NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Tisztképzés: Sandhurst és az RMA

A tisztképzés folyamatban lévő átalakítása – különös tekintettel a Nemzeti Honvédtisztképzés Új Rendszerében a tiszti alapképzésben várható változásokra – megköveteli, hogy a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar vezetése betekintsen olyan szövetséges országok tisztképzésébe is, mint az Egyesült Királyság. Fontos ez még akkor is, amikor a magyar katonai felsőoktatás brit-magyar vonatkozásban több évtizedes együttműködésen alapuló nemzetközi kiképzési programmal rendelkezik logisztikai képzési terület vonatkozásában.

A katonai műveleti logisztika mesterképzési szak tantervében évente két alkalommal szereplő MAGLITE Többnemzeti Összhaderőnemi Logisztikai Kiképzés egy 25 éves múlttal rendelkező, Európában is egyedülálló múltra visszatekintő tartalmas együttműködés. A leendő magyar katonai logisztikai középvezetők az Összhaderőnemi Logisztikai Hadműveleti Tanfolyam brit hallgatóival együtt vesznek részt felkészítésen az angliai Deepcutban és Budapesten. A MAGLITE keretében a katonai műveleti logisztika mesterszakos hallgatók a hadműveleti logisztikai tervezés többnemzeti törzsben való végrehajtására készülnek fel oly módon, hogy a magyar mesterszakos hallgatók a brit és a cseh résztvevőkkel közösen, egyazon törzsben hajtják végre a feladatokat.

A brit haderő különböző tanfolyamai eseti alapon is meglátogatják a Kart és ismerkednek a magyar tisztképzés sajátosságaival. Legutóbb az Egyesült Királyság Védelmi Akadémia Haladó Parancsnoki és Törzs Tanfolyama 2017. októberben, magyarországi tanulmányútja keretében látogatta meg a Zrínyi Miklós Laktanyát és Egyetemi Campust.

A tisztképzés vonatkozásában a Kar él a nemzetközi együttműködés több hagyományos fóruma biztosította lehetőségekkel, amelyek az európai változások nyomon követése szempontjából stratégiai jelentőségűek. A legfontosabbak ezek közül a Nemzetközi Katonai Akadémiai Fórum, valamint a Katonai Felsőoktatás Közép-európai Fóruma. A katonai felsőoktatási intézmények együttműködését lehetővé tevő fórumok keretében meglévő partneri kapcsolatok rálátást engednek a környező országok tisztképzésére, azonban a brit modell ettől lényegesen eltér.

A Sandhursti Királyi Katonai Akadémián a rendszerváltást követően több magyar katona is végzett. Hosszabb szünet után Magyarország 2019-ben ismét lehetőséget kapott, hogy képviseltesse magát a híres tisztképző intézményben, amelyet a Karon tanuló Sülyi Bertalan honvédtisztjelölt 2021. április elején végzett el. Előadása során Sülyi honvéd tisztjelölt kitért a képzés felépítésére, részletezte az alapvető különbségeket, bemutatta az egyes turnusok felépítését, ismertette a kiképző állományt, bemutatta a gyakorlatokat, említést tett a sport központi szerepéről és kitért az akadémián oktatott három elméleti tantárgyra.

A sandhursti akadémián folyó és kilenc hónapig tartó, három részből álló tisztképzés nem képezi az akkreditált felsőoktatás részét és lényegében egy alap könnyűlövész kiképzésnek felel meg. A résztvevők három irányból kerülhetnek a képzésre: civil felsőoktatási intézmény elvégzése után, sikeres érettségi után, valamint altisztként amennyiben az ezred beiskolázza őket.  A beiskolázás felső korhatára mindegyik esetben a betöltött 26. életév. Érdekesség, hogy aki kiképzett altisztként kerül a képzésre, ugyanúgy végrehajt mindent, mint az újoncok. A kiképzés során nagy hangsúly van a fegyelmezettségen és az összekovácsoláson. Az első szakasz (Junior Term) alapkiképzés jellegű tevékenységgel indul, amelynek feladata a jelentkezők egy szintre hozása. Ennek megfelelően rengeteg a testnevelés és az alaki foglalkozás, amelynek célja egy szintre felhozni mindenkit. Az első szakasz során a sima testnevelés és a katonai testnevelés váltakozik. A hangsúly az egyes harcos szinten van, de már megjelenik raj szint is. A második szakasz (Intermediate Term) raj és szakasz szintű feladatok végrehajtására készít fel, a hangsúly a tervezésen és az elemzésen van, a modul végére mindenkinek tudnia kell harcparancsot kiadni. A harmadik szakasz (Senior Term) során pedig előtérbe kerül a beépített területen megvívott harc. A feladatok összetettebbek, a századtörzs állománya is kadétokból áll már, a kiképző állomány megfigyelő/tanácsadó szerepben marad. A gyakorlatok során az előretolt műveleti bázisok és a harcászati műveleti központ is teljes egészében a kadétok által működtetett. A modulok során a gyakorlatias kiképzés sokkal nagyobb hangsúlyt kap, az elméleti tantárgyak nem változnak: kommunikáció és alkalmazott viselkedéstudomány, hadtörténelem, valamint védelmi és nemzetközi ügyek.

Sülyi honvéd tisztjelölt a képzés végén a legjobb külföldi résztvevőnek járó Nemzetközi Díjat is megkapta, amihez Pohl Árpád dandártábornok, dékán a Kar teljes személyi állománya nevében gratulált. A honvéd tisztjelölt előadása során hangsúlyozta, hogy a Karon folyó tisztképzés megfelelően készítette őt fel az akadémián folyó képzésre mind elméleti, mind gyakorlati szempontból.

A Sandhursti Királyi Katonai Akadémián igazi elitképzés folyik, annak minden tárgyi feltételével. Lemorzsolódás gyakorlatilag nincs, mert a kiképzők és a bajtársak nem engedik el a lemaradókat. A Sandhurstben végzett magyar tisztjelöltek és tisztek számos olyan módszertani tapasztalattal gazdagodtak, amit jól tudnak használni itthoni alegység-parancsnoki munkájuk során. A Kar vezetése továbbra is támogatja a honvéd tisztjelöltek külföldi tanulmányait, legyen az Erasmus+ hallgatói mobilitás, egyéni képzési lehetőség, vagy nemzetközi gyakorlaton történő részvétel. A dékán úr arra kérte Sülyi Bertalan honvéd tisztjelöltet, hogy bátran ossza meg tapasztalatait az évfolyamtársaival és sok sikert kívánt további egyetemi tanulmányaihoz.

 

Szöveg és fotó: Dr. Jobbágy Zoltán ezredes, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar nemzetközi dékánhelyettes


Címkék: Főoldali hír 2021