Szűkítés



Kiválasztott Címke

tervek

Minden Címke 195


Jelenleg 1 bejegyzés található tervek cimkével

Új képzések és fejlesztések

    • patyi andras rektor

Ősszel, majd jövőre is több új képzést indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), és a budapesti Ludovika Campus fejlesztése is folytatódik. Modern oktatási épületet, sportközpontot építenek, az Orczy -park eddig elhanyagolt és kihasználatlan részeit rendbe teszik, s összességében növelik a zöldfelület nagyságát - mondta Prof. Dr. Patyi András az MTI-nek adott interjújában.

Az NKE rektora elmondta: az egyetemen számos új képzést készítenek elő. Már idén elindítanak két - az új állami tisztviselőkről szóló törvény előmeneteli rendszerébe illeszkedő - szakirányú továbbképzési szakot: a közigazgatási tanulmányokat és a kormányzati tanulmányokat. Ráadásul - emelte ki a rektor - a közigazgatási szakvizsgát is kiváltó képzéseket nem csak a fővárosban, hanem - más felsőoktatási intézményekkel, a megyei kormányhivatalokkal együttműködve, valamint e-learning és távoktatási módszerek révén - igyekeznek minden megyében elérhetővé tenni. Idén a pótfelvételi eljárás keretében meghirdetik, és már szeptembertől elindítják a nemzetközi tanulmányok mesterszakot, amelyre az elmúlt időszakban a hallgatók körében, de a külügyi szférából is komoly igény mutatkozott - tette hozzá

Kitért arra, hogy a napokban kezdeményezték egy új államtudomány mesterszak indításának akkreditációját. Ezzel - mint kiemelte - Magyarországon több évtizedes szünet után, a hagyományt felelevenítve, de modern formában indítanák újra az államtudományi képzést. Az új mesterszak - amely a jogászképzéshez hasonlóan nem ciklusokra bontott, hanem ötéves, doktori címmel záródó képzés lesz - várhatóan szintén jövőre indulhat el.

Patyi András kiemelt feladatnak nevezte, hogy a Belügyminisztérium döntése alapján a rendészeti képzéseket - a tervek szerint 2017-től - háromról négyévesre bővítik. A közigazgatás-szervező alapszakon pedig - a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve - egy adóigazgatási, pénzügyi szakirány létesítésén dolgoznak.

A rektor szólt arról is, hogy az elmúlt időszak biztonságpolitikai környezetváltozása nyomán, az egyetemen működő a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK) munkája iránti igény az egyetem, kormányzati és szakmai szervezetek részéről is megnőtt. Ennek nyomán Tálas Péter, az SVKK igazgatója - aki eddig az NKE nemzetközi tanulmányok karának dékáni posztját is betöltötte - úgy döntött: a kutatóközpont megnövekedett feladataira koncentrál a jövőben. A nemrég indított nemzetközi tanulmányok kar továbbépítését pedig dékánként az eddigi dékánhelyettes, Koller Boglárka folytatja.

Patyi András a Ludovika Campus fejlesztésének jelenlegi állásáról elmondta: épül az új oktatási épület, valamint a sportközpont is, ahol nem csak a hagyományos sportágak gyakorlására, hanem lovaglásra, lőkiképzésre is lesz lehetőség. A parkon kívül, a Diószeghy utcában álló üres telken és a mellette lévő korábbi rendőrségi épületben alakítják ki a rendészettudományi képzés új központját, ahonnan a hallgatók és az oktatók - a tervek szerint - egy hídon járhatnak majd át a parkba, hogy ezzel se zavarják a közúti közlekedést.

Az Orczy- parkban a közelmúltban történt tiltakozó akciókkal kapcsolatban a rektor úgy látja: azok valójában nem kizárólag a fákról szóltak, hanem részben kormányellenes megmozdulások is voltak. A rektor elmondta, a helyiekkel egyeztetnek arról is, hogy a parkot mire szeretnék használni. Kiemelte, hogy a park területén nem csak fák vannak, hanem számos régi, elhanyagolt épület. Az egyetem a teljes területet rendbe rakja, használhatóvá teszi, s nem csak az egyetem, hanem a budapestiek számára is. Összességében több lesz a zöldfelület.

Az egyetemi nagy beruházás második üteméről, a hadtudományi és honvédtiszti, valamint a katasztrófavédelmi képzés Ludovika Campusra való költöztetéséről a közeljövőben várható a kormánydöntés - mondta a rektor.

Az NKE rektora kitért arra is, hogy a több évvel ezelőtt indított Ludovika Szabadegyetem - amelynek előadásai mindenki számára nyitottak - egyre népszerűbb. Így nem csak folytatják a következő szemeszterben, hanem más tudományterületek bevonásával, bővítik is az előadások témáit.

Forrás: MTI