Szűkítés



Kiválasztott Címke

főoldali hír

Minden Címke 201


Jelenleg 291 bejegyzés található főoldali hír cimkével

Elkezdődött a képzés a Hadtudományi Doktori Iskolában

    • HDI tanévnyitó 2017

2017. szeptember 12-én elkezdődött a Hadtudományi Doktori Iskolában is a 2017/18-as tanév, ahol négy nappali tagozatos doktorandusz kezdte meg tanulmányait (23 levelező és 3 fő egyéni képzési formában). A hallgatók az első két órában tájékoztatást kaptak a képzés formai és tartalmi követelményeiről, majd A hadtudomány alapjai és a Védelem társadalomtudományi kérdései című tantárgyakba tekinthettek bele. 14 órakor kezdődött a központi tanévnyitó, ahol Rektor úr megnyitó beszéde után az első évfolyamos doktoranduszok fogadalmat tettek, majd mind a négy doktori iskola bemutatkozott.
A Hadtudományi Doktori Iskolát a Biztonsági Tanulmányok kutatási terület vezetője mutatta be, Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes, egyetemi tanár.

Professzor úr gondolataival kívánunk Minden Kedves Doktoranduszunknak sikeres képzési és kutatási évet!


„A HDI-t 1996-ban alapították, júniusban fejeztük be a 20. tanulmányi évünket. A két évtized alatt 388 fő szerzett doktori fokozatot (köztük 10 külföldi diák), a doktoranduszok mintegy fele (47%-a) kapott doktori oklevelet. Bár ezek az adatok jobbak az országos átlagnál, de mégis azt mutatják, hogy fokozatot szerezni csak komoly munkával és valós teljesítménnyel lehet. A több tucat, nagy karriert befutó, egykori hallgatóink közül a leghíresebbek közé tartozik – hogy néhány nevet említsek - Simicskó István honvédelmi miniszter, Frölich Róbert országos főrabbi, a Dohány utcai Zsinagóga vezetője, Benkő Tibor vezérezredes, HVKF, Kopcsó István o. ddtbk, az MH egészségügyi főnöke, vagy az egyetemünkről, Boda József nb. vőrgy, az RTK dékánja és Pohl Árpád ezredes, a HHK dékánja. Több mint 50 olyan végzett diákunk van, akik jelenleg az egyetemünkön tanítanak vagy kutatnak, illetve az egyetemi holdudvarban tevékenykednek.

A HDI 7 kutatási területen működik: (1) biztonsági tanulmányok, (2) a védelem társadalomtudományi kérdései, (3) a hadtudomány általános elmélete; (4) hadművészet, (5) katonai logisztika, védelemgazdaság és védelmi igazgatás; (6) nemzetbiztonság és (7) a védelmi informatika és kommunikáció. Az iskolától nem idegen az interdiszciplináris együttműködés, hiszen a hadtudomány maga is multidiszciplináris tudományág. Szoros az együttműködésünk a KMDI-val, tavalyi évtől az RTDI-val, illetve egyre több kapcsolódó témánk van a KTDI-val is. Doktoranduszaink használják ki az egyetem sokoldalú, multidiszciplináris, államtudományi jellegét, a témájukhoz kapcsolódóan hallgassanak át a többi doktori iskolába!

Jelenleg a doktori iskolának 84 hallgatója (23 nappali, 57 levelező, 4 egyéni képzés) van, akik közül 6 fő külföldi. Az új tanévben 30 doktorandusz (6 nappali, 21 levelező, 3 egyéni képzés) kezdi meg tanulmányait, köztük 2 fő külföldi. A doktori iskolánk 2019 végéig van akkreditálva, megfelelünk minden minőségi és mennyiségi kritériumnak. Az oktatás az első évfolyamosoknak minden héten kedden, levelező elsőéveseknek havonta egyszer, a másodéveseknek szerdán, a külföldi diákoknak csütörtökön történik. Fontos, hogy a hallgatók szoros kapcsolatot alakítsanak ki a témavezetővel (ezt persze tanári feladat is), mert a témavezető és a doktorandusz egy elemi kutatóműhelyt alkot. Ideális esetben a közös munka, a személyes kapcsolatok formálják az együttműködést, amelyből nemcsak a diákok, hanem a tanárok is profitálnak. Fontos feladat az is, hogy az elsőéves diákok integrálódjanak az egyetem struktúrájába (tanszékekbe, intézetekbe, központokba), ahol a valóságos oktatási és kutatási tevékenység zajlik. Ez különösen nagy jelentőségű napjainkban, amikor az egyetemen az ún. KÖFOP (Közszolgáltatás Fejlesztési Operatív Program) keretében jelentős kutatások folynak, aktív tudományos közélet zajlik. Végül felhívnám a figyelmet egy nagyon fontos aktuális feladatra: az I. szemeszter végére el kell készíteni a négyéves kutatási tervet, amelynek időarányos részét a 2. év után, az ún. képzési és kutatási szakasz befejezésével, komplex vizsga keretében meg kell védeni.  Ez nagyon alapos tervezést igényel a doktorandusztól és témavezetőtől egyaránt.

Végül szeretném köszönteni és bemutatni a két elsőéves külföldi diákunkat, Özge Memisoglut és Frederick Odorigét, akik a Stipendium Hungaricum keretében kezdik meg tanulmányaikat a 2017/2018-as tanévben.” (Prof. Dr. Szenes Zoltán ny. vezérezredes)


                                                                       A Hadtudományi Doktori Iskola Munkatársai

Cimkék: főoldali hír, 2017

Konferencia a közszolgálati képzésfejlesztésért

2017.09.06

    • konferencia 2017.09.06. - 1

„A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” című projekt keretén belül 2017. szeptember 6-án 9.00 órától került végrehajtásra a „Közszolgálati képzésfejlesztés az oktatástechnológián és képzésmenedzsmenten keresztül” című konferencia. A konferenciát Dr. habil. Horváth Tibor ezredes nevében Dr. Für Gáspár alezredes nyitotta meg. A konferenciát személyes jelenlétével tisztelte meg Szalay László alezredes a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálat mb. szolgálatfőnöke.

    • konferencia 2017.09.06. - 2

A konferencia célja volt a szerzők által kidolgozott tananyag és a lektorok által ajánlott változtatások bedolgozásának bemutatása. A konferencián bemutatásra került az első éves honvédtisztjelöltek számára készülő tankönyv tizenöt fejezete. A konferencia összegzett megállapítása az volt, hogy a kidolgozott tananyag megfelel az első éves honvédtisztjelöltek felkészüléséhez. A tananyag várhatóan 2017 végén elektronikus formában minden érdeklődő számára elérhetővé válik.

A tananyag, a hozzá tartozó tesztkérdésekkel és megoldó kulccsal, az ILIAS távoktatási rendszeren keresztül lesz elérhető az első éves honvéd tisztjelöltek számára, akik felkészülésük érdekében korlátlan számú próbatesztet hajthatnak végre ismereteik bővítése és a vizsgára való felkészülés érdekében.


Budapest, 2017. szeptember 6-án


Dr. Für Gáspár alezredes


Terepfoglalkozáson a Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési szak hallgatói

    • Terepfoglalkozás

Terepfoglalkozással zárult az első tanítási hét a Katonai Felsővezető Szakirányú Továbbképzési Szak (KFSZTSZ-27) hallgatói részére. Hadtörténelem tantárgy keretében Kápolnásnyék – Pázmánd – Vereb térségében - dr. Négyesi Lajos alezredes, egyetemi adjunktus vezetésével - a helyszínen elemezték a Margit-vonal 1944. decemberi áttörésének főbb eseményeit. A csaták helyszínein a terepet és az eseményeket elemezve feltárultak azok a részletek, amelyek a tankönyvekből nem derülnek ki, érdekes információkkal szolgálva az akkori események mélyebb megértéséhez.

Tóth István alezredes

Fotó: Simon Zsolt alezredes

Cimkék: főoldali hír, 2017

EGYETEM ÉS POLITIKA

Az egyetem és politika viszonyára reflexszerűen mondhatnánk, hogy nincs közük egymáshoz. Ezt az összetett viszonyt, azonban egy kicsit jobban szétszálazzuk, akkor néhány vonatkozásán elgondolkodhatunk, mert nem véletlen, hogy a társadalom-, és a humán-tudományok vonatkozásában szakadatlan viták vannak nemzetközileg is (gondoljunk az amerikai polgárháború Észak - Dél problematikájának újraértelmezésére, mely az amerikai emberek identitásában, valamint az oktatásban csak ezután kezd majd alakot ölteni, stb.). A helyzetet bonyolítja, hogy ismeretelméleti szempontból, csak az emberi agy van a természetben, a tudat nincs, ez utóbbi az emberi világában, a társadalomban, a kultúrában, civilizációban „van”. A 19. század megteremtette a „szaktudóst”, a 21. század a „szakpolitikust”, s ez utóbbi nem örvend olyan stabil tekintélynek, mint a szaktudós.


1. A politika és egyetem nem automatikusan egymást kizáró kategóriák. Amennyiben a matematika, a természet-, és a műszaki-tudományok szempontjából értékeljük a viszonyt, akkor dominanciája valóban a newtoni nagy tudománynak van. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy minden tudományterület alapja: a gondolkodás és annak mélysége, analitikussága, finomszerkezetei, probléma-centrumai, az árnyalatok érzékelése, valamint törvény és szabályszerűség felismerő képessége. Megjegyezhetjük, hogy a politikum hozzáférhet az adott tudományos problémához: a kutató választott módszertana hipotéziseiben, kérdéseiben, felosztásaiban való döntésein (gondoljunk a dialektika, vagy a fejlődés fogalom hamis értelmezésére, szervezetelméletekre, előítéletekre, stb.); valamint értékein, érdekein (relativizálás, stb.); vagy a kritikai gondolkodása preferenciáin keresztül is, amikor a kutató észrevétlenül veszti el a valóságot. Egyes társadalmi vagy a humán- természet témáinak tudományos megközelíthetősége, egyébként önmagában is problematikus lehet, melyre nagyon érzékenyek az érintett kutató-közösségek. Így például a szellem és erőszak, de különösen a hatalom és erőszak kérdésének sincs tudományos megoldása – Karl Popper megfogalmazásában – nem lehet a tudomány révén eldönteni. Mindezek jól érzékeltetik a társadalomtudományi tudás (episztemé) túl komplex természetét, logikáját.


2. A társadalom és bölcsészet-, valamint a humán-tudományok tekintetében  differenciáltabb és kényesebb a viszony, amiről őszintén nem beszélünk az egyetemeken, kirívó esetek - utalhatunk a CEU- ügyre -  jeleznek bizonyos problémákat, mivel az egyetem sok mindenre jó, így például, mint maszk, a hatalmi politika elleni támadásra is. Az egyetemek nem semleges és légüres térben működnek. A jelzett két puhább tudományterület (társadalom és bölcsészet) adatait, szervezeteit, szervező elveit – formáit és tartalmait - maguk a társadalmak termelik, az ebből adódó szélesebb értelemben vett  történelem, a kultúra, a társadalom és az intézmények viszonyrendszereinek leírásával, értelmezésével, találkozunk a doktori-, a szakdolgozat-, valamint a pályázatok-, és a Tudományos Diákköri témák választásakor. Így vannak ezzel nyugati és keleti kollégáink egyaránt. A jelzett viszonyt jól fogalmazta meg, évtizedekkel ezelőtt J. William Fulbright (1905-1995), szenátorként és egyetemi tanárként is, amikor így ír: „Az egyetem csakis akkor tehet eleget hallgatóival szemben tudományos kötelezettségeinek, az országgal szemben pedig hazafias kötelezettségeinek, ha olyan intézmény marad, ahol az eszméket gyakorlati alkalmazásukon túl, magasabb szinten értékelik, s elsősorban nem valamelyik kormányhivatal gyakorlati problémáinak megoldásához akarnak segítséget nyújtani, hanem arra törekednek, hogy az emberi tudás egészét gyarapítsák.”[1]  Hozzáteszem, Fulbright azért hangsúlyozta üzenetét, mert tapasztalta, hogy az ideológia, az előítéletek, és a hatalmi gőg által foncsorozott prizma torzításaitól, nem volt mentes, az akkori amerikai egyetemi oktatás sem.    

3. A jogtudomány, szociológia, közgazdaságtan, politikatudomány sorozat - az antropológia és orientalisztika - kivételével 1920-ig az „államtudományok”, majd ezt követően a „társadalomtudományok”, és napjainkra erőltetett új alakzattal, az „euro-centrikus” tudományok megnevezéssel[2] foglalták egybe. Külön nem utalva most a görög-latin nyelvekre, a teológia, filozófia, stb., (ang. classics) vonatkozásokra. A tapasztalatunk az, hogy a tartós krízisállapotokban, az emberekben mindig megnő a klasszikusság iránti vágy.

Peter Turchin tudományfilozófus szerint, „A jó elmélet nem szükségszerűen, abszolút korrekt elmélet.” - melyhez hozzáteszi, hogy megállapítása a tudományos elméletekre is vonatkozik[3]. Gondoljunk:

(a) A két világháború közötti forradalmi időszakok embereszményei létrehozásának útjaira, az iskolák szétverésére. A történelem többször megbélyegezte ezt az időszakot, melyről Fináczy Ernő a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke a „Négy hónap a magyar közoktatás történetéből” című munkájában[4],a Tanácsköztársaságnak nevezett társadalmi alakzat hatásáról így írt: „… A moralitás fogalmai szörnyű mód összezavarodtak. A lelkiismeret elvesztette érzékenységét. A törvénytisztelet kipusztult. A hazugság orgiáit ülte; a kapzsiság járványossá vált; a durva és kíméletlen erőszak, léha törtetés, nyegle felszínesség, a minden áron való érvényesülés vágya, a frivol játék a szavakkal és elvekkel, a gerinctelen behódolás a hatalomnak, a jellem megdöbbentő színeváltozásai, a vallásosság és hazafiság érzelmeinek becsmérlése, s különösen a keresztény vallás dogmáinak, szertartásainak, az egyház szolgáinak és intézményeinek kigúnyolása egymást érték.”


(b) A II. Világháborút követő tudományos válaszkényszerekre a fasizmus természetét és hatalomra kerülését illetően (F-skála, C-skála, stb.). A jelzett skálákkal kapcsolatban kritikát azért nem fogadtak el, mert bizonyára zavarta volna e kényes kérdésekben a nemzetközi szakma-politikai „konszenzust”, továbbá megzavarta volna a téma birtoklását, kikezdhette volna azt a domináns helyzetet,és mozgásteret, melyet a második világháborút követően, a nyugati politikai hatalmak biztosítottak. Aki lázadt, egyszerűen elvesztette „civilizáltságát” a hosszútávra politikai konszenzussal stabilizált mezőben. Behódoltak, akik elfogadták a skálákat igenlő normákat, s e behódoláshoz fogható kevés akad a tudományok történetében. A behódolás nemcsak a pszichológia problémája volt, hanem később más tudományágaké is. P. Bourdieu egyik munkájában megemlíti „…Wassily Leontief »Academic Economics« (Leontief, 1982) című hosszú levelét, melyben rámutat, hogy a közgazdaságtan tudományos tekintélye egy kollektív tekintélyuralmi szervezeten alapul,melynek célja az egyetem fiatalabb hallgatóiban (younger faculty members) fenntartani a kollektív hitet és fegyelmet.”[5] A második világháborút követő megváltozott viszonyok között indul bizonyos tudományágak politikától való függősége.


(c) A „tudományos-szocializmus” nyomán létrehozott társadalmi alakzatok krízis helyzeteire, amelyeket időszakról-időszakra a hatékonyabbá-tétel varázsszavával akartak működőképessé tenni, miközben évtizedek múltán már kiderült, hogy nem reformálható önmaga keretein belül.

(d) Minden jelentős gondolkodónak sajátos fogalmi komplexusa van, mellyel értelmezi a tényeket, összefüggéseket, stb., és melyről szövegeire rá lehet ismerni (M. Heidegger, J-P. Sartre, M. Weber, stb.). M. Heidegger „nácizmusáról” olvashatunk az irodalomban, azoktól, akik nem értették, vagy nem akarták érteni pontosan a gondolatait, fogalmaiban nem érezték meg és nem is feltételezték, hogy maga is küszködött a gondolkodás zárványainak széttörésével, s lehet, hogy kezdetben, a náci-„ideológiában” is ilyen éleket vélt felfedezi, melyek tömegméretekben széttörik majd a forradalmak által felkavart német hatástörténeti tudatot. E vonatkozásban központi fogalom, a széttörni. Tapasztaltuk, milyen kínlódással telt el hazánkban is a 1990–2010 közötti két évtized,mert nem tudott megszabadulni a gondolkodás, az elmúlt évszázad nagy definícióitól, s amelyek hangsúlyozottan az értelmiség egyes csoportjainál rázáródtak a tudatra, miközben bekerültek az oktatásba.


Illusztrációként néhány, nemcsak történelmi eset:

(a) „Az a tanító vagy az a tanár, aki iskolában és azon kívül nem tanította és nem hirdette a német faji, erkölcsi, értelmi és fizikai felsőbbségét minden más nép fölött, aki nem magasztalta páratlan rajongásukat a harcért és az uralkodó családért, s aki nem hirdette azt, hogy uralkodóik vezetése alatt világuralomra vannak hivatva, az megbélyegzett ember volt, akire a bukás, és háttérbeszorítás várakozott. A német történelem óriási méretű és rendszerese meghamísításával az emberiség múltját is meghamisították a Hohenzollernek jövője érdekében. Minden más nemzetet hanyatlónak és tudatlannak állítottak be, a poroszokat tüntették fel az emberiség vezetői és megmentői gyanánt.”[6] - írta H. G. Wells (1866-1946). A jelzett infekciók hatására is megszűnt a bizalom a szellemi termelők termelőképességében! Az európai egyetemeket a napi válaszoktól még megkülönbözteti, hogy rátekintéssel, szellemi distanciával kezelik a gyakorlati kérdéseket, ez a distancia azonban eltérő-nagyságú lehet.

(b) Az ember, mint a tudomány lehetséges tárgya ellen, vannak eltorzult kutatások is a tudománytörténetben. Illusztrációként egy irodalmi idézet: „Kramer egy idős zsidó korboncnok mellett dolgozott, aki korábban a prágai egyetem tanszékvezető tanára volt. A két boncterem berendezése és felszereltsége minden korszerű klinikai igénynek megfelelt. Minden reggel ki kellett válogatniuk a barakkokban, majd a Krankenrevier hullakamrájában azokat a holttesteket, amelyeken örökletes jellegű deformációt vagy kivételesnek nevezhető testi anomalitást találtak. Zsidó hulláknak kellett lenniük. A tudományos szempontból érdekes tagokat vagy szerveket asszerválták, majd alapos és körültekintő boncolási jegyzőkönyv kíséretében küldték tovább a berlini Dahlembe, a nagyhírű Vilmos Császár Fajbiológiai és Örökléstani Intézetbe, az Ihne utcába. A csomagra minden alkalommal két nagy vörös pecsét került, s egy bizonyos Prof. Dr. Karla Baronin von Thum zu Wolkestein volt a címzettje.” – írja Nádas Péter.[7] Ez a destruktív módon való emberi széttépettség modellje. Az emberekkel szembeni ellenérzés, tartózkodás, idegenkedés, viszolygás, irtózás az a sorozat, amely az ipari emberirtáshoz vezetett a kapitalizmus bürokratizált rendszerében. Azaz egy kölcsönhatásról is szó van, azokról a társadalmi hatásokról (affektusokról), ami ezt a folyamatot újratermeli. Újratermeli, mert az évszázadok repressziói, előítéletei, paranoiái nem adódnak össze. A jelzett korban a német művészet is politizálódott, gondoljunk a megnövelt emberi test, a brutális izomkötegek látványára Arno Breker Käuzchensteigen-i műtermében, melyeken a görög-latin átszellemítettség hiányát érezzük. Az akkori sportklub-szerű német társadalom esztétikuma, élesen szemben állt a korabeli szürrealizmussal tele francia életvilággal. A francia művészet az akkori legjelentősebb jelzője volt, az emberi területén kibontakozó új, máig ható tendenciáknak.

(c) Szokolszky Ágnes - leírja[8] annak, az oktatáspolitika szempontjából igen tanulságos kutatásnak az eredményét, amelyet a nagy állami egyetemeken végeztek az oktatók pártszimpátiáját vizsgálta az UC Berkeley-n: „…9 demokrata oktatóra jutott egy republikánus. A szociológiában az összesített arány 44:1, a pszichológiában 8:1, a management területeken 1,5:1, az üzleti képzési területeken 1,3:1 (Cardiff és Klein, 2005).” Ilyen adatokat olvasva, úgy vélhetjük, hogy a szociológia és a pszichológia vonatkozásában nyilvánvalóan nem csak hagyományról, hanem egy mesterséges arány fenntartásáról, klónozásról van szó, amelyen bizonyára elkötelezett professzorok és oktatáspolitikusok is szívósan dolgoztak évtizedeken keresztül. Tennünk kell egy megszorítást az ilyen felmérésekkel kapcsolatban: hasonló tanári, tanszéki összetételek voltak a két világháború között is, s az ilyen megjelöléseknek, megkülönböztetéseknek komoly következményei lettek, amit ismerünk a történelemből, de a mintát más országokban is továbbvitték, így hazánkban is az 50-es évektől kezdve. Ez a klónozás, különösen az oktatásban írtja a gondolatok sokféleségét, hogy érzékeljük mit jelent ez – másfél évtizeddel ezelőtt – delegációnk kísérése közben - az egyik amerikai egyetem dékánja elmondta – ha kioszt egy-egy üres lapot az osztályteremben, ahol a csak amerikai hallgatók ülnek egymástól két méterre, és felteszi a röpdolgozat kérdését, akkor a megírt dolgozatokban, minden hallgatónál, ugyanabban a sorrendben, ugyanazokat a grammatikai szerkezetű és tartalmú mondatokat találja. A helyzeten való változtatás sürgetővé tette a friss szemléletű ázsiai, latin-amerikai és európai diákok felvételét.

Hozzátehetjük, hogy a társadalmi rekonstrukció szükséglete mellett, az „Európa-centrikussággal” már a II. Világháborút követően - felerősödött a társadalomtudományok liberális tartalmainak dominanciája, és legitimációjuk kikényszerítésére való erőszakos törekvés (tanrendek, tematikák, doktori témaválasztások, vizsgák, tanári karok összetétele, stb.). Napjainkban is találkozunk azzal a előítélettel, hogy „csak az a tudomány” amit e csoportok tanítanak, mert minden mást bélyegekkel (stigmákkal) látnak el, beleértve az egyetemeket is. Részükről a tudományos igényű önreflexiónak nyoma sincs, amire viszont gyakran felszólítanak másokat, kedvelt kommunikációs formulájuk: „még mindig nem történt meg a szembenézés...”. A tagadás, a megbélyegzés, a megosztás, a megfosztás; a történelmi eseményekkel, évfordulókkal, személyiségekkel kapcsolatos szemrehányások, stb., önmagukban is politikai attitűdök.

Nem kell magunkat teleolvasni Tolsztojjal, Thomas Mannal, vagy a modernek közül Raymond Aronnal, vagy Steve Fullerrel, hogy az entellektüelek, kiemelten a tanárok gondolkodásában, működésében bizonyos zavarokat észleljünk. Nem véletlenül írta Kertész Imre (irodalmi Nobel-díj, 2002), hogy „A liberális szellem, amely eredetileg a legjobbat akarta, a posztmodern elvtelenségével az értelmiséget a nihilizmusba, a tömeget a tanácstalanságba vezette. […]A tömegeknek értékrend kell, különben ők maguk teremtik meg értékeiket, s akkor jaj lesz a világnak.”[9] Bertrand Russell is utalt a liberalizmus térvesztésének gazdasági és pszichológiai okára, e vonatkozásban magam inkább a pszichológiai magatartást hangsúlyoznám.


Összegzés helyett:


Ne legyünk szemérmesek és mondjuk ki, hogy a 20. században a germán-, a szovjet, valamint az amerikai hatalmi politika infekcióinak az oktatás minden szintje, minden tanári kara áldozatul esett, és bizonyára esik majd a 21. században is ezek változatainak. Jelenkorunk új jelensége, hogy a társadalmi kérdésekben tájékozottabb közemberek is, - amikor életfeltételeik bizonytalanná, életérzéseik zavarossá válnak - politikai rendszerekben, stratégiákban kezdenek gondolkodni, miközben a metrón tudományos-fantasztikus könyveket olvasnak.


A klónozás tekintetében tanulság lehet az, hogy egy (nép)csoport képzetei, gondolatai, cselekedetei sem lehetnek egyszerre kiinduló, és végpontjai az elvont igazságnak, és az empirikus  folyamatoknak; a kutatás-megismerés szempontjából, nem tematizálhatják sem a történelmet, sem a társadalmat; a kultúra általuk szétvert, meggyengített területeit nem foglalhatják el értékeikkel, mint modellszerűen történt ez az ’50-es években hazánkban (a népi gondolat és képviselőinek üldözése,kitelepítések, munkatáborok, fogvatartó - pedagógiai gyakorlat).


A felhozott illusztrációk megerősítik M. Foucault tézisét, „…a hatalom kitermeli a tudást (és nem egyszerűen azért részesíti előnyben, mivel a tudást kiszolgálja, vagy hasznosságánál fogva alkalmazza); hogy hatalom és tudás közvetlenül feltételezi egymást; hogy nincs hatalmi viszony anélkül, hogy ne képződne a tudás korrelatív területe, és nincs olyan tudás sem, mely ne feltételezne, egyszersmind ne képezne hatalmi viszonyokat.”[10] Érdekes következtetésekre juthatunk, ha ebből a szempontból értelmezzük például a nevelést, mely a tanár szempontjából birtoklásként, hatalomban-tartásként szerveződik és nemcsak az alsóbb iskolai fokozatokban.  Az emberről való tudás mindig nagyságrendekkel kisebb, mint a tudattalan impressziók, álmok, sejtések, képzetek összessége. Mindig keletkezik egy-két faktor, ami torzítja az együttes élményt.


Minél inkább az elmúlt évszázad ortodox szellemi struktúráinak maradványaira, vagy a nyugati kultúra negatív tételeire tekintünk, annál inkább érzékeljük a változás szükségességét. Bizonyára a téma iránt érdeklődő olvasóink, tanáraink is érzékelnek jelenségeket e téma kapcsán, az elhatárolódás összetett egyensúlyának megtartásában, megtarthatóságában.   

Harai Dénes




[1] J. William Fulbright: Hatalmi gőg. Kézirat, 44. o.

[2] Lásd, A társadalomtudományok jövőjéért: nyitás és ujjászervezés. A Gulbenkian Bizottság jelentése, Napvilág Kiadó, 2002.

[3] Peter Turchin: War and Peace and War. The Life Cycles of Imperial Nations. Pi Press New York 2006. 316 p.

[4] Fináczy Ernő: Négy hónap a magyar közoktatás történetéből. Magyar Pedagógia, 1919, 113. o.


[5] Pierre Bourdieu: A tudomány tudománya és a reflexivitás. Budapest, Gondolat Kiadó, 2005, 109. o.

[6] H. G. Wells: A világtörténet alapvonalai. Dunakönyv Kiadó, 1990. 600. o.

[7] Lásd, Nádas Péter: Párhuzamos történetek 1-3. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2005.


[8] Szokolszky Ágnes: „A konzervativizmus kutatásának hat évtizede: Adornotól a biopolitikáig” című kritikai tanulmány. Magyar Pszichológiai Szemle, 2015, 70. kötet, 2. szám, június 406–458. o. Az idézet e tanulmányból való.

[9] Kertész Imre: A végső kocsma. Budapest, Magvető Kiadó, 2014, 115–116. o.

[10] Michel Foucault: Felügyelet és büntetés, Gondolat, Budapest, 1990. 40. o. A probléma más aspektusait lásd, Kakuk Péter: Kritika, fikció és terápia. Foucault és a pszichoanalízis kritikája. Thalassa, (12) 2001, 2-3:121-135

Cimkék: főoldali hír, 2017

JÓ ÁLLAM, JÓ OKTATÁS

A közjó, az állam szervezési elve minden olyan kérdésben, amelyekben a nemzeti közösség egyetért, és erősíti a tagjai közötti összetartozás érzését, a célok iránti elkötelezettségét, valamint a minőségre való képesség felszabadítását. A tekintély, a tudás, és a szabadság kérdései a közjó vonatkozásában is felvetődnek, melyeket úgy vélem nem lehet misztifikálni és abszolutizálni, mert vannak olyan kutatási adatok, hogy az emberek általában a korlátlan szabadság helyett, inkább a biztonságot választják.


A jó állam vonatkozásában ki kell emelnünk az oktatás jelentőségét, mert az oktatás az emberi létezés és fejlődés szerves kódja. A felsőoktatás tekintetében nekünk, - katonai szempontból - a specifikumok fejlesztésére, megerősítésére kell hangsúlyt helyezni. Mondhatjuk, hogy az iskola a tehetség szabad tere, de azt is tapasztaljuk, hogy a modernizáló-pedagógiák ellenére a tanulók elvesztik eredetiségüket, önmagukba vetett biztonságérzetüket, nem alakul ki stílusuk, fogalmi készletük. (A biztonságot szélesebb értelemben szellemi bizonyosságként is értelmeznünk kell!) Az alapképességekben lévő hiányt a francia adatokkal (2017) párhuzamosan, hazánkban is 40 %-ra tehetjük, amit görgetnek maguk előtt az iskolai fokozatok, és ami a tanárokat egyetemi szinten is a többlet erőfeszítésre kényszeríti, az elmaradt ismeretek, képességek pótlására. Az egyetemi oktatás a probléma-centrikus, innovatív gondolkodásmódot erősíti, mert a szakmai képességek valamint az emberi kvalifikációk arányában, nőhet a cselekvési önállóság. Egyetemünkön alapvető célunk, hogy a felkészítés magas színvonala hasson ki a professzió gyakorlásának minőségére is. Hangsúlyozom a gyakorlatiasságot, mert társadalmunkban elsősorban nem szóbeli produktivitásra van szükség, hanem valódi gyakorlati teljesítményekre.


Módszertanilag az egyetemi katonai oktatás néhány specifikuma:


(1) A társadalomban a hadsereg kemény, pontos szellemiséget képviselő minta, de jelenkorunkban a világhelyzet tartósan olyan egyébként is, hogy igen kemény értékeket, módszereket kell képviselni. A honvédelem funkciója a lehető legjobban kötődik a közjóhoz, mert maga a fegyveres védelem, annak egy szelete. A modern államokban is a haderő nélkülözhetetlen része, garanciája a működésnek, stratégiai terület, nemcsak a védelem, hanem a nemzeti presztízs, valamint a hatalom erősítése szempontjából egyaránt. Nem véletlen, hogy Platon „Állam” című munkáját, Rousseau nevelési műként fogta fel, és Platon „Timaios” című dialógusa (atomfizika)[1] következtetéseként W. Heisenberg is kiemelte, hogy európai kultúránk egész ereje az elvi kérdésfeltevés és gyakorlati cselekvés közti szoros kapcsolatból ered, s mindig is ebből a kapcsolatból eredt, ekkor született meg a gondolat-kísérlet, (megjegyzem a politikai-katonai tapasztalatok feldolgozásának paradigmája is erre épül). A 21. században is felismerhetjük az eszmék szoros kapcsolatát a politikai stratégiákkal. A háború mindig jelen van valamilyen rezonancia szinten a béke hétköznapjaiban is, és értékelt tapasztalatai, követelményei irányadóak a felkészítésben. Minél inkább visszafelé megyünk a történelemben, annál inkább a társadalmi - kulturális keret, valamint az értékek katonai jellegűek.


(2) A háború és béke hatalmas mezői - a történelem egészének bázis összetevői - szüntelenül áthatják egymást, egyben a kultúrák változáspontjai is;  mert e fogalmi szerkezetek tartalmai igen szélesek és plasztikusak. Sokrétű kölcsönhatásukat jól illusztrálja, Clausewitz egyik háború fogalma is: „A háború gyakran nem több fegyveres semlegességnél, tárgyalásoknál tanúsított fenyegető magatartásnál, gyenge kísérletnél, hogy némi előnyre tegyünk szert, majd kivárjuk a dolgok alakulását, esetleg nem több kellemetlen szövetségi kötelességnél, amelynek igyekszünk a lehető legkevesebb kényelmetlenséggel eleget tenni.”[2] A győzelem logikájának lényege, hogy a háború véget ért. A vereség logikájának lényege azonban ennek az ellenkezője, a háború nem ért véget, a felek részéről a gyűlölet-spirál nem közelít a nullához, ezt tapasztalhatjuk a közel-keleti háborúk esetében (Irak, Afganisztán, Iszlám Állam). B. F. Skinner amerikai antropológus úgy véli, hogy a háborúzás nem az emberi természetből ered, mert ha onnan eredne, nem kellene szégyellnünk, hogy nem tudjuk fenntartani a békét (ezért az okokat inkább az intézményrendszerekben célszerű keresni).


(3) Egy a színházi életből vett hasonlattal, a tanár a tanulás rendezője. Nem célravezető tanári (hatalmi) stratégia a hallgatói csoportok feszültségben tartása. A tanár ne akarjon mindent irányítani, mi több távirányítani, hagyjon valamit az egyéniség önaktivitására is. A pedagógiai intervenciókkal (beavatkozásokkal) óvatosan kell bánni, mert nem tudhatjuk, hogy a felnőtti gondolatvilágban, milyen árnyalattal és hogyan képeződik le jelentése. Amennyiben a szervezési és a technikai megoldásokat túlfeszítjük, annak a hallgató esik áldozatul. A felnőttoktatásban is a tanárnak az egyénhez ott kell kapcsolódnia, ahol éppen tart tapasztalati élményei feldolgozásában, a folyamatok megértésben, s a megértés feladattá strukturálásában (alakításban). Ezt nevezhetjük individuális pedagógiai munkának is, de a katonai felkészítésben elsősorban nem a folyamat, hanem a végeredmény- paradigmában vagyunk érdekeltek. Az új felsőoktatási törvény (2011. évi CCIV. törvény) bevezetőjében szemléletváltozást sürget az oktatásban. Mivel a tudatváltozásnak aszimmetrikus dinamikája van, ha csupán egyik elemének a néhány évtizeddel korábbi rögzültségek (fixációk) oldódásának-oldásának nehézségeire gondolunk (rögzült szabályok, normák, értékek, érdekek, szokások, diszpozíciók változása-változtatása), máris érzékeljük a nehézséget. Könnyíti a munkát, hogy fiatal és jó adottságokkal rendelkező tisztjelöltjeinknél mindezekkel már nem kell számolnunk.


(4) A katonai oktatásban különös jelentősége van a Rousseau-i elvnek: mozgás nélkül az élet csak letargia. Különösen a tisztjelöltek képzésében az erős akaratú - parancsoló, cselekvő – emberi jellemzők kialakítása, megerősítése pedagógiai alapfeladat. A tisztjelöltnek szembesülnie kell egyéni vonásaival, fizikai-, és szellemi- teljesítőképességével, segítő-együttműködő, valamint innovatív készségével. Egy-egy személyiségben az aktivitások alaptípusai, így a gondolkodás, akarat, érzés, és cselekvés igen aszimmetrikusan rendeződhetnek el, s csak abban érzi jól magát, melyet szeret csinálni. Amilyen érzékeny (szenzitív) a hallgató, olyan strukturált a világa. A (katona)pedagógiában specifikusságánál fogva van lehetőség e tudományág rejtett elveinek felismerése, ami fontos feladat.


(5) Neveléstörténeti szakirodalmunk eddig viszonylag kevés figyelmet szentelt J. F. Herbart (1776-1841) német filozófus, pedagógus fiatalkori írásának, mely a „Világ esztétikai ábrázolása mint nevelési főfeladat” címen jelent meg. A mű egy időközben elveszett terjedelmesebb értekezés egyetlen fennmaradt fejezete, amely a Pestalozzi pedagógiájával foglalkozó írásokkal egy időben születhetett 1802 elején. Herbart már ebben a tanulmányában fontos kérdéseket taglal, melyeket későbbi műveiben is feltesz. Ezek közül kiemelem a nevelés céljára vonatkozót: „A nevelés legelső, legáltalánosabb célját a moralitás fogalmában ragadhatjuk meg. Egyébként a nevelés olyan sokféle célját határozhatnánk meg, ahány célt csak megfogalmazott eddig az emberiség. […] Tehát általánosan elfogadott tény, hogy a moralitás az ember legmagasabb rendű célja, és ennek révén a nevelés elsőrendű célja is egyúttal. Aki ezt tagadja, az feltehetőleg nem tudja mi az erkölcsiség…” A katona integritása és hivatása is feltételezi a biztos erkölcsi orientációt.


(6) Az oktatás módszertana szempontjából, A. Koyré olyan tudományfilozófiai elveit[3] is figyelembe kell vennünk, mint:

(a) a tanulmányozott rendszerek visszahelyezése a maguk intellektuális és szellemi közegébe, szerzőik szellemi beállítódásainak, rokonszenveinek és ellenérzéseinek függvényében értelmezve szövegeiket. Mindez nemcsak a katonai, de különösen a társadalmi szövegmezők értelmezése, feldolgozása szempontjából is fontos.


(b) Ugyanolyan gondosan szükséges tanulmányozni a tévedéseket és kudarcokat, mint a sikereket. Hozzátehetjük, hogy az eszmék esetében ez igen komplex témakör, - de ezzel még nem mondtunk semmit, - nem érintettük eredetüket, összeszövődöttségüket, elágazásaikat, átható természetüket, logikájukat, a gondolatokban életciklusról-életciklusra való átszivárgásukat, valamint szóródásukat (diszperziójukat), és egyéb módosulásaikat, nem utolsó sorban dinamikájukat, - mindezekből adódóan teljességre törekedni feltárásukkal, leírásukkal kapcsolatban nem lehet. Felgyorsult az elvek bizonyos körében a meghaladottság. Kevésbé világos, hogy mit jelent az elvek változása, meghaladottsága, de gondoljunk például a biztonságpolitikában Egon Bahr (1922-2015) német politikus 70-es években megfogalmazott elvére, hogy - nem az ellenféllel szemben, hanem vele együtt teremthetem meg biztonságomat – ez az elv alapjaiban megváltozott az aszimmetrikus hadviselés esetében, mert nincs szó párbeszédről, mondjuk a terroristákkal.


Összegzés helyett:

Az érdeklődő olvasó kérdezhetné, hogy miért hangsúlyozzuk a neveléstudományt? Azért mert a tanító-tanuló az emberi történelem alapszerkezete. A harcos, az államférfi, a költő vagy a vallásos ember cselekvése csak akkor válhat teljessé, ha a gyakorlatot az e cselekvésről való tudás vezeti – hangsúlyozta Wilhelm Dilthey.

A 20. század egyik meghatározója, az egyedi (individuális) és a kollektív konfrontációja volt, mely kihatott, mind az egyedi, mind a nemzetek közötti (nemzetközi) konfliktusokra, áthatva a kultúrát – beleértve a pedagógiai kultúrát is – valamint a civilizációt egyaránt. A vezetés, és a pedagógia, különösen  jelen évszázadunkban egyaránt szembe találja magát ezzel a konfliktussal. A biztonság nem minden régióban abszolút érték.  Tapasztalhatjuk, hogy a világ a totális telekommunikációs ellenőrzés mellett sem vált biztonságosabbá.

    

A korszerű társadalomtudományoknak a közjó feltételeinek, az eredményhez vezető utak szabályainak, és tapasztalatainak megfogalmazásában, valamint a közös eredmények regisztrációjában, értelmezésében meghatározó szerepük van. E vonatkozásban hasonlóan fogalmaz az NKE „Jó Állam Jelentés”- e[4] is 2015-ben: „Az alkalmazott társadalomtudományok rendkívül gazdag szakirodalmából tükröződő elméleti sokszínűség, a mérések és értékelések változatos módszertana egyrészt kifejezésre juttatja a kormányzás értékdilemmáit és értékválasztásait, ám egyúttal olyan vitákat, megismerési és tanulási folyamatokat indít el, amelyek nagymértékben hozzájárulnak a kormányzás jóságának és hatékonyságának fejlesztéséhez is.” Az alkalmazott társadalomtudományok is építik, erősítik a gondolkodás finomszerkezeteit.


Következő rövid tanulmányomban kényesebb kérdést, az egyetem és a politika problematikáját érintem. Bízom abban, hogy elindul karunk honlapján egy többoldalú szakmai párbeszéd tanáraink között, mely hozzájárul a további eredményes munkához. 

Prof. Dr. Harai Dénes



[1] Lásd, Werner Heisenberg: Válogatott tanulmányok / Gondolat, 1967.

[2] Carl von Clausewitz: A háborúról, Zrínyi Kiadó, 2013. Ford.:  Szabó Júlia. In. M. Szabó Miklós. 217. o. Lásd, részletesen, Harai Dénes: Szellem, hatalom, erőszak. Zrínyi Kiadó, 2017.

[3] Alexandre Koyré: Tanulmányok a tudományos gondolkodás történetéről, L’Harmattan Kiadó – Szegedi Tudományegyetem Filozófiai Tanszék, Budapest, 2010. 13-14. o.

[4] NKE Jó Állam Jelentés 2015. Kézirat. In. Dr. Kaiser Tamás, Bevezető 1. o.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása

    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 5
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 3
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 4
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 6
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 2
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 7
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 8
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 9
    • Tüzér és légvédelmi hadnagyok belső avatása 10
  • Előző
  • Következő

2017. augusztus 16-án, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tüzér hagyományai szerint, a belső avató ünnepség előtt, külön teremben gyűlt össze a légvédelmi- és tábori tüzér specializációkon végzett hét leendő hadnagy, hogy idén is átvehessék a tüzér honvéd tisztjelöltek tanulmányait ösztönző és jutalmazó két alapítvány elismerését és emlékérmeit. A Műveleti Támogató Tanszék rendezvényét Dr. Pohl Árpád ezredes a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, valamint Dr. habil. Horváth Tibor ezredes, a Katonai Vezetőképző Intézet intézetigazgatója is megtisztelte jelenlétével.

