NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Hadijáték az egyetemen

A Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti tanszék először rendezett történelmi hadijátékot a Hadtörténelem Tudományos Diákkör tagjai számára, akiket az új fakultációs rendszerben ezt a témát választó honvéd tisztjelöltek egészítettek ki.

Összesen 14 fő jelent meg az első alkalommal, köztük két kar és három szak képviselői, akik egy professzionális konfliktus szimuláció keretében a 2009-es afganisztáni tálib térnyerés kérdéskörét vizsgálták meg részletesebben. Erre elsődleges oktatási eszközként egy a felkelés ellenes műveleteket (COIN) a középpontba helyező amerikai hadijáték, az „A Distant Plain” szolgált, amelynek fejlesztői komoly hírszerző tapasztalataikat fölhasználva igyekeztek a lehető legpontosabban megjeleníteni a valóságban is bekövetkezett eseményeket.

 

A moderátori feladatokat Harangi-Tóth Zoltán százados, a tanszék oktatója látta el, aki a szabályok ismertetése után négy csoportra osztotta a résztvevőket. A hallgatók a kapzsi északi hadurak, az egyre magabiztosabb tálibok, a komoly fegyverarzenált felvonultató koalíciós erők és a korrupciós botrányoktól sem mentes afgán kormány erők szerepében próbálhatták ki magukat, és küzdhettek egyedi céljaik elérésért.

A játék menete során a frakciók közti asszimetria szándékolt megjelenítésén túl a készítők egyértelműen az egyes csoportok egyéni motivációinak megértésére helyezték a hangsúlyt, amely a győzelem kivívásának egyetlen lehetséges útját jelenti. A csoportok között a valóságot pontosan szimuláló körülmények kényszerű együttműködést követeltek meg, amelyen keresztül a résztvevők betekintést nyerhettek a nehezen megszülető kompromisszumok és sérülékeny egyezségek afgán valóságába. 

Az események az érdekcsoportok közötti egyezkedések és gazdasági erőforrások birtoklásán, valamint a lakosság támogatásáért vívott küzdelmen túl a katonai műveletek tervezésébe és levezetésébe is bepillantást adtak – bár a légi szállítás óriási mozgékonyságot biztosított a fejlett haditechnikát is bevető haderőknek, azonban az afgán terep és a gyenge infrastrukturális viszonyok hamar kiemelt tervezési szemponttá váltak.

 

 

A résztvevők az aktív tanulás módszerével, szakértő moderálása mellett, innovatív módon egy hadijátékon keresztül, jellemzően csoporton belüli, de főleg azok közötti konfliktusok és érdekek ütköztetése közben ismerhették meg az immár nagykorúvá vált, 18 éve húzódó afgán konfliktus sajátosságait. A szimulált eseményeket több szinten bemutató műveleti környezet kihívásaira és a korábban ismeretlen problémák megjelenésére válaszul a hallgatók a kreatív gondolkodás módszereit előtérbe helyezve, óriási lelkesedéssel, egymással versengve vetették bele magukat a kompetitív küzdelembe.

A sikeres foglalkozást lezáró, a moderátorok és a résztvevők részéről a rövid értékelésen elhangzottak, valamint a kérdőíves felmérésben született visszajelzések alapján a rendezvénynek lesz még folytatása!

 

Szerző: Harangi-Tóth Zoltán szds.

Fotó: Harangi-Tóth Zoltán szds.


Címkék: Főoldali hír 2019