NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

A katonai hivatás lényege a méltóvá válás

„A katonai hivatás lényege a méltóvá válás - a katona tettekkel bizonyítja, hogy méltó arra a szeretetre, amellyel nemzete körülveszi”- fogalmazott Prof. Dr. Patyi András köszöntő beszédében. Az immáron kilencedik alkalommal megrendezett Ludovika Fesztivál különlegessége, hogy nemcsak a tisztavatást megelőző Száznapos Ünnepségnek adott teret, hanem az idén 170 éves Magyar Honvédség előtt is tisztelgett. Az ünnepségen a MH Ludovika Zászlóalj kiváló tanulmányi eredményű, végzős honvédtisztjelöltjei elismeréseket vehettek át. Az ünnepség helyszíne a megújult Ludovika tér volt.

Dr. Simicskó István köszöntő beszédében a hazai tisztképzés bölcsőjének nevezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem otthonát, a Ludovikát. Magyarország honvédelmi minisztere elmondta, hogy a Száznapos Ünnepség visszanyúlik egészen a 18. századig. „Szép magyar katonai hagyomány ez” - fogalmazott. Hozzátette, a magyarság gazdag értékei sorakoznak fel katonai a hagyományvilágában is. Kifejtette, hogy a rendezvény a mai világunkban jóval többet jelent. „Ezen keresztül érthetjük meg nemzettudatunkat; azt az értékrendet, becsületet, tisztességet, melyet a ludovikások mindig is felmutattak a civil világ és más nemzetek katonai felé.” Elismerését fejezte ki a katonai hivatás iránt, amelyet meg kell becsülni. „Magyarország jövője önökön múlik”- hangsúlyozta a tisztjelölteknek. Mint mondta, a katonák fogják tudni garantálni hazánk biztonságát. „Ezért kulcskérdés az Önök kiképzettsége, felkészültsége, tudása, embersége, katonai képességük, szakmai tudásuk és helytállásuk”- hívta fel rá a figyelmet. A leköszöntő honvédelmi miniszter beszédében összegezte az elért eredményeket. Elmondta, hogy a Magyar Honvédség a 25 év leépülési folyamat után elindult a fejlődés útján. „Történelmi léptékű fejlődés időszakát élheti meg a Magyar Honvédség”- emelte ki. Hozzátette, a Zrínyi 2026 fejlesztési program az erős, ütőképes valóban professzionális Magyar Honvédség felépítését célozta meg. Biztos életpályát mutatunk a katonáknak.  Kifejtette, hogy valamennyi fegyvernemet érintő technikai modernizációt indítottak, új repülőgépeket és csapatszállító gépeket vásároltak, megújították a helikopterképességet és újraindították a kézifegyvergyártást Magyarországon. „Soha ilyen képessége a Magyar Honvédségnek nem volt, mint most van”- hangsúlyozta. Végezetül sok sikert kívánt mindenkinek.

Prof. Dr. Patyi András a katonai hivatás kapcsán felidézett 1943-ből egy ludovikás tisztavatáson elhangzott mondatot,a mely így szól: „A katona hivatásának szépsége nem az, amikor fényes ruhában az élet szépségeit élvezheti, hanem az, ha tépett ruhában s vérző homlokkal járja a harcmezőt, hogy tettekkel bizonyítsa méltó arra a szeretetre, amellyel nemzete körülveszi.” Az NKE rektora a katonai életet hivatásként jelölte meg. Hozzátette, ennek a hivatásnak igazi szépsége, amikor a katona a harc megvívásában vehet részt. „A katona hivatásának lényege, hogy őt a nemzet szeretettel vegye körül”- hangsúlyozta. Mint mondta, ez csak akkor következik be, ha ismerik is a katonákat. „A mai Ludovika Fesztivál is arról szól, hogy a Ludovika Zászlóalj, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara és a Magyar Honvédség bemutatkozhasson”- fogalmazott. Hozzátette, nemcsak a jelenlegi, hanem a katonai hagyományőrzés múltja is feltárul. „ A katonai jelen segítségével betekintést nyerhetünk a katonai jövőbe”- emelte ki. Az 1832-ben átadott, a magyar honvédtisztképzés ősi épületeként számon tartott Ludovika Főépület idén 182 éves. Az intézményről 1808-ban, 210 évvel ezelőtt született törvény, a Magyar Honvédség mégis 170 éves. Patyi András ezt azzal magyarázta, hogy az önálló magyar tisztképzés, mint az alkotmányos önállóság majdani garanciája megelőzte létesítésében az önálló magyar honvédséget. A Száznapos Ünnepségen ünnepeltek egyszerre honvéd tisztjelöltek, magyar katonák és egyetemi hallgatók. „Minden egyes honvéd tisztjelölt élő kapocs a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem között”- jelentette ki. Mint mondta, élő együttműködő kapcsolatot valósít meg az állami működésért felelős civil kormányzati közigazgatási oldal és a katonai szervezet. Mindezt annak érdekében, hogy a katonai szervezet számára példaértékű, professzionális tisztek és a magyar felsőoktatás számára diplomás értelmiségi szakemberek kerüljenek ki. „Ez az együttműködés példaértékű lehet más szervezetek számára is”- hangsúlyozta. Patyi András a végzős tisztjelöltnek sok sikert kívánt a próbatételekhez, katonaszerencsét minden kihíváshoz.

