NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

100 éves Ludovikást köszöntöttek

100. születésnapja alkalmából köszöntötték Hodobay Andor ny. tü. főhadnagyot, az egykori Ludovika Akadémia 1940-ben végzett kiválóságát. Hodobay Andor átélte a II. világháború borzalmait, hadifogoly is volt egy ideig, később szép polgári karrier jutott neki osztályrészül, amelyből 72 éves korában ment nyugdíjba.

Felmenői között kitüntetett görög katolikus papi családok is vannak, édesapja szintén tüzér és Miskolc polgármestere volt, szolgált Debrecenben és Kassán, átélte utóbbi város bombázását, gyalogmenetben vonult Kurszktól a Donig, ahol megsemmisült ütege, ám ő megmenekült, később amerikai hadifogságba került, majd eredményes polgári karriert futott be – ez Hodobay Andor egykori Ludovikás tüzértiszt élete címszavakban. Érettségi után rögtön a Ludovika Akadémiára pályázott, ahol 1938 októberében kezdte el a két éves elméleti és gyakorlati képzést. Aztán jött a II. világháború, amelynek Hodobay Andor is részese lett: a honvéd csapatok élén az Akadémiák (Ludovika, Bolyai) is bevonultak Kassára, ahol 3 év múlva ő maga is szolgált. Később eljutott a Donig, ám a borzalmak elől szerencsésen megmenekült, mert tüzértisztként, nyelvtudása miatt Németországba kellett mennie. Később szolgált Nyíregyházán, majd a háború végén 10 hónapig volt amerikai hadifogságban Franciaország területén. Később visszatért a polgári életbe: elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakát, végzés után pedig elhelyezkedett az ERŐTERV-nél, ahonnan 42 év folyamatos munka után, 72 éves korában ment nyugdíjba. Ezután még egy hírközlő kábelek tervezésével foglalkozó Kft-nél dolgozott. Hodobay Andor rendszeres résztvevője a Ludovikások találkozójának, elkészítette emlékkönyvüket is. Hodobay Andor 2000-ben gyémánt, 2005-ben vas -, 2010-ben rubin pedig oklevelet kapott. 100. életévét szeptember 13-án töltötte be!

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: MH Ludovika Zászlóalj