NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

100 éves Ludovikást köszöntöttek

Zafíroklevéllel és emlékplakettel köszöntötte Hodobay Andor ny. tü. főhadnagyot, az egykori Ludovika Akadémia 1940-ben végzett kiválóságát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara. A 100. születésnapját idén ünneplő, doni harcokat megjárt veteránt Pohl Árpád dandártábornok, a kar dékánja, Siposné Kecskeméthy Klára ezredes, a Műveleti Támogató Tanszék professzora, valamint a kar hallgatóinak képviselői otthonában köszöntötték.

Hodobay Andor átélte a II. világháború borzalmait, hadifogoly is volt egy ideig, később szép polgári karrier jutott neki osztályrészül, ahonnan 72 éves korában ment nyugdíjba. Pohl Árpád köszöntőjében arról beszélt: alapvető kötelességük, hogy ápolják a Ludovikás hagyományokat, hiszen erre épül az Egyetem értékrendje, amelyhez alapot a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia értékei szolgáltatnak. A dékán felidézte Hodobay Andor katonaszerencséjét: a II. világháború idején ugyan a Donhoz vezényelték, az áttöréskor azonban már nem volt ott, mert tüzértisztként, nyelvtudása miatt Németországba, tüzérségi lőiskolába vezényelték a német tüzérséggel való együttműködés oktatására, tapasztalatszerzésre és ennek köszönhette életét.

A köszöntő után Pohl Árpád zafíroklevelet nyújtott át Hodobay Andornak tanulmányai 80 évvel ezelőtti befejezése alkalmából, majd egy, a HHK címerét ábrázoló emlékplakettet a 100. születésnap tiszteletére. Az ünnepelt felidézte: avatása utána a tüzérekhez került, majd a honvéd csapatok élén az Akadémiák (Ludovika, Bolyai) is bevonultak Kassára, ahol megfogalmazása szerint „másképp viselkedtek az emberek, mint itthon, más volt a szellem.” A ny. főhadnagy beszélt a Ludovikás évekről is, amikor kiváló képzést kaptak és kemény gyakorlatokon vettek részt, mégis szép emlékei vannak azokról az időkről. Hodobay Andor honlapunknak elmondta: a Donig viszontagságos volt az út. Vonattal vitték őket Kurszkig, majd 4 nap gyaloglás következett, mire odaértek. 1945. április végén, az osztrák-német határon, amerikai hadifogságba esett. A 10 hónapos fogságra így emlékezett: „ittuk a jó fekete kávét és éheztünk.” Az egykori tiszt üzent a ma tanuló honvédtisztjelölteknek is. Azt mondta: legyenek felkészültek és vigyázzanak az ország egységére. 

Hodobay Andor szabadulása után visszatért a polgári életbe: elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem gépészmérnöki szakát, végzés után pedig elhelyezkedett az ERŐTERV-nél, ahonnan 42 év folyamatos munka után 72 éves korában ment nyugdíjba. Hodobay Andor rendszeres résztvevője a Ludovikások találkozójának, elkészítette emlékkönyvüket is. 2000-ben gyémánt, 2005-ben vas -, 2010-ben rubin oklevelet kapott. 100. életévét szeptember 13-án töltötte be.  

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes