Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata a Magyar Kultúra Napja alkalmából színvonalas ünnepséget tartott, melynek keretében átadták Szolnok város elismeréseit.
A kiemelkedő tudományos tevékenységért járó Laki Kálmán-díjat idén Palik Mátyás ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (NKE HHK) katonai repülési dékánhelyettese vehette át. A díj kapcsán az ezredes elmondta, nagy megtiszteltetés számára a kapott elismerés, ami egyben megerősítette őt abban, hogy az oktatás és tudomány szolgálatában végzett tevékenysége nem ért véget, van még mit tennie és a munkát folytatnia kell.
Palik Mátyás ezredes 1985 óta dolgozik a katonai felsőoktatásban. Sokrétű tevékenységet végez: amellett, hogy ellátja a HHK dékánhelyettesi és intézetvezetői feladatait, egyetemi docensként oktat, és komoly kutatói tevékenységet folytat.
Tanárként, kutatóként nagy hangsúlyt fektet a jó kollegiális kapcsolatok kialakítására és azok fenntartására, ugyanakkor nagy hangsúlyt helyez baráti kapcsolatai megőrzésére is, melyek számára ugyanolyan fontosak, mint vezetői feladatai. Emellett közvetlen és támogató kapcsolatot ápol hallgatóival, akiket tanít, mentorál, és mindig készségesen áll rendelkezésükre, bizalommal fordulhatnak hozzá bármilyen kérdéssel vagy problémával. Fő kutatási területe a pilóta nélküli légijármű rendszerek és azok alkalmazása, a légiforgalmi szolgáltatás rendszere, valamint a szimulációs technológiák a légiforgalmi irányításban.
Szöveg: Németh-Zsohár Agnieszka
Képek: Szolnok Város Önkormányzata, Palik Mátyás ezredes