„Száz nap. Nagyjából ennyi választja el az itt felsorakozott tisztjelölteket attól, hogy a Magyar Honvédség ifjú tisztjeivé váljanak”- emelte ki köszöntő beszédében Sári Szabolcs alezredes. A Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj parancsnoka elmondta, hogy a jelenleg még végzős hallgatók nemsoká pályakezdők lesznek. „Remélhetőleg hosszú, eredményekkel teli katonai karrier várja Önöket” - fejezte ki. A jelenlévő hallgatókról elmondta, hogy ezekben az években honvédtisztjelöltként, egyetemi hallgatóként és katonaként is megmérettettek. „Még száz nap, és már nem csak a bajtársaink, hanem a tiszttársaink, kollégáink lesznek” - hívta fel rá a figyelmet. Emlékeztette a hallgatókat, hogy nem a bizonyítványukból, hanem majd az életben derül ki igazán, milyen tiszt, milyen vezető válik belőlük. „Önök nemcsak a jelen, egyben a Magyar Honvédség jövője is”- fogalmazott. A Ludovika Zászlóalj munkáját is méltatta. Mint mondta, nem csupán a tisztjelöltek, a zászlóalj, az egyetem vagy a honvédség önálló sikere. „Közös feladat és közös siker, ha augusztus 20-án az ifjú hadnagyok szájából elhangzik az eskü”- hangsúlyozta ki. Elmondta, hogy a visszaszámlálás a tisztavatásig nem egy út végét jelenti, hanem egy másik kezdetét.

A Száznapos Ünnepségen hallgatói elismerések átadására is sor került. A Katonai logisztika alapképzési szak haditechnikai specializációjú IV. évfolyamos tancsoportja a Fegyverzettechnikai modul miatt Hadik András Tanulmányi Vándordíjat vehetett át. A Bolyai vándorkardot Pápics Patrik honvédtisztjelölt, a Bolyai dísztőrt Szmolnik Laura honvédtisztjelölt, a Ludovika emlékkardot Kocka Szabolcs honvédtisztjelölt, a Kossuth dísztőrt Papp Zsófia honvédtisztjelölt, a Repülős dísztőrt Setét Alexandra Krisztina honvéd- tisztjelölt és a Schmittné Makray Katalin zászlóanya által alapított Szent László-díjat pedig Mozsár Gergely honvédtisztjelölt vehette át.

A Ludovika Akadémiát a magyar örökség részévé nyilvánították. A Magyar Örökség –díj oklevelének hivatalos másolatát a Ludovika Zászlóalj kapta megőrzésre, amelyet Sári Szabolcs ezredes vett át Patyi Andrástól és Huszár János altábornagytól.

A Száznapos Ünnepséget hagyományosan a Ludovika Fesztivál követi, amelyen idén is számos programmal várták a családokat. Az NKE Sportegyesületének Katonai Hagyományőr Szakosztálya és az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár díszelgő csoport bemutatója mellett az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hallgatóinak látványos katonai testnevelését is megtekinthettek az esemény résztvevői. A Katasztrófavédelmi Intézet jóvoltából műszaki mentési bemutatóra és az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis közreműködésével pedig helikopter bemutatóra is sor került. A jó hangulatról a Veszprémi Légierő Zenekar jazz koncertje gondoskodott. A regisztrált érdeklődők részt vehettek a Ludovika Főépület tárlatvezetésén is.

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes