„A hazáért mindhalálig!” – esküt tettek a HHK friss diplomásai

Letette a tiszti esküt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem 77, újonnan végzett honvédtisztje a Szent István-napi állami ünnepségen a budapesti Kossuth Lajos téren. A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar frissen végzett hallgatói mellett esküt tettek a Magyar Honvédség szerződéses állományának új tisztjei is.  A rendezvényen az állami vezetők mellett ott voltak az egyetem és a kar első emberei is.

Államalapító Szent István királyunk ünnepe Magyarország nemzeti lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődött az Országház előtti, Kossuth Lajos téren. A nemzeti ünnepek hitet adnak, büszkévé tesznek, szembesítenek önmagunkkal, a magyarok összetartozását hirdetik - mondta ünnepi beszédében a köztársasági elnök. Áder János hangsúlyozta, az elmúlt több mint másfél esztendő nehézzé tette a közös emlékezést, mivel a járvány idején alig felfogható veszteségek értek sokakat, több mint harmincezer magyar lett a koronavírus-járvány áldozata. „A járványidőszak ostromállapotában, amikor nap mint nap újabb erőpróbákat kellett kiállnunk, amikor hullámtól hullámig küzdve éltünk, fényévnél is távolabbinak tűnt az ünneplés felszabadult öröme” - fejtette ki az államfő. Áder János szerint azonban az „elmúlt hónapokban, amikor annyi mindenről le kellett mondanunk, kiderült, hogy mennyi mindenbe kapaszkodhatunk”, mert „vannak erőtartalékaink magunkban és a közösségben." Kiemelte: „kiderült, hogy tudunk önzetlenek, segítőkészek, figyelmesek és fegyelmezettek lenni, hogy tudunk türelemmel várni, alkalmazkodni, odafigyelni”. Áder János arra kérte az újonnan avatott tiszteket: ne feledjék, hogy az „egyenruhájukban, rajta a zászlóval, a címerrel, mindannyian a bátorság, a hűség és az áldozatos szolgálat jelképévé válnak”.

„Életük egyik fontos állomásához érkeznek, mert eskütételüket követően belépnek a honvédség, a katonák nagy családjába, hivatásuk gyakorlását kezdik meg. Kérem, szolgálati idejük alatt mindig legyenek példamutatóak” – szólt az ifjú tisztekhez a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor azt is kérte tőlük: „törekedjenek arra, hogy mindig a legjobbak között legyenek. Mutassanak példát hazaszeretetből a haza iránti elkötelezettségből és hűségből, bajtársiasságból” és bátran kövessék katonahőseink példáját. A honvédelmi miniszter köszönetet mondott a katonáknak, amiért esküt tesznek arra, hogy akár életük feláldozásával is megvédik Magyarország békéjét, de elismerését fejezte ki azért is, mert a fiatal tisztek "vállvetve" küzdöttek a koronavírus elleni küzdelemben a többi katonával. A tárcavezető szólt arról: a kormány elkötelezett az erős Magyar Honvédség létrehozásában, céljuk a korszerű haditechnikai eszközökkel felszerelt, kiválóan kiképzett és felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett és lojális katonákból álló haderő létrehozása.

A tiszti esküt 77, a HHK-n frissen végzett honvédtiszt és a Magyar Honvédségben szolgálatát határozott idejű szerződéssel megkezdő diplomás fiatal tette le. Az eskü szövegét Klárik Bence László hadnagy, a kar katonai vezető szak, tüzér specializáción végzett hallgatója, a legjobb tüzéreknek járó Borbála-kard tulajdonosa mondta elő, aki szolgálatát a MH 25. Klapka György Lövészdandárnál kezdi meg. A honvédtisztjelöltek - folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt - fogadalmukat kardrántással, "A hazáért mindhalálig!" felkiáltással erősítették meg. Az eskü után a légierő Gripen vadászgépekből álló köteléke húzott át a tér felett, így tisztelegve az avatottak előtt.

Az eseményen az állami vezetők mellett részt vett Koltay András, az NKE rektora, Csikány Tamás dandártábornok, tudományos rektorhelyettes, Christián László r. ezredes, oktatási rektorhelyettes, Pohl Árpád dandártábornok, a HHK dékánja, valamint az egyetem és a kar vezetői, oktatói.

 

Szerző: Tasi Tibor, MTI

Fotó: Szilágyi Dénes