítóképző Főiskola szervezésében (Csokonai Műhelybeszélgetések) hasonló módon ültünk együtt fiatal tanárok, a pedagógia kiemelkedő személyiségeivel s együtt gondolkodhattunk, a változás komplex nevelési konzekvenciáiról. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen időszakokban mindig van egy lendület, amiből valami mindig vissza is rendeződik. Másrészt nálunk az a pedagógiai irányzatosság, amit a nyugat-európai országokban lehetett tapasztalni az elmúlt évszázadban, nem létezett - gondoljunk a pragmatista, prakticista, posztmodernista, vagy a multi-kulturális, progresszivista, moralista elvi megalapozottságú pedagógiákra.

Rövid „Hogyan?” történetek:

1. 1970-es évektől Zsolnai József (1935-2011) az értékközvetítéssel - képességfejlesztéssel,  Gáspár László (1937-1998) a Szentlőrinci iskolakísérlettel vált ismertté;

2. 1990-es évek elején a Csokonai Műhelybeszélgetéseken megragadott Vastagh Zoltán (1937-2000) „Az alternativitás kérdése a neveléstudományban” című előadása (1992), melynek akkor kiadott vázlatában ez áll: „…a sokféleséggel párhuzamosan újra kell fogalmazni nemzeti (közös) tartalmainkat, életre kell segítenünk egy sok-lábon álló, mégis közösen képviselhető ember- és társadalomképet, annak adekvát iskolarendszerével együtt….Korunk feladata szintézisbe foglalni a tudomány és az emberi élet transzcendens értékeit.”1 Az akkori, kiemelkedő tanáregyéniségek közül a Miskolci Egyetemről Mihály Ottó (1939), pontosan körvonalazta a változások lényegét, mely szerint a tanár a tananyag alkotójává, irányítóból animátorrá, erkölcsi ítélőbíróból hiteles személyiséggé, a kultúra előadójából a kultúra piackutatójává válik, stb.; említhetném továbbá Vekerdy Tamást, és még sorolhatnám. Közel hatvanan voltunk e kezdeti, jelentős műhelybeszélgetésen.

3. Gabnai Katalin szervezésében, - Buda Béla és Csepeli György szakmai vezetésével - Ahogyan konferenciát tartottunk (1993)2 a magyarországi személyközi kommunikációról, a kifejező közlés tanításának aspektusából, melyre konzultatív előadásaikkal, olyan kiemelkedő személyiségek, mint: Voigt Vilmos, Ranschburg Jenő (1935-2011), Wacha Imre, Bagdy Emőke, Kapitány Gábor, Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015), és még sorolhatnánk – irányították rá a figyelmet, arra a nemcsak szocio - kulturális problémára, aminek megoldásában a kommunikáció segítheti az emberi csoportok egymáshoz való viszonyának fejlesztését, s az olyan intézményeket, mint az iskola.

4. Említhetjük azonban az ELTE BTK egész Neveléstudományi Tanszékét (M. Dr. Nádasi Mária, Réthy Endréné, Golnhofer Erzsébet, stb.) is ebből az időszakból, Bábosik István (1940) egyetemi tanár vezetésével, akik nemzetközi tudományos tanácskozást (1993) szerveztek német tanárkollégák közreműködésével; vagy említenünk kell a Corvinus Egyetem jogelődjét, - amely már 1984-től, Andorka Rudolf (1931-1997) rektor, reformegyetemként  definiált: „…az ország legprogresszívebb, az új tudományos problémák, irányzatok iránt a legnyitottabb egyetem volt Magyarországon.”3 - azaz reformegyetem. Mondhatjuk természetesen, hogy a felsoroltakon már negyed százada túl vagyunk, de a magyar iskolarendszer - az elmúlt három évtizedben - laboratórium volt. Az új kísérletekre továbbra is érdemes odafigyelni, mert lehet hatásuk. A fentebb jelzett eddigi kísérletekből, mindig valami átszivárgott a tanári gyakorlatba is, és alakította az iskolaképet, (a kommunikáció elméletéből építkező szakok, iskolamodellek, stb.).

A jelzett történeti mozzanatokból láthatjuk, hogy a pedagógia mind tartalmi, módszertani mind eszközeinek fejlesztése tekintetében (a logarléctől, a laptopon keresztül, az okos-telefonig) nagy utat tett meg az elmúlt fél évszázadban, amit csak akkor értékelhetünk kellően, ha figyelembe vesszük azokat a kényszereket, gátakat, meg – nem - értéseket is, melyek a kísérletező tanároknak megkeserítették az életét.

A jelen konferencia előadóinak megfogalmazása szerint, javasolt változtatásuk lényege, hogy a hagyományos tantervet, tananyagot, oktatási módszereket a projekt-alapúság válthatja fel, melyben a hagyományos iskolai munka - előadások, jegyzetelések, stb. - átkerül otthonra (jól kezelhető video-tananyagok), és a valódi iskolai munka, a közösség-alapúvá, azaz a hallgató és a tanár számára kevésbé koordinálttá válik. A tanári szerepek (oktató – kutató - tanácsadó, stb.) nem izolálódnak, hanem inkább átfedésbe kerülnek egymással, miközben a tanár megőrizni szakmai hitelességét.

Mit? - Hogyan? - Miért?

Kapcsolódva az előadók, Mit? - Hogyan? - Miért? kérdéscsoportjához, továbbiak is  felvetődhetnek, így például: Egyetemes érvényű-e a kísérlet üzenete, azaz új tananyag és iskolarendszer építhető-e rá? A jelenlegi kihívásokra elégséges-e csak technikai-módszertani válaszokat adni, s ugyanakkor a technikai-civilizáció elsajátítását segítheti-e kísérlet? A tudáshiányt az iskola elhúzódó reformja, vagy más faktorok termelik? Elősegíti-e a módszer, hogy a hallgatók kerüljék a szisztematikus feldolgozó munkát, és inkább „tudáskiszívókká”, „kreditvadászokká” váljanak? A szubjektív készségek, hogyan válnak e munkaformában tudássá, és mérhető teljesítménnyé? Az iskolák tanári karai elveszíthetik-e saját iskolai valóságuk feletti „uralmukat”? Egy tárgyból, vagy módszerből - így az ajánlottból - lehet-e a társadalmi világot értelmezni, magyarázni, modellezni? Az új koncepció, csak a humanizált tárgyak, vagy a természet- és műszaki tudományok világában is érvényességgel bír? - polemizált ez utóbbi kérdésen az előadások végén, Dr. Hrubos Ildikó professorasszony is. E kérdés fontosságát aláhúzza, hogy jelenkorunkban, a hard-skillekre épülő természettudományos, és a soft-skillekre épülő a humán kultúrát is, közelíteni kellene egymáshoz.

Társadalomtudomány, emberkép, egyetemkép, perspektíva-tudat

Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik. Az egyetemnek megvan a hajlandósága arra, hogy az emberképben az absztrakt-emberből induljon ki, de egyébként a konkrét-emberből való kiindulásra nagyobb szükség van. A konkrét-ember,  a társadalmi hatások összefüggő rendszerében egzisztál, gyakran és egyidejűleg, többféle megfosztottságnak (deprivációknak)  alávetett lény, akinek a viszonya önmagához csak nehezen változik. A javasolt modell emberképe: a világ információira, adataira, összefüggéseire nyitott, személyiségében integritással rendelkező, választott értékeit követő, változásra képes ember. (Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.)

A valamilyen „közösség”- ben gondolkodás, egyben valamilyen társadalmi modellt is jelent, és nem értékmentes zóna. A közösséget elsősorban a kapcsolat szervező-elve, másodsorban  szabályzó elve alapján tipizálhatjuk. Ebben az esetben a tanári valamint a hallgatói projektumok (tervek) alapján működő tanulmányi csoportról beszélhetünk, mely feltételezi a társas hatékonyságot. A közösségi munkában a szemléleti jelenség, valamint a tapasztalati, megélt tartalom halmazait kellene tudássá transzformálni, miközben mindezek logikája nem egységes, ami belső konfliktust is előidézhet. Megjegyzem a hallgatók nálam csinálnak egyéni öndiagnózist is, arról, hogyan tanulnak, s látom, hogy a befogadók lelkisége, ezzel egyedi tanulási módszere igen eltérő, és nem mindenki szeret közösségben tanulni, mert vannak akiket pszichésen gyorsan lemerít, lehet sok disszonancia már a kapcsolatok kialakulásának környezetében is. A projekt-módszer pozitívuma, hogy nemcsak megerősíti, hanem kiaknázza, hogy az ember nem tárgya, hanem a pedagógiának ható tényezője, mint változó, választó, válaszoló, visszautasító, emlékező, egyszóval viszonyuló lény. A helyzetet napjainkban különösen az differenciálja, hogy a valóságsíkok aszimmetriái igen jelentősek, melyeknek negatív hatása lehet egymás megértésére, és az együttműködésre. Egy szenzitívebb időszakban a pedagógiára a tanárok és a hallgatók egyaránt érzékenyebben reagálnak. Negatív vonatkozásban, az ajánlott módszer sokszorozhatja a „jól-értesülteket”, az „ötletezőket”, „kreditvadászokat” és nem utolsó sorban a rendszerproblémákkal küszködő  „akció-értelmiségieket”, de szükség van-e tömegesen a szakértelmiség helyett / mellett, akció-értelmiségiekre a társadalomban?

„Less Teaching – More Learning”

„Kevesebb tanítás – Több tanulás” a projekt módszer elve, s ezen a ponton válik adekváttá Martin Heidegger felfogása: az iskola tanulni tanít. Az egyetem feladata, a tanulás – specializáció. Ehhez, jó módszerré válhat az, amelyről a konferencia szólt, megváltozott tartalmat kaphat a hagyományos szeminárium, speciálkollégium, és a kutatógyakorlat is. Bodnár Éva valamint Kovács István Vilmos előadásukban a hallgatók felelősségvállalását hangsúlyozták. Kovács István Vilmos megfogalmazásában, valódi fókuszváltást jelent a „Tegyük felelőssé a diákokat! Tegyük felelőssé az oktatókat!”- felfogás. Gáspár Judit előadásában a felelősség a kutatásra-innovációra is kiterjed (Responsible Research & Innovation). Természetesen a felelősség a személyes felkészülésért, a jövőért döntő fontosságú. Úgy vélhetjük, hogy a modern ember felelőssége azt is jelenti, hogy látja a veszélyeket melyek fenyegetik  őt magát, kultúráját, civilizációját. Éppen a terrorizmus veszélye készteti a nyugati civilizációt az olyan értékek újragondolására, mint a nyitottság, a szélsőségekkel szembeni tolerancia, stb. A valóság-elv és a javasolt módszer lehetőséget adhat arra is, hogy az egyetemi képzésben a veszélyes gondolatokkal többet foglalkozzunk, így az olyanokkal, mint: a társadalom számára magas veszélyességi kockázatot jelentő csoportokat foglalkoztató eszmék; az előítéletek és a feszültség helyzetek kapcsolata; történelem által már többször megbélyegzett ideológiák továbbélése; extrém ötletek; a szegénység és következményeik a viselkedésben, vélekedésben, szociális kapcsolatokban; a szervezett csoportidentitások, szekták; idegenség, ellenségképek, interferenciák. Nem említve, napjaink fontos kérdésével foglalkozó nyugati civilizációt, hogyan lehetséges az, hogy a szélsőséges fiatalok saját társadalmuk ellen fordulnak?