Az Izsák Dezső emlékére alapított „A Jó Magyar Tüzérekért” alapítvány oklevelét, kitűzőjét és pénzbeli támogatását a tábori tüzér specializáción minden évben a legjobb eredménnyel végzett honvéd tisztjelölt veheti át, melyet 2017-ben Bánki Szabolcs tábori tüzér hadnagy nyerte el.

A Nagyváradi Magyar Királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola Bajtársi Köre által létrehozott „Szent Borbála Tüzér alapítvány” tanulmányi és közösségi munkája elismeréseként díszoklevéllel és névre szóló arany Szent Borbála emlékéremmel jutalmazta Böhm Lilla, Mészáros Csongor, Nagy Dániel légvédelmi tüzér specializáción végzett, valamint Bánki Szabolcs tábori tüzér specializáción végzett hadnagyokat. Díszoklevéllel és névre szóló ezüst Szent Borbála emlékéremmel jutalmazta Kurucsai Viktor légvédelmi tüzér specializáción végzett és Tallér Tamás Miklós tábori tüzér specializáción végzett hadnagyokat. Díszoklevéllel és névre szóló bronz Szent Borbála emlékéremmel jutalmazta Gerencsér Gergő tábori tüzér specializáción végzett hadnagyot. A „Szent Borbála Tüzér alapítvány” és  „A Jó Magyar Tüzérekért” alapítvány elismeréseit  Dr. Pohl Árpád ezredes, valamint Dr. habil. Horváth Tibor ezredes adta át. 


Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is

    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 11
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 14
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 12
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 13
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 10
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 4
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 5
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 9
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 7
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 8
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 6
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 3
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 2
    • Megkapták oklevelüket a honvédtisztjelöltek is 1
  • Előző
  • Következő

Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 92 végzős hallgatója vehette át diplomáját a Magyar Tudományos Akadémia épületében rendezett oklevélátadó ünnepségen. A honvédtisztjelöltek közül hatan kiváló eredménnyel végeztek, többen pedig külön elismerésben is részesültek. A friss diplomásokat az augusztus 20-i állami ünnepen avatják majd honvédtisztté.

„Mai rendezvényünkön a bizonyítást, a biztonságot és a bizalmat is ünnepeljük”- mondta köszöntőjében Prof. Dr. Patyi András. Az NKE rektora szerint a most végzettek bizonyították, hogy képesek önálló értelmiségként folytatni pályafutásukat. de emberként is helyt álltak. A rektor hangsúlyozta azt is, hogy nemcsak a hallgatóknak, hanem magának az intézménynek is folyamatosan bizonyítania kell, hiszen az egyetemi szintű oktatás mellett olyan többletfeladatokat is el kell látnia, mint a nevelés, a kiképzés és a fejlesztés. A biztonság kapcsán megjegyezte, hogy az több helyen is szerepel a hatályos magyar alkotmányban is, így például a preambulum rögzíti, hogy a polgároknak és az államnak az egyik közös célja a biztonság. „A béke és a biztonság megteremtésében és megőrzésében elsősorban a magyar honvédségre számíthat az ország, a nemzet”- tette hozzá Patyi András. Megjegyezte, hogy a most végzett hallgatók, immáron honvédtisztként munkájukkal, szolgálatukkal az alapvető szabadságjogok érvényesülését fogják szolgálni, miközben ezen jogok egy részét ők csak korlátozva tudják majd igénybe venni. A rektor beszédében megköszönte a végzett hallgatóknak, hogy bíztak az intézményben, a tanáraikban, kiképzőikben és saját magukban is. Megjegyezte azt is, hogy az ünnepség arra is jó alkalom, hogy emlékezzenek az 1145 hősi halált halt egykori ludovikás hallgatóra is. „Az ő személyes áldozatuk lebegjen példaként az Önök szeme előtt”- tette hozzá Patyi András.

A rendezvényen 92 hallgató vehette át oklevelét, hadnagyi vállszalagját és avatási szablyáját. A kiváló tanulmányokért kitüntető címet hatan- Imre Péter, Mészáros Csongor, Nagy Dániel, Benyusovics Edina, Jávorszki Dorina és Herczeg László- kapták meg Dr. Orosz Zoltán altábornagytól, a Honvéd Vezérkar főnök-helyettesétől. Kiemelkedő tanulmányi eredményükért és példás magatartásukért Mészáros Csongor és Böhm Lilla honvédtisztjelöltek Ludovika Gyűrűt vehettek át az ünnepségen. Utóbbi megkapta a kar „jó tanulója, jó sportolója” címet is. Szintén Ludovika Gyűrű elismerésben részesült Dr. Szabó Tibor alezredes, a HHK Katonai Vezetőképző Intézet, Műveleti Támogató Tanszék egyetemi docense. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat által alapított díjak közül Egyetemi Szakmai Ösztöndíjat Gál Bence, Pro Juventute díjat Karászi Olivér, míg Egyetemi Közösségi Díjat Szabó Árpád Gergely vehetett át Kosztrihán Dávidtól, az EHÖK elnökétől. Szabó Árpád Gergely megkapta az NKE és a Védelmi Információs Központ Közhasznú Alapítvány közös díját, a Díszserleget is.

Ünnepi beszédében Dr. Vargha Tamás elmondta, hogy a magyar honvédség a nemzet egységének egyik fontos szimbóluma. A honvédelmi tárca miniszterhelyettese hozzátette: őseink példája bizonyítja, hogy a haza nemcsak egy földrajzi tér, hanem sorsközösség és lelkületi összetartozás is egyben. Hangsúlyozta, hogy a magyar honvédség az utóbbi években újra megbecsült szereplőjévé vált társadalmunknak. „Számos új biztonsági kihívásnak kell megfelelnünk, amelyben természetes módon felértékelődött a magyar honvédség szerepe is”- tette hozzá a miniszterhelyettes. Vargha Tamás beszélt arról is, hogy az egyetem honvédtisztjelölt hallgatói is részt vettek a migrációs válság kezelésében, valamint számos hazai és nemzetközi gyakorlaton álltak helyt. „Az elmúlt években fegyelmet, alázatot, szorgalmat és kitartást tanultak, ezek nemcsak hivatásul alapját, hanem életük gerincét is adhatják”- hangsúlyozta a tárca helyettes vezetője, aki szerint a magyar kormány elkötelezte magát a magyar honvédség modernizálása mellett. Erről árulkodik a Zrínyi 2020. honvédelmi-és haderő-fejlesztési program is.

A végzős hallgatók nevében Jávorszki Dorina mondott válaszbeszédet. Kiemelte, hogy nem egy szakmát, hanem egy hivatást választottak maguknak, amikor az egyetemre jelentkeztek. Szerinte az elmúlt években sokat tanultak oktatóiktól és parancsnokaiktól, de egymástól is.

Az ünnepség végén Dr. Pohl Árpád ezredes arról beszélt, hogy bár a tisztképzés az egyetemen történik, de nagy szerepet játszik benne a Ludovika Zászlóalj és maga a magyar honvédség is. A HHK dékánja beszédében a hazaszeretet fontosságát hangsúlyozta. Szerinte a most végzettek valamennyi ismeretet megszerezték a tiszti pálya elkezdéséhez, de az továbbra is folyamatos felkészülést igényel majd tőlük.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 92 végzett hallgatóját az augusztus 20-i állami ünnepen avatják majd tisztté.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén

Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Repülő Intézetének hallgatói a közelmúltban részt vettek a NATO első multinacionális repülő egységének, az E-3A Komponens megalakulásának 35. évfordulóján. Az évforduló alkalmából a németországi, Geilenkirchen mellett található repülőterén nyílt napot szerveztek, melyen változatos programokkal várták az érdeklődőket. A kétnapos rendezvényre (július 1-2.) több mint harminchétezer (köztük sok magyar) látogató érkezett.

Az E-3A Komponens munkájában részt vevő országok mindegyike külön standdal rendelkezett, amelyről a saját országuk légiflottájához kapcsolódó emléktárgyakat, felvarrókat, ismertetőket és frissítőket árultak a résztvevőknek. Ebben a munkában segédkeztek a hallgatók, akik már egy nappal a rendezvény előtt a helyszínre érkeztek a Magyar Honvédség egyik AN-26 típusú szállítógépével. A helyszínen az ott szolgálatot teljesítő magyarok voltak a kis csapat segítségére, akik a regisztrációt követően körbevezették őket a bázison. Az este nemzetközi csapatépítő rendezvénnyel telt, melyen megismerkedhettek egymással a pilóták, a gépszemélyzet tagjai és a többi résztvevő. A program végeztével, buszokkal szállítottak mindenkit a kijelölt szállodákba, a hallgatóinkból álló csoport egészen a kisvároshoz közeli Hollandiáig utazott.

    • Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén -1

Másnap tíz órától kezdődött a munka, a viszonylag rossz időjárás ellenére is rengeteg látogató volt kíváncsi a különböző NATO tagországok standjaira. Ezt jól mutatja, hogy még kora délután is több száz méteres sorokban várakoztak a bejutásra. Minden okuk meg volt rá, ugyanis a kiállítók igazán izgalmas dolgokkal készültek, többek között a nemzetek hozták saját repülőgépeiket is. A kiállított állomány igen változatos volt, bár számban kiemelkedtek közülük a NATO E-3A AWACS típusú gépei, melyekből néhányat belülről is meg lehetett nézni. Természetesen nem hiányozhatott a Magyar Honvédség egyik JAS-39 Gripenje sem. Záráskor a Komponens magyar nemzetiségű tagjai látták vendégül hallgatóinkat a bázis étkezdéjében. Az est ismét csapatépítő programmal zárult, melyet népszerű német együttesek színesítettek.

A másnap délelőtti órákban a szervezők, a hallgatók és a kiállítók ismét felkészültek a több ezres tömeg fogadására. A magyar stand ismét rendkívül népszerű volt a vendégek körében. Hallgatóink azért szakítottak időt arra is, hogy körbejárjanak és megtekintsék a többi ország által kínált látnivalókat is. A második nap végére már ők is érezték: nem csak a családi programokról szól ez a rendezvény, hanem egy három évtizedes partnerkapcsolat szimbóluma, mely Geilenkirchen városának és a szomszédos települések katonai szervezeteit fogja egységgé.

Az utolsó nap a tisztjelöltek számára szabadfoglalkozás volt, melyet kihasználva jobban megismerték a bázis részeit és az egységek települési helyeit. A Komponens magyar tagjai kiemelkedő vendégszeretetének és szervezettségének köszönhetően a kis csapat a bázison tölthette az éjszakát. 

    • Látogatás a NATO AWACS flotta ünnepségén -2
Cimkék: főoldali hír, 2017

Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben

    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -1
    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -1
    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -2
    • Az Év Katonája a Katonai Repülő Intézetben -3
  • Előző
  • Következő

A Honvédelem napja alkalmából vehette át Dr. Varga Béla Lajos alezredes, egyetemi docens az „Év Katonája Kitüntető Cím” elismerést.

Magas színvonalú munkásságáért, példaértékű aktivitásáért az „Év Katonája Kitüntető Címben” részesült intézményünk oktatója, Dr. Varga Béla Lajos alezredes.

Dr. Varga Béla Lajos 1982-ben végzett a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, mint sárkány-hajtóműves repülőműszaki tiszt. A Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán belül működő Repülőműszaki Tiszthelyettes-képző Osztály állományában kezdte hivatásos tiszti pályafutását. Gépészmérnöki diplomát szerzett a BME Közlekedésmérnöki Karán. Az NFTC képzés hazai szakaszába 2002-ben kapcsolódott be, oktatótársaival közösen multimédiás tananyagot (Jak-52 multimédiás tananyag) fejlesztett ki ehhez a képzéshez. 2004-ben vette át a teljes gázturbinás hajtóművek tantárgycsoport oktatását.

Az elismeréssel kapcsolatban kérdeztem alezredes urat.

Először is gratulálok az elismeréshez. Mit érzel ezzel kapcsolatban, milyen érzés egy ilyen elismerést birtokolni?

Köszönöm szépen. Természetesen jó érzés, hiszen ez egyfajta visszaigazolás, hogy megfelelően végzem a munkámat és ezt a helyi és a kari vezetés is így látja.  

Milyen hatással lesz ez a munkádra?

Megerősít, hogy ez a jó irány és próbálom folytatni a munkát, ahogy eddig tettem.

Mi indított el ezen a pályán?

1975-ben az akkori középiskolámban, a kecskeméti Katona József Gimnáziumban, megjelent két fiatalember toborozni a kiskunfélegyházi Repülő Klubba. Rögtön tudtam, hogy ott a helyem. Még abban az évben megtörtént az első egyedül repülésem. Ez meg is határozta a pályaválasztásomat. Természetesen pilóta szerettem volna lenni, de a repülő orvosi vizsgálaton gyorsan kiábrándítottak. Maradt a műszaki pálya, és így jelentkeztem az akkori Kilián György Repülő Műszaki Főiskola Sárkány-hajtómű szakára, amit 1982-ben sikeresen befejeztem. Utána azonnal az oktatói pályára kerültem a tiszthelyettes képzésben.  

Véleményed szerint mi az, ami eljuttatott idáig, honnan ered az energiád?

Úgy érzem semmi különösebbet nem tettem, mindig igyekeztem a rám bízott feladatokat jól elvégezni. Ehhez nagy segítséget és talán azt a plusz energiát is megadta a nyugodt családi háttér. Feleségem elviselte, sőt támogatta, amikor tulajdonképpen külön éltünk három évig a műegyetemi tanulmányaim alatt, vagy fél éves svédországi kinn tartózkodásomat és a többi hosszabb rövidebb távollétemet.  

Milyen területeken kutatsz mostanában?

Lassan 15 éve a gázturbinás hajtóművek elméletével és szerkezetével foglalkozom. Mindig is vonzott a repülésnek ez a területe, csak a kényszerek mindig elsodortak. 2004-ben, amikor a személyi mozgások miatt ez a terület megüresedett, és Prof. Óvári Gyula a tanszék akkori vezetője felajánlotta, hogy vegyem át ezt a területet, a várható nehézségek mellett is úgy éreztem, hogy egymásra találtunk. Kutatásaim is ehhez a területhez kapcsolódnak. Részben a gázturbinás hajtóművek optimális munkapontjainak meghatározása és vizsgálata, részben pedig a GINOP pályázatnak megfelelően a gázturbinás hajtóművek égőtereinek, a benne lévő égési folyamatok vizsgálata és szimulációja.

Mik a terveid a jövőre vonatkozóan?

Nagyon távolra nem nézek, mert ott már a nyugdíj van és arra nem szeretek gondolni. Mindenképpen szeretnék eljutni a habilitációig, ez a következő nagy cél.

Repülsz, mint a sas, futsz, mint a nyúl. Honnan ered a sport szeretete?

Ahogy említettem a repülést 1975-ben kezdtem és 1976-ban már megszereztem az un. vitorlázórepülő ezüst koszorút. Sajnos a főiskola alatt az akkori központi tiltás miatt nem folytathattam a repülést és a családalapítás miatt ez egy darabig utána is elmaradt. 2003-tól aztán újra kezdtem, és azóta közel ezer órát repültem. Jelenleg motoros vitorlázórepülőgépekre és egymotoros dugattyús repülőgépekre van jogosításom.

A sport is régi történet. A főiskolára kerülésem után motiváló volt, hogy a főiskolának volt egy jól működő atlétika szakosztálya is. A hallgatók és a fiatal tisztek Romhányi Antal őrnagy edző vezetésével kezdtek eredményesnek lenni a hadsereg bajnokságokon. A csapattól ekkor még fényévekre voltam, de úgy éreztem ott a helyem nekem is, és ennek megfelelően meg is tettem mindent. Lassan sérülésekkel is terhelten, de elkezdtek jönni az eredmények, hadseregbajnoki címek, hadsereg válogatottság, részvétel az akkori Baráti Hadseregek Bajnokságain, majd a rendszerváltás után az International Military Sports Council (CISM) által rendezett Katonai Öttusa Európa Bajnokságon. Remek csapattársakkal és ellenfelekkel versenyezhettem együtt, miközben azóta is tartó barátságok köttettek. A futás ma is része az életemnek, és ha tehetem, indulok versenyeken is.

Mit tanácsolsz azoknak, akik ezt a pályát választják?

Sok türelmet és elszántságot. Képességet a folyamatos tanulásra és megújulásra.

Köszönöm, hogy időt szakítottál az interjúra, még egyszer gratulálok az Év Katonája Kitüntető Címhez, és további eredményes munkát kívánok!


Szerző: Szabó Nikoletta

Cimkék: főoldali hír, 2017

NEKROLÓG

    • Bodrogi Laszlo-kép

A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Kar dékánja, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskola vezető helyettese, egyetemi tanár Prof. Dr. Bodrogi László Antal nyugállományú ezredes 2017. július 25-én, életének 73. évében, betegség következtében elhunyt.

Prof. Dr. Bodrogi László Antal ezredes 1967. szeptember 01. óta teljesített hivatásos szolgálatot a Magyar Honvédségben és jogelőd szervezetében. 1963. és 1967. között tanulmányokat folytatott az Egyesített Tiszti Iskolán, melynek eredményes befejezését követően tisztté avatták. Első tiszti beosztásba a szolnoki 16. Műszaki Utász Zászlóalj állományába került kinevezésre, utász-, majd útépítő szakaszparancsnok beosztásba. 1972-től 1976-ig a Kujbisev Katonai Műszaki Akadémián (Moszkva) folytatta egyetemi tanulmányait. 1976. és 1979. között a 9. Gépesített Lövész Hadosztályparancsnokság, műszaki szolgálat, hadműveleti főtiszti beosztását látta el. 1979-től 1982-ig Székesfehérvárott az 5 Hadsereg Parancsnokság tervező főtisztje volt. 1982. és 1989. között Budapesten a Magyar Néphadsereg Műszaki Főnökség hadműveleti főtiszti beosztásban teljesített szolgálatot.

A csapatoknál, a hadosztály-, a hadsereg törzsben és a Honvédelmi Minisztériumban megszerzett ismeretei, tapasztalatai a hazai katonai felsőoktatás területén nagymértékben elősegítette az oktatói és tudományos kutatói munkáját. 1989-től a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Műszaki Tanszék tanszékvezető helyettese, majd 1990-től a tanszék vezetője. 1994. és 1995. között elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Vezérkari tanfolyamát. 1996-tól a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Műszaki Hadműveleti Harcászati Tanszék tanszékvezetője, egyetemi tanár, dékán helyettes. 1998-tól 2003-ig a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Hadtudományi Kar dékánja volt.

Munkásságát, katonai életútját több tucat kitüntetés és dicséret fémjelzi. Többek között a haza és a honvédelem érdekeinek előmozdításában kifejtett kimagasló tevékenysége elismeréseként 1969-ben megkapta a Haza Szolgálatáért Érdemérem bronz fokozatát, A Kiváló Szolgálatért Érdemrendet két alkalommal is kiérdemelte 1970-ben és 1989-ben. 1980-ban a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát kapta meg. A Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát pedig 1984-ben adományozták részére. A katonai pályafutása során elöljárói és parancsnokai javaslatára három alkalommal került soron kívül előléptetésre.

A Magyar Köztársaság Elnöke nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta részére 2003-ban.

Prof. Dr. Bodrogi László Antal ny. ezredes katonapedagógusként kiemelkedő szerepet játszott a magas színvonalú katonai szakmai és tudományos képzés, valamint a hadtudományi kutatás területén. 1999-ben pályázatával elnyerte a Széchenyi Professzori Ösztöndíjat. 2004-ben Zrínyi díjat ítélték meg részére, míg 2005-ben megkapta a Zrínyi gyűrűt is. Fontosabb kutatásai a műszaki támogatás általános elveire, a műszaki zárás módjaira, eszközeire és a katasztrófák elleni védekezésre összpontosultak. Az akadémia oktatójaként, az egyetem polgáraként haláláig szolgálta hazánk, az egyetem és jogelőd intézményeinek, a magyar és az egyetemes tudományosságnak ügyét.

Felejthetetlen halottunktól,egyházi és katonai tiszteletadással 2017. augusztus 15-én (kedd), 11:00 órakor Pásztó Városi temetőjében veszünk végső búcsút.
 
Cimkék: főoldali hír, 2017

Konferencia felhívás - A katonai logisztika időszerű kérdései

Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, Katonai Logisztikai Intézet és a Magyar Hadtudományi Társaság, Védelemgazdasági és Logisztikai Szakosztály

A katonai logisztika időszerű kérdései

címmel a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából 2017. november 29-én
tudományos konferenciát szervez.

A konferencia védnökei: Baráth István dandártábornok,  Fodor Péter dandártábornok, Kaposvári László dandártábornok, dr. Keszthelyi Gyula ny. dandártábornok, Schmidt Zoltán dandártábornok.

A konferencia célja a hazai és a külföldi katonai logisztika elméletének és gyakorlati megoldásainak áttekintése, hazai hadiipar kutatási és fejlesztési lehetőségeinek és eredményeinek bemutatása, az innovatív trendek áttekintése és az e témakörökben született kutatások eredményeinek megvitatása.

A konferenciára a katonai logisztika alábbi területeit célozza meg ezek: haditechnika (haditechnika történet), hadtáp, katonai közlekedés, közszolgálati logisztika, műveleti logisztika és felkészítés, amelyekre előadásokat várunk. A beérkezett előadás-tervezetek alapján szervezzük meg a szekciókat.

Várjuk jelentkezésüket a tervezett előadás címével és rövid legfeljebb egy oldalas leírásával 2017. szeptember 15-ig az alábbi címre: 

A részvételi szándékot 2017. szeptember 30-ig a  e-mail címen kérjük jelezni.

Kapcsolat és információ: Dr. habil Horváth Attila alezredes szervező; tel: 432-9000/29-138; HM: 29-138

Cimkék: főoldali hír, 2017

Kibocsátó az Idegen Nyelvi és Szaknyelvi Központban

Június 30-án, pénteken ünnepélyes keretek között zárultak le az 500 órás angol nyelvi STANAG1111, STANAG2222 és STANAG3333 intenzív, illetve a 300 órás STANAG11111 és STANAG 22222 munka melletti nyelvtanfolyamok.

A 2016. szeptember 5-től, illetve a 2017. február 6-tól 2017.június 30-ig tartó, a beosztás ellátásához szükséges nyelvi képzésben mintegy 90 hallgató vett részt.
A tanfolyamok  végét a négy készséget mérő vizsga jelentette.

Apáti Zoltán ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség csoportfőnöke is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget. Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánjának nevében Dr.Szászi Gábor ezredes, a Kar oktatási dékánhelyettese szólt a kibocsátón résztvevő hallgatókhoz és tanárokhoz. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mindenkinek újabb és újabb követelményeknek kell megfelelnie, folyamatosan képezniük kell magukat egy életen át.

 Dr. Szászi ezredes úr és Dr. Kiss Gabriella, a Központ igazgatója a tanfolyam sikeres elvégzését igazoló oklevelet adott át a hallgatóknak.

Dr.Kiss Gabriella gratulált valamennyi résztvevőnek, aki a kurzus feltételeinek eleget tett. A vizsga eredményére ugyan még mindenkinek várnia kell pár hetet, de az itt szerzett tudás olyan potenciális tőke, amelynek segítségével magasabb szinten folytathatják nyelvi tanulmányaikat a jövőben.

A Központban tanító kollégák munkáját megköszönve külön kiemelte Oláh Tóth Judit területfelelős elkötelezettségét és precizitását.

Dr. Kiss Gabriella elismerését fejezte ki a tanfolyam egyetlen külföldi hallgatójának, az ukrán Olekszii Kablov őrnagynak a kitartásáért, szorgalmáért, igyekezetéért, hogy beilleszkedjen egy kihívásokkal teli ismeretlen környezetben. Nagy sikert aratott az őrnagy úr angol nyelvű szellemes válaszbeszéde, amelyben köszönetét fejezte ki azoknak, akik segítették itt-tartózkodása alatt.

A kibocsátó befejezéseként Kátai Róbert őrnagy, a STANAG 3333 tanfolyam hallgatója mondott válaszbeszédet angol nyelven, a kurzus valamennyi hallgatója nevében. 

Cimkék: főoldali hír, 2017

HHK vendége volt a University of North Georgia rektora

    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -1
    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -2
    • Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vendége volt a University of North Georgia rektora -3
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a University of North Georgia (UNG) közötti együttműködés keretében a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra látogatott Dr. Bonita Jacobs, a UNG rektora.

Dr. Jacobs nemcsak az itt tanuló amerikai hallgatókkal találkozott, hanem személyesen is megismerte a UNG-re kiküldendő egyik honvéd tisztjelöltet, Schneider Dorottyát. A UNG két kadétja a Karon folytatott tanulmányokat mintegy két hónap időtartamban. A kadétok a Kar Erasmus+ angol nyelvű portfoliójából választottak ki három-három tantárgyat, amelynek követelményeit sikeresen teljesítették.

A két egyetem közötti együttműködés komolyságát jelzi, hogy Bakos Csaba Attila alezredes a West Point után jelenleg a UNG-n folytat oktatói tevékenységet 2017. augusztus elejéig.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Sarkantyú futam

Idén júniusban először kaptak lehetőséget a Magyar Honvédség katonái, hogy részt vehessenek az amerikai páncélos felderítők 3 napos kihívásán, a sarkantyú futamon. Az amerikai lovasság hagyományai közé tartozott, hogy a lovas katonáknak bizonyítani kellet rátermettségüket és felkészültségüket, különböző feladatok teljesítésével, hogy megkapják a sarkantyút. Ennek az eseménynek a modern kori változatát szervezik meg a páncélos felderítők kötelékeiben, ahol a katonák számot adnak elméleti és gyakorlati tudásukról, valamint fizikai- és mentális állóképességükről.

    • Sarkantyú futam -1

Tisztjelöltként én is lehetőséget kaptam a kihívás teljesítésére, a tatai Klapka György lövészdandár, 2. Lövész zászlóaljánál eltöltött kéthetes csapatgyakorlatom részeként. A futamot egy több hetes felkészülési fázis előzte meg, ahol elsajátítottuk az amerikai fegyverek és eszközök kezelését, a páncélos felderítők történelmét és különböző csapatfelderítő ismereteket.  Ezt követte a közös lőgyakorlatok végrehajtása, ahol az amerikai katonák is megismerkedtek a Magyar Honvédségben rendszeresített fegyverek kezelésével. 

Az 57 órás kihívás hajnali egy órakor kezdődött a megnyitó ünnepséggel, amit egy hét kilométeres felderítő futás követett. A táv teljesítésére 45 perc volt a minimum szintidő majd a beérkezőknek dolgozatot kellett írni a futás alatt megjegyzett különböző felderítési információkból, valamint a fekvőtámasz és felülés felmérést kellett teljesíteni. Az estet követően reggel végrehajtottuk a felszerelés ellenőrzést, kitöltöttük az elméleti tesztet majd három rajt alakítottak ki a résztvevő állományból. A felosztástól kezdve a rajok külön teljesítették a feladatokat és a menetet, melyek végrehajtását nehezítette 27-30 C fokos meleg.

    • Sarkantyú futam -2

Első feladatunk a „Blackjack mile” volt. 1,6 km-en keresztül harcszerű menetet hajtottunk végre, miközben egy sebesültet cipeltünk magunkkal hordágyon és egy HMMWV terepjárót kellett eltolni. A feladat teljesítése után elhagytuk a laktanyát és további öt feladatot hajtottunk végre: támadó éles lőgyakorlatot a szomódi lőtéren, tájékozódási gyakorlatot azimut menet formájában, harci életmentő feladatokat, terület felderítést és fegyverzeti vizsgát.

    • Sarkantyú futam -3

A kihívás során a kiképzők folyamatos terhelésnek tették ki a résztvevőket: több ezer testgyakorlatot kellett végrehajtani fekvőtámaszok, guggolások és négy ütemű fekvőtámaszok formájában, valamint a három nap alatt 76 kilométert kellett menetelni a 40 kg-os hátizsákkal, mely meglehetősen nehezítette a mozgást.

A futam végére a lemorzsolódás nagyjából egyharmados volt, de mind az öt magyar katona teljesítette a feladatokat. Számomra pedig az utolsó próbatételt jelentette, amit tisztjelöltként teljesítettem és számos ismerettel gazdagodtam, amely a jövőbeli munkámat segíteni fogja.


Szerző: Tóbiás Dániel honvéd tisztjelölt

Cimkék: főoldali hír, 2017

Egy tanár emlékezete

„Partra szállottam. Levonom vitorlám.”

                                                                                                                                                       Berzsenyi Dániel

A lélek egy nagy színes ceruza készlet, mely önmagától színezi az emlékarcot, s a talált tárgyat egyaránt. Az emlékarc volt kollégánké, Dr. Himmer Péter főiskolai tanáré, s a tárgy – az etika, mely kedvenc tárgya volt. Dr. Himmer Péter (1953-2017) főiskolai tanárral három évtizeden keresztül oktattunk, segítve egymást a tanári munkában, a vizsgáztatásban (szigorlatok, doktori szigorlatok) egyaránt. 1998 - ban magam is a Filozófia Tanszékre kerültem tanárként kinevezésre. Egymás között ismertük Himmer Péter kitartó és rendíthetetlen ragaszkodásait, így: oktatói státusának „Főiskolai tanár”, később a „Tanszékvezető Főiskolai Tanár” megnevezéséhez, az utolsó percig, akkor is, mikor már egyetem lettünk; ragaszkodott még, - mint az ELTE-n filozófiai szakot végzett tanár (1985) - a görög-latin átszellemítettséghez is, a goethei - fausti kultúrához, mely szellem nélkül elképzelhetetlen – s melynek hiányát a társadalomban, különösen az utolsó évtizedekben érezte. Tudta, hogy minden  klasszikusságban stabilitás, kiszámíthatóság van, s csak a stabilitásban van tere a racionalitásnak, művészetnek, a vallásnak, az erkölcsnek, a játéknak, minden kulturális, szellemi és lelki produktumnak. Társadalmunkban azonban még nem alakulhattak ki a nyugalomnak ezek a körei, itt mindig minden együtt van jelen, és állásfoglalásra késztet. Tárgyában, a filozófiában egyedüli módon olvadnak össze a jelenségek – problémák - elméletek, ami a hallgatói megértést jelentősen nehezíti. Az oktatás minősége - színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga - a tanároktól függ. A gondolkodás a ránk hagyományozott gondolkodás pályáján tartózkodik, s gondolkodásunkkal egy két és félezer éves hagyomány terében mozgunk.

Néhány Freudista-komplexum, amiben hitt, s amit átélt-átéltünk tanárokként, s melyekről - a mozgalmas harminc év alatt - sokat beszélgettünk, mert nemcsak a kultúrában való közérzetünkre hatottak, hanem oktatási-kutatási problémaként is jelen voltak.


  • Hinni a kultúrában, - miközben érezzük, hogy egyre inkább csak fedőréteggé válik, s a kultúra, a polgári társadalmakban egészként már nem létezik. Etikailag megérteni a rossz erőterét, mely olyan naggyá nőtt, hogy a hozzá való vonzódás érdemmé, s nem intellektuális ellökődéssé vált! Az eszmei átcsapott szélsőséges pragmatizmusba. Az emberi tudat nagy paradoxona, hogy az ész világszerű, de a világ ésszerűtlen. Az ember az egyetlen anyag, aki megéli, felfogja és gondolja anyagiságát. „Jelenvalólétünket (unseres Dasein) – a kutatók, tanárok és tanulmányaikat folytatók közösségében – a tudomány határozza meg.” – írta M. Heidegger. A mi területünkön ez a társadalom-, és bölcsészettudomány sajátos tartalmaikkal. Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik.
  • Hinni a demokráciában - miközben az zsákutcák sokaságává vált. Olyan mesterséges hatalmak nőttek az emberi világ fölé, mint: a pénz, a gép, az elektronika, a bürokrácia, a fegyver. A társadalmi krízis mélypontja a morális, lelki szétesettség, melyben összekapcsolódott a kapzsiság és az erőszak is. Ezért az etika, a végtelen interpretáció esélyét nyújtja, mivel a tárgy kimeríthetetlen. Nem véletlen, hogy a lopakodó-krízis mindig megjelenik valamelyik társadalmi területen, és a kultúra nagy rendszerei – oktatás, gazdaság, stb. – valamint a hatalmi intézmények is zavarban vannak. Tudta, hogy a „Jó” és a „Rossz” mögött - Kerényi Károly (1933) kifejezésével - a szeretet és gyűlölet bipolaritása húzódik, melyek nem egészen etikai kategóriák.  A második világháborút követően a - nemzetközi szakirodalomban, - „demokratikusnak” felfogott államok gyakrabban indítottak és indítanak háborút, mint a „diktatúraként” jellemzettek. Jelenkorunkra a jelzett „demokráciák” inkább demokrácia-, és identitás - patológiává váltak.
  • Hinni a választott értékekben – miközben lerombolódott 1990-2010 között - két évtized alatt - az értéktudat, a morális nagy tömbök szétverődtek - jó, helyes, igaz, nemzet, haza, becsület, (társadalmi) - felelősség, (köz) - szolgálat, törvénytisztelet, erő, rend - ami hatással volt a hadseregen belüli viszonyokra is. Nem, a gondolkodom, tehát vagyok descartesi elve, hanem a szerzek, tehát vagyok darwini elve érvényesült. A szerzés érdeke magába szívta az emberi jellemeket. A profi katona fegyveres vállalkozóvá, a NATO multinacionális nagyvállalattá vált. A pénz vezérelte társadalom viszonyainak élesedésével, élesednek, a viselkedés amorális jellemzői is, miközben sokasodnak az egyént körülvevő coach-ok (edzők), a pszichológusok, a trénerek, menedzserek. Elvált egymástól a nyilvános média retorika, valamint a nem nyilvános cselekvés; elvált egymástól a cselekvés érdekvezéreltsége, szociális logikája, valamint a teljesítmény. Új, eddig nem tapasztalt emberi, jellembeli dimenziók tárultak fel, amelyeken elgondolkodhatunk, és a helyzetből kivezető pedagógiai – esetenként inkább gyógypedagógiai - programokat alkothatunk (gondoljunk elsősorban a sorozatos iskolai tragédiákra Amerikában).  Bizonyára a szétszakadt világok fragmentumai még sokáig zakatolnak bennünk.
  • Hinni a közszolgálatban: A történelmi nemzetek érzékenyek a kulturális és civilizációs értékekre egyaránt, közülük az olyanokra, mint a hivatástisztesség, hivatásbecsület.  A Szózat egyik erkölcsi üzenete, "Áldjon vagy versen sors keze: Itt élned, halnod kell." - és nem az, hogy rabold ki, hagyd ott, és a pénzeddel menekülj off-shore paradicsomokba. Más szempontból nem feledhetjük, hogy misszióban, katonaként a civilizációs értékekért is felelősek vagyunk, nem hunyhatunk szemet hadműveleti területeken a múzeumok, templomok kirablása fölött sem. Nem csak akkor kell észbe kapnunk, amikor az újságok közlik az elrabolt műkincsek képeit, és felrémlik, hogy tényleg, ez már benne volt az általános iskolás történelemkönyvünkben is. Egyedi emberként is, az egész emberiség történelmére vagyunk utalva. A politikai erkölcs kérdése az is, hogy milyen háborúkra mondunk igent.
  • Hitt a magyar filozófiatörténet – kevés, számba-vehető nemzetközi alakjai közül Lukács Györgyben (Georg Löwinger, 1885-1971), annak ellenére is, hogy a Lukács- kultusz csapdája: a múlt aknái azért nem nyílhattak meg korábban, mert nem volt bátorság a kényelmetlen végső következtetések levonásához, s nem lehetett kritikus a viszony a tudat olyan ballasztjaihoz, mint a sztálinizmus, később a szocializmus, és képviselőik. Szentkuthy Miklós nyomán (Prae I. 366) az egész magyar szellemet a mítoszt, iróniát, jámborságot, naiv destrukciót, a heroizmust, a panteizmust, s a filozófiai gondolkodás magyar hagyományait stb. nem volt, aki jelentős filozófiává tudta volna összeolvasztani. Himmer Péter tudta azt, hogy a forradalom osztályharcos szelleme ellentmondott a vállalható erkölcsi szellemnek, s a korábbi társadalom belső tudati csődjéből, erkölcsi spirálok indultak el, ebbe a jövőbe.  Láthatjuk, hogy tradíció az is, ahogyan felfogjuk és értelmezzük a múltat, azaz a múlthoz vezető közvetítő mechanizmusok, így a nyelvi és érzelmi gazdagság, a gondolkodás fogalmi készlete, szerkezete, stb. közreműködnek a valódi értékek felismerésében, megértésében, elfogadásában.
  • Hinni a katonák oktatásában. Himmer Péter (is) fontosnak tartotta, hogy a tisztjelöltek, a klasszikussá vált korok kultúrájából megismerjenek valamit. Az erkölcsi reflexiók eredetét is azokban a korszakokban ismerhetjük fel. Az etikai problémák nem új-keletűek a hadseregekben sem. Ebben Immanuel Kant nyomán járt, aki Königsbergben porosz tiszteket is oktatott etikára. Tudta, hogy a honvédtiszti hivatás választása, önmagában is eleve elkötelezettséget jelent morális értékek mellett, melyekhez akkor is ragaszkodunk, ha nincs konjunktúrája ezeknek az értékeknek. Milyen energiát adnak ezek az értékek? Clausewitz meghatározása nyomán azt mondhatjuk: a fegyveren az "igazi fém" az erkölcsi erő, a szolgálatban való kitartás, az elkötelezettség, a bajtársiasság, harcban az elszántság. A katonát speciális feladatrendszere, kemény (konzervatív) karaktere, elkötelezett értékválasztása, gyors gondolkodása, és cselekvése teszi valóban különössé. Katonákat tanítva, tisztában volt azzal, hogy a háború mesterséges szituáció, amelyért az etika önmagában nem felelős. Egyetértettünk abban, hogy a katonának is olyan morális elvekre van szüksége, amelyek a társadalom számára is értéket jelentenek, s amelyek hatékonyan motiválják a katonai aktivitást, és összhangban vannak a nemzetközi hadijoggal, s nem utolsósorban a fegyveres összeütközésekben győzelemre ösztönöznek. A hadseregek bázis értékei is: a bátorság, lojalitás, fegyelem. Fiatal kollégáját, Dr. Boda Mihályt is ösztönözte például a bátorság elvi kérdéseinek kutatására. A katonai virtus motívumai között is hasonlóakat találunk: igazság, ravaszság, bátorság. Tegyük hozzá, hogy ezek az erények régi görög eredetűek, s az atléta-erények csoportjához tartoztak.

Emlékszem, a társadalomtudományi összevont szigorlat, filozófia és kultúrtörténet kérdéseire, melyek próbára tették tisztjelöltjeink gondolkodását, így például néhány a 2013-as szigorlat kérdései közül: Az antik görög kultúra sajátosságai; Szókratész előtti görög filozófia; az első iskolák és az első gondolkodók; a klasszikus görög gondolkodás:  Szókratész, Platón és Arisztotelész.;  az ótestamentumi zsidó vallás és zsidó kultúra; az ókori zsidó állam története az állam fölszámolásáig; a Biblia: az Ó- és Újtestamentum (Keletkezése, szerkezete, fordításai.); a középkor szellemisége és a keresztény vallás; Jézus tanítása és a Biblia; a patrisztika és a skolasztika; Szent Ágoston és Aquinói Tamás; a reformáció és az ellenreformáció, mint a polgári társadalom kialakulásának előfeltételei és kísérőjelenségei; a német, a francia és az angol reformáció - Luther; a klasszikus német filozófia; Immanuel Kant Az örök békéről; G. W. F. Hegel, a hegeli gondolkodás, a történetfilozófia és a hegeli historizmus; a 19-20. századi társadalom- és cselekvéselméletek: Karl Marx és Lukács György; Az Iszlám civilizáció, az iszlám kultúra, az iszlám vallás; az Iszlám kultúra fő területei (írás, építészet, irodalom), a Korán; az iszlám és a Nyugat, a terrorizmus.

Az oktatás minősége (színvonala, látóhatára, keresztmetszete, gondolkodásának anyaga) a tanároktól függ. Himmer Péter tanári világa, gondolkodása önálló volt, ezt mutatják munkásságából a következő részletek is:

1. Vélemény az MTA Tudományetikai Bizottsága által közreadott Tudományetikai Kódex tervezetről (email számomra: Himmer Péter, 2010. február 4.): „Jól érzékelhető, hogy a Tervezet prakticista felfogású, angolszász nyersanyagok alapján készült…. A Közép-Európában, (kiváltképp a társadalomtudományokban) honos, kontinentális etika-felfogás alig van jelen benne. Ismeretes, és garantáltan eredményes az ’életpálya egyengetése’, pl. az ismert akadémikushoz való odadörgölőzés, majd a ’barátság’ konvertálása kutatási eredményre, pozícióra, stb. Sajnálatos, hogy ezt a kirívóan amorális, feudális jelenséget pl. a Széchenyi professzori ösztöndíj feltételrendszere nem csupán legitimálta, hanem az „ajánlás” követelményében egyenesen feltétellé tette, s ezzel intézményesítette. (Az ilyen típusú jelenségekről általában az érintett szakma minden kutatója tud, de hogyan illeszthetők etikai kódexbe? A barátság ugyanis nem büntethető, az pedig nem bizonyítható, hogy az előbbre jutás a barátság révén történt.)”

Az idézetben szereplő első megállapításához hozzátehetünk egy kérdést: Miért van az, ha az ember elolvassa mondjuk, Déry egyik könyvét, úgy érzi, hogy értelmesebb lett, mint mikor egy nagy amerikai filozófust olvasott? Az idézett feljegyzésének utolsó mondata, így hangzik: „Amire szükség van: széleskörű és elmélyült etikaoktatás a felsőoktatás egészében.” Pontosan tudta, a filozófiai gondolat felé, az erkölcs fogalmain keresztül lépdel az értelem, miközben az ember igyekszik megfejteni a saját-, és az emberiség-sorsát. „Az etika legfeljebb úgy fogható fel, mint az emberi cselekvés középpontba állításával végiggondolt filozófia.” – írta egyik munkájában. Az iskola (az oktatás, nevelés) az egyéni valamint a szociális késztetések, viselkedésének mérlegelését, a morálisan helyes lépés vagy út választását, az előrelátás, az együttműködés képességét nyújthatja.


2. Kedvelte kérdésekkel kibontani mondanivalóját, mint látszik ez az etika konferenciára való felkészüléshez kiadott, általa készített anyagon is, melyből kiemelek néhány mozzanatot:

Hogyan újítsuk meg a katonai etikát? Honnan remélhetünk támpontokat? Miket tekinthetünk a katonai etika változatlan (mindenkori) értékeinek, és miket tehetünk ezek mellé, mint a mi korunk által felszínre hozott speciális értékeket? A kérdéskör napirendre tűzésével nem valamiféle dogmatikus tisztázottság felé törekszünk, inkább a felszín alatt lappangó, ám esetenként nagyon értékes álláspontokat igyekszünk számba venni. Az alábbiakban (inkább emlékeztető, ötletadó jelleggel) felidézünk néhány, a katonai etika tárgykörét érintő tradicionális, illetve újabb problémát:

ÉRTÉKEK ÉS ESZMÉK A JELEN TÁRSADALOMBAN: Érdemes felfigyelnünk például a jelenlegi ’eszmétlenség’ állapotára.…Lehet, és kell is kritizálni egyes ideológiákat, vagy általában az ideologikus társadalmakat, az azonban tagadhatatlan, hogy helyes tartalmakra, láttató eszmékre minden valahova tartó társadalomnak szüksége van, mert ezekből következnek a legalapvetőbb, legátfogóbb értékek. Immáron negyed százada tisztázatlan a magyar társadalomépítés fő iránya, így tisztáz(hat)atlan a társadalmi értékrend. Negyed százada üres az értékpiramis csúcsa, ahol a legalapvetőbb, legmaradandóbb érték(ek)nek kellene egzisztálnia. Közérdek? Magánérdek? Államilag szabályozott piacgazdaság? A deklarált ’nemzeti együttműködés rendszere’ teoretikusan zavaros, a társadalomelméletben jelölettel nem bíró kifejezés. Miféle általános értékrendre orientálhatjuk ilyen körülmények között a honvédtiszt jelöltet, aki (magán)életét mégiscsak itt éli végig, s ráadásul kívánatos (lenne) tisztánlátó értelmiségiként élnie?

HAGYOMÁNYOS ÉRTÉKEK ÉS MODERNIZÁCIÓ: Mennyiben érvényesek ma, és milyen jelentéssel bírnak a katonai hivatás legeredetibb értékei? Mit jelöl ma a ’bátorság – hűség – becsület’ oly sokat hangoztatott triumvirátusa? Gondoljunk csak arra, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, és mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét, netán egyszerűen a számítógép billentyűzetén kimagasló szaktudással operáló szakembert. Mind összetettebbé válik a régi kérdés: foglalkozás vagy hivatás? Nem kellene idegenkednünk a ’hivatás’ kifejezéstől, ez mindenekelőtt erősebb elkötelezettséget jelent, illetve dominánsabb benne az emberekért érzett felelősség.

ALKOTMÁNY ÉS ÉRTÉKEK: Következik-e ügyünkre nézve valami megfogható a 2011-ben elfogadott alaptörvényből, amit sokan tekintenek tartalmilag helyénvalónak, mások pedig tarthatatlan abszurditásként beszélnek róla. Az előző, 1949-es alkotmány sem épült közmegegyezésre (úgymond, belenőttünk csupán), s a világ más tájain is adódnak hasonló, különös esetek. (Lásd például az 1947-es japán alkotmányt.) Lehet-e ilyen körülmények között tényleges mérce és rendíthetetlen irányzék a moralitás világában a 2011-es alaptörvény, s ha igen, milyen értékek vezethetők le belőle?

HALAT ADJUNK, VAGY HALÁSZNI TANÍTSUNK? Bár észlelhetők kezdeményezések a továbblépésre, sokan még ma is egyszerű parancsteljesítő szervnek tekintik a katonát. Számunkra pedig kérdés: konkrét értékrendet közöljünk a katonával, avagy inkább gondolkodó lénynek, bonyolult helyzetekben is önállóan értékelni tudó lénynek tekintsük őt? Halat adjunk neki, vagy inkább halászni tanítsuk őt?...”  - írta a konferenciában érintettek részére körbeküldött email - ben 2015. október 6- án Himmer Péter.

2016. november 4-i konferencia nyitó előadójaként is, referátumában a katonai értékrend mai tartalmáról beszélt (Lásd, Honvédségi Szemle 2017/2. szám.) „Észre kell vennünk – mondta –, hogy a katona fogalma korunkban jelentősen átalakult: mind kevésbé jelenti a harctéren küzdő hős vitézt, s mind gyakrabban valamely modern technika kezelőjét. Előadásában felvetette, hogy adósak vagyunk a huszadik század jelentősebb korszakaiban rögzült katonai értékek transzplantációjával, de éppígy a jelenkori társadalmi folyamatok értékszempontú vizsgálatával is. Remélhetőleg új értékeket hoz majd felszínre a megváltozott nemzetközi környezet, a missziós szolgálat, így lehetségessé válik a modern önkéntes haderő új értékrendjének mind tartalmasabb feltárása. Felhívta a figyelmet egy ezzel kapcsolatos módszertani problémára, amely mindenekelőtt a tisztképzés során jelentkezik: vajon akkor leszünk-e eredményesebbek, ha kész, kidolgozott értékrendre orientáljuk fiataljainkat a képzés során, vagy inkább akkor, ha morális készségeiket, értékelő képességüket gyarapítjuk?”

Megjegyzésként a fentiekhez hozzátehetjük: Az egyedi tudat a világgal telítődik, és mi ezt a világot folytatjuk érzéseinkben, gondolkodásunkban, cselekvéseinkben. A helyzetek és viszonyok azonossága termeli ezt a kollektív-tudatot, különben nem lehetne összefogni, nem létezne kooperáció, testületi szellem, nem léteznének az emberiség nagy alkotásai. Tudatunk, ha bizonyos mértékig nem más tudatok ötvözete lenne, nem lenne megértés, értelmezés sem. Ahogyan a Bibliában Jézus mondja: „Én vagyok ezek." E vonatkozások nélkül, nem lennének olyan lelki állapotok, betegségek, mint meghasonlás, hasadás, elidegenedés stb. A benső dinamikát a biológiai keret és az "elvont keret"- ek (impressziók-, hangulatok-, emlékek-, intuíciók-, képzetek- nyelve, stb.) biztosítják.


3. MINÉL SZELLEMIBB, ANNÁL EMBERIBB

Az Új Honvédségi Szemle 2007/1. számában (73-84. old.) örömmel olvastam Himmer Péter „Címszavak – etikához (szemelvények két évtized megoldatlan hordalékaiból)” című  tanulmányát, mellyel mélyebben szeretné belehelyezni a gondolkodást ebbe az érzékeny mezőbe, amely már több mint húsz éve átalakulóban van. Figyelemre méltó gondolataiból - a filozófiával és az erkölccsel összefüggésben, - néhányra részletesebben is szeretnék reflektálni, így a gondolkodásra, az emberi természetre, valamint a történelemre és bizonyos katonai vonatkozásokra is.

Himmer Péter jelzett tanulmányából kiemelek néhány fontos mondatot: „Az etika létformája a gondolkodás….. (ha az etikához bázist keresünk – H.D.)…, nem indulhatunk ki a bennünk lévő természetes hajlandóságokból sem, hiszen ugyan miért nevezhetnénk egy cselekvést erkölcsösnek, ha azt a bennünk lévő hajlam nyomán már eleve, úgyis megcselekednénk….Eszményekről és erényekről nincs szó az etikában. Amit e két szó jelöl, az az utóbbi századok viharaiban összetört. A törmelék, az apró cserépdarabok pedig végképp porrá zúzódtak az utóbbi évtizedek mérhetetlen emberi csalásaiban és öncsalásaiban.”

Minden embernek van szellemi léte is. Minél inkább a napi fiziológiai szükségletek kielégítésére csupaszodik az egyedi ember élete, annál inkább nincs lehetősége arra, hogy a gyakorlati élet elvontabb vetületeivel foglalkozzon, mérlegelje tettei indítékait vagy következményeit. A létminimum általában és nem kizárólagosan én-minimumot is jelent, a létproblémák valódisága gyakran fölébe nő a kulturális tartalmaknak, ezért a magasabb rendű, a nívósabb nem mindig választás kérdése. A bázis szükségletekben fellépő hiányok előhívják a megmaradás, a túlélés kódját: a rivalizálást, a harcot, amelynek során saját szükségletünk felerősödik, megnő, miközben elhalványulnak, esetenként megsemmisülnek számunkra  mások,  szükségleteikkel együtt.

A kulturális antropológia szempontjából, az erkölcs alapja, az ember természeti és társadalmi valósága közötti feszültség. Az etika a gyakorlati ész teljességéhez tartozó alakzat, amelyhez belső tudatunk olyan faktorai is tapadnak, mint a vágyaink, értékorientációink, képzeteink. A gondolatok többségét nem lehet közvetlenül gyakorlattá alakítani, megjegyzem az elgondolhatónak határai is vannak (nyelvi, fogalmi, stb); valamint, ha beszélgetünk valakivel, akkor az általa létrehozott világ képzetével valamint a mögöttes emberi természetével is beszélgetünk. Sokszor az „ész cselének” az áldozatai vagyunk, mert azt gondoljuk, hogy az embernek is van végső megoldása, de Heideggerrel kell egyetértenünk, hogy végső megoldása nincs.

Az ember erkölcsi egzisztenciáját nem tudta megőrizni, miközben a bürokrácia hajlama és technikája (elektronikus bürokrácia), az emberek kormányzására óriásira nőtt. Minél mesterségesebb egy társadalom - és ez az ipari társadalmak jellemzője - annál inkább „kitaláltabbak” szabályai, értékei, elvei, céljai, amelyek részeivé válnak a válságoknak, a válságok elhúzódásának. Ezért problematikus az ilyen rendszerekben a filozófia, mert lényegénél fogva az alapokra kérdez rá, összefüggést teremtve a tudományok között, ezért ezt a „tükröt” mindig összetörik. Ferenczi Sándor nyomán (Lásd, S. Freud Ferenczi S. levelezés / I/1. kötet 1908-1911 / Thalassa Alapítvány – Pólya Kiadó, Budapest, 2000) azt mondhatjuk, hogy szellemiségünk sajnos még mindig ugyanazokra az alapmozgásokra épül, mint cselekvési készletünk: támadás, védelem, menekülés. E faktorokhoz hozzáilleszthetjük a kooperációt, mint késztetést, amely a túlélés, a kapcsolatok fejlődésének egyetlen esélye. A világ a küzdelmi ösztön szempontjából aszimmetrikus, csak erősek és gyengék vannak benne. Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.

A 20. században a konfliktus pszichés lényeggé vált, azaz konfliktusokra vagyunk hangolva nem kompromisszumokra. A társadalmi világ szerkezetei változnak, de az átrendeződés hatásai nem tartják automatikusan nyitott állapotban az ember személyiségét.

A filozófia jelzéseire általában nem figyeltek, amikor torz vagy torzított eszményeket tágítottak világkoncepcióvá, amelyeknek tragikus, traumatikus végük lett. Nehezen tudunk távolságot tartani a goethei /fausti kultúra lényegétől, a lét és a szellem összetartozásától, ami azt jelenti, hogy a fejlődést nem tudjuk eszmék nélkül elgondolni, miközben minden területen a pragmatizmus és a technika szorításában vagyunk. A társadalom szabály-játék amelynek teljesületlen elvei, értékei, normái tartják fent az etikát. 


4. Tanszékvezetővé való kinevezését követő 2009/2010-ről szóló éves beszámolójában kiemelte a következőket:

„….jelen vagyunk az intézmény teljes oktatási vertikumában, a BA, az MA és a PhD-képzésben, valamint a felsőfokú vezetőképzésben egyaránt. E fentebbi részterületek tantárgyakká konkretizálódnak, amelyeket az egyes szakok konkrét igényeinek megfelelően alakítunk ki. A BA és az MA képzésben jelenleg összesen 28 aktív tantárgyat gondozunk, a PhD-képzésben pedig egy önálló, aktív tudományszakunk van. E tudományszakon jelenleg 5 szigorlattal záruló, 8 kollokviummal záruló, és 28 kutatói szemináriumot gondozunk, a Hadtudományi Doktori Iskola jelenleg folyamatban lévő tartalmi átalakításait követően pedig 3 szigorlati, 4 kollokviumi, s várhatóan 5-6 kutatói témánk marad a programban. Mindenütt kipróbált és bevált tematika szerint oktatunk, az oktatott anyag és az irodalomjegyzék karbantartása folyamatos, és mindig tanszéki értekezleten történik. A közelmúltban zajlott akkreditáció kapcsán tematikáink jó részét radikálisan megújítottuk.

A tanszék oktatói jelentős óraszámban oktatnak. A 2009/2010-es oktatási év első szemeszterében kontakt órában számolva átlagosan 61 %-os leterheltséget, a második szemeszterben pedig átlagosan 46 %-os leterheltséget regisztráltunk. (A két félév közötti differencia természetes, mert tárgyaink jobbára az első féléves oktatási programokban szerepelnek.) Az igazi nehézségek a tartalmi differenciákból adódnak. Néha egymást követő órákban más-más tematika szerint kell oktatnunk, s ilyenkor az érintett oktatónak mindössze néhány perc áll rendelkezésére a gondolati átállásra. (Jelentős gondolati távolságokat kell szinte pillanatok alatt áthidalnunk, ha például „Üzleti etika” órát követően a „Tiszti értékrend” tárgyból kell órát tartanunk.) Teljes oktatói igénybevételünk a 2009/2010-es tanév 1. félévében 116%, a 2. félévben pedig 84% volt, azaz tanszékünk négy oktatója átlagosan, és a két félév átlagában éppen 100 százalékos teljesítményt produkált. (Mindez annak ellenére is így van, hogy a majdan jelentős munkamennyiséget adó ’Védelmi kommunikáció’ BA-szak, illetve a ’Katonai műveletek multikulturális környezetben’ című szakirányú továbbképzésünk még nem indult meg.) Hozzáteszem: a 2010. szeptemberében induló képzésben a Neptun-ban már megjelent adatok alapján lényeges növekedés várható – még mindig az újonnan szervezett képzéseink nélkül.”

Himmer Péter új, perspektivikusan is fontos tantárgyakat vezetett be, így: Dél-európai kultúrkör főbb jellemzői és érintkezési szokásai (znetifi3120); Az erőszak, háború, béke elméleti kérdései (znetifi2107); Kultúrtörténeti és kultúrfilozófia kérdések a hadseregben (znetifi3130); Világvallások (znetifi2106); Tudományelmélet és kutatásmódszertan (znetifi4101).

Kezdeményezésére kidolgozták „Válsággócok kultúrtörténeti háttere” című tárgyat valamint a klasszikus etikák témaköröket valamint az etikai gondolkodás történetét a kezdetektől a 20. század végéig. Az etika tárgyak közül: üzleti etika – gazdaságetikát, a közszolgálati etikát, a médiaetikát. A kulturális antropológia tantárgyprofil kialakítása is folyamatban volt. Az általunk oktatott tudományok mezeje (túl azon, hogy eredendően valamennyi a tág értelemben felfogott filozófia körébe tartozik, vagy annak perifériális elemét képezi) tematikus differenciálásban hat nagy csoportra osztható: 1. Filozófia- és kultúrtörténet.  2. Etika és szaketikák. 3. Vallástörténet – világvallások.  4. Kommunikációelmélet. 5. Multikulturalitás – kultúraközi kommunikáció. 6. Kulturális antropológia. Himmer Péter kontaktórái a 2009/10-es tanulmányi évben: 72/45, ez a kötelezettség százalékában 40 /25 %, órában kifejezve 240 /88, a kötelezettség százalékában 133 / 49 % volt.


Összefoglalás helyett, tanulságok a tanári életműből:

Nem volt könnyű időszak, melyben Himmer Péter „tanerőből” - „tanárrá” vált. Ez a két szó az 1990-es változásponton, nemcsak társadalmi rendszereket, hanem világokat választott el egymástól. A filozófia tárggyal a gondolkodás, ismeretek valamint a pedagógia kezdeteihez kapcsolódtunk. A volt társadalomtudományi terület értékét adja, hogy bizonyos tantárgy-, és tanári- csoportokban, volt erő a kari struktúrába való emelkedéshez is (gondoljunk a biztonsági tanulmányokra), valamint nemcsak hasznos ismereteket közvetítő, hanem a vezetői- és  a viselkedési készlet kiépítője is.

A problémák egy jelentős része nem oldódott meg a folyamatos változásokkal összefüggésben sem:

  • Nem vált még felismertté, hogy mit jelenthet a kutatásban, a megértésben a szakok tárgyainak konvergenciája, hatékonyabb egymásra épülése.
  • A hadtudomány indokoltan-indokolatlanul nem befogadó tudomány, - paradox módon annak ellenére sem, - hogy széles társadalmi alapjai vannak, s ez a társadalmi alap termeli a társadalomtudomány gondolkodási anyagát, az új jelenségeket, összefüggéseket is (vallási szélsőségek, információ orientált rendszerek, stb.).
  • Nem vált még általánosan felismeréssé, hogy a hadsereg a modern állam egyik kulcsintézménye. A hatalom-közeli egyetemi képzésben a társadalomtudományok is, az állam, hadviseléssel és rendvédelemmel kapcsolatos kondícióit, az érdek – érték - szükséglet rendszereit vizsgálja, finomabb szerkezetű elemzéseket biztosít más tudományok számára is.
  • A helyi háborúk nagyságrendileg termelik az erkölcsi problémákat, nem beszélve arról a történeti tapasztalatról, hogy a 20. század első évtizedeiben az európai polgári társadalmak erkölcse, világháborúkba torkollott.
  • Az emberek kérdőjelek maradnak, ha  nem alakulhat ki pozitív viszony azokhoz a tényezőkhöz, melyekből a jövő szerkesztődik. Tudjuk, hogy a goethei „tiszta-emberi” nem létezik, és az élet az ész ítélőszéke elé sem állítható maradéktalanul. A morális nevelés bázis-problémája, hogy a morális eszmék, és ennek következtében az  elvek, meggyőződések, értékek közvetlen gyakorlattá  alakítása  tisztán nem lehetséges, tekintve eszmei anyagukat. Adott szituációban dől el, hogy aki morálisan helyesen akar eljárni, cselekvését milyen elv, érték nyomán szervezi, amelyben szerepet játszik a választás szabadsága is.

Megoldódnak-e a jelzett problémák, belátható időn belül – kérdezhetnénk?  Egy része következetes társadalom- és gazdaságépítő munka nyomán bizonyára, de az ember viszonyulásának sokfélesége – a történelemhez, a társadalomhoz, a közvetlen közösséghez, intézményekhez, a munkához, ideológiákhoz, konkrét emberekhez, rokonokhoz, a hangoztatott sztereotípiákhoz, stb, - mindig morális zavarokkal terhelt marad. Három mozzanat nem kerülheti el figyelmünket, így:

Bizalom hiány (egymás iránt, egymás tárgyai iránt): Bizalom nélkül nincs stabil teljesítmény, nincs közös siker, nincs közösség, nincs lojalitás. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy a vezetők valamint a másik kollégáink erőfeszítéseit, teljesítményét, tantárgyait elsősorban pozitívan ítéljük meg, előfeltételezzük, hogy bizonyára nem ártani akar. A lojalitásnak a mi honvédségünknél is bázis értékké kell válnia! A közösségi-összefogás formáit is újra kell gondolni. A hadsereg közszelleme a testületi szellem, amely az állománykategóriák egymás közötti – az alkotmányból, az esküből eredő célok, kötelességek, feladatok, eszközök és normák  -  konszenzusára, kölcsönös együttműködésre és szolidaritásra épül. A testületi szellem történelmi időszakonként eltérő tartalmakat képvisel.

Hübrisz: szubjektíve, minél magasabb a talapzat, amit az ember rátartiságból, hiúságból, gőgből, vágyakból, spekulációkból épít magának, annál nagyobb az alázuhanás traumája, az így épített talapzat, kártyavárként omolhat és omlott össze, mint ahogyan a közelmúlt gyakorlati példái mutatták. Egymásnak feszült és feszül gyakran a vezetői önző felsőbbség (gör. hübrisz) és a tisztesség, amit a beosztottak mindig pontosan érzékelnek. A csalódások vezethetnek emberi kiégettséghez, belefáradtsághoz, szellemi megkopottsághoz, magánéleti és szakmai traumákhoz, és még sorolhatnánk. Himmer Pétertől távol állt, hogy önző fensőbbséggel törődjön.  

Visszaadni a humán tartalmak autonómiáját. Tapasztaljuk, hogy a morális katasztrófa is van olyan értékpusztító, mint a természeti vagy az ipari. A remoralizáció folyamatában még jelenleg nincs szó harmóniáról, nincs szó kiegyensúlyozottságról, csak a hozzájuk vezető kezdeti lépésekről. Ha egy katonai vezetőnek van egyénisége, morális karaktere, akkor lesz az alegységének is. Az ember „zoon politikon”, de nem a társadalom, hanem egymás miatt vagyunk társas lények. Machiavelli stílusában megjelölhető cél: jó morál, jó törvények és jó hadsereg.

Ahhoz a tanári generációhoz tartozott, akik még a Gutenberg-galaktika áldozataiként, sok könyvet olvastak. Megtudta-e valósítani önmagát? - kérdezhetnénk, ha nem tudnánk, hogy nem nagyon adatik meg a tanároknak, - ha mégannyira megfeszítik is magukat, - hogy elérjék ezt. Himmer Péter úgy vélekedett az emberi tisztességéről, mint Koestler, és ahhoz is tartotta magát: az a tisztességes, ha hasznosak vagyunk, megálljuk a helyünket lelkiismeretünk szerint, egyszerűen szolgálunk, minden hűhó nélkül – így szolgált tanárként a katonai felsőoktatásban négy évtizeden keresztül, s így él emlékezetünkben.

Mellékletként álljon itt Himmer Péter analitikus, önmagát is marcangoló gondolkodásából, egyik munkája.


Himmer Péter

HÉT MONDAT SPIRÓ FOGSÁG-ÁBÓL*

(Megkésett és szabálytalan recenzió.)


(Az első mondat)

Amikor megjelent, tomboltak a kritikusok, hogy végre, egy igazi történelmi regény. Meg, hogy nem lehet letenni. Tudjuk-e mi az, hogy történelmi regény? Attól, hogy a múltba visz, már az? Nem. Attól, hogy ezt hitelesen teszi, már az? Nem, még attól sem. És, ha csak a hitelesség látszatával, akkor az, vagy nem az? Vajon mi teszi azzá? A dokumentatív erő? A látványos pontosság? A felfokozott hitelesség-igény? A zsonglőrködés, bekezdésről bekezdésre, oldalról oldalra? Amióta eszem tudom, vitatkoztunk a történelmi regény mibenlétén, s ma sem tudjuk megmondani, mi a történelmi regény. Spiró mindenesetre oly erőszakmentesen, oly természetes módon vezeti vissza olvasóját a két évezreddel(!) korábbi világba – a zsidó, a görög vagy a római világokba (ez nála csaknem egyre megy), hogy az elmélázó olvasó már csak odabent riad fel először. Abban a másik világban. Heidegger ejti el a páratlanul merész mondatot: A műalkotás abban a világban létezik, amit megnyit magának.[1] Húsz éve tanítom Heidegger gondolatait, ettől a mondattól mindig féltem, mert nem lehetett elmagyarázni. (Na jó, talán csak én nem tudtam.) Meg – magam sem értettem igazán sohasem.

Most azt mondom: A Fogság világot teremt magának, s abban létezik. Tartok tőle, hogy ezt meg most mások nem értik, ahogy én eddig. Pedig lehet, hogy ez a történelmi regény. Képzeljük el a magyar írót, amint regényt ír – történelmi regényt! Tizenkét éven át írja. Könyvtárak mélyén kutakodik, poros leveleket olvas. Hogy közben miből él tizenkét éven át – ne firtassuk. Hogy hogyan, arra még rágondolni is rossz. Közben szert tesz olyan tudásra, hogy előadását a római kort ismerő legjobb tudósok is elhűlve hallgatják. E tudás nem olyan, mint az övék. Az ő tudásuk objektív, s az ő céljuk a mind nagyobb objektivitás. Spiróé is az, de az ő tudása túlmegy az objektivitáson: személyes tudás.

Spiró könyvét elmélyülten kell olvasni, s csakis elmélyülten lehet olvasni. Ez így volt már a korábbiakkal is. Ő mindig teljes odafigyelést kívánt, őt úgy mellékesen eddig sem lehetett olvasni. A Fogság azonban túlmegy az eddigieken, ez végül maga alá gyűr. Hogy mivel? Hát a történettel biztosan nem. A történet itt voltaképpen huszadrangú. Azzal, ahogyan meg van írva? Azzal sem – hiszen voltaképpen mérhetetlenül unalmas. Egyszerűen csak megállít, és olvastatja magát. Időzésre késztet. Valami miatt. Akkor persze, mégiscsak úgy van megírva. Amikor a Fogságot olvasod, előbb még sajnálod rá az időt. Már két centi mögötted van belőle, már napjaid mentek rá! – és még mindig semmi. Pár szaftos kis történet, meg ez a félkegyelmű zsidó fiú. Ez az Uri, a főszereplő. Nem jellegtelen, de nem is karakteres. Nem taszít, de nem is rokonszenves.

És ekkor letennéd. Az első centi után tennéd le először. Emlékezetből idézed Gadamert: „Az olvasás ugyan hozzátartozik a regényhez, a regénynek eredeti létezése az olvasás, de ez az olvasás a legnagyobb mértékben kötetlen és mozgékony. A könyvet nem kell egyvégtében elolvasni...”[2] Hm… még szerencse! Úgy érzed, a könyvet annak idején nagy dérrel-dúrral bemutató riporterek, esztéták tévedtek, vagy szándékosan vezettek félre, amikor azt mondták, „ó, a Fogság rendkívül izgalmas, le sem tudod tenni”. Spiró könyve igenis letehető, de már kevésbé aggódsz emiatt. A regényforma szokásos inspiratív eszközei nincsenek jelen benne, semmi sem ösztönöz a továbbolvasásra. Kit érdekel ma Róma? A Római Birodalom? Kit érdekel a kereszténység kezdete, kit az alexandriai zsidó-pogrom? Mikor a harmadánál jársz, úgy véled: a Fogság legfeljebb az eladási listákon jut majd újra és újra előkelő helyekhez (testes, szép könyv, kiváló karácsonyi ajándék), az olvasottsági felmérésekben korántsem.[3] (Ha ugyan lennének ilyenek manapság, ha egyáltalán fontos dolog lenne ma az olvasás.) Két évvel később derül ki, hogy még az eladási listákon sem aratott sikert. Megint Gadamer jut eszedbe: „A nem olvasott könyv nem létezik könyvként”. Spiró könyve kétségkívül nem a tömegekhez szól, mondanád ekkor elnézően, de nem is baj. Időnként jusson konc a vájt fülű irodalmár rétegnek is, – tennéd hozzá, ám máris visszakozol: A Fogságot mégiscsak jobb volna megmentenünk az arisztokratizmus fenyegető rémétől. Közben tudod, hogy ez aligha lesz így.

Ha letetted – és itt a rejtély, a műalkotás rejtélye – újra fel fogod venni. Nem, nem a történet miatt, nem a dokumentativitás miatt, és nem is a sodró lendület miatt. Az nincs. Egyszerűen azért, hogy benne lehess! Hogy ott legyél jelen, abban a másik világban.

És ekkor tűnik fel Spiró mondata: „Az olvasó ember viszonylagos védelmet élvez, kevésbé háborgatják a fecsegésükkel az idióták.” (82. o.)

S nyomban hozzágondolod: Igaz – igaz. Sőt! A Fogság olvasója ebben az értelemben nem csupán viszonylagos védelmet élvez, ő abszolút védelmet élvez. A Fogság olvasóját egyszerűen képtelenség háborgatni, mert ő nincs itt. Ő „csak” ott van Rómában, ott a Szentföldön, ott Alexandriában – kétezer évvel ezelőtt, a golgotai időkben. És ezzel az időtlenségben.

Nekem ettől történelmi regény.

(A második mondat)

A szabadság fogalma lényegénél fogva definiálhatatlan. Olyan, mint hajdan, a Vágó-féle kitalálós játékban (barkochba? Bar-Kochba? Barkochba?) a „gödör” szó volt. Ha a másik a gödörre gondolt, hát nem tudtál hogyan kérdezni. Gondold csak végig! Bárhogy igyekszel, nem tudsz pozitív meghatározásokat találni, mert a gödör egy hiány. Úgy van, hogy nincs. Létének lényege a hiány. Noha másképpen, de a szabadság is definiálhatatlan, hiszen amit alatta értünk, nem bír meghatározásokkal. Mert éppen szabad - ság. Sartre szerint valami olyan, ami csak önmagával határos. Nem kategoriális jelenség, nem körülhatárolható, éppenséggel nagyon is megfoghatatlan. Tudjuk, mire kell gondolnunk, ez a tudás mégsem rögzíthető tételesen. Talán ezért van, hogy olyan sok okos dolgot mondtak róla, és oly sok szamárságot. Beszélnek róla az egzisztencialisták, beszél a filmművészet, beszél a költészet. Jelentheti az egyén szabadságát, az állam függetlenségét, az emberi cselekvőképességet kicsiben és nagyban, a diktatúra hiányát és még ezer mást. A magyar rendszerváltás egyik nagy álma volt. Ma már világos: a rendszerváltás két fontos dolgot ígért, és egyiket sem valósította meg. Anyagi jólétet ígért (a Kádár-éra szegénységet egalizáló attitűdjével szemben), és szabadságot ígért az akkori, sokirányú függőség helyett. Ami pedig a szabadság helyett mára előállt, az majdnem az ellenkezője, és leginkább a „parlamentáris diktatúra” kifejezéssel ragadhatnánk meg, akkor is, ha ez a politológiában abszurdumnak számít. Feloldhatatlan ellentmondás: Szabad az ország, és a lakói mégis nem-szabadnak számítják magukat. József Attila mondata aligha felülmúlható:

„ …a szabadság nagy csendjét hallgatom.”

(J. A.: Alkalmi vers a szocializmus állásáról Ignotusnak)

És ekkor megint feltűnik Spiró mondata, nem tudsz túllendülni rajta: „Ez az ország szabad, csak a lakói nem tudnak róla.” (309. o.)

Ő ezt arról az országról mondja, és arról az időről. De vajon nekem szól ez a mondat? Vajon nekünk szól?

Vajon áthallásos mű Spiró könyve, vagy valami más?

Ha igen, akkor szokatlanul nehéz „áthallani”, ha nem, akkor mi a fenéért írta volna meg?

(A harmadik mondat)

Kitérő – Pascal felé.

Pascal régóta kedvencem. Rövid kis élete filozófiatörténeti példázattá vált, hiszen egyetlen kacskaringós kérdőjel: Az alázatos hívő és a kutató természettudós véget nem érő párbajának terepe, a misztikum világában kielégülést kereső, elmélyülten hívő lény, s a hűvös racionalitást feladni nem akaró természettudós gyötrelmeinek terepe. Pascal „egykönyves” író, de az az egy, a Gondolatok, az etikatörténet gyöngyszeme. Melléktermék csupán, hiszen nem több,  mint előzetes vázlat, egy éveken át tervezett, aztán végül mégis megíratlan maradt nagy mű vázlata. Afféle előtanulmány ez a könyv, amit az igazi mű elkészültekor el szokás dobni. Komoly és könnyed, ha úgy veszem, semmiről sem szól, ha amúgy, akkor meg világok hámozhatók ki belőle. Bekezdéseit tanítják, amióta megírta, tanítom magam is, amikor csak alkalmam nyílik rá. Az emberről ír Pascal, az újkori emberről, aki nádszál, a természet leggyengébbike, az Istenről ír, aki elrejtőzködött megismerésünk elől, a tudásról ír, és a mindig vele járó nem-tudásról, a tudásszerzés során elnyomhatatlan kételyről, s nagyon keveset, talán csak egyetlen helyen ír a szerelemről. E ponton aztán – minő arányérzék! – világrengető erővel ruházza fel: „[A szerelem] oka valami nem tudom micsoda”… – mondja. „Ez a nem tudom micsoda, ez a meg sem ismerhető semmiség mozgat mindent, az egész földet, a fejedelmeket, a hadakat, az egész világot.” (Blaise Pascal: Gondolatok, 162. fr., kiemelések az eredeti szövegben.)

Érdemes lassan olvasni, többször, figyelmesen. Tulajdonképpen nem túl szép, kicsit fésületlen szöveg, valahogyan mégis egyetemi tankönyvekbe kívánkozik. Talán a tömörsége, a kifejező ereje okán. Kívülről tudom, bár sohasem kellett tanulnom, a tanítás, a két évtizedes napszámos munka megkötötte bennem. Na, erre jön Spiró, s lám’, ő tudja mondani még tömörebben, így:  „…Háborúk törnek ki egy-egy női segg miatt.” (409. o.)

Pascal gondolatait gyakran mondják szentimentalizmusnak. Ezt a fentebbit is.

Akkor Spiróé?

(A negyedik mondat)

(Zsidó ortodoxia – pro.) Éveken át, újra és újra próbálom a lehetetlent: valahogyan megértetni mással, másokkal, hallgatóimmal a zsidó vallás törvénytisztelő jellegét, a zsidó vallású ember és a Törvény viszonyát, röviden szólva azt, hogyan is tartja be a zsidó a Törvényt, hogyan kell betartania a Törvényt. Általában ide jutok, ahová most is – a kérdéshez: mi az, hogy hogyan tartja be? Hogy lehet valamit „valahogyan” betartani? Vagy betartom, vagy sem.

Spiró érdeme, hogy az itt sorakozó, mára csaknem elfeledett zsidó legendákat parádés egyszerűséggel tolja elénk . A történet? Fontos, hogyne volna fontos, mint Spiró valamennyi története! A terjeszkedő Római Birodalom valamikor a Jézus előtti században ér a Szentföld közelébe, s zsidóország bekebelezése nem okoz nagy nehézséget a római katonáknak. A Jeruzsálemet védő zsidók egész héten sikerrel verik vissza a betörni akaró rómaiak támadásait. Pompeius, a római vezér tudja, nem érdemes erőn felül próbálkozni, csupán a szombatot kell kivárnia, hiszen akkor a zsidók úgysem harcolhatnak. Eljön a szombat, s könnyedén be is sepri a győzelmet. A tanulság? Tán még a történetnél is fontosabb! A szent városukat épp elvesztett zsidók vigasza. „Inkább essen el Jeruzsálem, de a Törvény tartassék be!” (32. o.)

Vigasz? Önigazolás?

A zsidó ortodoxia első megnyilvánulásainak egyike – ha igaz.

(Az ötödik mondat)

(Zsidó ortodoxia – kontra.) A főrabbi előadását hallgatom. Csupán tudományos érdeklődésből. Az ortodox zsidó élet mai lehetőségeiről beszél. Arról beszél, hogyan is lehet betartani a mai, modern világban a Tóra 613 előírását – ha már úgyis be kell. Hogyan lehet betartani például a szombatnapi munkátlanság követelményét, hiszen, ha szó szerint vesszük, s egy ortodox zsidó hogyan is vehetné másképp a Törvényt, szombaton még a villanyt sem kapcsolhatom föl, s a televíziót sem kapcsolhatom be. Magamban próbálom konkretizálni: Az például, hogy főzni előre kell, a hét korábbi napjain, világos, és a mai technika mellett az elkészült ételek tárolása is megoldható, mégis vannak olyan tevékenységek, amiket semmiképpen nem tudnék eltenni szombatról. A főrabbi közben tovább megy, szerinte „mindenre van megoldás”. Ő nyilván nem ortodox, hanem neológ, nagyon is neológ. Szerinte bizonyos dolgokra megkérhetem például a nem-zsidó szomszédot is, más dolgokban pedig bátran támaszkodhatok a technika vívmányaira. Ma már a legtöbb korszerű eszköz előre programozható, így akár pénteken is beállíthatom a család szombati életmenetének konkrét időbeli kereteit. Beprogramozhatom a tévét, a videót, a vízforralót, vagy akár a villanysütőt is a megtisztított grillcsirke alatt.

Itt tart a főrabbi, mikor eszembe jut a régi vicc, melyben Kohn kérdésére („mondd rabbi, szabad-e a Tóra olvasása közben dohányozni”) a rabbi így válaszol: „Azt nem tudom fiam, de hogy a Tórát dohányzás közben is szabad olvasni, az biztos.”

Na, erre jön Spiró, és mindössze ennyit mond: „Lyukacsos törvényeket adott az Úr a zsidóknak.” (113. o.) Hm… Lyukacsos… Alighanem a legtalálóbb magyar szót találta meg. Morálisan mindenki tiszta marad, s a törvényt sem kell rossznak minősítenünk. Nem rossz és nem jó, hanem lyukacsos. Példája is messzemenően adekvát: Hiszen, mi van, ha épp péntek este érkeznek zsidó matrózok a szürakuszai bordélyba? Spiró mesél: Akkor az történik, hogy biankó házasságlevelekkel gyorsan összeadják őket a kurvákkal, így már törvényesen hentereghetnek egész éjszaka és egész nap (és mert házasok, henteregniük szombat napon kötelező is, ezzel csak Isten parancsát teljesítik szorgalmasan), majd a szombati napnyugtával épp ily gyorsan szét is választják a párokat, a kamu házasságleveleket meg elégetik.

Spiró előbb azt mondja, ez egyszerűen cinizmus. Átverjük magunkat, s átverjük az Urat is. Aztán oldja az állítás merevségét, mondván: az Úr úgyis látja, amit látnia kell, s ha valóban rossznak találná ezt az öncsalást, hát közbeszólt volna már rég.

Akkor – végül is: (minthogy mindeddig nem szólt közbe) lehet, hogy helyesli? A hallgatásával átvállalja? Valójában az Úr vinné el a balhét?

Ez nekem új.

(A hatodik mondat)

(„Intézze el a vallását mindenki magában!” 415. o.) Tízéves forma lehettem, buzgó ministráns, amikor első ízben személyesen is találkoztam a kádári (állami) egyházpolitika zord következményeivel. A hatvanas évek Kádárék részéről közismerten a hezitálás évei voltak, s ebben éppúgy benne volt az ötvenhat utáni morális zavarodottság, mint „a teendő” tisztázatlansága. A látványosan keresztény életet mindenesetre igyekeztek lehetetlenné tenni, a Mindenszentek-esti körmenetet például a község elöljáróihoz, a Hivatalba érkezett leirat tiltotta meg. Addig évről évre a templomból indulva, égő gyertyával a kézben, énekelve jártuk körül a falut, majd a temetőben kötöttünk ki. A legtöbb ház ablakában is gyertyák égtek, s bizony ez ötvenhat után, így november elsején este már legalább kétfélét jelenthetett. Aztán világossá vált, hogy az addigi „nagy” körmenet helyett már csak a templomot járhatjuk körül, később pedig már azt sem. Aztán egyszer jóságos, tudós plébánosunk olyasformán nyilatkozott valami komolyabb plénumon, hogy „ezek a piszkos csirkefogók!” – de akkor ez a tömör nyilatkozat magukat a dolgokat már nemigen befolyásolta. A vallásosság kiszorult mindenhonnan, a körmenet beszorult a templomba. Tudós plébánosunkat pedig elhelyezték az esztergomi papnevelő intézetbe szemináriumvezetőnek, mondván: „Csak kevesebb vizet zavar ott!”

Másfél évtizeddel később találkoztam ennek a visszájával: 1977 – talán az utolsó békeév volt a szocialista gazdaság történetében. Akkor, őszön kezdődött a romlás pártszintű érzékelése, jött az a bizonyos „külgazdasági határozat”, s nyomában az évtizedes agonizálás. De most, amikor ez a történet játszódik, még csak nyáron vagyunk, ’77 nyarán, amikor egy ismerősöm szakdolgozatát írom, az állam és az egyház kapcsolatainak „rendeződéséről”. Kiugrott katolikus pap barátom véleményét kérdezem a dologról. Az érdekel – mondom neki – miben látná ő a továbblépés lehetőségét. Szerinte mindenekelőtt az egyháznak kéne változnia, éspedig vissza kellene fordulnia eredeti feladatához. Nyilván az akkoriban oly nagybecsű békepapokra gondolt, az állam-egyház megbékélését hirdető, kapcsolatokat rendező, társadalmi megbízatásokat vállaló paptársaira gondolt, amikor a dühtől sziszegve ezt mondta: „Az egyház foglalkozzon a maga feladatával, azzal, amivel az Úristen megbízta, mikor a Földről eltávozott – a lelkek ápolásával. Semmi köze se államhoz, se párthoz, az a dolga, hogy a templomban hirdesse az Isten igéjét.”

Sajátos felfogás – akkor inkább csak éreztem, ma már határozottabban mondom: alighanem igaza volt.

