NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Keresztényüldözés: korunk egyik legsúlyosabb humanitárius válsága

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem vallási kisebbségek helyzetével kapcsolatos kutatásainak eredményeit is figyelembe vették a Hungary Helps Program kialakításában és megvalósításában – hangzott el az NKE Hungária körúti campusán tartott tudományos konferencián. Azbej Tristan államtitkár példaértékűnek nevezte az egyetem és a Miniszterelnökség egy éve kötött együttműködési megállapodását.

„Magyarországon egy évtizede kezdődött el, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jogelőd intézményében a vallás és biztonság témakörének kutatása a hadtudományok keretében”- mondta el bevezetőjében Ujházi Lóránd, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar tudományos főmunkatársa. A karon működő vallás és biztonság szakcsoport vezetője szólt arról a két évig tartó kutatómunkáról is, amelyben a vallási szélsőségek helyzetét elemezték a szakértők.

„Amíg a keresztényüldözés kérdése nem kap elég figyelmet a nemzetközi politikában, a magyar kormány felismerte, hogy ez napjaink egyik legsúlyosabb humanitárius tragédiája”- fogalmazott beszédében Jobbágy Zoltán ezredes. A HHK tudományos és nemzetközi dékánhelyettese elmondta, hogy a keresztények a világ mintegy nyolcvan országában szenvednek el különböző üldöztetést, így súlyosan korlátozzák emberi jogaikat, valamint vallási és lelkiismereti szabadságjogaikat. „Ez összesen 215 millió keresztény embert érint”- tette hozzá. Elhangzott az is, hogy becslések szerint Szíriában kevesebb, mint a felére, Irakban ötödére csökkent a keresztények száma az elmúlt évtizedben. Jobbágy Zoltán szerint vannak olyan részei is a világnak, ahonnan kevesebbet hallunk a keresztényüldözésről, pedig az nagyon is jelen van a mindennapokban. A dékánhelyettes egyes nyugat-afrikai keresztény közösségeket hozott fel példának, amelynek tagjai közül tizezrek halnak meg terrorszervezetek támadásai miatt. „A problémáról beszélnünk kell, de konkrét, kézzelfogható segítséget is kell nyújtani, ráadásul azt helyben kell megtenni, hiszen az emberek általában ott akarnak élni, ahová születtek”- fogalmazott az ezredes. Erre jó példa az iraki Tel Askuf újjáépítése, amelyhez a magyar kormány jelentős anyagi segítséget nyújtott. Ennek eredményeként az 1300 elüldözött lakosból 1000 már vissza is térhetett városába. Jobbágy Zoltán elmondta azt is, hogy az NKE-n nemrégiben indult el a radikalizmus vallási szélsőségek szakirányú továbbképzési szak is.

„A válságok rendezése soha nem légüres térben történik. Az elmúlt évtizedek konfliktusait elemezve nyilvánvalóvá vált, hogy a nemzetközi közösség, a humanitárius szervezetek és a katonai erő csak együtt képes valós eredményt elérni a válságok rendezésében”- fogalmazott beszédében Padányi József vezérőrnagy. Az NKE tudományos rektorhelyettese szerint a HHK rendelkezik olyan felkészült oktatókkal és kutatókkal, akik nyitottak az újra, az együttműködésre, hiszen a hadtudomány az egyik legrégebbi tudományág, amely azonban képes a folyamatos megújulásra is. Padányi József szólt arról is, hogy a vallás és biztonság témában végzett egyetemi kutatások egy folyamatot jelentenek, amelynek a mostani konferencia nem záróköve, csak egy fontos eleme. „Biztos vagyok abban, hogy a magyarországi kutatások hamarosan felzárkóznak a nyugati iskolákhoz”- fogalmazott a rektorhelyettes.

Egy évvel ezelőtt kötött együttműködési megállapodást az NKE és a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkársága. Azbej Tristan államtitkár szerint ez egy példaértékű együttműködés, aminek részeként az NKE kutatói készítették el az idei „Budapest Jelentés a Keresztényüldözésről” tanulmányt. „A Hungary Helps Programot is az ebben foglaltak ismeretében alakítottuk ki. Az itt folyó munka a világ első, üldözött keresztényeket megsegítő programjának az előkészítésére és kialakítására is szolgált”- fogalmazott Azbej Tristan. Az államtitkár szólt arról is, hogy a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, hiszen csak tavaly több mint négyezer embert gyilkoltak meg keresztény hitük miatt.

A rendezvényen előadást tartott Frank Spengler, a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi irodájának képviseletvezetője is. A szakember elmondta, hogy a keresztények a vallás elterjedése óta üldöztetésnek vannak kitéve és ez így van a jelenkorban is. Elhangzott, hogy a keresztény áldozatok jelentős része muszlim többségű országokból származik. „Sok helyen az alapvető emberi jogokat is megtagadják tőlük, pusztán a hitük miatt”- fogalmazott Frank Spengler.

A konferencián több szekcióban tanácskoztak a résztvevők. A többi között szó volt a keresztényüldözés hatásáról az egyházi struktúrára, a keresztény kisebbségek nemzetközi és büntetőjogi védelméről, valamint a szíriai keresztény menekültek európai integrációjáról. A rendezvényen olyan neves külföldi szakemberek is részt vettek, mint például Massimo Pampaloni professzor, a Pápai Keleti Intézet dékánja, vagy Dirk Ansorge, a Sankt Georgen-i Filozófiai és Teológiai Doktori Iskola professzora.

 

Szöveg: Szöőr Ádám

Fotó: Halápi Katinka