Immáron harmadik senior országos bajnoki címét szerezte meg a napokban Detre Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója. A HHK Katonai Testnevelési és Sportközpont vezető helyettese 2012 óta foglalkozik versenyszerűen a gerelyhajítással.
Ha jól tudom, ez már a harmadik országos bajnoki aranyérme alezredes úrnak. Milyen volt a július végi verseny?
D.Z.: Igen, ez már a harmadik aranyérmem volt és mindez nagy öröm számomra. Seniornak az a versenyző tekinthető, aki betöltötte a 35. életévét és rendelkezik érvényes versenyengedéllyel. Az atléta 5 évente „ugrik” kategóriát, korosztályt. Jómagam 51 évesen az 50-55 évesek korosztályában versenyeztem július 29-én, az Ikarus BSE sporttelepén megrendezett Senior Országos Bajnokságon. Ezt megelőzőn 2012-ben és 2013-ban is sikeres versenyt tudhattam magam mögött, és megszereztem az elsőséget az OB-n, azonban az elmúlt években egy komoly vállműtét, majd egy csuklótörés miatt ki kellett hagynom a versenyzést. Jól sikerült a visszatérés, annak ellenére, hogy igencsak népes mezőny gyűlt össze az 50 év feletti gerelyesek kategóriájában. Külön öröm volt számomra, hogy az elért eredményem /38,98 m/ az összes senior versenyző között a harmadik legjobb volt, szóval abszolút kategóriában is felállhattam a képzeletbeli dobogóra.
Hogyan és mikor ismerkedett meg a gerelyhajítással?
D.Z.: Bár sokan azt gondolják, hogy évtizedek óta űzöm ezt a sportot, de igazából csak 2012-től kezdett komolyabban érdekelni. A testnevelő tanárság felé vezető úton természetesen már volt szerencsém gerelyt hajítani, de a kötelező szintek teljesítésén túl nem érdekelt különösebben ez az atlétikai szám. Korábban inkább a labdajátékok iránt vonzódtam, így például versenyszerűen kézilabdáztam, az NB II-ben szereplő domonyi csapatnál még játékos-edző is voltam. A kézilabdás múltam miatt a dobószámok nekem mindig könnyebben mentek, talán így kerülhettem közelebb a gerelyhajításhoz is. Igaz, a technikámon még van mit csiszolnom. Ezen mindenképpen szeretnék változtatni, és szívesen hallgatom meg a kollegáim tanácsát, észrevételeit is.
A tanári munka mellett mennyi időt vesz el a felkészülés?
D.Z.: A lassabb regeneráció miatt a mindennapos edzéseket nem preferálom, de hetente 3-4 alkalommal foglalkozom ezzel a sportággal. Ez általában egy órás bemelegítést, technikázást jelent, valamint közel 100 konkrét dobást is. A vállamat a korábbi sérülés miatt különösen erősítenem kell, hiszen ez nélkülözhetetlen a jó dobásokhoz. Külön edzőm nincs, saját magam készülök fel a versenyekre.
A honvédtisztjelölteket mennyire érdekli ez a sport?
D.Z.: Érdeklődő mindig van közöttük is, vannak akik odajönnek hozzám és próbálkoznak is egy-egy hajítás erejéig. A képzési tematikában nem szerepel ez a sportág, így órai keretek között nincs lehetőség a gyakorlásra. A képzésben, ami a legközelebb áll a gerelyhajításhoz és általában a dobó számokhoz, az a gránátdobás. De ez azért egy teljesen más műfaj.
A honvédtisztjelöltek milyen alapokkal érkeznek az egyetemre és mennyit fejlődnek az évek alatt?
D.Z.: Igencsak eltérő alapokkal jönnek hozzánk a fiatalok. Szerencsére vannak kifejezetten jó fizikai adottsággal jelentkezők is, ők általában korábban is már sportoltak valamit versenyszerűen. De vannak olyan hallgatóink is szép számmal, akiknek igen sokat kell hozzátenni ahhoz, hogy negyedik év végén meg tudják csinálni a komplex testnevelési felmérést. A testnevelés órákon olyan felkészítést tartunk számukra, hogy eredményeik fokozatosan javuló tendenciát mutathassanak, és végzett hadnagyként csapathoz kerülve példát tudjanak mutatni a beosztott katonáik számára. Tehát, hogy a kérdés második felére is válaszoljak, minden szemeszternek van elérendő célja. Szerencsére egyre több tisztjelölt már nem csak a minimum szintekre törekszik. Szabadidejében is készül, versenyeken vesz részt és törekszik kihozni magából a legjobbat.
Három bajnoki címmel a zsebében mi a következő cél?
D.Z.: Bár év közben is vannak kisebb-nagyobb versenyek, én mindig a nyári Országos Bajnokságra koncentrálok elsősorban. A jövő évi versenyen is szeretnék elindulni, de nem hátrálnék meg a nemzetközi megmérettetésektől sem, ha lehetőségem adódna rá.
Szöveg: Szöőr Ádám
Fotó: magánarchívum