Aztán megtanultam az állam és az egyház szétválasztásának elvét, mint a köztársasági létforma és a modern polgári állam egyik alapelvét, megtanultam ugyanezt, mint a francia felvilágosodás szellemiségének produktumát, s már-már úgy véltem, tisztába is jöttem a dologgal, amikor egyszer (bő évtizeddel is később, s talán augusztus huszadikán lehetett), megpillantottam a kormányt, nem tévedés, a Magyar Köztársaság akkori kormányát az ünnepi szentmisén összetett kézzel imádkozni. Aztán később is, gyakran. Egy másik kormányt is. Nem, nem magánemberekként, nem puszta hívőkként, szétszóródva a tömegben, mert ahhoz senkinek semmi köze sem lehetne, hanem kormányként, úgy, egymás mellett ülve, éppenséggel látványosan demonstrálva, hogy ezen a szentmisén bizony a magyar kormány van jelen. Majdnem hiánytalanul. Aztán láttam papot a parlamentben papolni arról, miért is kell papoknak a parlamentben papolniuk, és főként, hogy miért a parlament jobb oldalán. Aztán láttam a magyar anyanyelvű, de külhoni püspököt magyar választási gyűlésen az Isten igéjét hirdetni, láttam az elcsatolt magyar, de pillanatnyilag mégiscsak külhoni területen, részben magyar állami pénzből újjáépített templom szentelésén magyar miniszterelnököt szónokolni, s kezdtem az egészet megint nem érteni.

Mindig is irigyeltem azokat, akik nálam világosabban látnak, akik a kusza eszmék között oly könnyedén vágnak rendet a maguk számára. Irigylem Spirót is, hiszen könyve egy pontján váratlanul ezt mondja: „Intézze el a vallását mindenki magában!” (415.o.)

Na, ja! Hát ennél mi sem egyszerűbb!

(A hetedik mondat)

Azt mondani, hogy az írónak fontos a szó – banalitás, tautológia. Az író éppenséggel a szó embere. Emellett persze még ezer másnak is embere (– és, egye fene, lehet még a lélek mérnöke is.) Azt mondani, hogy az írónak fontos a pontosság, ugyancsak banalitás, ámbár jól tudjuk, hiszen számos esztétika tárgyalja, hogy ez a pontosság csak ritkán közvetlen és direkt. Gyakrabban áttételes, néha éppenséggel nagy csúsztatásokon keresztül érvényesülő, csak végső soron fennálló pontosság lehet. Vagy még az sem. Spiró mondata – ha létezne itt és most írni tanítás, ha egyáltalán fontos dolog volna itt, ma az írás – effajta írni tanító stúdiumokon akár mintamondattá is avanzsálhatna. Azt mondja a szöveg egy késői pontján: „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” (422. o.) Ez a mondat egy akkor és ott, a történet idején rendkívül divatos és nagy hatású elmélet, a szkepticizmus tömör összefoglalása – maga a tézissé sűrített szkepticizmus. A Római Birodalom hanyatlásának századaiban, az ókorvég lassan bontakozó szellemi zűrzavarában, a nagy gondolatrendszerek, Szókratész, Platón és Arisztotelész míves építményeinek visszaszorulása után nagy keletje volt az effajta eszméknek. Szkepticizmus: a kétely filozófiája. A végtelenségig felnagyított kétely. Mások is próbálkoztak akkortájt a szkepticizmus tömör leírásával, ám – valószínűleg a dolog lényegénél fogva – csak keveseknek sikerült. Lucretiusnak legalább a szkeptikus állásfoglaláshoz oly nélkülözhetetlen sejtelmességet sikerült megőriznie, amikor tankölteményében így beszélt: „Halld, és ismerd el magad is, hogy vannak a dolgok / Közt olyanok bőven, melyeket nem láthat az ember.”[4] De Spiró ezt is tudja tömörebben mondani, és sokkal pontosabban. „Valószínűleg nem az történik a Földön, amit történni látunk.” Nyilvánvaló: kulcsszó a „valószínűleg”. A mondat e szó nélkül fölszámolná a maga értelmét, együgyű dogmatizmussá válna. Spiró tudja: Ha a szkepticizmust explicite állítanánk, máris nem lennénk szkeptikusok. Mert állítunk valami biztosat. A következetes szkeptikus semmit sem állíthat, hiszen mindenben kételkedik. A szkepticizmus csak feltevésként létezhet, állításként nem.

Valószínűleg.


(2006. augusztus)

Szerző: Prof. Dr. Harai Dénes



·         A munka megjelent Harai Dénes: Tanáremberek, kiemelkedő tanáregyéniségek. ZMNE Kiadó, 2010. 

[1] 42/2000. (XI. 8.) AB-határozat. Közzétéve a Magyar Közlöny, 2000. 109. számában. AB-közlöny, IX. évf. 11. szám, 5/G/1998.

[2] http://www.magyarorszag.hu/hirkozpont/hirek/sajtokozlemenyek/meh20091229.

[3] A Tárki ezt célzó, 1992-ben induló Magyar Háztartás Panel kutatássorozata pénz hiányában a hatodik hullám (1998) után megszűnt.

 
Cimkék: főoldali hír, 2017

Felhőszagú felderítők

    • Felhőszagú felderítők -9
    • Felhőszagú felderítők -8
    • Felhőszagú felderítők -7
    • Felhőszagú felderítők -5
    • Felhőszagú felderítők -6
    • Felhőszagú felderítők -3
    • Felhőszagú felderítők -4
    • Felhőszagú felderítők -2
    • Felhőszagú felderítők -10
    • Felhőszagú felderítők -1
  • Előző
  • Következő

Minden évben, május hónap a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar mélységi felderítő specializáción tanuló hallgatók számára egybeforrt az ejtőernyős felkészítéssel.
Nem volt ez másként most, a 2016/17-es tanév második félévében sem, ahol mi harmadéves felderítők a negyedévesekkel együtt kezdtünk bele az ejtőernyős tábor által nyújtott kihívásokba.

Az első hetünk Szolnokon földi felkészítéssel telt el, ami magába foglalta mind az elméleti, mind a gyakorlati felkészítésünket és kiképzésünket. Megtanultuk miként épül fel maga az ejtőernyő, miként valósul meg a nyílási folyamat, milyen vészhelyeztek alakulhatnak ki, valamint, hogy azokat miként kell elhárítanunk. A képzésünk egyik részét vagy teremben oktatott elméleti foglalkozások tették ki, vagy az ejtőernyő hajtogatóban gyakoroltuk a szakszerű ernyő előkészítést és behajtást, vagy kint a szárazföldi szereken gyakoroltuk be, miként kell helyesen végrehajtani a gépelhagyást, miként kell megfelelően széllel szembe fordulni, illetve hogyan kell megvalósítani a sérülés mentes földet érést. Ezen foglalkozások mind hozzájárultak ahhoz, hogy az állományunkat a lehető legkisebb eséllyel érje komolyabb baleset. Mindezen tudásanyagot egyetemi oktatóink (Dr. Forray László alezredes, Horváth Tamás hadnagy), valamint a szolnoki Speciális Ejtőernyős Kiképző Csoport állománya a legnagyobb szakértelem mellett adta át számunkra. A felkészítő második hét utolsó napján, pénteken elméleti és több gyakorlati vizsgát is tettünk az elsajátítottakból, amelyeket mindenki sikeresen teljesített.

A következő héten hétfőn kezdődött el a betervezett ejtőernyős ugrások végrehajtása. Ezen a napon nekünk, harmadéveseknek első ugrásunk lévén, aznapra csak egy ugrás volt betervezve, amit a nagyobb szélerősség délelőttről végül délutánra tolt át, de aztán sikeresen teljesítettük a 800 méterről való kiugrást nappal, egyszerű terepre érkezve.

Másnap már több és komplexebb ugrások voltak előírva, amelyek a hét során fokozatosan bonyolódtak gyakorlottságunkat kiaknázva. Napi 2-3 ugrásunk volt annak függvényében, hogy milyen nehézségű feladat volt betervezve, és az idő kegyességének hála sikeresen teljesítettük azon a héten a nappali ugrásainkat, így a rákövetkező héten hétfőn és kedden, már csak összesen 4 esti ugrás maradt vissza. A szerencse ott is nekünk kedvezett, mert még a kitörő viharok előtt sikeresen teljesítettük a 2-2 ugrásunkat, így érve el a képzésünkbe tervezett 15. ugrást és az ejtőernyős tábor végét. Ha a ránk érvényes jogszabályok engednék, akkor elmondhatnánk azt, hogy körkupolás ejtőernyővel „Combat Ready”-k lennénk.

Ugrásaink során rengeteg mindent tapasztaltunk, kezdve az eltérő magasságokról való kiugrások közti különbséget, a felszereléssel, teherzsákkal való ténykedést egyszerű és bonyolult terepre éjjel vagy nappal, a légmunkát eltérő erejű szélben, a szélcsend okozta nehézségeket, a termikbe kerülés „élményét”, illetve egyéb a levegőben való „közlekedés” okozta kihívásokat.

Felkészítésünk során a tapasztaltabb ugrók felhívták figyelmünket, hogy mindenkinél várhatóan el fog jönni egy úgy nevezett „mélypont”, amikor is félelem és kételkedés fogja el az embert ugrás előtt, ezen azt mondták mindenkinek túl kell esnie. Nálunk sem volt ez másképp, de egymást segítve, támogatva, átbillentünk rajta és végrehajtottuk az ugrásainkat.

Hatalmas élmény volt ez számunkra, rengeteget fejlődtünk és tanultunk, illetve olyat tapasztalhattunk, amit nem sokan tudnak átélni. Az ugrásokkal járó nehézségek ellenére is nagyon élveztük, így várjuk a következő év ejtőernyős táborát, akkor már negyedévesként és tapasztalattal rendelkező ugróként.

Szerző: Hegyi Péter Tamás htj.

Cimkék: főoldali hír, 2017

Beszámoló a Czetz Kupáról

    • Czetz Kupa - 1
    • Czetz Kupa - 2
    • Czetz Kupa - 3
    • Czetz Kupa - 4
    • Czetz Kupa - 5
    • Czetz Kupa - 6
    • Czetz Kupa - 7
    • Czetz Kupa - 8
    • Czetz Kupa - 9
    • Czetz Kupa - 10
    • Czetz Kupa - 11
    • Czetz Kupa - 12
  • Előző
  • Következő

A hagyományokhoz híven idén is a Czetz Kupával ért véget a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület Tiszti Vívóklubjának szezonja. Az 51 induló és a megannyi vendég teljesen megtöltötte Szüts Jánosról elnevezett kicsiny vívótermünket. Köszönjük a Hobbi Vívó SE és a Veresegyházi SE versenyzőinek, hogy jelenlétükkel és sportszerű versenyzéssel emelték a rendezvény fényét!

Gratulálunk a díjazottaknak!

Az edzések június végéig tartanak, majd augusztus végén megkezdjük a felkészülést a következő szezonra. :)

EREDMÉNYEK:

FF párbajtőr:

1. helyezés: Samu Péter
2. helyezés: Szakmáry Nándor
3. helyezés: Deák István
4. helyezés: Kozma Sándor
5. helyezés: Hodosi Gábor
6. helyezés: Gál Soma
7. helyezés: Szakmáry Sándor
8. helyezés: Udvari Donát

Női párbajtőr:

1. helyezés: Soós Dóra
2. helyezés: Vitályos Eszter
3. helyezés: Meskó Csilla
4. helyezés: Novák Réka
5. helyezés: Szép Viktória
6. helyezés: Ertsey Réka
7. helyezés: Novákné Cseszregi Henriett
8. helyezés: Csűrös Tímea

Kard:

1. helyezés: Witt Péter
2. helyezés: Kiss Ábel
3. helyezés: Polgár Balázs
4. helyezés: Elischer Gergő htj.
5. helyezés: Tóth Ákos
6. helyezés: Frankó Mátyás Krisztián
7. helyezés: Fröhlich Dávid
8. helyezés: Mikus Gréta

Honvéd tisztjelöltek párbajtőr:

1. helyezés: Pásztor Kálmán htj.
2. helyezés: Ruszkovics Patrik htj.
3. helyezés: Pápics Patrik htj.

Honvéd tisztjelöltek kard:

1. helyezés: Elischer Gergő htj.
2. helyezés: Szulcsányi Viktor htj.
3. helyezés: Simon Gábor htj.

Legjobb gyermek versenyző: Zsigmond Dániel
Legjobb kezdő vívó: Virágh Krisztián htj.

Szakosztály-vezetői különdíj: Pulay Krisztián
Cimkék: főoldali hír, 2017

Tüzérségi éleslövészeten a honvéd tisztjelöltek

    • Tüzér1

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Műveleti Támogató Tanszék IV. éves tüzér honvéd tisztjelöltjei (5 fő) — a tüzér szakcsoportnak idén nincsen harmadéves hallgatója — a 2016/2017. tanulmányi év megkoronázásaként, kettő hetes tábori kihelyezésen és éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton vettek részt a Bakony Harckiképző Központ Várpalotai gyakorló- és lőterén.

A gyakorlat Dr. Szabó Tibor alezredes egyetemi docens, a Műveleti Támogató Tanszék tüzér szakcsoport vezetőjének irányításával zajlott. Az NKE HHK tüzéreivel együtt gyakoroltak az MH Altiszti Akadémia (AA) tiszthelyettes hallgatói is. Az MH AA hallgatóinak tevékenységét Sákán andrás hadnagy irányította. A tüzérségi éleslövészetet az MH 25. Klapka György Lövészdandár 101. ágyútarackos osztály (megbízott parancsnok: Csányi Henrik őrnagy) és a 36. IPTR osztály állománya (ütegparancsnok: Vétek Miklós százados) szolgálta ki. A gyakorlat lőtéri támogatását és logisztikai kiszolgálását az MH Bakony Harckiképző Központ és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár kijelölt állománya biztosította.

Az első héten a IV. éves honvéd tisztjelölt állomány 152 mm-es D-20-as típusjelű ágyútarackkal megosztott irányzású egyéni tűzfeladatokat és vizsga tűzfeladatokat hajtottak végre. A honvéd tisztjelöltek végrehajtották a lő- és tűzvezetési szabályzatban előírt tűzfeladatokat. A lövegek parancsnoki és irányzói beosztásaiban az MH AA tiszthelyettes hallgatói tevékenykedtek. A IV. éves honvéd tisztjelöltek emellett az aknavetővel és az irányított páncéltörő rakétákkal (IPTR) végrehajtandó tűzfeladatokat gyakorolták. A megosztott irányzású egyéni tűzfeladatok keretében május 23-24. között a honvéd tisztjelöltek mindösszesen 25 tűzfeladatot hajtottak végre.

    • Tüzér3

A lövészet első éles gránátját a közelmúltban elhalálozott öreg tüzér bajtársunk, Fodor Mihály nyugállományú alezredes, a Tüzér Tanszék volt oktatója emlékére, neki feliratozva lőtték ki.

Május 25-én az állomány végrehajtotta a közvetlen irányzású tűzfeladatokat. A honvéd tisztjelöltek Konkursz és Metisz IPTR-rel az 1. sz. és a 2. sz. harci tűzfeladatot, 82 mm-es aknavetővel, félközvetlen irányzással az 1/a. raj- és szakasz tűzfeladatot hajtották végre, valamint D-20 ágyútarackkal 1/A szakasz tűzfeladatot hajtottak végre. Az MH AA hallgatói Metisz IPTR-rel az 1. sz. és a 2. sz. harci tűzfeladatot, D-20 ágyútarackkal 1. sz. és 2. sz. közvetlen irányzású feladatot, 82 mm-es aknavetővel, félközvetlen irányzással az 1/a. raj tűzfeladatot hajtották végre. Az éleslövészet második hetében 61 közvetlen irányzású feladatot hajtott végre a tisztjelölt állomány.

    • Tüzér2

Május 25-én a közvetlen irányzású lövészet szünetében került sor arra a rendszeres megemlékezésre, melynek során a tüzérek az 1994. július 25-i várpalotai, 120 mm-es aknavetővel bekövetkezett, több áldozatot is követelő baleset halottaira emlékeztek meg. A honvéd tisztjelöltek és a 101-es tüzérosztály állományának sorfala között, a lőtéren található emlékműnél koszorút helyezett el az NKE nevében Dr. habil Horváth Tibor ezredes intézetigazgató, Dr. Szabó Tibor alezredes valamint Sári Szabolcs őrnagy, az MH Ludovika zászlóalj megbízott parancsnoka, tiszteletbeli tüzér; a Gábor Áron Tüzér Bajtársi Egyesület nevében Török Miklós ny. vezérőrnagy, egykori MH tüzérfőnök és Tóth Gábor ny. ezredes; az MH 25. Klapka György lövészdandár nevében Horváth Gábor dandártábornok, a lövészdandár parancsnoka, tiszteletbeli tüzér és Csányi Henrik őrnagy; valamint Tolna város képviseletében Apelshofer Ágnes polgármester és Berta Zoltán alpolgármester.

Június 30-án éleslövészettel egybekötött harcászati gyakorlat végrehajtására került sor, ahol 10 kötelék tűzfeladatot hajtott végre az állomány.

Összességében elmondható hogy rendkívül eredményes gyakorlatot teljesített a Tanszék oktatói és honvéd tisztjelölt állománya. A IV. éves tüzér honvéd tisztjelöltek, illetve az MH AA hallgatói számot adtak eddig megszerzett ismereteikről, tudásuk kellően stabil alapot jelent leendő beosztásuk ellátásához.


2017. június 02.


Magyar Gergely százados


ÚJ PEDAGÓGIAI PARADIGMÁK

Különösen akkor jó egyetemistának lenni, ha nagy változások indulnak el a társadalomban, vagy a két kultúrában (a tudományban és a művészetben), s ezekkel együtt az iskolákban, tanári karokban is. Ezt éreztem hallgatóként, az ELTE BTK Pedagógia szakán, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején. Ez jutott eszembe, amikor 2017. május 31-én kolléganőmmel Dr. Szelei Ildikóval részt vettem a BCE Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központjának (FKKI), valamint a BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének közös rendezésében, a „Hogyan tanítsunk társadalomtudományt?” című konferencián, melyet rövid műhelybeszélgetés követett. Előadást tartott: Gelei András (Szervezeti Magatartás Tanszék); Glózer Rita (PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék); Gáspár Judit (Döntéselmélet Tanszék) - Toarniczky Andrea (Szervezeti Magatartás Tanszék); Kovács István Vilmos (ELTE PPK Felsőoktatás-menedzsment Intézeti Központ); Bodnár Éva (Tanárképző és Digitális Tanulás Központ). Dr. Daruka Magdolna közgazdász, egyetemi docens a - BCE Szociológia és Társadalompolitikai Intézetének részéről – bevezetőjében kiemelte az alkalmazkodási-, együttműködő-, és vezetési-képességet, valamint a dialógusba való folyamatos bevonódást, mind a hallgatók, mind a tanárok részéről.

A konferencián részt vett Dr. Hrubos Ildikó professor emerita, korábban a BCE FKKI társigazgatója, akinek a konferencia végén megemlítettem, hogy negyedszázaddal korábban a Budapesti Tanítóképző Főiskola szervezésében (Csokonai Műhelybeszélgetések) hasonló módon ültünk együtt fiatal tanárok, a pedagógia kiemelkedő személyiségeivel s együtt gondolkodhattunk, a változás komplex nevelési konzekvenciáiról. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ilyen időszakokban mindig van egy lendület, amiből valami mindig vissza is rendeződik. Másrészt nálunk az a pedagógiai irányzatosság, amit a nyugat-európai országokban lehetett tapasztalni az elmúlt évszázadban, nem létezett - gondoljunk a pragmatista, prakticista, posztmodernista, vagy a multi-kulturális, progresszivista, moralista elvi megalapozottságú pedagógiákra.

Rövid „Hogyan?” történetek:

1. 1970-es évektől Zsolnai József (1935-2011) az értékközvetítéssel - képességfejlesztéssel,  Gáspár László (1937-1998) a Szentlőrinci iskolakísérlettel vált ismertté;

2. 1990-es évek elején a Csokonai Műhelybeszélgetéseken megragadott Vastagh Zoltán (1937-2000) „Az alternativitás kérdése a neveléstudományban” című előadása (1992), melynek akkor kiadott vázlatában ez áll: „…a sokféleséggel párhuzamosan újra kell fogalmazni nemzeti (közös) tartalmainkat, életre kell segítenünk egy sok-lábon álló, mégis közösen képviselhető ember- és társadalomképet, annak adekvát iskolarendszerével együtt….Korunk feladata szintézisbe foglalni a tudomány és az emberi élet transzcendens értékeit.”1 Az akkori, kiemelkedő tanáregyéniségek közül a Miskolci Egyetemről Mihály Ottó (1939), pontosan körvonalazta a változások lényegét, mely szerint a tanár a tananyag alkotójává, irányítóból animátorrá, erkölcsi ítélőbíróból hiteles személyiséggé, a kultúra előadójából a kultúra piackutatójává válik, stb.; említhetném továbbá Vekerdy Tamást, és még sorolhatnám. Közel hatvanan voltunk e kezdeti, jelentős műhelybeszélgetésen.

