NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

A HHK mesterszakos hallgatói is átvehették diplomájukat

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának 63 hallgatója vehette át oklevelét a Szent László kápolnában tartott ünnepségen. A friss diplomások közül 33 mesterszakos végzett kiváló minősítéssel.

A HHK 49 mesterszakos és 14 szakirányú továbbképzésben végzett hallgatója katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szakon, katonai vezető mesterképzési szakon, katonai műveleti logisztika mesterképzési szakon, védelmi vezetéstechnikai rendszertervező mesterképzési szakon, valamint had- és biztonságtechnikai mérnök alapképzési szakon végezte tanulmányait. Az oklevélátadó ünnepségen Koltay András rektor arról beszélt, hogy a most végzettek parancsnoki vezetői beosztást töltenek majd be a honvédségben. Tanulmányaik során pedig arra készültek fel, hogy a vezetési szintek között képesek legyenek eligazodni az egyre bonyolultabb biztonsági kihívások között, és a legbonyolultabb műveleti környezetben is sikeresen vezessék alárendeltjeiket. „Önökre vár a feladat, hogy bizonyítsák: képesek arra, hogy a Magyar Honvédség kötelékében álló, annak kiváló megbecsült tagjai legyenek, mert alapos tudást és a szilárd erkölcsi mérce tiszteletét viszik magukkal, amikor kilépnek az egyetem kapuján” – fogalmazott Koltay András, aki hozzátette: a most búcsúzóknak nemcsak hagyományaik és hivatásuk, hanem fényes jövőjük is van a Magyar Honvédség kötelékében. A rektor megköszönte a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium támogatását ahhoz a munkához, amelynek eredményeként az elvárásoknak megfelelő, naprakész, modern ismerettel rendelkező hallgatókat bocsáthat ki az egyetem „Szándékaink arra irányultak, hogy a gyökereiket tisztelő, tudásában elmélyült, emberségében megkérdőjelezhetetlen katonai vezetőket képezzünk ebben az intézményben” – szögezte le Koltay András. Pohl Árpád dandártábornok, a HHK dékánja arra emlékeztetett, hogy a Honvédség előmeneteli rendszerében kiemelt jelentősége van az előírt magasabb végzettségek megszerzésének. Ennek eredményeként kapnak oklevelet most a több éves, évtizedes tapasztalattal rendelkező honvédtisztek, akik egyedülálló lehetőséghez jutnak, tanulmányaik alatt a stratégiai gondolkodás megismerése és külföldi gyakorlatok segítették tudásuk elmélyítését. „Az elmúlt években a közelebbi és távolabbi környezetünk nem lett biztonságosabb, sőt a technikai fejlődéssel együtt új kihívások jelentek meg”– hangsúlyozta Pohl Árpád, aki hozzátette: a változások elképesztő gyorsasággal zajlanak és a jövő katonai vezetői olyan kihívások előtt állnak, hogy képesnek kell lenniük „elképzelni az elképzelhetetlent”. Ráadásul a hallgatók tanulmányi ideje alatt elkezdődött a haderő technikai megújítása, amelynek köszönhetően a Magyar Honvédség a térség meghatározó hadserege lehet és ezt az új vezetőknek is követni kell. Hallgatói válaszbeszédében Polyák András ezredes azt mondta, hogy a most végzettek mérföldkőhöz érkeztek, és bár elbúcsúznak az Egyetemtől, folytatják a haza szolgálatát, de a tanulást nem fejezhetik be korunk folyamatosan változó biztonsági és fejlődő környezetében. „Újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézni és megfelelni, amelyek újabb és újabb ismereteket követelnek” – tette hozzá az NKE friss diplomása. 

Az ünnepségen a katonai felsővezetői szak kiváló tanulmányi eredményt elért hallgatói kaptak elismeréseket. Csikány Tamás ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Oktatási, Tudományszervező és Kulturális Főosztályának vezetője emléktárgyat adományozott Juhász László ezredesnek, míg Sápi Gábor alezredes Mihócza Zoltán altábornagytól, a Magyar Honvédség Parancsnokságának törzsfőnökétől vehetett át emléktárgyat. „Primus inter Pares” címet kapott Polyák András ezredes, Hadtudományi Emlékplakettet pedig Jiang Liang alezredes. Az oklevélátadó után a főépület Zrínyi termében folytatódott az ünnepség, ahol Csikány Tamás ezredes mondott pohárköszöntőt. A főosztályvezető arról beszélt, hogy a most végzettek előtt új időszámítás kezdődik, a megszerzett tudás birtokában új kapuk nyílnak meg egy olyan időszakban, amikor a hadsereg jelentős átalakuláson megy keresztül. Az ezredes hozzátette: a diploma lehetőséget ad a tudás elmélyítésére az NKE Hadtudományi-, vagy Katonai Műszaki Doktori Iskolájában, amelynek eredményeként a hadsereg működésének és fejlesztéseinek mindennapjaiba is beépíthető megoldások születhetnek.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: HHK diplomaosztó