NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

25 éves a Tiszti Vívóklub

Negyed évszázada jött létre a számos sikeres sportolót kinevelő tiszti vívóklub, amely 2013-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület szakosztályaként működik. Az idei Bolyai Kupán az egyenruhás sportolók mellett a civil résztvevők is szép sikereket értek el.

A Tiszti Vívóklub története 1992-ben kezdődött, amikor a Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola berkeiben elindult a sportág oktatása. A klub első elnöke Dr. Rádli Tibor ezredes, a főiskola parancsnokának első helyettese, szakosztályvezetője pedig Horváth Sz. Tibor testnevelő tanár és vívómester volt, akik áldozatos munkájukkal nagyban hozzájárultak a katonai vívóélet beindításhoz. Az első vívótermet hivatalosan 1994-ban adták át, amelyet Szüts János alezredes, vívó mesteredzőről nevezték el. Ekkor rendezték az első Bolyai Kupát, amely azóta már hagyománnyá vált a klub életében. Idővel a vívóterem helyszínt, a klub pedig egyesületet váltott. 2013-tól a szervezet átköltözött a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusra, a klub pedig ugyanettől az évtől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Sportegyesület szakosztályaként működik.

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen működő tiszti vívószakosztály munkájának megbecsültségét jelzi, hogy olyan támogatói vannak, mint például a Magyar Honvédség, a Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Vívószövetség vagy a Honvédelmi Sportszövetség”- fogalmazott köszöntőjében Prof. Dr. Padányi József vezérőrnagy. A szakosztály elnöke szerint a sport egy nagyon fontos kapcsolódási pont a magyar honvédség és a társadalom között, ennek egyik közvetítő közege az egyetemen működő vívó klub is. Ezért a magas színvonalú szakmai munka mellett rendszeresen szerveznek olyan rendezvényeket, amelyek a sportágat népszerűsítik. Ennek is köszönhető, hogy a szakosztály munkájában a honvédtisztek és tisztjelöltek mellett egyre több civil diák, hallgató és sportoló is részt vesz, de holland német, kínai és kanadai vívók is megfordultak a klubban az elmúlt években. „Az elmúlt 25 évben mintegy 1000 vívó számára biztosította a szakosztály a sportolás lehetőségét”- fogalmazott Padányi József, aki beszéde végén megköszönte mindazok munkáját, akik segítették a vívóklub sikeres működését.

A rendezvényen a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar, a Magyar Honvédség és Honvédelmi Minisztérium meghatározó személyiségei adták át az idei Bolyai Kupa legjobb versenyzőinek járó díjakat. A kardvívók közül Witt Péter, a női párbajtőrözőknél Kis Ágnes, a férfi párbajtőrözőknél Gózon Marcell bizonyult a legjobbnak. A legjobb honvédtisztjelölt különdíját Pápics Patrik, a legjobb honvédtiszt különdíját pedig Elischer Gergő hadnagy vehette át. A díszvacsorával egybekötött eseményen Németh András szakosztályvezető személyesen is megköszönte a rendezvény lebonyolításában közreműködők munkáját és emléktárgyat adott át Horváth Sz. Tibor vívómesternek, aki 55 esztendős edzői pályafutásával a háta mögött mind a mai napig aktívan segíti a szakosztály munkáját.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: tiszti vívóklub