NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Olasz delegáció a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon

Olasz delegáció a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon

Az olasz haderő Vezérkari Tanfolyam 17 fős delegációja tanulmányút keretében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vendége volt 2018. május 29-én. A Roberto Cattaneo dandártábornok által vezetett delegáció megismerkedett az Egyetem létrehozásának körülményeivel, működési sajátosságaival, valamint részletes betekintést nyerhettek a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon folyó tisztképzésbe.

Általános tájékoztatást kaptak a tisztképzés szintjeiről, a Karon folyó tudományos tevékenység jellegéről, valamint a katonai felsővezető szakirányú továbbképzés főbb tartalmi elemeiről. Az intézetek bemutatóin keresztül bepillanthattak a katonai vezetői, a katonai logisztikai, valamint a katonai üzemeltetői szakok képzési sajátosságaiba.

A delegáció tagjai az előadókkal párbeszédet folytattak az Egyetemen megvalósuló és a hivatásrendek tevékenységét szervesen összekötő átfogó megközelítésről, az ebből fakadó hosszú távú szakmai előnyökről.


Címkék: Főoldali hír 2018