NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

A NATO esszenciája a tanulás

Nyolcadik alkalommal tartották meg a Clearing House on Defence Education című konferenciát, melynek idén Budapest adott otthont. A Honvédelmi Minisztérium, a Defence Education Enhancement Programme (DEEP), a Partnership for Peace Consortium of Defense Academies és a Security Studies Insitutes a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködve szervezték meg a rendezvényt.

„A mai nap célja, hogy a katonai és védelmi oktatás reformjáról tanácskozzunk” – hangzott el Rábai György ünnepi megnyitójában. A HM védelempolitikai osztályának vezetője szerint a NATO-nak, mint szövetségnek számos kihívással kell szembenéznie. Bár Európában stabilitás tapasztalható, mégis olyan fenyegetések, mint a migráció vagy a terrorizmus veszélyeztetik a biztonságot. „A biztonsági szektor átalakítására, jól képzett katonákra és további párbeszédre van szükség” - fejtette ki.

Marc Di Paolo, a NATO Operations, Division Defence Institution and Capacity Builiding igazgatója a kihívások sokszínűségét hangsúlyozta ki. „Sokáig egyetlen ellenfele volt a NATO-nak, ám ez a 90-es évektől megváltozott” – fejtette ki. Napjainkban nehéz pontosan meghatározni, hogy milyen riválisokkal állunk szemben az olyan kihívások esetében, mint például a terrorizmus, a migráció, a kibertámadások, vagy a tömegpusztító fegyverek terjedése. „Rendkívül fontos, hogy ezek a problémák minél gyakrabban képezzék viták tárgyát” – tette hozzá az igazgató.

„Együttműködéssel lehet válaszolni a kihívásokra” – jegyezte meg Biatrice Cretulescu. A román NATO delegáció védelmi tanácsadója elmondta azt is, hogy szükséges a nemzeti kapacitásfejlesztés, valamint az oktatás és a kiképzés erősítése.  

A Védelmi Oktatási és Fejlesztési Program létrehozásáról és feladatairól a PfP Consortium koordinátora, Alan Stolberg beszélt. Elhangzott, hogy Brüsszelben született az ötlet, hogy egy szorosabb együttműködési keretet hozzanak létre a védelmi oktatás terén. „Minden tanárt, mielőtt tanulókat, hallgatókat bízunk rá, ki kell képezni” – hívta fel rá a figyelmet. A legfontosabb cél, hogy támogatást nyújtson az egyes partnerországoknak a szakmai, katonai oktatási intézményeik fejlesztésében és reformjában. Három fő feladatkört különböztet meg a program: a partnerek számára nyújtott segítséget, a megfelelő oktatási módszerek átadását, illetve a támogatást ahhoz, hogy sikeres legyen az oktatási intézmény. Mindezt szakértői konzultációk és hosszas tervezés teszi lehetővé. Alan Stolberg szerint akkor sikeres a DEEP, ha az oktatási intézménynek többet nem lesz szüksége semmilyen hozzájárulásra.

A háromnapos rendezvény több panelben folytatódott, melyek a legsürgetőbb problémákat vették górcső alá. A szekcióban elhangzott előadások Szerbiára, Észak-Macedóniára, Bosznia-Hercegovinára, Mongóliára, Kazahsztánra, Üzbegisztánra, Ukrajnára, Moldovára és a közel-keleti országokra fókuszáltak.

 

Szöveg: Juhász Katalin

Fotó: Szilágyi Dénes