 Valóság-elv a képzésben:

„Ha annak az elképzelésnek, amelyet a majom fölépít magának az ágról, ahová föl akar ugrani, semmi köze nincs a valósághoz, akkor a majomnak vége.”– írja François Jacob4 a lehetséges és a tényleges valóságról. Babits Mihály szerint, a tudományos lelkiismeret  kötelességünkké teszi tudomást szerezni a világról, akkor is, ha az fájdalmas; önlelkünk ellenére is. Ebből adódóan az előadások közül különösen fontosnak találtam Gelei Andrásét, aki a valóság-elvet hangsúlyozta a tanítás folyamatában, ami azt jelentheti, hogy az oktatás feladata: a valósághoz közelebb hozni, mélyebben belehelyezni a hallgatót a sokszor kegyetlen összefüggések rendszerébe. A valóságnak azonban mélyülő síkjai vannak, melyeknek a pedagógiai konzekvenciáit most nem érintem. Illusztrációként két példa:

Egyik példa az arab gyakorlatból: „A szíriai arabok pedig soha nem fogják elfelejteni, és megbocsátani sem tudják, hogy Kuneitrában – ez egy néhány évvel korábbi háborúban történt  – az izraeli hadsereg az arab temetőket is feldúlta, kirobbantotta a halottakat sírjukból. Régi és nem túl régi holttestrészek szanaszéjjel, áttekinthetetlen összevisszaságban hevertek, és mindez 45 °C fokos melegben. Az arabok gondoskodtak arról, hogy ez az értelmetlen halottgyalázás ne menjen feledésbe: a kisiskolás arab gyerekeknek mindezt bemutatták – csaknem úgy, mintha az szerepelne a tanulmányi programban. Tömegesen szállították oda az egyes iskolák kisdiákjait: íme, ilyen az ellenségünk – ezt tette halottainkkal…5


Egy másik példa a műhelybeszélgetésen hangzott el egyik tanár kolléganőnktől, aki megemlítette, hogy a valóság-elvvel való próbálkozásaik nem vezettek eredményre, amikor is hallgatóikat elvitték egy roma-telepre. Később a hallgatók beszélgetéseikből arra következtetett, hogy nem változott meg korábbi véleményük az adott népcsoportról, sőt... Pedig az emberi együttműködés és megértés, társadalmunk egyre fontosabb feladatává  válik, miközben van egy szkeptikusság az értelmiség, szellemi termelő képességével szemben.


A műhelybeszélgetésen  felvetettem, hogy:

(1) A tapasztalatunk az, hogy az általános iskolát végzők képességhiányai (írás, olvasás, számolás), - amit a francia iskolásoknál a szakemberek 40 %-ban jelölnek meg - a középiskolában tovább kombinálódnak (lényegismeret, megértésbeli zavarok, stb.), ami továbbgördül az egyetemekre is. Ebből adódóan a középiskola és az egyetem is után-futással dolgozik, nem érve utol magát. Ilyen körülmények között működőképessé tenni - az előadók részéről is hangsúlyozott - olyan elvárásokat, mint: a hallgatókat bevonni a tanszéki kutatásokba; vagy ismerje fel az elméleti alakzatot a gyakorlatban és fordítva, tudjon visszakövetkeztetni a gyakorlat alakzataiból az esetleges elméleti vonatkozásokra; valamint nem utolsósorban a hallgatónak legyen személyi-integritása, értékalapú a személyisége, stb. A személyi-integritást az emberkép részeként foghatjuk fel, de az integritás kialakulásához,  - különösen annak fenntartásához - a szabad-versenyes  kapitalista viszonyok nem kedveznek, mert az egyént körülvevő, és az egyénbe épülő társadalmi viszonyok disszonanciákkal, nem egyszer súlyos konfliktusokkal is terheltek.  A helyzetet nehezíti, hogy a peremkerületekben általában perem-feltételek, míg az elit körzetekben elit-feltételek állnak rendelkezésre, a pedagógiai munkához.

(2) Mivel nem kell „mindent” megtanítani – s ezzel egyet is érthetünk, de -  mitől válik a képzés végére szakemberré, mire kapja oklevelét a mérnök, közgazdász, szociológus  hallgató?  - mert a gyakorlat gyorsan rövidre zárhatja a tudáshiányt. A lehetséges válaszok közül egy: ha felmerül egy közgazdasági probléma, akkor majd előveszi Paul A. Samuelson (Alfred Nobel Memorial Awards in Economics, 1970): „Közgazdaságtan” című kötetét és tájékozódik.  A műhelybeszélgetésen résztvevők is hozzátették, hogy azért kell egy minimumnak lenni, de ennek a „minimumnak” a meghatározására külön konferencia sorozatokat lenne célszerű szervezni, melyen bizonyára nem születne megegyezés a vezető szakemberek között sem.

Összességében, nem gondolhatjuk azt, hogy jelenkorunkban nincs szükség változatos pedagógiai módszerekre. Egy modern társadalom jövedelem, tulajdon, hatalom szerkezetei önmagukban is szükségessé teszik a tudatok alakítását, melyek eltérő pedagógiákat igényelnek, s amelyekre az tanárok egy része nincs felkészülve. A projekt-módszer a klasszikus egyetemi funkciókat – oktatás, kutatás, innováció -  nem szorítja ki, hanem integrálja. Erősíti az új kihívásokkal szemben azt, hogy magának az embernek, a kultúra hordozójának kapcsolatépítő – kooperatív - kommunikatív késztetéseivel kezdhet a pedagógia is valamit. A digitális korban, mint Vastagh Zoltán írta: „…a másik ember, lehetőség a társulásra”. Azaz nem szószerinti digitális-emberképben gondolkodunk, mely szerint, az emberi lény analóg feldolgozó és tárolóeszköz, másodpercenként 50 bites sávszélességgel, aki kiváló az alakfelismerésben, de lassú a számítássorozatoknál, – mint Karen Wright írja, a világméretű faluról elmélkedve.


Természetesen a tanárként kell egy metafizikusság, hinni abban, hogy a rossz tanulóból, jó, önmotivált tanuló, sikeres ember is válhat. A gyakorlat (hallgatók igényei, teljesítmény hozadék, sikeres válaszok a helyzetekre, a beválás eredményessége, stb.) majd eldönti, hogy mennyire lesz vonzó a projekt-módszer erőtere. Úgy vélem, érdemes a gyakorlati alkalmazás  mellett, továbbra is gondolkodni erről. Gratulálunk az előadó szakembereknek, tanároknak, mert felvetéseik jó alapot nyújtottak a témáról (normák, értékek, stb.) való további gondolkodáshoz, a szakmai párbeszéd intenzív kialakulásához.


Jegyzetek:

1. Csokonai Program Műhelybeszélgetések. Alternativitás és pedagógusképzés. Vastagh Zoltán: Az alternativitás kérdése a neveléstudományban (az előadás kivonata), 1992. június 4-5. Kézirat.

2. Lásd, Ahogyan / I. Előadások a Magyarországi személyközi kommunikációról. A magyarországi személyközi kommunikáció tanulmányozása és a kifejező közlés tanításának érdekében. Sorozatszerkesztő: Gabnai Katalin, In. Lipták Ildikó. 1993. december 20-11-12. A konferencia a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola és a  Marczibányi Téri Művelődési Központ által meghirdetett Oskola Program részeként került megrendezésre. A közreműködők: Színház és Filmművészeti Főiskola, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, ASSITEJ Magyar Központja, MKM Közoktatásfejlesztési Főosztály. 

3.  Andorka Rudolf: A felsőoktatás szabadsága és autonómiája. / Beszéd az 1990/91-es tanévnyitón. / Magyar Felsőoktatás / Különszám, 1991 / 5.  7-8. o.

4. François Jacob: A lehetséges és a tényleges valóság. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1986, 108. o.

5. Kolozsvári Sándor: Huszonöt év nyugállományban. ZMNE, 2008, 248. o.


Szerző: Harai Dénes
Cimkék: főoldali hír, 2017

Negyedéves tüzér tisztjelöltek várpalotai kihelyezése

    • Várpalota

2017.05.15-19. között a várpalotai lőtéren egyhetes kihelyezésen vettünk részt. A kihelyezés során a hétfői és keddi nap első felében a 36. páncéltörő osztállyal hajtottunk végre feladatokat, majd kedd 12-00-tól, a 101.-es tüzérosztályhoz csatlakoztunk.

Hétfőn történt meg a páncéltörő osztállyal a tűzfeladat „száraz” begyakorlása. A gyakorlás időtartama alatt mi, tisztjelöltek is átnéztük a BRDM-2-es harcjárműveket, valamint normaidőre gyakoroltuk a harcjárművek elfoglalását, illetve harchoz és harctól tételeit. Kedd reggel segédkeztünk a Konkursz páncéltörő rakéták bevizsgálásában. A nap további részében az alegységek végrehajtották az éles lövészetet álló és mozgó célokra, amit mi a pódiumról, a parancsnoki állomány mellől figyeltünk meg, így alkalmunk nyílt megfigyelni, hogy a páncéltörő osztálynál milyen parancsokat alkalmaznak a tűzfeladat végrehajtása során, illetve mi a tevékenység a tűzfeladatot követően.

A délutánt már a 101-es tüzérosztállyal töltöttük, amely 6 löveggel vett részt a gyakorlaton. A tűzlépcső elfoglalta a részére kijelölt tüzelőállást. A tüzérfigyelők állománya a Baglyas-hegyen kettő figyelőpontot foglalt el. Ettől az időponttól mi, tisztjelöltek kettő csapatra oszlottunk. Kettő fő, Bánki htj. és Tallér htj. a tüzelőállásban tevékenykedtek, míg Hekeli htj., Gerencsér htj. és Kiss htj. a figyelőpontra kerültek. Megfigyeltük, hogy az állománytáblában lévő beosztások feltöltetlensége következtében a figyelőpontnak, a figyelőpont parancsnoknak milyen problémákkal kell megküzdenie, amikor például nem rendelkezik híradó katonával.

A keddi napon a tüzérosztály végrehajtotta az éjszakai lövészetet, kettő célra belövéssel, valamint hatástűzzel. Az éjszakai tűzmegfigyelésben a Vectronix Jim tűzmegfigyelő eszköz segített, melynek éppen akkor tartották a harcászati tesztelését.

Szerdán az összpontosítási körlet elfoglalása történt, valamint elkészítettük a közelbiztosítási vázlatát. A kint éjszakázás közben a tüzérosztály éjszakai őrséget, valamint járőr szolgálatot is adott, amibe bevontak bennünket is. Az osztály ütege másnap értékelésre hajtott végre tűzfeladatokat. A parancsnokok először rögzítőpontot létesítettek, majd tűzáthelyezéseket hajtottak végre. A tűzfeladatok közben végrehajtottak egy állásváltást is, valamint a második rendszerben, kettő tűzfeladatnál a kint lévő amerikai katonák adták meg a NATO szabvány szerint a tűzmegfigyelést, valamint a parancsot a hatástűzre való áttérésre.

Péntekre már csak a hazacsoportosítás maradt hátra, melyet a hivatásos állomány 09.00-kor, míg a tisztjelöltek a kihelyezett oktatóval együtt 10.00-kor kezdtek meg.

Összességében elmondható, hogy a gyakorlat során világosan előjöttek azok a problémák, amelyek annak következtében jelentkeznek, hogy nincs elegendő állomány, illetve nincs elegendő idő és gyakorlat a kiképzésükre. Megfigyelhettük, hogy ezeket a problémákat, melyekkel a jövőben nekünk is kell foglalkozni, hogyan próbálta orvosolni a tiszti állomány.

Budapest, 2017.05.19.

Hekeli József honvéd tisztjelölt


Zrínyi Miklós emléktúra

    • emlektura1

A hagyományt megőrizve idén is ellátogattak az elsőéves honvédtisztjelöltek Őrtilosra és Szigetvárra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténelmi Tanszék szervezésében. A tanulmányi kirándulás célja, hogy megismertesse és kézzel foghatóbbá tegye Zrínyi életét a hallgatók számára emlékhelyei felkeresése által.

2017. 05. 29-én vette kezdetét az emléktúra, az első állomás Belezna közelében volt, ahol a déli erődvonal elemeit tanulmányoztuk. A Déli Védelmi Rendszer kiépítése a Szovjetunió nyomására kezdődött el 1952-ben, miután Sztálin a kommunizmus árulójának nyilvánította Titot. A lövészárkok mentén haladva egy beton óvóhelyet is találtunk.

    • emlektura2

A következő megálló Zrínyiújvár volt, ahol a jelenleg is zajló feltárások miatt mindent ponyva borított. A közelmúltban ugyanis megtalálták a vár kútjának helyét, mely azért érdekes, mivel a visszaemlékezések szerint a hódító törökök a kútba dobták a megölt magyar védőket.
 A várat 1661-ben kezdte el építeni a költő és hadvezér Zrínyi Miklós, hogy védeni tudja a Muraközt és környékét a török portyázóktól, kialakítva egy olyan támaszpontot, ahonnan később a hadjáratokat is ellehet indítani. Zrínyiújvár nem kőből épült, hanem palánkokból és sárból, majd a várat eleste után meg is semmisítették, így nem sok maradt belőle az utókor számára, sokáig a helye is bizonytalan volt. A több mint 10 méter mély kútba azonban letekinthettünk, és később azt is megtudtuk, mi minden került elő belőle. Miután visszagyalogoltunk az őrtilosi szállásra, az ásatás egyik vezetője, dr. Költő László beszélt a folyamatban levő munkálatokról és elsőként nekünk mutatta meg a kút örökségét, többek között egy várvédő sisakját, korabeli bombákat és egy szablyát.
A vacsora után pedig egy íjászversenynek lehettünk részesei, majd a napot kötetlen beszélgetés zárta. 

    • emlektura3

Másnap reggel indult a busz Szigetvárra, hiszen ez az a hely, ahol Zrínyi és még harcképes katonái a végső kirohanás során hősi halált haltak. A város könyvtárában egy előadást hallgattunk meg Szigetvár ostromának előzményeiről, történelmi hátteréről, ezután a Szent Rókus-templomot néztük meg, mely egykor Ali pasa dzsámija volt. A várban tett kirándulás során helyi vezetőnk ismertette velünk az ostrom lefolyását, bemutatta a fontos helyeket és a szobrokat. Beszélt Zrínyi motivációiról, példaértékű vezetéséről. Zrínyi Miklós nem az a fajta ember volt, aki előre küldte katonáit – ő lépett ki először a kapun, a várvédők pedig hűségesen követték a biztos halálba.
1566-ban 34 napig tartotta a várat I. Szulejmán hatalmas serege ellen, és bár végül Szigetvár elesett, ezalatt az idő alatt meghalt a szultán, serege pedig jelentős veszteségeket szenvedett és megállásra kényszerült.

    • emlektura4

Megtekintettük a múzeumot, majd egy előadást a korabeli fegyverekről és páncélokról. Az emléktúra zárásaként megkoszorúztuk a város Zrínyi szobrát.

A tanulmányi kirándulás során saját szemünkkel láthattuk azokat a helyeket, ahol mind a fiatalabb, mind az idősebb Zrínyi azért tevékenykedett, hogy védelmezze népünket a török fenyegetéstől, ezzel kitűnő példát állítva minden katonai vezető számára.


Gyimóthy Kartal Énok

Cimkék: főoldali hír, 2017

Rektori látogatás a Nemzetbiztonsági Intézetnél

    • 20170602 105815
    • 20170602 105752
    • 20170602 105802
  • Előző
  • Következő

2017. 06. 02-án Professzor. Dr. Patyi András rektor, a Nemzetbiztonsági Intézet havi beszámoltató és feladatszabó értekezletén vett részt. A havi rendszerességgel folyó értekezleten az akkreditáció óta eltelt időszak megbeszélése, valamint a további feladatok és a KÖFOP pályázatok értékelése történt. Dr. Resperger ezredes összefoglaló jelentése után, Patyi András hozzászólásában értékelte az intézet eddigi tevékenységét, amelyben kiemelte, hogy bár a legkisebb intézet létszámát tekintve az Egyetemen, de összetétele munkája kapcsán ez egyik legfontosabb területe a közszolgálati képzésnek. Mind a szolgálatoknál és az egyetemen dolgozó munkatársak munkájánál elmondta, hogy becsülendő, hogy mindkettő helyen magas színvonalú munkát végeznek. Kritikusan értékelte a vezetői változások hatását és eredményeit az intézetnél. Megerősítésül közölte, hogy az egyetem vezetése támogatja a nemzetbiztonsági területen folyó képzést, oktatást és további fejlesztési lehetőségekre lát lehetőséget.

Az intézetvezető kiemelte, hogy az NBI jobb közösség lett, jobban integrálódott az egyetem folyamataiba, képzéseibe és a közös modul tantárgya révén is ismertebbé vált az összes hivatásrend számára. Az integrálódást jól jelzi az Egyetemi Közös Modul, a kutatók éjszakája, a közös közszolgálati gyakorlat, az intézményi és az országos szintű tudományos diákköri tevékenység, amelynek idén már nemzetbiztonsági szekciója is volt. KÖFOP pályázatok szintjén az intézet kettő projekttel (Szélsőségek, vallási szélsőségek és oktatás korszerűsítése) és négy fő egyéni pályázóval vesz részt a tananyagok és az oktatás fejlesztésében.

Dr. Resperger ezredes intézetvezető megköszönte a támogatást, és kiemelte, hogy a Nemzetbiztonsági Intézet továbbra is arra törekszik, hogy Magyarország érdekeinek megfelelően a legjobb felkészültségű szakembereket képezze egyetemünkön.

Megosztás a Facebook-on


Elsősorban saját katonai képességeinket kell fejleszteni

    • fokkep
    •  dsc0019 2
    •  dsc0046 2
    •  dsc0066 2
    •  dsc0078 2
  • Előző
  • Következő

Mindig a jövőt kell szem előtt tartani, ezért stratégiai gondolkodásmódra van szükség a Magyar Honvédségen belül is Dr. Benkő Tibor vezérezredes szerint. A Honvéd Vezérkar főnök az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) katonai vezetői szak és katonai műveleti logisztikai szak mesterképzéseiben részt vevő, hivatásos katonatiszt státusú hallgatóinak tartott előadást „A Magyar Honvédség nemzetközi műveleti szerepvállalásának aktuális kérdései” címmel.

Az előadás bevezető részében szó esett a magyar békefenntartói tevékenységről, amelynek nagy hagyománya van, hiszen már 1897-ben vettek részt magyar katonák Kréta szigetén ilyen jellegű feladatok ellátásában. A Honvéd Vezérkar főnök röviden bemutatta a magyar békefenntartás történetét, főbb állomásait 1897-től napjainkig. Emlékeztette a hallgatókat, hogy a nemzetközi békefenntartói tevékenység közben elhunyt katonáink minden nehézség ellenére is becsülettel szolgálták hazájukat, hősiesen helyt álltak a béke megteremtése és megőrzése érdekében - akár életük feláldozása árán is. Erre emlékeztet a Katonai Emlékpark Pákozd (KEMPP) területén található Békefenntartók Emlékművén látható felirat is, melynek szövege: „Végakaratuk a béke volt”!

A továbbiakban ismertette a Magyar Honvédség aktuális nemzetközi missziós szerepvállalásának kiemelt területeit. Felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy közel 1000 fős nemzetközi szerepvállalásunk fő prioritása a nyugat-balkáni hadszíntér. Emellett szintén jelentősnek mondható iraki, afganisztáni és észak-afrikai szerepvállalásunk, melyek elsődleges célja, a migrációs nyomás forrásának számító instabil régiók helyzetének javítása.

Bár a békefenntartói tevékenység kiemelt terület a Magyar Honvédségnél, a legfőbb feladatunk mégis az, hogy képesek legyünk saját országunkat megvédeni. Ezért a saját képességek fejlesztése az elsődleges cél”- fogalmazott a Vezérkar főnök. Hangsúlyozta az ország védelmi képességei fenntartásának és folyamatos fejlesztésének fontosságát különös tekintettel a megváltozott biztonsági környezetre. Felhívta a figyelmet a Magyar Honvédség személyi állományának fontos szerepére és eddigi eredményeire az illegális nemzetközi migráció megállításában és kezelésében. Elmondta, hogy több ezer katona vett, illetve vesz részt hazánk határainak védelmében.

Emlékeztetett arra, hogy Simicskó István Magyarország honvédelmi minisztere meghirdette a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programot, amelynek kapcsán elmondta: az elmúlt huszonöt év legnagyobb modernizációja vette kezdetét. A honvédelmi fejlesztési tervek között szerepel többek között az önkéntes tartalékos rendszer újraszervezése. A területi elven szerveződő önkéntes tartalékos rendszeren belül Magyarország 197 járásában felállításra kerülne egy-egy alegység, amelynek tagjai önként vállalják a tartalékos szolgálatot, az ehhez szükséges szaktudást pedig a hivatásos állomány tagjaitól kapnák meg különböző felkészítések keretein belül.

Ennek kapcsán esett szó a toborzókampányok eddigi eredményeiről, a Honvédelmi Sportszövetség elindításának céljairól és eddigi tapasztalatairól. A Honvéd Vezérek főnöke hangsúlyozta, hogy az egyik kiemelt cél a honvédelmi nevelés megerősítése, s annak részeként sor kerül majd egyfajta kadétrendszer kialakítására is. Előadásában hangsúlyozta: az elmúlt huszonöt év legnagyobb haderő-fejlesztési programja veszi kezdetét. Szerinte a Magyar Honvédségben egyaránt szükség van a könnyű-, közepes- és nehéz képességek fejlesztésére. „Ehhez kellenek repülőgépek, helikopterek és harckocsik is”- fogalmazott Dr. Benkő Tibor vezérezredes. A tábornok előadásában kitért a haderő-fejlesztési tervek ismertetése kapcsán a korábban, 2002-2010 között kritikus szint alá csökkentett fegyvernemi képességek visszaállításának szükségességére. Ennek részeként korszerűsíteni kell a katonák egyéni harcászati felszerelését, erősíteni kell a légierőt, de szükség van a páncéltörő, légvédelmi rakéta, radar; tábori tüzér, tűztámogató; harckocsizó; műszaki és hídépítő képességek modernizálására is. Elmondta, hogy a meglévő repülő eszközök egy részének felújítása már megtörtént, később pedig újak beszerzésére is lesz lehetőség a tervek szerint. Elhangzott, hogy a kormány szeretné fejleszteni a magyar hadiipart, melynek első lépcsőjében kézifegyverek gyártását szeretné hazai környezetben megoldani.

A Honvéd Vezérkar főnök külön utalt a korábban elkezdett illetményfejlesztés eredeti ütemezés szerinti folytatására, valamint a hivatásos és szerződéses katonák életpálya-modelljének következetes alkalmazására. Elmondta, hogy idén januártól él egy új egészségmegőrző és biztosítási rendszer a honvédségen belül, amely gondoskodik mindazokról, akik elveszítik alkalmasságukat a katonai szolgálat ellátására.

A vezérezredes a stratégiai gondolkodásmód fontosságára hívta fel a figyelmet, ugyanis szerinte mindig előre kell nézni, és a jövőt kell szem előtt tartani. Ezért is fontos az életen át tartó tanulás, ugyanakkor a karrier nem mindig csak a magasabb beosztás és rendfokozat elérését jelenti, hiszen a saját szakterületen is lehet előre haladni. Külön is felhívta a jelenlévő katonai vezetők figyelmét a parancsnokok felelősségére, valamint arra, hogy mindig a katonának kell a gondolkodás középpontjában állnia.

Korszerű, modern, jól felszerelt honvédségre van szükség”- fogalmazott a Vezérkar főnök, aki szerint nagy lehetőséget ad számukra a honvédelmi kiadások fokozatos növekedése.

Szöveg: Kiss Zoltán László – Szöőr Ádám

Fotók: Krasznai-Nehrebeczky Mária – Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: előadás, 2017

MAGLITE Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés

    • Maglite 2017 - 1
    • Maglite 2017 - 2
    • Maglite 2017 - 3
    • Maglite 2017 - 4
    • Maglite 2017 - 5
    • Maglite 2017 - 6
    • Maglite 2017 - 7
    • Maglite 2017 - 8
    • Maglite 2017 - 9
    • Maglite 2017 - 10
    • Maglite 2017 - 11
    • Maglite 2017 - 12
  • Előző
  • Következő

A MAGLITE Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés magyarországi szakaszát az NKE HHK katonai műveleti logisztikai szak hallgatói 2017. május 22 és május 27 között a brit Védelmi Logisztikai Iskola és a cseh Brnoi Védelmi Egyetem kijelölt állományával közösen hajtották végre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusán. Az évente két alkalommal végrehajtott kiképzési programsorozatot az érintett szervezetek, illetve jogelődjei 1996 óta folyamatosan szervezik.

A MAGLITE Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés szervesen illeszkedik az NKE HHK katonai műveleti mesterképzési jogszabályokban meghatározott Képzési Követelményéhez, valamint az NKE Szenátusa által elfogadott minta tantervhez. A gyakorlat egy Afrika területén található fiktív állam területén végrehajtandó humanitárius segítségnyújtási és katasztrófa-elhárítási művelet forgatókönyvén alapult. A helyzetbeállítás olyan műveleti környezetet szimulált, amellyel a résztvevők valós körülmények között is szembesülhetnek. A brit, cseh és magyar tisztek a tervezési feladatot kettő, többnemzeti munkacsoportban oldották meg.

A többnemzeti munkacsoportok május 25-én nyilvános jelentés keretében ismertették a gyakorlat vezetőségével a hadművelet logisztikai elgondolását, cselekvési változataikat és azok értékelését. A nyilvános jelentésen jelen volt
Dr. Pohl Árpád ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja és John Atkins ezredes, a Védelmi Logisztikai Iskola parancsnoka, aki a Logisztikai Műveleti Főnök szerepkörében fogadta a munkacsoportok jelentéseit. A kiképzési program zárásaként dr. Pohl Árpád ezredes megköszönte az elvégzett magas színvonalú szakmai munkát, és emléktárgyat adott át brit kollégájának.




Bodoróczki János alezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017

IX. Rendvédelmi Sárkányhajó Magyar Kupa

    • Sárkányhajó - 1
    • Sárkányhajó - 3
    • Sárkányhajó - 4
    • Sárkányhajó - 2
    • Sárkányhajó - 6
    • Sárkányhajó - 5
  • Előző
  • Következő

   Az ország különböző pontján szolgálatot teljesítő rendvédelmis csapatok izgatott versenyzői gyülekeztek május 26-án reggel a KSI vízitelepén, a Népszigeten. Abból a célból érkeztek, hogy összemérjék kitartásukat, gyorsaságukat, pontosságukat egy hazánkban is egyre népszerűbb sportágban, a sárkányhajózásban. Ezen csapatok mezőnyében kaptunk helyet mi is, akik a NKE HHK-t és a Ludovika Zászlóaljat képviselve, immáron 5. alkalommal rajthoz állva ezen az egyedülálló, kifejezetten rendvédelmi és társszerveknek meghirdetett versenyen. Büszkén képviseltük a Magyar Honvédség állományát, egyedüli katona csapatként.

    Lelkesen lapátolt egy hajóban a hivatásos állományú katona és honvédtisztjelölt. A közös munka, erőfeszítés meghozta gyümölcsét, hiszen az előfutamokat remek idővel nyerve, pazar versenyzéssel jutottunk be az „A” döntőbe. Itt a legjobbakkal mérkőzhettünk és szoros versenyben ugyan leszorultunk a dobogóról, de a 4. helynek is nagyon örültünk!

    Köszönjük a Honvéd Zrínyi Sportegyesület támogatását, erre az alkalomra készült egységes pólóval és a nevezési díj befizetésével támogatta részvételünket e rangos versenyen.

Detre Zoltán alezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017

Innováció, kutatás, pedagógusok HuCER (Hungarian Conference on Educational Reserch) 2017

Az ELTE Pedagógia és Pszichológiai Karon rendezte a HuCER 2017-es konferenciáját, május 25-26-án. A konferencia keretében közgyűlést tartott a HERA közhasznú egyesület, valamint ülésezett az MTA  Pedagógiai Tudományos Bizottsága, valamint a MTA PTB Andragógiai Albizottsága is. A katonapedagógia-szekcióra május 26-án délután került sor, volt egyetemi kolléganőnk, Hajdicsné Varga Katalin elnökletével, aki „A katonapedagógiai kutatás területeiről”; Almási László „A tantervi innováció: a katonai alapismeretek közismereti tantárgy bevezetéséről”;  Takács Miklósi Márta „A fogvatartottak reintegrációjának kérdései a börtönpedagógusok szemszögéből egy kutatás első eredményei alapján”; Nagy Mariann „Az időorientáció és a re-szocializációs lehetőségek kapcsolata a büntetés-végrehajtásban”; magam, a „Szellem, hatalom, erőszak” témában  tartottam előadást jelenkorunk oktatásáról a kulturális antropológia aspektusából.

Voltak érdeklődők is a szekciónkban, kiemelem Lükő István tanár urat, - egykori kedves kollégánk, Lükő Dénes ny. alezredes egyetemi docens testvérét, - aki, az egyre növekvő jelentőségű „Kutatás és innováció a környezetpedagógiában 1.” címmel tartott előadást Mika Jánossal, akivel a környezetpedagógiai szekciót is vezették. A plenáris ülésnek két előadója volt, így Joni Ursin kutató, University of Jyväskylä (Finnország), valamint Demetrovics Zsolt az ELTE PPK, dékánja. A finn előadó „From ivory tower researcher to networked innovator – changing roles of akademics”; a PPK dékánja „Addíciók: megelőzés, egészségnevelés, ártalomcsökkenés” címmel tartott érdeklődésre számot-tartó előadást.

A plenáris ülésen Kozma Tamás HERA elnök méltatta az új Báthori Zoltán díjasokat, Juhász Erika alelnök pedig átadta a díjakat. Az életmű díjat ebben az évben, Prof. Dr. Orosz Sándor (1926) DSc., (Veszprémi egyetem); A HERA díjat  Dr. Kerülő Judit tanárnő kapta.

A katonapedagógiai kutatások tekintetében örülhetünk annak, hogy olyan fiatal kutatók vannak az élvonalban, mint Almási László őrnagy parancsnok (MH KIKNYP Toborzó és Érdekvédelmi Központ, Szolnok), vagy a BV területén Takács-Miklósi Márta és Nagy Mariann. A BV területén az elmúlt évtizedekben is jelentős pedagógiai munka folyt.

Összességében, hasznos tanácskozáson vehettünk részt.           

Prof. Dr. Harai Dénes ny. ezds.

Cimkék: főoldali hír, 2017

A hadviselés generációi

    • fokep
    •  dsc9908 2
    •  dsc9924 2
    •  dsc9939 2
    •  dsc9963 2
    •  dsc9992 2
  • Előző
  • Következő

„Egyszerre több generációs hadviselés jellemzi korunkat, amelynek során egyre inkább előtérbe kerülnek a nem állami hadviselő felek”- hangzott el a Magyar Hadtudományi Társaság tudományos konferenciáján, az NKE Hungária körúti campusán. A rendezvényen szó volt a Magyar Honvédség fejlesztéseiről is.

A rendezvényt megnyitó köszöntőjében Tömböl László ny. vezérezredes elmondta, hogy a harc jelen van minden élő társadalom életében, és ahogy fejlődik a gazdaság, valamint a tudományos élet, más és más formát ölt. A Magyar Hadtudományi Társaság elnöke szerint egy ország haderejének a változó körülményekhez feltétlenül alkalmazkodnia kell, különben el fog veszni. „Nem elég csupán a modern felszerelés és a fegyverek, meg kell érteni a kor szavát és az új kihívásokat”- fogalmazott a tábornok.

A Magyar Honvédség előtt álló kihívásokról beszélt előadásában Dr. Orosz Zoltán altábornagy. A Honvéd Vezérkar főnök-helyettese elmondta, hogy a második világháborút követően egyre ritkábbá váltak a nemzetek közötti háborúk, helyüket többségében felváltották a nemzetállamok határain belül zajló fegyveres konfliktusok, mint például a felkelések vagy polgárháborúk. Ezzel párhuzamosan megjelentek a hadszíntéren a nem állami hadviselő felek. „Ennek a jelenségnek a magyarázatára született meg a 80-as években az Egyesült Államokban a hadviselés generációinak elmélete: a hadviselés fejlődése egy evolúciós folyamat, amely különböző generációkra különíthető el”- fogalmazott a tábornok.

A vesztfáliai békétől 1850-ig tartó első generációs hadviselés a harcoló embertömegek kora, amelyet követően egyre fontosabb szerepet kaptak a konfliktusokban a különböző fegyverek.  A manőverháborúk időszakáról 1918-tól beszélhetünk, majd ezután következett a negyedik generációs, az úgynevezett aszimmetrikus hadviselés korszaka. Itt az egyik hadviselő fél egy állam, a másik egy nem állami szereplő. „Mára eljutottunk odáig, hogy a nem állami hadviselő a reguláris erőkkel gyakran egyenrangú, sőt sokszor sikeresebb hadviselő fél a katonai konfliktusokban”- fogalmazott Orosz Zoltán. Az altábornagy szerint a megváltozott körülmények miatt elengedhetetlenné vált, hogy a Magyar Honvédség is reagáljon a megváltozott kihívásokra. A megújulás szervezeti, jogi és haditechnikai változásokat egyaránt jelentett. Ilyen volt például az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság tavaly nyári megalakulása. Ennek a szervezetnek a parancsnoksága alá került később a többi között a Béketámogató és Kiképző Központ, a Bakony Harckiképző Központ, az Altiszti Akadémia és a Ludovika Zászlóalj is. Orosz Zoltán szerint a megváltozott biztonsági környezet megköveteli a fegyveres erők átformálását, de strukturális és gondolkodásbeli átalakulásra is szükség van. Jelenleg is alakulóban van egy önkéntes, területvédelmi elvű tartalékos rendszer felállítása, amelynek részeként a tervek szerint minden járásban egy-egy századot hoznak majd létre. A katonai toborzás már el is indult. „Ez a rendszer alapvető szerepet fog játszani abban, hogy a honvédelem ügye ismét nemzeti, össztársadalmi ügy legyen”- fogalmazott az altábornagy.

Orosz Zoltán előadásában beszélt a Magyar Honvédség fejlesztéseiről is. Így szó volt a 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred felállításáról, valamint a tavaly márciusban alakult Katonai Rendészeti Központ feladatairól. „A haderő-fejlesztési tervekben első helyen a katona felszerelésének javítása áll, de a többi között kiemelt fontosságú a légierő fejlesztése, a vezetési és irányítási rend korszerűsítése is. Emellett a kor kihívásainak megfelelően elkezdődött egy korszerű kibervédelmi központ létrehozása is” - tette hozzá a tábornok. Elmondta, hogy folyamatosan korszerűsítik az elavult repülőgépeket és helikoptereket, valamint új eszközök beszerzése is napirenden van a Zrínyi 2026 haderőreform részeként. Elhangzott az is, hogy jövőre az NKE veszi át a repülő- és helikopter pilóta utánpótlás biztosításához szükséges hazai kiképzési feladatokat.

„Ma már egyszerre több generációs hadviselésről beszélhetünk, és a katonai erő műveleti képessége nem csökkent, hanem inkább erősödött az elmúlt évtizedekben”- ezt már Prof. Dr. Szendy István ezredes mondta. Az NKE HHK Hadászati és Hadelméleti Tanszék tanszékvezetője szerint a hadviselés egy társadalmi létforma, amely hatással van a társadalmi közösségek fenntartható fejlődésére. Elhangzott, hogy a hadviselés és a hadtudomány elválaszthatatlanok egymástól, hiszen utóbbi az, ami a hadelméleten keresztül biztosítja, hogy a hadviselés a társadalom számára hasznosítható, megélhető garanciarendszerré váljon. A tanszékvezető szerint tudományos megközelítésben a hadviselés a hadban álló felek fegyveres erejének háborús katonai-műveleti alkalmazása a hadművészet elméletének és gyakorlatának elve szerint. Szendy István elmondta, hogy vannak állandó, klasszikus és folyamatosan változó, funkcionális katonai képességek. Az előadó szólt a hagyományos (reguláris, irreguláris), a nem hagyományos (korlátozott és általános) és a nukleáris (korlátozott és totális) hadviselési formákról is.

A rendezvényen szó volt még a többi között a Magyar Honvédség és a NATO műveleti vezetési rendszereinek kapcsolódási lehetőségeiről, a Magyar Honvédség hadműveleti követelményeinek meghatározásáról, a határvadászok toborzásáról és képzéséről, valamint a hibridhadviselésről is.


Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Czetz János emlékkonferencia

    • fokep
    •  dsc9528 2
    •  dsc9536 2
    •  dsc9541 2
    •  dsc9543 2
    •  dsc9556 2
    •  dsc9593 2
    •  dsc9611 2
  • Előző
  • Következő

„Szegény legény elindult a faluból és meghódította a világot” – mutatták be Czetz Jánost a gidófalvi hagyományőrzők a honvédtábornok születésének 195. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián, amely a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Műveleti Támogató Tanszéke, a Magyar Hadtudományi Társaság Geoinformációs Szakosztálya, valamint a Fővárosi Örmény Önkormányzat közös szervezésében valósult meg.

Czetz János volt a 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legfiatalabb tábornoka, Bem József altábornagy táborkari főnöke, kitűnő stratéga, Argentína déli határvidékének feltérképezője és védelmének szervezője, a Buenos Aires-i Katonai Akadémia első igazgatója.  A konferencia során különböző szempontokból ismertették az előadók a szabadságharc után emigráló, majd kalandos úton Dél-Amerikában letelepedett, magyar-székely-örmény származású honvédtábornok életútját, hazai és külhoni értékteremtő tevékenységét.

„A mai konferencia egy olyan honfitársunkat állít emléket, akinek életét áthatotta a magyarság iránti szeretet, mégis a Föld másik oldalán élt és halt meg. Magyarországon mi megőriztük az emlékét és ezúton tisztelgünk az eredményei előtt” – mondta megnyitóbeszédjében Dr. Nagy Péter alezredes, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat főmérnöke. Kifejtette, hogy a honvédtábornok kitűnő katonai szakember, szervező és térképész, akinek élét nem törték meg a történelem viharai, mindig képes volt az újrakezdésre. „Argentína szabadságát számos külföldi vándor háborús közreműködése szilárdította meg, ilyen volt Czetz ezredes is” – emelte ki Őexcellenciája Maximiliano Gabriel Gregorio-Cernadas, az Argentin Köztársaság nagykövete. Rávilágított, hogy Argentínát a „bevándorlók országának” is szokták nevezni, hiszen sok külföldi munkásságából építkezett. „Köztük voltak szép számmal azok a magyarok is, akik a szabadság és a kreatív munka országát kívánták felépíteni” – mondta. A konferenciára a latin-amerikai országból is üzentek, a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége Argentínai „Czetz János” Főcsoportja tizenháromezer kilométerről üdvözölte az előadáson résztvevőket: “Czetz János, ahogy Magyarországon sikeresen tevékenykedett és harcolt élete fiatal éveiben, úgy felragyogott Argentínában érett korában. Élete mérföldköveket tett le az argentin katonai intézményekben.”

A konferencia során az előadók részletesen bemutatták a honvédtábornok hazai és külhoni életútjának, katonai pályájának különböző szemelvényeit. Az örmény diaszpóra magyarországi és erdélyi jelenlétéről, kultúrájáról és Czetz János emlékének őrzéséről Esztergály Zsófia Zita és Dr. Issekutz Sarolta tartott előadást, amit Bereczkiné Máté Judit, a Czetz család leszármazottja egészített ki személyes élményeivel. Az erdélyi katonai hagyományokat a honvédtábornok szülőfalujából származó, gidófalvi hagyományőrzők mutatták be. Czetz János katonai karrierjének kezdetét és a kor császári-királyi hadseregének szervezetét Prof. Dr. Csikány Tamás ezredes, a HHK egyetemi tanára ismertette. Czetz nem csak hadtudományok művelője volt, a honvédtiszti tevékenysége mellett előszeretettel foglalkozott földrajztudománnyal, térképészettel és nyelvműveléssel. A Magyar Hadnyelvtan elkészítésének folyamatát, Prof. Dr. Balázs Géza az ELTE BTK egyetemi tanára mutatta be. Dr. Kedves Gyula ezredes, az Országgyűlési Múzeum vezetője előadásában kifejtette, hogy Czetz János meghatározó szerepet töltött be az 1848-49-es forradalom és szabadságharc során, az erdélyi hadjárat és haderőszervezés egyik kulcsfigurája volt. A szabadságharc bukásával a honvédtábornok, mint sok más katonatiszt a korban, emigrációba kényszerült. Czetz János számos országban megfordult: az európai tevékenységét Dr. Csorba László, a Nemzeti Múzeum volt főigazgatója, az argentin katonai pályafutását pedig Siposné Prof. Dr. Kecskeméthy Klára ezredes, a HHK egyetemi tanára ismertette. Végül a kor Latin-Amerikáját, az emigrált magyarok életét Asqui Jorge Kristóf doktorandusz foglalta össze.  Ha áttekintjük Czetz János életét megállapíthatjuk, hogy a honvédtábornok méltán kelthet elismerést és tiszteletet az utókorban, hiszen ő a kiapadhatatlan tenni akarás és az eltántoríthatatlan újrakezdés egyik 19. századi nagy magyar alakja.

Az emlékkonferencia alkalmával a Magyar Hadtudományi Társaság kihirdette „A hadtudomány ifjú tudósa” című verseny nyerteseit. A pályázat célja a honvédelem és a hadtudomány népszerűsítésére volt a 11-12. osztályos fiatalok körében. A pályamunkát beadó diákok olyan települések nebulói, amelyek régi katonavárosok és helyőrségek voltak, ahol a Magyar Honvédség alakulatai szerves részét képezik a közösség mindennapi életének, aktívan részt vesznek a hagyományok ápolásában.


A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat I. helyezettjei: Kuris Gergely; Maráczi Máté; Molnár Krisztina

·        A pályamunka címe: „A katonai alapismeretek oktatása, ahogy én látom”

·        Felkészítő iskola: Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium, Eger

·        Felkészítő tanár: Tóth György

A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat II. helyezettje: Pocsai Péter

·        A pályamunka címe: „Történelmi hagyományok szerepe és fontossága a XXI. században”

·        Felkészítő iskola: Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium, Debrecen

·        Felkészítő tanár: Szarka Levente

A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat III. helyezettje: Rosta Edina

·        A pályamunka címe: „A hadviselés etikája”

·        Felkészítő iskola: Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium, Szombathely

·        Felkészítő tanár: Kiss Márton

A Hadtudomány Ifjú Tudósa pályázat különdíjasa: Nagy Gábor

·        A pályamunka címe: „Történelmi hagyományok szerepe és fontossága a XXI. században - Én is jártam Isonzónál”

·        Felkészítő iskola: Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Fém-és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

·        Felkészítő tanár: Bodó Judit

A helyezések mellett könyvjutalomban részesültek:

·        Szabó Valentin - Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium

·        Horváth Zsolt - Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium

·        Csordás Barnabás - Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Fém-és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma

·        Agg Ákos, - Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum Puskás Tivadar Fém-és Villamosipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma


Szöveg: Podobni István

Fotó: Szilágyi Déness

Megosztás a Facebook-on


A biztonság legitimációs érték (Reflexiók egy nyilvános vitához)

Fábián Éva A politika és a hadügy viszonyának megjelenése a francia hadelméletben 1945–2012című doktori (PhD) értekezés-tervezetének vitájára 2017. május  26 - án került sor az egyetemen. A francia témával foglalkozó disszertációk fontos utak, a széles spektrumú, differenciált, többféle eredőjű - jelentős ellentmondásokat is magába foglaló - francia kultúra megismertetése felé. A műhelyvitán olyan jeles katonai szakértők vettek részt, mint Prof. Dr. Szternák György ny. ezds., Prof. Dr. Kis Benedek József ny. ezds., Dr. Gőcze István ny. alez., Dr. Forgács Balázs szds., egyetemi docens (az általuk adott értékeléseket reflexiómban nem érintem).      

Az értekezés jól illusztrálja, ha Franciaországgal foglalkozik a kutató, akkor valójában, az egész világgal foglalkozik, benne a társadalmi élet összefüggéseivel is (civilizáció-kultúra, oktatás, stratégiák, szociális helyzet, bevándorlás, stb.). Más aspektusból, az egyedi ember, az emberiség egészének történetére van utalva. A jelölt biztonságosan kezelte a kutatott területeket, beleértve a hadtörténelemmel, had-, és biztonságelméletekkel kapcsolatos, eddig kevésbé elemzett jelentős munkák interpretációját, de a specifikus problematikákat is, mint erre harmadik hipotézise, és annak igazolása utal. “…a politikai és a katonai dimenziók kölcsönhatását növekvő mértékben a gazdasági kényszerek és korlátok befolyásolták és mindezt – francia sajátosságként – folyamatosan átszövi, az állam önmagáról alkotott kivételesség-képe, az exception française.” – írja. A jelölt ráirányította a figyelmet, hogy az olyan klasszikus szerzők munkáit, mint Carl von Clausewitz, Liddell Hart vagy Charles De Gaulle, Raymond Aron, Beaufre André, stb. célszerű újraolvasni.


A tudományos kutatás célja új eredmények létrehozása, a folyamatok szabályszerűségeinek megállapítása, ami különösen a társadalom-, és bölcsészettudományokban nem egyszerű feladat. A doktorjelölt összetett elméleti kutatást végzett, és új eredményekre jutott. Külön szeretném kiemelni az eredmények olyan vonatkozásait, mint:


1.      Hangsúlyozta a korszak eseményeinek, valamint a történelem-, és az elmélet-tapasztalati integráltságának fontosságát; az olyan domináns jellemzőinek, mint a különösség, „kivételesség tudat” (exception française) szellemi átszivárgását, egyik kormányzati időszakról a másikra. Hozzátehetjük, hogy a „kivételesség tudat” vezethet idegenkedéshez, előítélethez, de ellenállást, elutasítást is jelent, - M. Foucault kifejezésével - „kritikai intellektualizmust” (nem véletlen, hogy Franciaország nem esett áldozatul a lenini-proletárdiktatúra szellemének, még Léon Blum próbálkozása ellenére sem).

De Gaulle „Le fil de l’épée” (A kard éle) című munkájában írja: „Minden nagy hadvezér töprengő személyiség volt, mindannyiuk a legmagasabb fokon volt képes magába szállni, és belül meghozni a döntést, s mindegyikük mondhatta volna, mint Napóleon: »A harcosnak képesnek kell lennie erősen és tartósan vizsgálni ugyanazokat a tárgyakat, anélkül, hogy belefáradna.«[1] Magam is tapasztaltam valamit abból, hogy a francia tábornokok, főtisztek, tisztek, altisztek gondolkodó módon, viták - diskurzusok során értékelik az adott feszültségtereket, stratégiákat és katonai akciókat, s őrzik a nemzeti tradiciókat. Általánosabban megfogalmazva, ez, a complex (anyagi-, és szellemi) csere-szükséglet a kultúrák alapja. Mindezeken túl nem feledhetjük, hogy De Gaulle, a 20. század hőse, a maga teremtette, francia ellenállásból nőtt ki.  


