NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Akikre büszkék lehetünk

„Meggyőződésem, hogy nemcsak a hallgató lehet büszke az iskolájára, hanem az iskola is büszke lehet hallgatójára” - mondta Fodor József nyugállományú alezredes a kiválóan végzett tisztek emléktáblájának avatóünnepségén. A táblákat Dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke és Dr. Felházi Sándor nyugállományú ezredes, a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar volt dékánja avatta fel.

„A Kossuth Lajos Hadtudományi Alapítvány céljai között szerepel a tisztképzés, ezen belül az oktatás támogatása” - mondta Fodor József, a Kossuth Lajos Hadtudományi Alapítvány elnöke. Hozzátette, a tisztképzéssel kapcsolatos katonai és kossuthi hagyományok ápolását is kiemelt feladatként kezelik. Erre példaként mutatta be, hogy a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltjei, az NKE HHK hallgatói az alapítvány támogatásával Ausztriában, Csehországban és az USA-ban is tanfolyamokon vehettek részt. Fodor József szerint az ünnepség különlegessége, hogy 50 évvel ezelőtt 1968. augusztus 3-án avatták fel a Kossuth Lajos Katonai Főiskola első végzős tisztjeit. „A Főiskola Parancsnoksága nagy hangsúlyt fektetett a kiválóan avatott tisztek nyilvántartására” - idézte fel. Mint mondta, az akkori vezetés döntésének megfelelően nevüket márványtáblán kívánták megörökíteni, de anyagi forrás hiányában a folyamat megszakadt. „Most a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztálya támogatásával pályázat keretében nyújtott pénzzel sikerült egy korszakot lezárnunk” - hangsúlyozta. Fodor József bemutatta, hogy az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar 2. sz. épület 1. emeletének folyosóján lévő 25 márványtáblából 7 kerül avatásra. A márványtáblákon kilenc évfolyam 112 kiválóan végzett tisztjének neve szerepel, közülük 31-en határőrök.

Dr. Benkő Tibor vezérezredes felidézte, hogy 1967-ben az egyesített tiszti iskola megszűnésével három önálló katonai főiskolát hoztak létre: a Kossuth Lajos, a Zalka Máté és a Kilián György Repülőtiszti Műszaki Főiskolákat. A Honvéd Vezérkar főnöke beszédében kiemelte a hagyományok ápolásának jelentőségét. Elmondta, hogy az 1968-ban létrehozott hagyományt tovább kell vinnie a Ludovika Zászlóaljnak akkor is, amikor a Ludovika Egyetemi Campusra kerül. Mert, mint mondta „minden nemzet ad a múltjára”. Hozzátette: van múltunk, azt meg kell becsülni. Benkő Tibor kifejtette, hogy a hagyományok őrzésének központjában is a katona áll, hiszen ő az, „aki megismeri és mesterien tudja kezelni a technikai eszközöket, aki rendszerben tudja tartani, és aki a katonái élére állva a feladatnak tudja vezetni.” Kihangsúlyozta, ezek a táblák azon katonák neveit tartalmazzák, akik így gondolkoztak. Meglátása szerint jellemző volt rájuk, hogy nem sajnálták a szabadidejüket, mert volt előttük egy célkitűzés, aminek meg akartak felelni, ezért áldozatokat hoztak. A Honvéd Vezérkar főnöke az avatott tisztek kiválóságát abban látja, hogy életen át tartó tanulás árán teljes egészében meg tudtak felelni a hivatásuknak.

Kiemelt tisztelettel köszöntötték az ünnepségen megjelent Dr. Pohl Árpád ezredest, az NKE HHK dékánját; Takács Attila Géza dandártábornokot, a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság parancsnokát és Dr. Bak Sándor rendőr ezredest, az Országos Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat szolgálatvezetőjét.

Az emléktáblákat a Kossuth Lajos Hadtudományi Alapítvány készíttette a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatokat Koordináló Főosztálya közreműködésével. A projekt a „HM TKKF KULT-2017” kódjelű pályázattal kötött szerződés (Nyt.szám: 1705/112-56/2017.) keretében nyújtott támogatással valósul meg.

 

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes