Elektronikai Hadviselés Tanszék - Köszöntő

Tisztelt Látogató!

Köszöntöm az Elektronikai Hadviselés Tanszék weboldalain!

 

A 2012. július 1-én létrejött Informatikai és Elektronikai Hadviselés Tanszék, a korábbi Katonai Üzemeltető és Logisztikai Intézet szétválásával párhuzamosan, a Katonai Üzemeltető Intézeten belül alakult meg, majd 2015. október 15-én az Informatikai Tanszék és az Elektronikai Hadviselés Tanszék ismét önálló szervezetté vált. Szándékaink szerint meg kívánunk őrizni minden korábban létrehozott értéket és eredményt.

Az Elektronikai Hadviselés Tanszék alaprendeltetése olyan honvédtisztjelöltek képzése, akik végzés után általános vezetői és katonai műszaki felkészültségük alapján képesek a Magyar Honvédség felderítő, elektronikai hadviselési és radar rendszereinek üzemeltetésére, üzemfenntartási folyamatainak irányítására, valamint középvezetői beosztások ellátására. Aki a tanszék tiszti alapképzést folytató szakjain szerez diplomát, egyedülálló módon egyszerre lehet katona és magas műszaki felkészültséggel rendelkező szakember.

A tanszék jelen szervezeti felépítésében magában foglalja az Elektronikai Hadviselés Szakcsoportot és a Radartechnikai Szakcsoportot.

A Had- és biztonságtechnikai mérnök alapképzési szak, Katonai elektronikai szakirány, Elektronikai hadviselés specializáción, valamint a Radartechnikai specializáción folytatott képzés a 2016. évi kibocsájtással befejeződött.

Az új katonai karriermodell elveire építve és a tisztképzés reformjával összhangban kidolgoztuk az új követelményeknek megfelelő katonai üzemeltető alap- és mesterképzési szakok alapítási és indítási dokumentumait. A terveknek megfelelően 2013 őszétől az új Katonai Üzemeltető alapszakra történik a felvétel és tanszékünk gondozásában a hallgatóink a specializációra helyezési eljárást követően a Rádióelektronikai felderítő és elektronikai hadviselés specializáción folytatják tanulmányaikat.

Az alapképzések mellett a tanszék oktatói részt vesznek a Védelmi vezetéstechnikai rendszertervező mesterképzési szak, a Katonai vezetői mesterképzési szak és a Katonai üzemeltető mesterképzési szak hallgatóinak oktatásában is, illetve átoktatnak más karokra és intézetekhez.

A tanszéken folyó képzéshez korszerű szakkabinet áll rendelkezésre. A honvéd tisztjelölt és honvédtiszt hallgatók felkészítése során lehetőség van nemzetközi környezetben történő képzési idő eltöltésre az Erasmus+ keretein belül.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Műszaki Doktori Iskolájának több programja is alapvetően a Katonai Üzemeltető Intézet mesterképzéseire épül, így a doktori PhD képzésben is folytathatják tanulmányaikat a felvételi eljáráson megfelelt hallgatók. 2012 szeptemberétől ismét lehetőség nyílt nappali doktoranduszi helyek megpályázására, ami több éves szünet után újabb fellendülést hozhat a tanszék tudományos életébe is.

A tanszék hosszú távú stratégiáját az oktatási,-kutatási,-fejlesztési,- és innovációs területek közötti megfelelő arányú kapcsolat és a különböző képzési területek összhangja biztosítja. Oktatóink felkészültségének és motiváltságának, valamint hallgatóink tehetségének köszönhetően a Tanszék elismert intézménye a magyar felsőoktatásnak. A Tanszék különös gondot fordít a hallgatói tehetséggondozásra, a környezettudatos gondolkodás és szemléletmód kialakítására. Oktatóink és kutatóink szakmai-, és emberi értékeket közvetítenek a hallgatóink felé, törekszenek a katonai hivatástudat és az elkötelezettség elmélyítésére, a honvédség hagyományainak ápolására.

Köszönöm, hogy felkereste honlapunkat és bízom benne, oldalainkon minden kérdésre választ talál. Ha mégsem, kérem, hogy elérhetőségeink bármelyikén forduljon hozzám, vagy kollégáimhoz bizalommal!

Budapest, 2016. november 23.

Prof. Dr. Ványa László ezredes
tanszékvezető, egyetemi tanár