NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

A Szenátus és az FT is támogatta Koltay András rektori pályázatát

Harminckilenc igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szenátusa Prof. Dr. Koltay András rektori pályázatát. A vezetői megbízásra irányuló pályázati eljárást június végén írta ki a munkáltató jogokat gyakorló Fenntartói Testület (FT), miután Prof. Dr. Patyi András lemondott az NKE vezetéséről. Koltay András szeptember elsejétől vezetheti majd az intézményt.

A szenátusi testületi ülésen több kérdés és észrevétel hangzott el a pályázattal kapcsolatban, amelyekre részletes válaszokat adott Koltay András. A pályázó szólt arról, hogy számára nemcsak a történelmi múltja miatt különleges hely a Ludovika és az NKE, hanem az elmúlt években itt tapasztalt hatalmas fejlődés miatt is. Hozzátette, hogy bár néhány szálon eddig is kötődött az intézményhez, jelenleg még inkább kívülállónak érzi magát. „Ha ide majdani vezetőként bebocsátást nyerek, minden erőmmel segíteni fogom azt a munkát, amelyet az itt dolgozók már hét éve folytatnak”- fogalmazott Koltay András. A pályázó elmondta, hogy majdani rektorként elsőszámú feladata lesz az egyetem belső szervezetének erősítése, az egyes karok és intézmények közötti együttműködés továbbfejlesztése a meglévő szellemi energiák minél hatékonyabb felhasználása érdekében. Koltay András úgy látja, hogy a meglévő lehetőségek miatt sem lehet alacsonyabb célt kitűzni az intézmény elé, mint az elitképzés megvalósítása, de nem szabad elszakadni a realitásoktól sem. A pályázó szólt a kutatási tevékenységek és a nevelési feladatok fontosságáról is. „Az egyetemnek van dolga a hallgatók nevelésében is, de ennek az egyetemi polgárok közötti egyenrangúság elve alapján kell megtörténnie. A hallgatók felé kell szolgálni és szolgáltatni ”- tette hozzá. Koltay András szerint ez az intézmény is a múltból, de a jövőnek építkezik, amelynek eredményei lehet, hogy csak hosszabb időtávlatban érnek majd be.  A rektorjelölt szólt az egyetemi rangsorok jelentőségéről is. Elmondta, hogy a hazai rangsorokban való előrelépés a közvetlen cél, a nemzetközi összehasonlításban való fejlődés lehetősége jóval összetettebb feladat.

Az NKE vezetői - rektorhelyettesei és dékánjai - felszólalásukban támogatásukról biztosították a pályázót. A  szenátus titkos, egyhangú szavazással értékelte a pályázatot és egyben javasolta a Fenntartói Testületnek a pályázat elfogadását. Az FT pénteki ülésén megtárgyalta – és egyetértve a Szenátus javaslatával – támogatta Koltay András rektori pályázatát. A döntés alapján a testület kezdeményezte - az oktatásért felelős miniszter útján - a köztársasági elnök felé Koltay András rektori kinevezését. A köztársasági elnök döntése alapján a rektori megbízatás 2018. szeptember 1-jétől 5 év időtartamra szólhat. Koltay András 2002-ben szerzett jogi diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, amelynek jelenleg tanszékvezető oktatója. Fő kutatási területe a szólásszabadság, a médiajog és a személyiségi jog. Tagja a Médiatanácsnak.