NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Egyetemi tanári kinevezéseket adott át a köztársasági elnök

Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter javaslatára, Novák Katalin köztársasági elnök 2023. szeptember 1. napjával egyetemi tanárrá nevezte ki a Nemzeti Közszolgálat Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) habilitált egyetemi docensét, Dr. Berek Tamás ezredest.

Az ezredes 1998. februárjában  – Egyetemünk jogelőd szervezeténél – a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Karán kezdte oktatói pályafutását, több mint 25 éves felsőoktatási, ezen belül  6 éves tanszékvezetői tapasztalattal rendelkezik.

Oktatói és kutatói tevékenysége mellett aktívan részt vesz a honvédtisztképzés korszerűsítésében több szakirány és specializáció felelőseként, és 2019-től a  katonai vezetői BSc szak szakfelelőseként.

Kutatási tevékenységét a katonai műszaki, és a hadtudományi területen 3 doktori iskolában, 4 kutatási témában végzi. Fő kutatási iránya az ABV támogatás elmélete és gyakorlata, valamint az objektumvédelem komplex rendszereinek alkalmazhatósága. A Katonai Műszaki Doktori Iskola Biztonságtechnika kutatási terület vezetője, a Magyar Hadtudományi Társaság Vegyivédelmi és környezetbiztonsági Szakosztály elnöke.

Egyetemi tanári kinevezéséhez gratulálunk, és további oktatói tevékenységéhez sok sikert kívánunk!

Szöveg: Németh-Zsohár Agnieszka őrnagy

 


Címkék: Főoldali hír 2023