NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Hadijáték, de most komolyan!

A hadijátékok módszereiről, újdonságairól, a hadijátékos oktatás nemzetközi tapasztalatairól, de az üzleti célú hadijátékokról is szót ejtettek a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) konferenciáján. Mint elhangzott: a magyar katonai hadijátszásnak nagy múltja van, de napjainkban is él, hiszen a kar képzési portfóliójában több kurzus fut, sőt az utóbbi időben újdonságok is megjelentek.

A hadijáték ma már tudomány, komoly tervező, döntéshozó, felkészítő tevékenység, ennek nyomán a konferencia előadói is számos területről hoztak példákat, legyen szó katonai, rekreációs célú, vagy akár üzleti hadijátékokról.  Megnyitóbeszédében Pohl Árpád dandártábornok, dékán arról beszélt, hogy a magyar katonai hadijátszás több, mint 150 éves múltra tekint vissza, a vezérkari képzés része volt és alapeleme lett a Hadiakadémia tantervének is. A második világháború után új típusai terjedtek el, a NATO csatlakozás pedig az alkalmazott módszertanok területén hozott fordulatot. A hadijáték az Egyesült Államokban 2015-től kezdődően éli reneszánszát, míg hazánkban a hagyományos katonai tervezés keretein túllépő wargaming 2019-ben jelent meg, amelynek – Pohl Árpád megfogalmazása szerint – „a HHK az egyik úttörője”. „A karon jelenleg három hadijátékos kurzus fut, amelyek a katonai vezetői, a nemzetközi biztonság – és védelempolitikai alapképzési szakokon, illetve a katonai vezetői mesterképzési szakon tanuló hallgatók számára elérhetők. Ezen kurzusok között van harcászati szintű döntéshozatali, illetve magasabb szintű, hadijátékos konfliktus elemző is. Újdonságnak számít a kreativitást előtérbe helyező, hadijáték tervező kurzusunk, amely a katonai pályájuk közepén járó tisztek számára elérhető, és országos szinten is egyedülálló tantárgy” – fejtette ki Pohl Árpád dandártábornok. A HHK dékánja hozzátette: a karhoz tartozó Felsőfokú Vezetőképző Intézet stratégiai szintű képzésének második évében is foglalkoznak hadijátszással és a Magyar Honvédség leendő csúcsvezetői is megosztják tapasztalataikat, ráadásul a honvédség is szervez hadijátékokat, az aktív tisztektől érkező információkat pedig beépítik a következő évfolyamok képzésébe.

A konferencia előadói közül Nagy Levente őrnagy a MH. 5. Bocskai István Lövészdandártól arról beszélt, hogy mi a szerepe a hadijátékoknak a zászlóaljak felkészítésében, a katonai döntéshozatali folyamat előkészítésében. Mint elhangzott: feltételezhető, hogy a hadijátékos tapasztalat hozzájárulhat a tervezési folyamatok hatékonyabbá tételéhez. Az előadások között bemutatták a NATO hadijátékok módszertanát, de szó volt arról is, hogy a nagy – és középhatalmak által végzett hadijátékok eredményeit nagy figyelem övezi a nagyhatalmi versengés meghatározó térségében, az Ázsiai-Csendes óceáni régióban.

 

Szerző: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes


Címkék: Hadijáték