2.      A kultúra, a társadalom és az egyén szerepének összetett vizsgálata során felmutatta, a 20. század második felének kiemelkedő francia elméleti, valamint politikai, katonai személyiségeit, akik nem vergődtek a „szakértők” csapdáiban; s a sajátos szükségleteknek megfelelően nem rendelték egymásnak alá, a kül-, és belpolitikát.   

      3. A francia hadelmélet kevésbé ismert specifikumaira fókuszált; az értekezés megerősítette, hogy a francia társadalom intellektuális-individuális, s hangsúlyozta az ebből adódó diszkurziv értékeket, mint e társadalom, - s benne a hadsereg - szervezőelvét. (i)
A diszkurzív szellem,  amely megnyilvánult még a katona, Charles de Gaulle szemléletében is: de Gaulle-ról írta parancsnoka Delestraint tábornok, a 3. harckocsizó dandár parancsnoka 1938. december 31-i feljegyzésében:“…Harcászati kérdésekben mindig megpróbálta magas szinten tartani a vitát, hogy minél szélesebb és hosszabb időre szóló áttekintése legyen, miközben kifogástalan katonai szellemben hajtotta végre még azokat a parancsokat is, amelyekkel nem értett egyet. Kiválóan alkalmas arra, hogy később nagyobb páncélos egység parancsnokságával bízzák meg. Egészen elsőrangú tiszt, akinek a legszebb jövőt kell biztosítani.” A minősítésből kiderül, hogy a katonai múltból tisztán megvolt benne a napóleoni engedelmesség tudat is: „…kifogástalan katonai szellemben hajtotta végre még azokat a parancsokat is, amelyekkel nem értett egyet.”) Francia felmérések szerint [L’Histoire 2000 /242. sz.] 1999-ben a megkérdezetteket például Napóleon 17%-ban, Charles de Gaulle 29%-ban foglalkoztatta, de Gaulle megtartotta első helyét, 1980-ban is 27%-kal, 1987-ben 22%-kal.) A. J. Percivale Taylor (1906-1990) angol történész írja „Személyes történelem”(Personal History) című, háborús emlékirataiban (1983): „A szövetségesek közül Franciaország váltotta ki a leghevesebb érzelmeket, és de Gaulle-éhoz fogható tekintélye nem volt egyetlen más szövetséges vezetőnek sem.”

4. leírásai is jól illusztrálják a hatalmi viselkedést, ami kül-, és biztonságpolitikai szempontból - az európai egység kiküzdésére is irányult, - a viszonyok változásai között. A Helsinki Értekezlet időszakában, 1975 – ben ismerte meg a világ, a „detente” (enyhülés) francia kifejezést, (több meghatározó fogalmunk ered francia tudósoktól, gondoljunk az oxigénre, aminek meghatározása Antoine Laurent Lavoisiertől ered.) Milan Kundera emelte ki egyik írásában[2], hogy a 20. század végén egy párizsi lap megkért 30 befolyásos értelmiségit, hogy sorolják fel azt a 10 legjelentősebb francia könyvet, melyek megteremtették Franciaországot: az első helyre Victor Hugo: Nyomorultak; Proust: Az eltűnt idő nyomában 7., De Gaulle: Memoires de guerre (Háborús memoárok) 11. helyre sorolták; Rebelais - a francia regény megteremtője - a  14. helyre, stb.  Kundera rákérdez: „lehetséges ez?”, s ezt nevezi a nagy kultúra provincializmusának. Az európai kis népekről való gondolkodása a francia politikának szelektív jellegű, miközben a bevándorlókat megkülönböztetés nélkül elfogadja. Az intellektualizmusról megjegyezhetjük, hogy az egyre keményedő politikai légkörben gyorsan leürül, mert érveik csak szellemiségük értékrendszerének figyelembevételével teherbíróak, s az ilyen szellemítettség sérülékeny, miközben elkerülheti a totális ideológiai intervenciókat.  


A jelölt, - talán nem teljes tudatossággal, de - választ keresett arra a kérdésre is, - Clausewitz esetében, - hogy lehetséges-e, és mit jelenthet egy elmélet meghaladása? Megjegyzem, e probléma önmagában is meghaladja a Ph.D. értekezések elvárt tartalmát, gondoljunk Bartók György filozófus értekezése nyomán (1930), az eszme különös természetére, arra, hogy szintetikus lényeg (lét, igazság, érték, érvény, logikum, ható ok – alap – közvetítő - hordozó (motívum, szisztéma); nem kép, nem is hiposztazált szubsztancia, nem közvetlen tapasztalat.  A kutatás megerősítette Clausewitz gondolatát, hogy a háború elsősorban politikai tett, mely igényli a katonai szakértelmet, hozzátehetjük, ha nem igényli, az nagy vereséghez vezethet, mint Hitler esetében, amikor nem vette figyelembe tábornokai szakmai álláspontját.


A jelölt értekezésében foglalkozott azzal, hogy a 20. század lokális háborúihoz is hozzátartozott a népi támogatás. Dean Rusk 1975. áprilisában így nyilatkozott amerika vesztes vietnami háborújáról: „Két hibát követtem el. Alábecsültem az észak vietnamiak elszántságát és túlbecsültem az amerikaiak türelmét.”[3] Patrice Lumumba is, részben ennek az áldozata let Algériában. “Minden tartományban vannak hívei, de hogy kapcsolatot tarthasson velük, a még helyén lévő belga adminisztrációt kell igénybe vennie,amely a tétlenség súlyával szegül szembe vele, vagy pedig a leopoldville-i néger funkcionáriusokat, akik többségükben ellenségei. […] Az igazság az, hogy a játszma már eleve eldőlt. A politikában a szükséges nem mindig esik egybe a lehetségessel.” – írta J. P. Sartre[4]. Célszerű az értékelt időszakok államáról megállapítani, a hatalom (autorité) és a bürokrácia stratégiai kapcsolatának létrejöttét. Ugyanakkor említenünk kell a francia tudományok tradicionálisan jól működő társadalomtermelő, kollektív integritását-alakító funkcióját, gondoljunk Raymond Aron, Jean Paul Sartre, Émile Durkheim, Claude Levy- Strauss, Michel Foucault, Fernand Braudel, Marcel Proust, Gustave Flaubert, stb. munkásságára, melyek megmentették a franciákat attól, hogy egy szuggesztív ideológia vagy a mesterségesség, spekulatív kötelékei átszőjék a társadalmat, ez nem jelenti azt, hogy nem voltak trockista, maoista áramlatok. Természetesen ebben a társadalomtermelésben, a kollektív tudat alakításában, voltak, vannak és lesznek ellentmondások, tévutak is a társadalom-, és bölcsészettudományok hatására.

„Úgy is fogalmazhatunk, hogy a társadalomtudományi kutatás militarizálódott.” – állapítja meg a jelölt (21. o.). Igen, (1) amennyiben az állam megrendelővé vált, és annak igényeit szolgálta ki; (2) amennyiben a kutatók és műhelyek az autoritás, a stratégiák, a háborúk, valamint az információ-, és a korszerű haditechnika-technológia orientált rendszerek hatásai felé fordultak; valamint Ágh Attila megfogalmazásában – ahogyan erre a jelölt hivatkozik - a hadtudomány (War Studies) tudományágként, része lett a tudományok rendszerének is. 

„A sokáig ZUS - nak nevezett övezetekben, vagyis az érzékeny városi zónákban…többségében észak-afrikai és fekete-afrikai bevándorlók élik mindennapjaikat.” – írja a jelölt. Mondhatjuk, hogy a bevándorlás kezelése kezdetben francia sikertörténet volt. Magam is láttam az ezredfordulón Párizs külvárosában, Maire de Clichy-ben a már kialakult arab-afrikai negyedet, ahol békésen folyt az élet, a bevásárlóközpontokban imaszőnyegeket (is) árultak, hétvégéken az utcára hallatszottak az muszlim ima hangjai, a polgármesternek szép arab felesége volt, ami természetesen vonzotta a betelepülőket. A városrész később sem vált zavargások helyszínévé. A hit szerepét a jelölt a terrorizmussal kapcsolatban exponálja, - idézve Ives Jeanclos megfogalmazását - mely szerint: „A terrorizmus ezen típusa azt mutatja, hogy a vallási vagy ideológiai hit sokkal erősebb, mint a katonai technika.” Megerősíthetjük, mert egy, az afgán hegyekben kilőtt orosz harckocsira felirt mondatot - „A vas nem győzi le a hitet.” - büszkén mutatta a pásztor, egy filmbeszámolóban.

Az összegzést, s benne a következtetéseket olvasva rájöhetünk, hogy Franciaország az értékelt közel nyolc évtizedben, szüntelenül helyét kereste a világban, ebbe az irányba mutatnak kiemelkedő vezetőinek intencionális cselekvései, miközben a célok természete időszakról-időszakra új minőséget adott a társadalomnak. Franciaország esetében is láthatjuk, hogy a Nyugat milyen differenciált. E reflexió címe, következtetésem, hogy a biztonság legitimálhatja a jóléti demokráciát, még az olyan súlyos terrorista támadások időszakaiban is, melyek a Francia társadalmat érték a közelmúltban. Egy-egy értekezés nem merítheti ki a tárgyat, a vizsgált problémacentrumok alatt újabbak húzódnak, az értékelt közel egy évszázad, igen összetett Franciaország esetében is.  Az értekezés nyomán jobban értjük a francia kulturális kánont és összefüggését a biztonsággal. A jelölt esetében a tárgy új szemlélete, a fogalmak újraértelmezése, új tartalmaknak nyitott utat.


Gratulálhatunk a témavezetőnek Dr. Fregán Beatrix tanárnőnek, valamint a jelöltnek is.

Prof. Dr. Harai Dénes



[1] Charles de Gaulle, Le fil de l’épée, Paris, Edition Berger-Levrault, 1944. Az idézett részlet ifj. dr. Harai Dénes fordítása.

[2] Milan Kundera: Die Weltliteratur, VárUcca Műhely Irodalom – Művészet - Kritika, 2006/2., 6. o.

[3] Spencer C. Tucker: Vietnam. The University Press of Kentucky 1999. 176. o.

[4] Részletesebb elemzését lásd, Harai Dénes: „Szellem, hatalom, erőszak” című kötetében (Zrínyi Kiadó, 2017). 

Cimkék: főoldali hír, 2017

A magyar hősökre emlékeztek

    • fokep
    •  dsc9464 2
    •  dsc9475 2
    •  dsc9482 2
    •  dsc9503 2
    •  dsc9505 2
    •  dsc9514 2
    •  dsc9518 2
  • Előző
  • Következő

A Magyar Hősök Emlékünnepe alkalmából Dr. Pohl Árpád ezredes, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, Takács Attila dandártábornok, az MH Hadkiegészítő Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnoka, valamint Sári Szabolcs alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj megbízott parancsnoka koszorúzott a Békefenntartók Emlékművénél az NKE Hungária körúti campusán, így adózva mindazok emléke előtt, akik életüket adták a hazáért.

IV. Károly magyar király (1916-1918) kezdeményezésére 1917 tavaszán az országgyűlés fogadta el az akkor dúló világháborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről szóló 1917. évi VIII. törvénycikket, mely kimondta: „Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.” A Nagy Háború nem csak a harctéren hagyott maradandó nyomot, hanem odahaza a falvakban és városokban is. A háború áldozatainak emlékére fájdalommal vegyes büszkeséggel állított emlékművet a hálás utókor. 1924-ben újabb törvénnyel erősítették meg a hősök iránti tiszteletet. A XIV. törvénycikk kimondta:

1. § A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914/1918. évi világháború alatt a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket feláldozták. A nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt az ünnepnapot – mint a "Hősök emlékünnepét" – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak emlékének szenteli.”

A megemlékezések 1925-től váltak rendszeressé: országszerte egyházi szertartásokkal, koszorúzásokkal emlékeztek meg, amelyeken kötelezően részt vettek a honvédség és a rendvédelmi testületek képviselői, a bajtársi egyesületek és a fiatalok szervezetei. A második világháború után, a kommunizmus éveiben ezt az ünnepet tilalommal sújtották, eszmei üzenetét eltörlendőnek ítélték. Egészen a rendszerváltás utánig kellett várni, amíg megszületett a 2001. évi LXIII. törvény, amely a hősök dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját ismét a Hősök Emlékünnepévé nyilvánította.

Az idei hősök napi megemlékezés alapjául egy két háború közötti előadást választottam, melynek eszmei mondanivalója napjaink magyar katonáinak is példaként állíthatók. Az előadó vitéz Szombathelyi Ferenc vezérezredes, a Ludovika Akadémia 1936-38 közötti parancsnoka, majd a M. kir. Honvéd Vezérkar Főnöke 1941-44 között, aki lövésztisztként kezdte pályafutását az első világháborúban, s ezen benyomásairól, magáról a háborúról, a harcról, a katonai hivatásról tartott előadást az 1930/31-es tanévben. Ebből idézek:

Alig lehet a háborúnál valami nagyobb dolgot elképzelni. – Talán csak a béke nagyobb nála. – De a béke nagyságát is csak a háborúban ismerjük fel teljes egészében. A háború az, amely a béke nagy jelentőségét különösen kidomborítja, és azt különösen kívánatossá teszi. – Viszont a háborút is teljes jelentőségében csakis a békében, illetve a békével összevetve ismerhetjük fel. A béke és háború tehát szorosan összetartozó fogalmak. – Mint fény és árnyék, ugyanazon élet két arculata. Az egyik értelme a másikban rejlik.

A háború értelme a jobb békéért való küzdelemben rejlik, amely nélkül oktalan pusztítás lenne. A háború valódi célja tehát a béke, a valódi béke. A békének ugyan nem célja a háború, de mindig készen kell lennie a háborúra, hogy célját elérje, vagyis önmagát fenntarthassa. – A háború tehát nem cél, hanem eszköz a béke kezében. – És ebben ismerjük meg az első féket, mely megakadályozza azt, hogy a háború öncélú pusztítássá váljék. […]

Én személyes benyomásaim és tanulmányaim alapján azon meggyőződésre jutottam, hogy a háború keletkezésében, sőt annak egész lefolyásában is megváltoztathatatlan törvényszerűség nyilvánul meg. […] Akinek a háborúban alkalma volt egy-egy nagy csata menetét figyelemmel kísérni, az csak nehezen tudta magát azon impresszió alól kivonni, hogy ezt a nagy színjátékot nem emberek rendezték. Az emberek csak eljátsszák a véres és szenvedésteli szerepüket, de a dráma szerzője valaki más, valami bámulatos nagy erő, amely az embert törvénye alá kényszeríti. Ez volt az impresszióm 1914 augusztusában, amidőn Kelet-Galícia harcmezőin az első nagy csatát, mint fiatal tiszt végignéztem. […] Az orosz tüzérség gránátjaiból nekünk is kijutott, de ez nem tudta figyelmemet a csata nagy menetéről elterelni. Az orosz tüzérség jellegzetes kaszáló tüzelésére rögtön ráismertem, és nyugodtan nevén neveztem. A harchelyzeteket is helyesen ismertem fel, és mint a dolgok természetes rendjét vettem tudomásul az orosz gyalogság jellegzetes előnyomulását, mintha mindig azt láttam volna. Minden olyan volt, mint azt a béke tanulmányaim alapján elképzeltem, és néha megálmodtam. […] És mégis milyen más volt minden. – Maga a mező, a hegy, a völgy, a községek, ahol a csata dúlt, mintha nem olyanok lettek volna, mint rendesen. – Az egész történés a történés színterével együtt más dimenzióba került. Mintha az ember lelkében elfordult volna valami, és így a dolgokat egészen másként látta. Valami szokatlan hatalmas erő behatása alatt keletkezett a lélek elfordulása, amelyet a lélek háborús állapotának nevezhetnék, és amelyen mindnyájan átesünk, amidőn a harctér felé közeledünk.

Ezen első nagy csata után persze még sok csatában vettem részt, amelyekben más beosztás és helyzet folytán más impressziók kötöttek le, de az első impresszió, amelyet friss lélekkel és még akkor szereztem, amidőn a háború még inkább élmény volt, mint mesterség, soha sem szűnt meg bennem uralkodni. Ez él bennem még változatlan erővel most is, sőt az az érzés, hogy a háború megváltozhatatlan erők törvényszerűsége alatt áll, azóta, hogy a háborúval, illetve a háborús eseményekkel elméletileg is behatóbban foglalkoztam, csak erősödött bennem. [… ]

A háború nem a diplomatáké, sem a hadvezéreké, hanem a népeké és nemzeteké, amely által megméretnek és jaj annak, aki könnyűnek találtatik!

Míg a közösség a háborúban ezer és ezer életet tesz az élet ezerszeres nyereségével szemben kockára, addig az egyén csak egy életet dobhat bele a harc vad forgatagába, a saját életét, amely neki mindene, a legdrágább kincse, amelyet minden pillanatban elveszíthet. Éppen ezért a csodálat és bámulat érzései ragadnak meg minket akkor, amidőn a harcosokat figyeljük, kik veszteséggel mit sem törődve nyomulnak előre az ellenség tüzében, vagy abban rendületlenül kitartanak. Csodáljuk bennük az embert, amelyről éppen itt, amidőn a pusztítás vad, mondhatnám állati indulatai hajtják előre, derül ki az, hogy mégis több, magasabb rendű mint az állat. – Valami olyasmit csinál, ami az állati élet szempontjából nézve érthetetlen és megmagyarázhatatlan volna. Odadobja és feláldozza az életét valamiért, ami semmiféle személyes haszonnal, vagy előnnyel nem kecsegteti. – Küzd egy ellenféllel, aki neki személy szerint nem is ellensége. – A halálfélelmet leküzdve, vagy azzal dacolva végzi el mindazt. – Az ember itt teljesen kilép az állati élet keretéből, azt magában leküzdve és azon túlemelkedve szinte önmagát múlja felül. – Lehetetlen akkor, amidőn az ember egy nagy csatát lát, azon felismerés elől elzárkózni, hogy van még az életnél is valami nagyobb és hatalmasabb erő, ami az embert a tudat alatt áthatja, ami soha el nem múló, ami az embert állandóan vonzza. Ez az erő a hősi kultusz alapja. […]

Nagy dolog az, ha van valamije az embernek, amiért érdemes élni, de még nagyobb dolog annál az, ha olyan célja van, amiért érdemes meghalni.

Az önfeláldozó képesség az emberiség legnagyobb kincse.

Hajtsunk hát fejet a mai napon mi is a magyar történelem számos katonahőse előtt, akik a legdrágábbat, életüket áldozták fel a hazáért. Ápoljuk kegyelettel emléküket!


Szöveg: Dr. Kaló József egyetemi docens

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on


Honvédelem napi megemlékezések

    • fokep
    •  dsc8022 2
    •  dsc8017 2
    •  dsc8011 2
    •  dsc7967 2
    •  dsc7949 2
    •  dsc7930 2
    •  dsc7894 2
    •  dsc7873 2
    •  dsc7853 2
    •  dsc8038 2
    •  dsc8058 2
    •  dsc8063 2
    •  dsc8085 2
    •  dsc8101 2
    •  dsc8107 2
    •  dsc8111 2
    •  dsc8117 2
    •  dsc8121 2
    •  dsc8126 2
    •  dsc8130 2
    •  dsc8134 2
    •  dsc8138 2
    •  dsc8142 2
    •  dsc8146 2
    •  dsc8150 2
    •  dsc8154 2
    •  dsc8162 2
    •  dsc8169 2
  • Előző
  • Következő

A Gesztenyés kertben található 1848-as Hősi Emlékműnél tartott koszorúzási ünnepséget a Honvédelem Napja alkalmából a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK). A délutáni ünnepi állománygyűlésén pedig elismerések átadására is sor került.

A magyar honvédsereg három hetes ostrom után, 1849. május 21-én foglalta vissza Buda várát. Ennek emlékére 1992-től ezen a napon ünnepeljük a Magyar Honvédelem Napját. A Gesztenyés kertben található síremlék 1877 óta hirdeti a budavári ostrom alatt elesett honvédkatonák önfeláldozó hősiességét. Az emlékműnél rendezett ünnepségen Dr. Kaló József, a HHK egyetemi docense kiemelte, hogy Buda elfoglalása egyike volt a szabadságharc legrövidebb és legsikeresebb ostromműveleteinek. „A 17 napig tartó csatában a magyar honvédség komoly, mintegy ötezer fős veszteséget okozott az ellenségnek és több mint 200 ágyú, valamint több ezer puska jutott a mieink kezére”- mondta Kaló József, aki szerint ez volt a szabadságharc egyik legnagyobb győzelme, amellyel lezárult a dicsőséges tavaszi hadjárat. A docens elmondta, hogy nem véletlenül ez a nap a Magyar Honvédelem napja, hiszen 1541 óta először foglalta vissza önerőből a magyar haderő az ország fővárosát. „Tisztelegjünk a mai napon ezen csodás győzelmet kivívó hősök és mindazok emléke előtt, akik a haza védelmében áldozták életüket”- fogalmazott Kaló József.

Az ünnepi megemlékezés után a Honvédelmi Minisztérium, a Honvéd Vezérkar és a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság nevében Takács Tamás, Dr. Papp Ferenc és Dr. Martin Attila ezredesek helyezték el az emlékezés virágait az emlékműnél. Az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár nevében Baráth Ernő ezredes, parancsnok, míg a Hegyvidéki Önkormányzat képviseletében Praimajer Mária és Földvári Gergely koszorúzott. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében Dr. Horváth József főtitkár és Dr. Szászi Gábor ezredes, a HHK dékánhelyettese helyezett el virágot a szobornál.

Ünnepi állománygyűlésen is megemlékezett a 168 évvel ezelőtt történtekről a HHK, az MH Ludovika Zászlóalj és az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság. A rendezvényen Németh Balázs tanársegéd osztotta meg a szabadságharccal kapcsolatos gondolatait. Beszédben felidézte Görgey Artúr tábornok alakját, akinek élete végéig viselnie kellett az „áruló” bélyegét. „Görgey csak tűrt, tűrt és tűrt, és úgy halt meg, hogy nem került sor a rehabilitálására- fogalmazott Németh Balázs. Elhangzott, hogy Deák Ferenc szerint erre azért nem kerülhetett sor, mert meg kellett hagyni a magyarokat abban a hitben, hogy a szabadságharcot fegyveresen nem lehetett leverni, csak árulással. Ferenc Józseffel kapcsolatban elhangzott, hogy számára is példaértékű volt a magyarok hősies helytállása a budai vár ostromakor, még a hálószobájában is őrzött két, ezzel kapcsolatos festményt.

Az ünnepségen ismertették a honvédelmi miniszter által kitüntetettek névsorát. Simicskó István az oktatás, képzés kategóriában az „Év Katonája Kitüntető Címet” adományozta Dr. Varga Béla Lajos alezredesnek, a HHK Repülő Sárkány-hajtómű Tanszék egyetemi docensének. A honvédelmi miniszter a ténylegesen eltöltött évei elismeréséül a Tiszti Szolgálati Jel 20 év után járó II. fokozatát adományozta Dr. habil. Berek Tamás alezredesnek, a HHK Műveleti Támogató Tanszék vezetőjének és Vas Tímea őrnagynak, a HHK Repülésirányító és Repülő-hajózó Tanszék tanársegédjének. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésével kapcsolatos tevékenysége során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül a Migrációs Válsághelyzet Kezeléséért Szolgálati Jelet kapta Dr. Ujházy László alezredes, a HHK Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszék vezetője.

Az ünnepségen kiemelkedő színvonalú tudományos kutatói, oktatói és doktori témavezetői munkájáért Hadtudományi Emlékplakettet vehetett át Prof. Dr. Kovács László ezredes, a HHK Elektronikai Hadviselés Tanszék egyetemi tanára, valamint oktatói és rendszerbiztonsági felügyelői feladatainak színvonalas ellátásáért Megyeri Lajos Zoltán alezredes, a HHK Híradó Tanszék tanársegédje. Az Altiszti-Legénységi Szolgálati Jel 20 év után járó II. fokozatát Csábiné Bozány Magdolna zászlós, a Ludovika Zászlóalj állományának tagja vehette át.

A Honvédelem Napja alkalmából dicséretben részesült Gyürki-Kiss Endre őrnagy, Holló Krisztián őrnagy, Kiss Balázs főhadnagy, Koczka Réka közalkalmazott, Imre Gábor alezredes, Nagymihály Zsolt alezredes, Bártfai László őrnagy és Berki Zoltán főhadnagy.

Az állománygyűlésen közreműködött a nemzetközileg is elismert Honvéd Férfikar, amely Európa szinte egyetlen hivatásos férfikórusa.

Szöveg: Szöőr ádám

Fotó: Szilágyi Dénes 

Megosztás a Facebook-on


Kard, Párbajtőr, Tőr fegyvernemben indultunk a Vívó MEFOB-on!

    • 18527785 789186761243875 8986906270742647646 n
    • 18486214 789186574577227 8382539254663569829 n
    • 18425504 789186577910560 1385086460186474113 n
    • 18447685 789186571243894 7852431268503555243 n
  • Előző
  • Következő

Az idén is Debrecen adott otthont a vívósport legnagyobb felsőoktatási seregszemléjének, a vívó MEFOB-nak. Az Egyetemünket képviselő Egyesületi tagok hallgatói egyéniben mindhárom fegyvernemben pástra léptek, és a fiúk mezőnyében három csapatot is el tudtunk indítani.
Az élménydús hétvége eredményei:

Kard:
Gémesi Huba: 5. helyezés RTK
Pávay Richárd: 25. helyezés HHK
Gajdán Viktor: 27. helyezés ÁKK
Elischer Gergő: 29. helyezés HHK
Csapat: 5. helyezés

Párbajtőr:
Mósa Tamás: 7. helyezés ÁKK
Gál Soma: 10. helyezés ÁKK
Gajdán Viktor: 14. helyezés ÁKK
Rigó Zsuzsanna: 15. helyezés RTK
Pápics Patrik: 35. helyezés HHK
Elischer Gergő: 40. helyezés HHK
Csapat: 5. helyezés

Tőr:
Mósa Tamás: 7. helyezés ÁKK
Gál Soma: 16. helyezés ÁKK
Rigó Zsuzsanna: 16. helyezés RTK
Pápics Patrik: 23. helyezés HHK
Csapat: 5. helyezés

Dr. Németh András őrnagy NKE SE szakosztályvezető

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: sport, 2017

Katonai vezetők a magyar hadtörténelemben

    •  Katonai vezetők a magyar hadtörténelemben plakát
Cimkék: főoldali hír, 2017

Lebstück Mária: az első női főhadnagy

    • fokep
    •  dsc7718 2 2
    •  dsc7724 2 2
    •  dsc7734 2 2
    •  dsc7738 2 2
    •  dsc7757 2 2
    •  dsc7770 2 2
    •  dsc7792 2 2
  • Előző
  • Következő

A Megyeri úti temetőben tartott megemlékezést a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar. A honvédelem napja alkalmából tartott ünnepségen Lebstück Mária, az első női főhadnagy síremlékénél helyezett el koszorút Mészáros Judit alezredes asszony, valamint Pothnár Ágnes másodéves honvédtisztjelölt a kar és a hölgyállomány nevében.

A megemlékezés során Dr. Kaló József százados, a HHK egyetemi docense ismertette a főhadnagyasszony nem mindennapi katonai- és életútját.

Lebstück Mária 1830-ban Zágrábban született, apja jómódú horvát kereskedő volt, nagybátyja, báró Simonich Boldizsár császári ezredes. Mária anyagi ágon rokonságban állt Jellasics horvát bánnal, császári táborszernaggyal. A kis Mária számára családja a legjobb nevelést akarta biztosítani, így 13 éves korától Bécsben élő ezredes nagybátyjánál nevelkedett, iskoláit is ott végezte. A nagybácsi életvitele nagy hatással volt a lányra, így nem csoda, hogy a bécsi forradalom kitörésekor – 18 éves volt ekkor – férfiszerepet kívánt vállalni: harcolni akart a forradalom oldalán. Ékszereit eladva férfiruhát vásárolt, levágatta a haját, és Lebstück Károly néven csatlakozott a nemzetőrséghez. Néhány nappal később belépett a német halálfejes légióba, majd az egyetemi légióhoz csatlakozott. Az októberi forradalom leverése után női ruhában menekült el a császárvárosból Magyarországra, ahol ugyancsak a német légióhoz került, majd miután ennek tagjai a tétényi ütközetben gyáván viselkedtek, a tiroli vadászokhoz csatlakozott.

Mária tehát egy olyan szabadságharc katonája lett, egy olyan ország függetlenségéért harcolt, amelynek nyelvét nem értette (horvátul, németül és franciául beszélt), amelyhez valódi kapcsolatok nem fűzték. Visszaemlékezése alapján inkább a kalandvágy, a „férfiúi virtus” megmutatása vezette. Mária számos ütközetben és csatában vett részt, számos alkalommal megsebesült, hősies helytállásáért sorozatosan előléptették. A kápolnai csata után maga kérte, hogy a huszárok közé léphessen. Buda visszafoglalásakor már főhadnagyi rendfokozatban harcolt.

Mária a szabadságharc utolsó szakaszában, augusztus 18-án esett fogságba, s az aradi várba került. Mint a lázadó sereg tisztjét elítélték, az ítélet Magyarországról való kiutasítás és Horvátországba internálás volt. Később visszatérhetett Magyarországra. Lebstück Mária 1880-ban halt meg Újpesten, ahol köztiszteletben álló személyiség volt, aki mindig honvéd egyenruhában jelent meg, női ruhát csak otthon viselt. A ház falán 1935. március 15-én emléktáblát helyeztek el, Újpesten utcanév őrzi emlékét. Síremléke az újpesti Megyeri úti temetőben található, amelyet közadakozásból emeltek. Huszka Jenő Mária főhadnagy c. operettjét az őt sorsa ihlette.

Szöveg: Szilágyi Dénes

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on

Cimkék: megemlékezés, 2017

Az ember-robot interakció múltja, jelene és jövője - workshop

    • Az ember-robot interakció múltja, jelene és jövője - workshop -1
    • Az ember-robot interakció múltja, jelene és jövője - workshop -3
    • Az ember-robot interakció múltja, jelene és jövője - workshop -2
    • Az ember-robot interakció múltja, jelene és jövője - workshop -5
    • Az ember-robot interakció múltja, jelene és jövője - workshop -4
  • Előző
  • Következő

Az NKE HHK Elektronikai Hadviselés Tanszéke és a Magyar Hadtudományi Társaság Elektronikai, Informatikai és Robotikai Szakosztálya május 16-án tartotta soron következő szakmai rendezvényét, amelyen Dr. Kollár Csaba PhD, a PREMA Consulting vezető tanácsadója, a Katonai Műszaki Doktori Iskola oktatója „Az ember-robot interakció múltja, jelene és jövője” címmel tartott előadást.

Az előadás első részében bemutatásra kerültek azon a szerkezetek, automaták, amelyek az ókor óta foglalkoztatták az ügyes kezű konstruktőröket, és akik sorában nem kisebb nevek is megtalálhatók, mint Leonardo da Vinci, Kempelen Farkas, vagy akár Nikola Tesla.

Karel Capek 1921-ben írt R.U.R. – Rossum Univerzális Robotjai - című színdarabjától kezdve került a köztudatba maga a robot szó, de talán ez a mai napig az egyik legszélesebb értelemben használt kifejezés, amelyet gyakran helytelenül, tévesen használunk.

A fejlesztők, kutatók, tudományelméleti szakemberek folyamatosan értelmezési, definíciós zavarba kerülnek a robotok kapcsán, amit I. Asimov 1942-ben megfogalmazott robottörvényei és a gyakorlati kutatás-fejlesztések eredményei között felmerülő ellentmondások gerjesztenek. Egyelőre nincs megoldás, egyesek a robottörvényeket írnák át a saját érdekeiknek megfelelő formára, mások egyenesen azt állítják, hogy ez egy napjainkra sajnos már kijavíthatatlan fogalmi zavar és számtalan gépre, önműködő berendezésre nem is szabadna a robot szót alkalmazni.

Az előadás második részében Dr. Kollár Csaba a robotelméleti kutatások néhány fontos kérdését villantotta fel, olyanokat, mint:

- a robotok fejlesztését generáló fontosabb gazdasági, társadalmi, védelmi szempontok;

- a robotok katonai célú alkalmazásai;

- technológiai és szociális problémák, esetleges korlátok.

Az előadó beszámolt egy, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hallgatóinak bevonásával folytatott fókuszcsoportos kutatásról, amely arra kereste a választ, hogy a ma húszas éveinek elején járó korosztály hogyan vélekedik a robotok hadseregben való megjelenéséről, melyek a számukra már természetes alkalmazások és melyek azok a katonai vezetési, fegyveralkalmazási vagy az ember-robot hibrid alkalmazásából eredő konfliktushelyzetek, amelyek véleményük szerint kizárhatják a robotok, a mesterséges intelligencia alkalmazását.

Az előadás után folytatott kötetlen beszélgetés jól rámutatott arra is, hogy ez egy valóban multidiszciplináris kutatási terület, mert nem csak mérnökök, hanem matematikusok, IT szakemberek, szociológusok, etológusok, közgazdászok, pszichológusok, marketingesek és még nagyon sok tudományterület szakembere szükséges ahhoz, hogy az emberiség megtalálja a számára valóban optimális megoldást. Ne kelljen attól tartania utódainknak, hogy a gépek egykor majd föléjük kerekednek és elpusztítják, mint ahogy azt több kutató vizionálja a szingularitás bekövetkezésekor.


Kép: Hajdu Veronika

Szöveg: Prof. Dr. Ványa László ezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017

A HHK vezetői a Horvát Védelmi Akadémián

    • A HHK vezetői a Horvát Védelmi Akadémián - 1
    • A HHK vezetői a Horvát Védelmi Akadémián - 2
    • A HHK vezetői a Horvát Védelmi Akadémián - 3
    • A HHK vezetői a Horvát Védelmi Akadémián - 4
    • A HHK vezetői a Horvát Védelmi Akadémián - 5
    • A HHK vezetői a Horvát Védelmi Akadémián - 6
  • Előző
  • Következő

Dr. Pohl Árpád ezredes a HHK dékánja és Dr. habil. Jobbágy Zoltán ezredes, tudományos és nemzetközi dékánhelyettes a Dr. Franjo Tudman Horvát Védelmi Akadémia dékánjának meghívására udvariassági látogatás tett Zágrábban. Viszonozták a 2017. február 2-án megrendezett Kari Nap alkalmából hazánkban járt horvát delegáció látogatását, tájékozódtak a Horvát Fegyveres Erők tisztképzésének sajátosságairól, valamint áttekintették az együttműködés lehetséges formáit.

A látogatásnak megfelelő keretet biztosított a Zágrábban megrendezett CEFME Hallgatói Tudományos Konferencia. A két szekcióban induló négy honvéd tisztjelölt közül egy második, egy pedig harmadik helyezést ért el. Két honvéd tisztjelölt elismerő oklevélben részesült.

Cimkék: főoldali hír, 2017