X. Rendvédelmi Sárkányhajó Kupa a Dunán

X. Rendvédelmi Sárkányhajó Kupa a Dunán

 

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és a Budapesti Tűzoltó Szövetség, június 1-én pénteken, immáron 10. alkalommal rendezte meg a Rendvédelmi Sárkányhajó Kupát a Népsziget előtti Duna öbölben.

17 csapat nevezett e rangos megmérettetésre. Köztük a Büntetés-végrehajtás, Katasztrófavédelem több csapata, a Budapesti Rendőr Főkapitányság, a Terror Elhárítási Központ és a Magyar Honvédséget képviselő Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar csapata. Az előfutamok 4 csoportban zajlottak és a csoport résztvevői 2 alkalommal mérkőztek egymással, a bójákkal kijelölt kb. 200m-es szakaszon. Ezt követően a két futam időeredménye összeadódott és ez alapján kerültek a csapatok az „A”, „B”, vagy a „C” döntőbe. Bár a katonák mindkét futamukban fölényes győzelmet arattak, mégsem jutottak be a fináléba. így a „B” döntőben kellett vigasztalódniuk, ahol a riválisokat magunk mögött hagyva értek elsőként a célba, ezzel megszerezve az összesített 6. helyet. Bár ez az eredmény messze esett a dobogótól, mégis hihetetlen értéket képviselt, hiszen a katona csapat ebben az összeállításban még sohasem evezett együtt, sőt voltak olyan tagjai, akik először próbálkoztak ezzel a szép, ám igen megerőltető csapatsporttal, amely túl a fizikai igénybevételen, komoly koordinációs képességet és koncentrációt is igényel.

A rivális egységek között több profi csapat is fellelhető volt, akik rendszeres edzéseken vesznek részt és számos megmérettetéssel a hátuk mögött érkeztek a KSI sporttelepére. Ezen tények sem gátolták a „Honvéd bárka” csapatának lendületét és jövőre ismét beneveznek Detre Zoltán alezredes, testnevelő tanár vezetésével a versenyre, feltéve, ha továbbra is élvezhetik a Honvéd Zrínyi SE támogatását, akik a nevezési díj befizetésével, valamint az egységes megjelenést elősegítő kék színű pólókkal támogatták a részvételt.


Címkék: Főoldali hír 2018