3. Gabnai Katalin szervezésében, - Buda Béla és Csepeli György szakmai vezetésével - Ahogyan konferenciát tartottunk (1993)2 a magyarországi személyközi kommunikációról, a kifejező közlés tanításának aspektusából, melyre konzultatív előadásaikkal, olyan kiemelkedő személyiségek, mint: Voigt Vilmos, Ranschburg Jenő (1935-2011), Wacha Imre, Bagdy Emőke, Kapitány Gábor, Erdélyi Zsuzsanna (1921-2015), és még sorolhatnánk – irányították rá a figyelmet, arra a nemcsak szocio - kulturális problémára, aminek megoldásában a kommunikáció segítheti az emberi csoportok egymáshoz való viszonyának fejlesztését, s az olyan intézményeket, mint az iskola.

4. Említhetjük azonban az ELTE BTK egész Neveléstudományi Tanszékét (M. Dr. Nádasi Mária, Réthy Endréné, Golnhofer Erzsébet, stb.) is ebből az időszakból, Bábosik István (1940) egyetemi tanár vezetésével, akik nemzetközi tudományos tanácskozást (1993) szerveztek német tanárkollégák közreműködésével; vagy említenünk kell a Corvinus Egyetem jogelődjét, - amely már 1984-től, Andorka Rudolf (1931-1997) rektor, reformegyetemként  definiált: „…az ország legprogresszívebb, az új tudományos problémák, irányzatok iránt a legnyitottabb egyetem volt Magyarországon.”3 - azaz reformegyetem. Mondhatjuk természetesen, hogy a felsoroltakon már negyed százada túl vagyunk, de a magyar iskolarendszer - az elmúlt három évtizedben - laboratórium volt. Az új kísérletekre továbbra is érdemes odafigyelni, mert lehet hatásuk. A fentebb jelzett eddigi kísérletekből, mindig valami átszivárgott a tanári gyakorlatba is, és alakította az iskolaképet, (a kommunikáció elméletéből építkező szakok, iskolamodellek, stb.).

A jelzett történeti mozzanatokból láthatjuk, hogy a pedagógia mind tartalmi, módszertani mind eszközeinek fejlesztése tekintetében (a logarléctől, a laptopon keresztül, az okos-telefonig) nagy utat tett meg az elmúlt fél évszázadban, amit csak akkor értékelhetünk kellően, ha figyelembe vesszük azokat a kényszereket, gátakat, meg – nem - értéseket is, melyek a kísérletező tanároknak megkeserítették az életét.

A jelen konferencia előadóinak megfogalmazása szerint, javasolt változtatásuk lényege, hogy a hagyományos tantervet, tananyagot, oktatási módszereket a projekt-alapúság válthatja fel, melyben a hagyományos iskolai munka - előadások, jegyzetelések, stb. - átkerül otthonra (jól kezelhető video-tananyagok), és a valódi iskolai munka, a közösség-alapúvá, azaz a hallgató és a tanár számára kevésbé koordinálttá válik. A tanári szerepek (oktató – kutató - tanácsadó, stb.) nem izolálódnak, hanem inkább átfedésbe kerülnek egymással, miközben a tanár megőrizni szakmai hitelességét.

Mit? - Hogyan? - Miért?

Kapcsolódva az előadók, Mit? - Hogyan? - Miért? kérdéscsoportjához, továbbiak is  felvetődhetnek, így például: Egyetemes érvényű-e a kísérlet üzenete, azaz új tananyag és iskolarendszer építhető-e rá? A jelenlegi kihívásokra elégséges-e csak technikai-módszertani válaszokat adni, s ugyanakkor a technikai-civilizáció elsajátítását segítheti-e kísérlet? A tudáshiányt az iskola elhúzódó reformja, vagy más faktorok termelik? Elősegíti-e a módszer, hogy a hallgatók kerüljék a szisztematikus feldolgozó munkát, és inkább „tudáskiszívókká”, „kreditvadászokká” váljanak? A szubjektív készségek, hogyan válnak e munkaformában tudássá, és mérhető teljesítménnyé? Az iskolák tanári karai elveszíthetik-e saját iskolai valóságuk feletti „uralmukat”? Egy tárgyból, vagy módszerből - így az ajánlottból - lehet-e a társadalmi világot értelmezni, magyarázni, modellezni? Az új koncepció, csak a humanizált tárgyak, vagy a természet- és műszaki tudományok világában is érvényességgel bír? - polemizált ez utóbbi kérdésen az előadások végén, Dr. Hrubos Ildikó professorasszony is. E kérdés fontosságát aláhúzza, hogy jelenkorunkban, a hard-skillekre épülő természettudományos, és a soft-skillekre épülő a humán kultúrát is, közelíteni kellene egymáshoz.

Társadalomtudomány, emberkép, egyetemkép, perspektíva-tudat

Azt mondhatjuk, hogy a társadalomtudomány, a társadalmasult ember többé-kevésbé tudatos önreflexiója. A társadalom, változó adatokat, információkat, összefüggéseket, viszonyokat termel, melyekkel a társadalomtudomány dolgozik. Az egyetemnek megvan a hajlandósága arra, hogy az emberképben az absztrakt-emberből induljon ki, de egyébként a konkrét-emberből való kiindulásra nagyobb szükség van. A konkrét-ember,  a társadalmi hatások összefüggő rendszerében egzisztál, gyakran és egyidejűleg, többféle megfosztottságnak (deprivációknak)  alávetett lény, akinek a viszonya önmagához csak nehezen változik. A javasolt modell emberképe: a világ információira, adataira, összefüggéseire nyitott, személyiségében integritással rendelkező, választott értékeit követő, változásra képes ember. (Megjegyezhetjük azonban, hogy az elmúlt évtizedek értékeróziójának, a „liberális”- kapitalizmus értékei, emberfelfogása, karakterei is áldozatul estek.)

A valamilyen „közösség”- ben gondolkodás, egyben valamilyen társadalmi modellt is jelent, és nem értékmentes zóna. A közösséget elsősorban a kapcsolat szervező-elve, másodsorban  szabályzó elve alapján tipizálhatjuk. Ebben az esetben a tanári valamint a hallgatói projektumok (tervek) alapján működő tanulmányi csoportról beszélhetünk, mely feltételezi a társas hatékonyságot. A közösségi munkában a szemléleti jelenség, valamint a tapasztalati, megélt tartalom halmazait kellene tudássá transzformálni, miközben mindezek logikája nem egységes, ami belső konfliktust is előidézhet. Megjegyzem a hallgatók nálam csinálnak egyéni öndiagnózist is, arról, hogyan tanulnak, s látom, hogy a befogadók lelkisége, ezzel egyedi tanulási módszere igen eltérő, és nem mindenki szeret közösségben tanulni, mert vannak akiket pszichésen gyorsan lemerít, lehet sok disszonancia már a kapcsolatok kialakulásának környezetében is. A projekt-módszer pozitívuma, hogy nemcsak megerősíti, hanem kiaknázza, hogy az ember nem tárgya, hanem a pedagógiának ható tényezője, mint változó, választó, válaszoló, visszautasító, emlékező, egyszóval viszonyuló lény. A helyzetet napjainkban különösen az differenciálja, hogy a valóságsíkok aszimmetriái igen jelentősek, melyeknek negatív hatása lehet egymás megértésére, és az együttműködésre. Egy szenzitívebb időszakban a pedagógiára a tanárok és a hallgatók egyaránt érzékenyebben reagálnak. Negatív vonatkozásban, az ajánlott módszer sokszorozhatja a „jól-értesülteket”, az „ötletezőket”, „kreditvadászokat” és nem utolsó sorban a rendszerproblémákkal küszködő  „akció-értelmiségieket”, de szükség van-e tömegesen a szakértelmiség helyett / mellett, akció-értelmiségiekre a társadalomban?

„Less Teaching – More Learning”

„Kevesebb tanítás – Több tanulás” a projekt módszer elve, s ezen a ponton válik adekváttá Martin Heidegger felfogása: az iskola tanulni tanít. Az egyetem feladata, a tanulás – specializáció. Ehhez, jó módszerré válhat az, amelyről a konferencia szólt, megváltozott tartalmat kaphat a hagyományos szeminárium, speciálkollégium, és a kutatógyakorlat is. Bodnár Éva valamint Kovács István Vilmos előadásukban a hallgatók felelősségvállalását hangsúlyozták. Kovács István Vilmos megfogalmazásában, valódi fókuszváltást jelent a „Tegyük felelőssé a diákokat! Tegyük felelőssé az oktatókat!”- felfogás. Gáspár Judit előadásában a felelősség a kutatásra-innovációra is kiterjed (Responsible Research & Innovation). Természetesen a felelősség a személyes felkészülésért, a jövőért döntő fontosságú. Úgy vélhetjük, hogy a modern ember felelőssége azt is jelenti, hogy látja a veszélyeket melyek fenyegetik  őt magát, kultúráját, civilizációját. Éppen a terrorizmus veszélye készteti a nyugati civilizációt az olyan értékek újragondolására, mint a nyitottság, a szélsőségekkel szembeni tolerancia, stb. A valóság-elv és a javasolt módszer lehetőséget adhat arra is, hogy az egyetemi képzésben a veszélyes gondolatokkal többet foglalkozzunk, így az olyanokkal, mint: a társadalom számára magas veszélyességi kockázatot jelentő csoportokat foglalkoztató eszmék; az előítéletek és a feszültség helyzetek kapcsolata; történelem által már többször megbélyegzett ideológiák továbbélése; extrém ötletek; a szegénység és következményeik a viselkedésben, vélekedésben, szociális kapcsolatokban; a szervezett csoportidentitások, szekták; idegenség, ellenségképek, interferenciák. Nem említve, napjaink fontos kérdésével foglalkozó nyugati civilizációt, hogyan lehetséges az, hogy a szélsőséges fiatalok saját társadalmuk ellen fordulnak?

 Valóság-elv a képzésben:

„Ha annak az elképzelésnek, amelyet a majom fölépít magának az ágról, ahová föl akar ugrani, semmi köze nincs a valósághoz, akkor a majomnak vége.”– írja François Jacob4 a lehetséges és a tényleges valóságról. Babits Mihály szerint, a tudományos lelkiismeret  kötelességünkké teszi tudomást szerezni a világról, akkor is, ha az fájdalmas; önlelkünk ellenére is. Ebből adódóan az előadások közül különösen fontosnak találtam Gelei Andrásét, aki a valóság-elvet hangsúlyozta a tanítás folyamatában, ami azt jelentheti, hogy az oktatás feladata: a valósághoz közelebb hozni, mélyebben belehelyezni a hallgatót a sokszor kegyetlen összefüggések rendszerébe. A valóságnak azonban mélyülő síkjai vannak, melyeknek a pedagógiai konzekvenciáit most nem érintem. Illusztrációként két példa:

Egyik példa az arab gyakorlatból: „A szíriai arabok pedig soha nem fogják elfelejteni, és megbocsátani sem tudják, hogy Kuneitrában – ez egy néhány évvel korábbi háborúban történt  – az izraeli hadsereg az arab temetőket is feldúlta, kirobbantotta a halottakat sírjukból. Régi és nem túl régi holttestrészek szanaszéjjel, áttekinthetetlen összevisszaságban hevertek, és mindez 45 °C fokos melegben. Az arabok gondoskodtak arról, hogy ez az értelmetlen halottgyalázás ne menjen feledésbe: a kisiskolás arab gyerekeknek mindezt bemutatták – csaknem úgy, mintha az szerepelne a tanulmányi programban. Tömegesen szállították oda az egyes iskolák kisdiákjait: íme, ilyen az ellenségünk – ezt tette halottainkkal…5


Egy másik példa a műhelybeszélgetésen hangzott el egyik tanár kolléganőnktől, aki megemlítette, hogy a valóság-elvvel való próbálkozásaik nem vezettek eredményre, amikor is hallgatóikat elvitték egy roma-telepre. Később a hallgatók beszélgetéseikből arra következtetett, hogy nem változott meg korábbi véleményük az adott népcsoportról, sőt... Pedig az emberi együttműködés és megértés, társadalmunk egyre fontosabb feladatává  válik, miközben van egy szkeptikusság az értelmiség, szellemi termelő képességével szemben.


A műhelybeszélgetésen  felvetettem, hogy:

(1) A tapasztalatunk az, hogy az általános iskolát végzők képességhiányai (írás, olvasás, számolás), - amit a francia iskolásoknál a szakemberek 40 %-ban jelölnek meg - a középiskolában tovább kombinálódnak (lényegismeret, megértésbeli zavarok, stb.), ami továbbgördül az egyetemekre is. Ebből adódóan a középiskola és az egyetem is után-futással dolgozik, nem érve utol magát. Ilyen körülmények között működőképessé tenni - az előadók részéről is hangsúlyozott - olyan elvárásokat, mint: a hallgatókat bevonni a tanszéki kutatásokba; vagy ismerje fel az elméleti alakzatot a gyakorlatban és fordítva, tudjon visszakövetkeztetni a gyakorlat alakzataiból az esetleges elméleti vonatkozásokra; valamint nem utolsósorban a hallgatónak legyen személyi-integritása, értékalapú a személyisége, stb. A személyi-integritást az emberkép részeként foghatjuk fel, de az integritás kialakulásához,  - különösen annak fenntartásához - a szabad-versenyes  kapitalista viszonyok nem kedveznek, mert az egyént körülvevő, és az egyénbe épülő társadalmi viszonyok disszonanciákkal, nem egyszer súlyos konfliktusokkal is terheltek.  A helyzetet nehezíti, hogy a peremkerületekben általában perem-feltételek, míg az elit körzetekben elit-feltételek állnak rendelkezésre, a pedagógiai munkához.

(2) Mivel nem kell „mindent” megtanítani – s ezzel egyet is érthetünk, de -  mitől válik a képzés végére szakemberré, mire kapja oklevelét a mérnök, közgazdász, szociológus  hallgató?  - mert a gyakorlat gyorsan rövidre zárhatja a tudáshiányt. A lehetséges válaszok közül egy: ha felmerül egy közgazdasági probléma, akkor majd előveszi Paul A. Samuelson (Alfred Nobel Memorial Awards in Economics, 1970): „Közgazdaságtan” című kötetét és tájékozódik.  A műhelybeszélgetésen résztvevők is hozzátették, hogy azért kell egy minimumnak lenni, de ennek a „minimumnak” a meghatározására külön konferencia sorozatokat lenne célszerű szervezni, melyen bizonyára nem születne megegyezés a vezető szakemberek között sem.

Összességében, nem gondolhatjuk azt, hogy jelenkorunkban nincs szükség változatos pedagógiai módszerekre. Egy modern társadalom jövedelem, tulajdon, hatalom szerkezetei önmagukban is szükségessé teszik a tudatok alakítását, melyek eltérő pedagógiákat igényelnek, s amelyekre az tanárok egy része nincs felkészülve. A projekt-módszer a klasszikus egyetemi funkciókat – oktatás, kutatás, innováció -  nem szorítja ki, hanem integrálja. Erősíti az új kihívásokkal szemben azt, hogy magának az embernek, a kultúra hordozójának kapcsolatépítő – kooperatív - kommunikatív késztetéseivel kezdhet a pedagógia is valamit. A digitális korban, mint Vastagh Zoltán írta: „…a másik ember, lehetőség a társulásra”. Azaz nem szószerinti digitális-emberképben gondolkodunk, mely szerint, az emberi lény analóg feldolgozó és tárolóeszköz, másodpercenként 50 bites sávszélességgel, aki kiváló az alakfelismerésben, de lassú a számítássorozatoknál, – mint Karen Wright írja, a világméretű faluról elmélkedve.


Természetesen a tanárként kell egy metafizikusság, hinni abban, hogy a rossz tanulóból, jó, önmotivált tanuló, sikeres ember is válhat. A gyakorlat (hallgatók igényei, teljesítmény hozadék, sikeres válaszok a helyzetekre, a beválás eredményessége, stb.) majd eldönti, hogy mennyire lesz vonzó a projekt-módszer erőtere. Úgy vélem, érdemes a gyakorlati alkalmazás  mellett, továbbra is gondolkodni erről. Gratulálunk az előadó szakembereknek, tanároknak, mert felvetéseik jó alapot nyújtottak a témáról (normák, értékek, stb.) való további gondolkodáshoz, a szakmai párbeszéd intenzív kialakulásához.


Jegyzetek:

1. Csokonai Program Műhelybeszélgetések. Alternativitás és pedagógusképzés. Vastagh Zoltán: Az alternativitás kérdése a neveléstudományban (az előadás kivonata), 1992. június 4-5. Kézirat.

2. Lásd, Ahogyan / I. Előadások a Magyarországi személyközi kommunikációról. A magyarországi személyközi kommunikáció tanulmányozása és a kifejező közlés tanításának érdekében. Sorozatszerkesztő: Gabnai Katalin, In. Lipták Ildikó. 1993. december 20-11-12. A konferencia a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola és a  Marczibányi Téri Művelődési Központ által meghirdetett Oskola Program részeként került megrendezésre. A közreműködők: Színház és Filmművészeti Főiskola, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola, ASSITEJ Magyar Központja, MKM Közoktatásfejlesztési Főosztály. 

3.  Andorka Rudolf: A felsőoktatás szabadsága és autonómiája. / Beszéd az 1990/91-es tanévnyitón. / Magyar Felsőoktatás / Különszám, 1991 / 5.  7-8. o.

4. François Jacob: A lehetséges és a tényleges valóság. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1986, 108. o.

5. Kolozsvári Sándor: Huszonöt év nyugállományban. ZMNE, 2008, 248. o.


Szerző: Harai Dénes
Cimkék: főoldali hír, 2017

Zrínyi Miklós emléktúra

    • emlektura1

A hagyományt megőrizve idén is ellátogattak az elsőéves honvédtisztjelöltek Őrtilosra és Szigetvárra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtörténelmi Tanszék szervezésében. A tanulmányi kirándulás célja, hogy megismertesse és kézzel foghatóbbá tegye Zrínyi életét a hallgatók számára emlékhelyei felkeresése által.

2017. 05. 29-én vette kezdetét az emléktúra, az első állomás Belezna közelében volt, ahol a déli erődvonal elemeit tanulmányoztuk. A Déli Védelmi Rendszer kiépítése a Szovjetunió nyomására kezdődött el 1952-ben, miután Sztálin a kommunizmus árulójának nyilvánította Titot. A lövészárkok mentén haladva egy beton óvóhelyet is találtunk.

    • emlektura2

A következő megálló Zrínyiújvár volt, ahol a jelenleg is zajló feltárások miatt mindent ponyva borított. A közelmúltban ugyanis megtalálták a vár kútjának helyét, mely azért érdekes, mivel a visszaemlékezések szerint a hódító törökök a kútba dobták a megölt magyar védőket.
 A várat 1661-ben kezdte el építeni a költő és hadvezér Zrínyi Miklós, hogy védeni tudja a Muraközt és környékét a török portyázóktól, kialakítva egy olyan támaszpontot, ahonnan később a hadjáratokat is ellehet indítani. Zrínyiújvár nem kőből épült, hanem palánkokból és sárból, majd a várat eleste után meg is semmisítették, így nem sok maradt belőle az utókor számára, sokáig a helye is bizonytalan volt. A több mint 10 méter mély kútba azonban letekinthettünk, és később azt is megtudtuk, mi minden került elő belőle. Miután visszagyalogoltunk az őrtilosi szállásra, az ásatás egyik vezetője, dr. Költő László beszélt a folyamatban levő munkálatokról és elsőként nekünk mutatta meg a kút örökségét, többek között egy várvédő sisakját, korabeli bombákat és egy szablyát.
A vacsora után pedig egy íjászversenynek lehettünk részesei, majd a napot kötetlen beszélgetés zárta. 

    • emlektura3

Másnap reggel indult a busz Szigetvárra, hiszen ez az a hely, ahol Zrínyi és még harcképes katonái a végső kirohanás során hősi halált haltak. A város könyvtárában egy előadást hallgattunk meg Szigetvár ostromának előzményeiről, történelmi hátteréről, ezután a Szent Rókus-templomot néztük meg, mely egykor Ali pasa dzsámija volt. A várban tett kirándulás során helyi vezetőnk ismertette velünk az ostrom lefolyását, bemutatta a fontos helyeket és a szobrokat. Beszélt Zrínyi motivációiról, példaértékű vezetéséről. Zrínyi Miklós nem az a fajta ember volt, aki előre küldte katonáit – ő lépett ki először a kapun, a várvédők pedig hűségesen követték a biztos halálba.
1566-ban 34 napig tartotta a várat I. Szulejmán hatalmas serege ellen, és bár végül Szigetvár elesett, ezalatt az idő alatt meghalt a szultán, serege pedig jelentős veszteségeket szenvedett és megállásra kényszerült.

    • emlektura4

Megtekintettük a múzeumot, majd egy előadást a korabeli fegyverekről és páncélokról. Az emléktúra zárásaként megkoszorúztuk a város Zrínyi szobrát.

A tanulmányi kirándulás során saját szemünkkel láthattuk azokat a helyeket, ahol mind a fiatalabb, mind az idősebb Zrínyi azért tevékenykedett, hogy védelmezze népünket a török fenyegetéstől, ezzel kitűnő példát állítva minden katonai vezető számára.


Gyimóthy Kartal Énok

Cimkék: főoldali hír, 2017