NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Kommunikáció 2017

A legújabb infokommunikációs trendekről tartottak nemzetközi tudományos-szakmai konferenciát a Honvéd Kulturális Központban. A „Kommunikáció 2017” elnevezésű rendezvényt az NKE HHK híradó tanszéke szervezte a Honvéd Vezérkar Híradó, Informatikai és Információvédelmi Csoportfőnökségével (HVK HIICSF) és a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesülettel (HTE) közösen.

A konferencia már évek óta részét képezi a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatnak, melynek egyik kiemelt eseménye. Első alkalommal 2000-ben tartották meg azzal a céllal, hogy egy olyan tudományos-szakmai fórumot biztosítson, amelynek keretében az infokommunikációban és híradásban jártas civil és katonai szakemberek megoszthatják egymással ismereteiket és kapcsolatokat építhetnek. Idén olyan népszerű témák voltak terítéken, mint például a közcélú kommunikációs infrastruktúra aktuális kérdései, az információbiztonság jelene és jövője, a kiberbiztonság, vagy a válságkezelő műveletek infokommunikációja. A konferencián szó volt a többi között a híradó informatikai fejlesztés feladataiból adódó szakmai kihívásokról, az elektronikus büntetőeljárásról, a kritikus kommunikációs infrastruktúrák új trendjeiről és a frekvencia gazdálkodás katonai vonatkozásairól. Emellett előadást hallgathattak meg az érdeklődők például az online videó játékokban tapasztalható terrorista aktivitásról, a toborzás informatikai támogatással való megújításáról, vagy a nyugdíjfolyósítási rendszerek, mint létfontosságú infrastruktúrák védelméről.

A konferencián a különböző rendvédelmi szervek szakemberei mellett képviseltették magukat a civil szektor infokommunikációban élenjáró szervezetei is, mint például a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság. A rendezvény fővédnöke Gerőfi Szilárd ezredes, HVK HIICSF csoportfőnök, védnöke a HTE képviseletében Nagy Péter igazgató volt. Az elnökségben helyet foglalt Dr. Fekete Károly alezredes, az NKE HHK KÜI Híradó Tanszék tanszékvezetője. Az egyes panelek levelezető elnökei között volt Prof. Dr. Ványa László ezredes, az NKE HHK KÜI igazgatója, Dr. habil Négyesi Imre alezredes, az NKE HHK KÜI Informatika Tanszék tanszékvezetője, illetve Dr. habil. Farkas Tibor százados, az NKE HHK KÜI Híradó Tanszék tanszékvezető-helyettese.

A szervezők egy több éves múltra visszatekintő, hivatalos konferencia kiadványban fogják megjelentetni az elhangzott előadásokat és leadott publikációkat, amelyek elektronikus formában a konferencia hivatalos weboldalán, a www.comconf.hu címen is hozzáférhetőek lesznek.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: HHK