NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Nemzetközi logisztikai konferencia a katonai logisztika 21. századi kihívásainak tükrében

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Műveleti Logisztikai Tanszéke és a Hadtáp, Pénzügyi és Katonai Közlekedési Tanszéke 2021. szeptember 14-én közösen rendezte meg a NEW CHALLENGES IN MILITARY LOGISTICS IN THE 21st CENTURY című nemzetközi tudományos konferenciát.

A dinamikusan változó biztonsági környezet, az alkalmazott katonai technológiát jellemző gyors fejlődés miatt megjelenő kihívásoknak való megfelelés szükségessé teszi a nemzetközi szintű tanácskozásokon megvalósuló tapasztalatgyűjtést, a saját tapasztalatok átadását, valamint az információcserét. Hazánk Európai Uniós és NATO tagsága, valamint a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar hagyományosan jó nemzetközi kapcsolatrendszere (MAGLITE, FOURLOG) jó alapot nyújt egy, a 21. században a logisztikával szemben megjelenő kihívásokkal foglalkozó egy napos nemzetközi tanácskozás megszervezéséhez.

Az online végrehajtott konferencia levezető elnöke, valamint egyik előadója Dr. Venekei József alezredes a Műveleti Logisztikai Tanszék vezetője volt. Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, Dr. Pohl Árpád dandártábornok megnyitó beszédét követően előadásában bemutatta a magyar honvédtiszt képzés átalakulását, illetve kitért a kar oktatástól független tevékenységére, és az utóbbi évek kihívásaként jelentkező új feladatokra (migráció, világjárvány).

A konferencián előadást tartott Stefan Lampl dandártábornok, az Osztrák Szövetségi Haderő Logisztikai Iskolájának parancsnoka, aki bemutatta az osztrák logisztikai képzéssel szemben jelentkező új kihívásokat, valamint a világjárvány képzésre gyakorolt hatásait.

Martin Novotny alezredes, a brnoi Védelmi Egyetem Logisztikai Tanszékének megbízott vezetője ismertette a cseh logisztikai tisztképzés jelenlegi rendszerét, kitért a cseh haderő képzéssel kapcsolatos elvárásaira, valamint az azt érintő jövőbeni változásokra.

A prágai székhelyű Többnemzeti Logisztikai Koordinációs Központ (MLCC) jelentős szerepet játszik a NATO és az Európai Unió logisztikai rendszereinek fejlesztésében. A központ 2016 óta vezeti a NATO logisztikai képzéssel és felkészítéssel kapcsolatos feladatait. A szervezet képviseletében Francesco Cardone ezredes előadásában kitért a központ megalapítására (19 nemzet, köztük hazánk alapító tag), felépítésére, közreműködésükre a NATO és az EU katonai logisztikai területén jelentkező feladataiban.

A konferencián karunk logisztikai területen dolgozó oktatói és doktori iskoláinak hallgatói a kor kihívásaival foglalkozó angol nyelvű előadásokat tartottak. Ezekben megjelenítették a katonai logisztikát érintő kihívásokat.

A téma specifikus területeihez kapcsolódva a brnoi Védelmi Egyetem oktatója Jiři Malisek százados pedig a fagyasztva-szárított, kompletírozott élelmiszer csomagok jövőbeni alkalmazhatóságáról tartott előadást.

A személyes szakmai egyeztetéseket követően az előadók megegyeztek abban, hogy a partnerintézmények hagyományteremtés céljából a jövőben minden évben megrendezik ezt a konferenciát.

Forrás: Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar