NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Online nyílt napok: HHK

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar képzéseiről, a felvételi követelményekről és a honvédtisztjelöltek mindennapjairól is kaphattak információkat azok, akik részt vettek a kar online nyílt napján. A Ludovika Tv stúdiójából közvetített műsorban egykori hallgatókkal is készültek beszélgetések.

Akik most kerülnek be a Hadtudományi és a Honvédtisztképző Kar valamelyik katonai képzésére, a legizgalmasabb pillanatban lesznek honvédtisztjelöltek – mondta el videóüzenetében Koltay András. Az NKE rektora ezzel arra utalt, hogy a Magyar Honvédség egy jelentős megújulási folyamat kellős közepén tart, amelynek aktív részesei lehetnek a HHK hallgatói is. Elhangzott az is, hogy honvédtisztnek lenni az egyik legnemesebb hivatás, hiszen annak gyakorlói arra is vállalkoznak, hogy szükség esetén az életüket is adják a közösség biztonságáért. „Ez egy nehéz, felelős, ugyanakkor elismerésre méltó döntés. Azt kívánom, hogy legyenek részesei a most zajló folyamatoknak, építsék fel közösen az új, modern haderőt”- fogalmazott Koltay András.

A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar küldetése olyan vezetők, parancsnokok képzése, akik képesek itthon és külföldön a legbonyolultabb műveleti környezetben is vezetni a rájuk bízott katonákat – erről már Pohl Árpád dandártábornok beszélt. A kar dékánja elmondta, hogy az intézmény öt alapképzési-, és négy mesterképzési szakra hirdet felvételit a következő tanévre. A katonai szakokon tanulnak például a leendő tüzérek, a harckocsizók, a pilóták vagy a logisztikusok, míg az egyetlen civil képzésen a jövő biztonság és védelempolitikai szakembereit képezik. Elhangzott, hogy a három campuson működő karon bajtársias a légkör, a tanár-diák viszony közvetlenebb, mint a felsőoktatási intézmények többségében. A dékán azt is hangsúlyozta, hogy a képzésben nagyon jelentős szerepet kap a gyakorlati felkészülés, valamint az idegen nyelvi ismeretek oktatása. „Hallgatóink a nemzetközi térben is tanulhatnak, például az idén avatott 79 hadnagyból 27-en egy félévet külföldön végeztek”- tette hozzá Pohl Árpád. A dandártábornok szólt a jelenleg is tartó honvédelmi és haderőfejlesztési programról, valamint arról, hogy akik most jelentkeznek és felvételt nyernek a karra, már egy megújult hadseregben kezdik meg tiszti pályájukat.

A Ludovika TV stúdiójából közvetített online nyílt napon részletesebb információkat is kaphattak az érdeklődők a különböző alap- és mesterképzésekről. Az 1997 óta működő nemzetközi biztonság- és védelempolitikai képzésről Szenes Zoltán ny. vezérezredes, szakfelelős elmondta: ez az egyetlen ilyen jellegű szak Magyarországon és nem is könnyű ide bekerülni, hiszen mindig az átlagnál jóval magasabb pontszám kell a sikeres felvételihez. Az alapképzést elvégzők egy jelentős része a mesterképzésen folytatja a tanulmányait és jó eséllyel helyezkedhetnek el a diplomások például a Honvédelmi Minisztériumban, a Belügyminisztériumban, a nemzetbiztonsági szolgálatoknál, a Magyar Honvédségnél, vagy nemzetközi szervezeteknél és cégeknél. Szintén népszerű képzése a karnak a nemrégiben indult állami légiközlekedési alapképzési szak, amelynek három szakirányáról is beszélt Palik Mátyás ezredes. A szakfelelős elmondta, hogy légijármű vezetőket, repülésirányítókat és repülő műszaki tiszteket képeznek a szakirányokon. „A Magyar Honvédség légiereje is komoly fejlődésen ment keresztül az elmúlt időszakban, és a képzésünk is ezzel a fejlődéssel összhangban történik”- fogalmazott a HHK repülési dékánhelyettese.

Az online nyílt napon beszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők a kari hallgatói önkormányzat elnökével, Rozs Józseffel, valamint a kar egykori hallgatóival is. Ruszin Romolusz, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára elmondta: idén áprilisig a katonai pályán szolgált, így tudja, mire van szüksége a honvédeknek. A katonai főiskolai évekről az jut eszébe leginkább, hogy mennyire összetartó csapatban szolgálhatott és ez is egyfajta magabiztosságot adott számára. Szerinte a honvédelmi fejlesztések középpontjában továbbra is az ember, a katona áll, emiatt is nagyon fontos a képzések fejlesztése, amelyben a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karnak kiemelt szerepe van. „Egy vezetőnek nagyon nehéz döntéseket kell meghoznia karrierje minden szintjén, ezért nem mindegy, hogyan készítjük fel őket erre a feladatra”- hangsúlyozta a helyettes államtitkár.

A karon végzett hallgatók közül számos tiszt vett már részt külföldi misszióban, például Afganisztánban. Közéjük tartozik Kocsi János főhadnagy, a HHK egyetemi tanársegédje is. A szakember emellett Kínában is tanult, egy nemzetközi oktatási program keretében. Szerinte az élethosszig tartó tanulás nélkülözhetetlen egy katonai vezető számára, hiszen az ismeretek folyamatosan bővülnek, amelyekkel lépést kell tartani. Kocsi János egyébként a jogelőd Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen végzett, jelenleg gyakorlati tárgyakat tanít a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.

Az online eseményen az érdeklődők a Ludovika Campuson és a Zrínyi Miklós Lakatanya és Egyetemi campuson is látogatást tehettek, igaz, ezúttal csak virtuálisan. A nyílt napok utolsó felvonására december 9-én kerül sor, akkor a Víztudományi Kar mutatkozik be.

A HHK nyílt napjáról a teljes felvétel ITT tekinthető meg.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Szilágyi Dénes