Szűkítés



Kiválasztott Címke

Szekeres György

Minden Címke 201


Jelenleg 1 bejegyzés található Szekeres György cimkével

Katonadolog?

    • szekeres2
    • 009217a57b610988e2a70d0ce19e7102
  • Előző
  • Következő

Ha a nemzetközi helyzet fokozódik, előbb-utóbb kiéleződnek a katonai konfliktusok is. A hadszíntéren számos stresszor érheti a katonát. Míg a harci stressz a katona normális emberi reakciója a háborús helyzet abnormális körülményeire, addig a poszttraumás stressz, azaz a PTSD a hazatérés után okoz traumát a katonának és a közvetlen környezetének. A katonai lélektani búvárkodásban és a missziók pszichés kockázatainak feltárásában Szekeres György alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar kiemelt gyakorlati oktatója, munka és szervezet szakpszichológusa volt a segítségünkre.

Mióta kutatják a harctéri stressz következményeit?

Szekeres György: Önmagában a PTSD tünetei az emberiséggel egyidősek. Már az asszírok idejéből is lehetett olyan leírásokat olvasni, amelyek összefoglalják, hogy a katonák harci bevethetőségét nagymértékben befolyásolja a stressz. Ezekben a feljegyzésekben a katonák szellemeket láttak, látomások jelentek meg nekik. Hérodotosz is megjegyezte a műveiben, hogy a marathóni csata után egyes harcosok elveszítették a látásukat, miközben fizikálisan nem érte őket sérülés. Az 1666-os londoni tűzvész következtében közel 70 ezer ember vált földönfutóvá, akiknél később a tűzvész okozta alvászavar, emésztési probléma, láz és melankólia jelentkezett. Gibraltár ostrománál katonák tömegei lettek öngyilkosok, mivel képtelenek voltak feldolgozni az őket ért traumát. Végül a vietnami háborúk során kezdődött meg a harctéri stressz és a PTSD tudományos kutatása, míg a nyugati oldalon Vietnam-szindrómának, addig a keleti blokkban afgán szindrómának hívták.

Milyen pszichés kockázatokat rejtenek a katonai missziók?

Sz. Gy. Nem arra vagyunk predesztinálva, hogy embereket öljünk. Viszont vannak olyan helyzetek, amikor tudjuk, hogy ez elengedhetetlen. Ilyen például az, amikor meg kell védeni saját magunkat a háborúban, vagyis egy abnormális szituációban. Ez bármikor bekövetkezhet. Ha nem tudom megvédeni magam, akkor én leszek az áldozat. Már a kiképzésnél nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy automatikusan meg tudja védeni magát a katona. Vannak olyan személyiségtípusok, akik nagyon könnyen veszik ezt az akadályt: a hősök és a pszichopaták. A történelmileg is hősnek tekinthető személyiségtípusnál azt tapasztaljuk, hogy elmegy a háborúba, megteszi a kötelességét, aztán hazamegy, megken egy vajas kenyeret, és mesét olvas a gyerekeknek. Tehát nem okoz neki lelki törést. A másik említett típus a pszichopata, aki a hős típussal ellentétben nem kötelességből, hanem örömből öl. Régen használták és alkalmazták a pszichopatákat, viszont a mai modern hadsereg kiveti őket soraiból, mert kiszámíthatatlanok és veszélyesesek a csapatukra nézve is. Az emberek nagy részének azonban lelki problémát okoz egy háborús szituáció. Ők megtaníthatóak, kiképezhetőek az ölésre, ugyanakkor nekik óriási lelki teher ennek a megtétele. A kérdés, hogy mikor tör ki belőlük a stressz.

A missziók során milyen stressz éri a katonákat?

Sz. Gy. Egyrészt megjelenhet a mentális terhelésből adódó stressz, ami érzelmi vagy gondolati eredetű. Itt van a túlélés ösztöne, amely az egyik legfontosabb dolog. Továbbá a katonát folyamatosan érik különböző fizikai stresszorok, amelyek magukba foglalják a zajártalmat, ami a harctér akusztikájából adódik, a szagokat, amelyek a harcmezőn keletkeznek, valamint megjelennek az étel és ital hiányából eredő problémák. Továbbá a hadszíntéren a katonáknál felléphetnek olyan dolgok, mint a hiperventilláció és a csőlátás. Ha az illető katona valósághű, gyakorlatias kiképzést kapott, akkor a harctéren kevesebb meglepetés érheti. A legnagyobb probléma akkor jelentkezik, amikor a harcmezőn szembesül a katona azzal, hogy ő fél, retteg vagy hiperventillál. Ha megfelelő kiképzésben részesült, akkor az effektív harci érintkezés során sokkal kisebb az esélye annak, hogy megijed a saját testi reakcióitól.

Hogyan készítik fel a katonákat a háború okozta stressz leküzdésére, az abnormális harci helyzetek kezelésére?

Sz. Gy. A kiképzés során különböző automatizmusokat tanulnak meg a katonák. Ugyanolyan, mint amit a különleges műveletieknél látunk: bemennek egy épületbe, megjelenik a cél és azt leküzdik. Maga a lövész kiképzés tipikusan ilyen. Minél élethűbb a kiképzés, annál könnyebb az ellenség megsemmisítése háborús helyzetben. Régen olyan céltáblákra lőttek a katonák, amelyek nem embert formáztak. Ezzel szemben a mai céltáblák anatómiai alakok, szinte már arca van mindegyiknek. Amikor ezekre tanulnak lőni, az automatizmusok beépülnek az illetőnek a viselkedésébe, pszichéjébe. Így ilyenkor nem okoz nekik problémát, ha meg kell húzni a ravaszt egy olyan szituációban, amelyben szembetalálkoznak egy másik szempárral. Emellett fontos a megfelelő pszichoedukáció és pszichológiai felkészítés is. Így végül kialakulnak azok a képességek és automatizmusok, amelyek birtokában a katona a nehéz szituációban is megfelelően tud reagálni. Például a kiképzés során megtanítjuk nekik, hogy csukott szemmel is össze vagy szét tudják szerelni a fegyverüket. Így ha traumatikus helyzetbe kerülnek a misszió során, akkor egy lelkileg terhelt állapotban is képesek lesznek automatikusan megjavítani a fegyverüket, mert az életük múlhat ezen. Ha a katona ezt becsukott szemmel, a legnagyobb stresszben, időszűkében is meg tudja csinálni, akkor életben fog maradni.

Milyen hatással van a harci stressz és a PTSD a katonára?

Sz. Gy. A harci stresszt elszenvedő katona viselkedésében bármikor megjelenhet az agresszivitás. Ez irányulhat a saját társai, vezetője, vagy akár a hadifoglyok felé is. Ebben az esetben a traumát elszenvedett katonának nagyon nehéz megállni. Mindig a harci stressz által elszenvedett trauma határozza meg, hogy a katona hogyan bánik a környezetével. A poszttraumás stressz megjelenhet az érzelmi életben, a viselkedésben és a kognitív, azaz a gondolkodási szférában is. PTSD esetén akár mind a három területen sérülést tapasztalhatunk. Ebbe beletartozik, hogy a misszióból visszaérkező katona nem tud a szociális életbe visszailleszkedni, megszűnnek a régi barátságok, elmagányosodik az ember és teljesen magára marad, emellett a vezető tünetek között találjuk az alvászavarokat, és a legkülönfélébb szenvedélybetegségeket. Megfigyelhető egyfajta kiüresedés, amikor a katona haragszik arra, aki odaküldte, haragszik a világra, összességében mindenkire. Például az USA-ban ez tisztán megfigyelhető volt azoknál a katonáknál, akik a vietnami háború után tüntettek, pacifistaként felvonultak és haragudtak a rendszerre.

Mi a feladata egy katonapszichológusnak?

Sz. Gy. Az első és legfontosabb az állomány pszichés állapotának monitorozása, hogy harcképes és bevethető-e. Soha nem a katonapszichológus az első lépcső, mindig a parancsnokok a felelősek, ők mennek oda először a katonákhoz. Ezért fontos a katonák, főként a parancsnokok pszichoedukációja. A katonai képzés során pszichológus oktatóként első és másodévben találkozunk a hallgatókkal, itt általános katonai pszichológiai felkészítés zajlik. Emellett foglalkozunk személyiségfejlesztéssel, katonai kompetenciafejlesztéssel. Igyekszünk megtanítani a honvédtisztjelölteknek azt, hogy a katonai missziók során a mutatkozó pszichés és fizikai reakcióik teljesen normális válaszok a felmerülő háborús, abnormális helyzetre. A felkészítés után, amikor már kint vannak a harci helyzetekben, a művelet hátterében gyakran pszichológusok is részt vesznek. Ha valamilyen traumatikus esemény történik az állomány körében, akkor a pszichológus is segíti az élmények feldolgozását. Ha az akciónak vége, akkor a katonai pszichológusokkal végzünk egyfajta visszaszűrést. Például a 2004-ben Irakból visszaérkező magyar katonák PTSD-veszélyeztetettsége 6-7% körül volt, ekkor döntött úgy a honvédség, hogy visszaillesztő tréningsorozaton keresztül fogadjuk őket itthon. Ekkor a visszaérkező katonáknak a hazatérés után egy héttel tartunk egy csoportfoglalkozást, ahol közösen dolgozzuk fel az átélt élményeket. Egy hónap elteltével megvizsgáljuk, hogy sikerült-e visszailleszkedni a katonának a beosztásába és a családjába. Három hónappal később van egy végső visszaillesztés, ahol azt vizsgáljuk, lezáródott-e a folyamat.

