KOSSUTH
(1802-1894)
A Kossuth Lajos Katonai Főiskola - magyar tisztképzés egyik alapintézményének, - alapítása 50. évfordulójának emlékkonferenciáján elhangzott beszéd. (Szentendre, 2017. november 30.)
Tisztelt Tábornok, Tiszt, Altiszt, valamint
Közalkalmazott Hölgyek és Urak!
A honvédelmi vezetés, az összfegyvernemi katonai főiskola névadójának, a polgári demokratikus világból egy magyart választott, s jól választott, mert a hazaszeret „itt élned, halnod kell” parancsától, a „hazádnak rendületlenül” esküjén keresztül, a haza szolgálatához kötötte az akkori tisztjelöltek ezreit. Magyarország az 1848-49-es forradalommal és szabadságharccal beemelte magát, a világ modernkori történelmébe. A világ fővárosaiban Kossuth és Petőfi utcák, terek, szobrok jelentek meg, Franciaországtól – Ecuadorig!
1848-49, változáspontja volt a magyar történelemnek, megteremtődött a magyar emberek nemzeti öntudata, mert fegyverrel a kézben részt vettek a magyar történelem alakításában, melyhez a semmiből, Kossuth honvédséget, tábornoki, tiszti, altiszti kart, valamint nemzeti összefogást teremtett. Kossuth sikeres társadalmi stratégiát képviselt, melyben az igazságosság új alakzatai jöttek létre, olyan meghatározó törvények jelezik ezt, mint: a jobbágyfelszabadítás (Pozsony, 1848. március 18), a Habsburg-Lotharingiai Ház trónfosztása, a nemzeti függetlenség (1848. április 14), s mindezek fegyveres védelmében - a legegyszerűbb népi erőkből és a nemzet legkiválóbbjaiból - szerveződött szabadságharc. Ezzel, és ekkor vált a nemzetvédelem a modernkori honvédség feladatává! Egyedülálló a magyar történelemben, hogy egy-időben ennyi irodalmi, zenei, tudományos és katonai nagyság volt jelen, mint 1848-49-ben, s ez volt az az időszak, amikor a szolga kifejezés elveszítette évszázadok alatt rárakódott tartalmait és kikerült az olyan népi írók szótárából is, mint Illyés Gyula.
Vannak azonban zavarok jelenkorunkban (is) a valódi tradicionális értékek körül. A társadalmi erők is sokféleképpen vélekednek Kossuthról, de ettől függetlenül nem meglepő, hogy március 15-én elhelyezik virágaikat a hősök emlékműveinél.
Két rövid megjegyzést ehhez:
(1) Ne tévesszenek meg bennünket az evangélikus vallású Kossuthtal kapcsolatban (is) alkalmazott olyan korabeli fogalmak, mint - szabadelvű, szabadkőműves, liberális-forradalmár. E fogalmak keletkezésükkor még pozitív tartalmakat jelentettek, de hozzájuk-tapadt a 20. század véres politikai terrorjainak szelleme, a külső hatalmak általi irányítottság – gondoljunk a III. Kommunista Internacionáléra (1919-1943), stb., - ezért e fogalmakat azóta, nemcsak a konzervatív szemlélet, de a történelem is többször megbélyegezte.
(2) A szabadságharc leveretésével, a nagyhatalmak nemzeti életjogainkat, nemzeti önrendelkezésünket azóta is, többször alárendelték saját érdekeik stratégiai céljainak, gondoljunk a békediktátumok közül kettőre: a közel 100 éves Trianonira, (1920), valamint a 70 éves Párizs-környékire (1947); de ugyanebből a szempontból volt traumatikus 1956 leverése is, 61 évvel ezelőtt.
Milyen ember, milyen személyiség volt Kossuth?
Minden korszakot az jellemez legjobban, hogy mi a véleménye Caesarról, Nagy Sándorról, Cromwellről, Richelieu-ről vagy Napóleonról – írta az osztrák Wilhelm Röpke a negyvenes években. E gondolat mögött az erőszak-emberekhez való viszony húzódik meg, amit az évezredek dolgoztak ki, s hatása nem múlik azóta sem.
(1) Kossuth, - a szó 20. századi értelmében - nem volt erőszakember, s ha azt kérdezzük, milyen forradalmár és milyen kormányzó az, aki kerüli a forradalmi erőszakot? Féja Géza így vélekedett erről: „Bármekkora reakciós erők gyülekeztek is Kossuth ellen, sohasem nyúlt terrorisztikus vagy kegyetlen eszközökhöz. Nemcsak azért, mert gyökeréig alkotmányos érzületű politikus volt, hanem azért is, mert a nép páratlan emberségességét testesítette meg. Forradalmi harcot vitt véghez a forradalom szokott „erélyes” eszközei nélkül, ez is személyiségének nemességéről, és tisztaságáról tanúskodik.” A szabadságharcos tradíció valóban jelen van történelmünkben, amit az osztályharcos szemlélet, 1848-49 esetében visszaminősített „feudális-rendi felkeléssé”. A szabadságharcos tradíció lényegi eleme a veszély, mely megteremti a nemzeti összefogást, a magyarságtudatot.
(2) Kossuth – Görgey kapcsolata, nem egyszerűen a politikus és a katona kapcsolata: a honvédség élére Kossuth választotta, az akkor harminc éves, katonai reáliákban gondolkodó, a csapatokkal mesterien manőverező Görgey Arturt (1818-1916). Illyés Gyula, Kossuth és Görgey aradi várban történt mintegy négyórás találkozójáról (1849. augusztus 9.), – amelyről egyébként nem tudunk semmit - írja „Fáklyaláng” című drámájában (1952): „De van alkotó halál is. Van vég, amely csak diadal lehet. Van pusztulás mely eleve teremtés.” Úgy vélem a végső fázisban, ez a szellemiség lehetett kettőjük közötti egyezség lényege is, mert tudták történelmet teremtettek! A katonák, így Mészáros Lázár, Klapka, Vécsey, Bem, és hosszan sorolhatnánk a hős tábornokok neveit, a Kossuthtól kapott feladatokban lettek naggyá. A félelmet nem ismerő Görgey tudta, hogy ebben a levert forradalomban, minden hősiesen küzdő és elesett honvéd, a helytállás, a magyar - katonabecsület üzenete a jövőnek. Kossuth hitt abban, hogy a nép, a nemzet sorsdöntő csatáiban fegyverrel a kézben, rendíthetetlenül kell kitartani, a végsőkig (ebből a szellemből lett a „kitartani az utolsó töltényig” világháborús parancs is; de az amerikai: „sose add meg magad!” hasonló katonai szellemiségből ered.
(3) Kossuth kapcsolata a hadtudománnyal, és a honvédséggel: az első tudomány, amivel Kossuth foglalkozott, a hadtudomány volt, amint azt Klapkához intézett szavai is mutatják: „Én tíz év óta minden üres percemet a hadtudománynak szenteltem. Ismerem a hadtörténet által gyakorlati alapelvekre redukált magas taktikát és stratégiát; tanulmányoztam a legnevezetesebb hadjáratokat; otthonos vagyok a katonai szervezet s administráczió minden ágazatában.” Vallomásához hozzátehetjük, - elég beleolvasni a haderő megajánlása ügyében elhangzott 1848. július 11-i beszédébe, hogy megértsük a stratégia síkján kitűnően értette, az akkori Európai helyzetet, s a veszélyeket, melyben hazánk volt; a könyvtára tele volt gyalogsági, lovassági, tüzérségi szabályzatokkal, műszaki és hidászati szakkönyvekkel. A forradalom mellé álló hadsereg, soha nem volt akkora összhangban a polgári fejlődéssel, mint akkor.
(4) Kossuth és a katonai oktatás: Kossuth alkotmányterve, melynek legkidolgozottabb változata 1859-ben készült el, külön foglalkozott a katonák polgári állásával: „Az oktatásra nézve megjegyezni kívánom, hogy alig kell egy dologtól jobban óvakodni egy szabad nemzetnek, mint attól, hogy a katona megszűnjék magát polgárnak tekinteni. A katonaságnak polgári jellemmel kel bírni;… azok pedig, akik a katonai állást életpályául választják, szintolly kevéssé érezzék magukat a polgári állapotból kiemeltteknek vagy éppen felibe emeltteknek, mint ha papi, ügyvédi, mérnöki, orvosi vagy akár mi más pályát választottak volna.” Tegyük hozzá, hogy Kossuth Alkotmányterve a legfelsőbb katonai képzést egyetemi szintűnek határozta meg, teljes összhangban a civil egyetemi képzéssel. Kossuth szemléletében sem volt kérdéses, hogy a tiszt, szakértelmiségi.
Emlékszem a 70-es évek elején - tisztjelöltként - az akkori főiskolai és egyetemi képzések átpolitizáltsága ellenére is, - a tisztek harcértéke, az itt folyó szakmai képzésben alapozódott meg, kiváló szakemberré kellett válni, olyanokká, akik alegységeket, később egységeket, magasabb egységeket, harcrendi elemeket mozgattak, vitték és viszik a hadsereg-üzemet! A főiskola megszüntetése után kezdetben karunk, a Kossuth Lajos Hadtudományi Kar, napjainkban pedig az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara, valamint a Kossuth Lajos Hadtudományi Alapítvány őrzi a hagyományt.
(5) Kossuth nemzeti elkötelezettségéhez, céltudatosságához, nem férhet kétség. Jókai Mór a gyászbeszédében 1894. április 1 - én, nem véletlenül fogalmazott így: „…Vezess bennünket most, te halottaidban is óriás, e nemzet nagysága felé…. - és zárómondatként hozzátette, felmagasztalva Kossuthot - „Az örök hazában hirdessék nevednek emlékét a késő századok!” Úgy gondolom, a magyarság – más kiemelkedő történelmi személyiségeinek koporsóinál - azóta sem érzett legyőzhetetlen kényszert arra, hogy így fogalmazzon!
Összességében, Kossuthról tudunk-e, eleget mondani – kérdezhetjük? – nem, mert ha Kossuthtal foglalkozunk, akkor a magyar hazafisággal, egy magyar eszménnyel, az egész küzdő magyarság sorsával foglalkozunk! Kossuth maga írta, a leveretett szabadságharcot követően a honvédségről, „a kardra még szükség lehet, a kardra még szükség lesz”, ami azóta is igazolódik minden évszázadban. Máté evangéliumában is azt olvashatjuk (Máté. 26:51-52) „Ezért mindenki, aki eldobja a kardot, kard által vész el” Viszonylag kevés, történelmileg kiemelkedő államférfija volt Magyarországnak, - semmilyen szellemi divat miatt, - ne fosszuk meg magunkat egyiküktől sem!
Gratulálok e találkozót szervező Bozó Tibor tábornok úrnak, jó a régi oktatókat, kollégákat, bajtársakat látni, s kegyelettel emlékezni azokra, akik már nem lehetnek közöttünk.
Köszönöm a figyelmet!
Prof. Dr. Harai Dénes