„Az aradi vértanúk a „nagysándori” értelemben vett oroszlánok voltak; hiszen egy kényszerszülte körülmények között felállt honvédsereget megannyiszor győzelemre tudtak vezetni egy évszázadok tapasztalatait maga mögött tudó nagyhatalom hadseregével szemben” – kezdte gondolatait Molnár Gábor Zoltán főhadnagy október 6-án, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon (HHK) rendezett megemlékezésen.
Az aradi vértanúk emléknapján a HHK civil és egyenruhás munkatársai a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson lévő katonai szervezetek képviselőivel közösen emlékeztek a hősökre.
Molnár Gábor Zoltán főhadnagy, a HHK Hadtörténelem Tanszék munkatársa beszédében aláhúzta: az aradi vértanúk halálának körülményeit jól ismeri mindenki, de kevesebb szó esik arról, hogy kik voltak ők valójában, mivel szolgáltak rá az utókor emlékezetére. A római filozófus, Seneca egyenesen az elhunytakkal szembeni tiszteletlenségnek tekintette, ha az egyénről pusztán halálukról, és nem a tetteikről emlékeznek meg. Ennek szellemében a főhadnagy az aradi vértanúk katonai életútjairól beszélt. „Nyugodjanak a haza szent ügyéért elvérzett bajnokok! Ti meghaltatok, neveitek azonban a történet lapjain örökké élni fognak” - zárta emlékező beszédét az aradi ítéletvégrehajtáson jelenlévő minorita szerzetes szavait idézve a főhadnagy.
Az eseményen Máthé Zoltán a Honvédelmi Tábori Lelkészi szolgálat Protestáns Tábori Püspökség tábori lelkésze mondott emlékező imádságot, melyben kiemelte: „A vértanúk áldozathozatala nem volt hiábavaló. Példamutató és erőt adó ma is számunkra egy olyan történelmi korban, amikor ismételten megpróbáltatik hit és erény! Ezért tartsuk szemünk előtt és forgassunk bensőnkben: miénk a küzdelem és mindezért az érdem, de a dicsőség egyedül az Istené. Soli Deo Gloria." – mondta a lelkész.
Ezt követően Lippai Péter dandártábornok a kar dékánja, Apáti Zoltán dandártábornok, a Honvéd Vezérkar főreferense, Polyák András ezredes a MH Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnokhelyettese, Midáner Attila alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj zászlóaljparancsnok-helyettese, valamint Kiss Ernő alezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Üzemeltető és Kiképzés Támogató Osztály osztályvezetője koszorút helyeztek el a hősök emléktáblájánál.
Szöveg és képek: M. Révész Renáta őrgy, Antal Ferenc