Milyen terápiákkal lehet kezelni a stresszt?

Sz. Gy. Terápiák szempontjából a legelső megelőző elem a kiképzés, a megfelelő pszichoedukációval. Ekkor megtanulja a honvédtisztjelölt, hogy amit tapasztal a saját testén, az teljesen természetes dolog, nem kell megijedni. Ha valami trauma éri a katonákat, akkor az After-action Debriefinget kell alkalmazni. Ez azt jelenti, hogy a traumatikus élmény bekövetkezése után 24 órával meg kell kezdeni egy csoportos feldolgozást, de legkésőbb 72 órán belül mindenképp le kell zárni. Ennek a szakmai oka az, hogy 24 órán belül a katona nem megközelíthető, mert úgynevezett adrenalinburok veszi körül. Ilyenkor olyan intenzív az élményanyaga, hogy egyszerűen nem tud beszélni róla. Ez a harci stressz kezelhető, azonban ha két hét után sem javul a katona állapota, és a beosztása ellátására képtelenné válik, akkor hazaküldik. A fennmaradó harci stresszt és a kialakuló PTSD-t jellemzően a parancsnok szokta észlelni, hiszen mindig a parancsnok az első pszichológusa a katonának. A katonai vezetőknek figyelniük kell a beosztottak változásait. Mindig egyszerűek a jelek. Például érdemes odafigyelni, ha egy a szakasz szervezetébe beilleszkedett katona egyik hétről a másikra kezdi kihagyni a közös ebédeket vagy a közös sportolást. Figyelmeztető jel lehet az is, ha eddig igényes volt magára, borotválkozott, ki volt pucolva a bakancsa, ki volt vasalva a ruhája, majd hirtelen igénytelenné vált. A kérdés, hogy figyelmet fordítunk-e a változásra vagy sem. A pszichológus nincs ott a nap 24 órájában a katonával, a parancsnok viszont igen, így ezeket a jeleket ő észleli, neki kell észrevenni. Ha a parancsnok segítségével nem tud megküzdeni ezzel a traumával – mondjuk azért, mert nem együttműködő, vagy mert olyan mélységű a probléma, hogy ő már nem tudja feloldani –, akkor vonják be a pszichológust. Ekkor a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának pszichiátriai vagy pszichológiai osztálya diagnosztizál, majd terápiás kezelést ír elő. Ha az eset nem súlyos, az említett visszaillesztő tréningekkel és reintegrálással tudja kezelni a honvédség a PTSD-ben szenvedőket. Emellett regenerálással, regeneráló üdüléssel tudják segíteni a stressz leküzdését. Ebbe beletartozik a katona és a család is. Azt gyakran elfelejtjük, hogy nem csak a katonáról van szó, hiszen a család mindig a katona mögött áll. PTSD esetén a katona és a család együtt sérül. Tehát ugyanúgy gondot kell fordítani a katona gyerekeire és feleségére is.

A harci stressznek csak negatív következményei vannak?

Sz. Gy. Gyakran azt gondoljuk, hogy a misszióknak csak negatív oldala van, a szakirodalom is főleg erre a területre koncentrál. Azonban van pozitív oldala is. Aki megjárt egy missziót, hadszínteret, háborút, annál mindenképpen megfigyelhető, hogy a katona társadalmi megbecsülése és belső önbecsülése is növekszik. A misszió során megélt környezeti viszonyok után általában nő a társadalmi felelősségvállalás is. Továbbá elmondható, hogy a missziók során növekszik a katona szakmai tapasztalata, hiszen sehol máshol nem lehet olyan szintű jártasságot szerezni, mint a missziós területen. Az orvos a műtőben tud igazán tapasztalatot szerezni, a katona pedig a harctéren tud kiteljesedni.

Milyen jövőbeli kutatások és fejlesztések várhatóak a PTSD kezelésében?

Sz. Gy. A PTSD kezelése mindig elengedhetetlen lesz. Látjuk azt, hogy külföldön ez már napi problémává vált. Ilyen például az amerikai vagy izraeli hadsereg, ahol a kutatások rendkívül aktívak. Ha „a nemzetközi helyzet fokozódik”, akkor azt gondolom, hogy nálunk is el kell kezdeni azokat a kutatásokat vagy kutatási adaptációkat, amelyek segítenek abban, hogy akár a harci stresszel, akár a PTSD-vel kapcsolatos küzdelmet hatékonnyá tegyük.


Szöveg: Podobni István

Fotó:Internet

Megosztás a Facebook-on