Augusztus 29. – A kora újkori Magyar Királyság háromszoros gyásznapja

A török elleni háborúk legnehezebb és leggyászosabb időszakát, három súlyos veszteséget eredményező, egyaránt augusztus 29-re eső esemény jelzi. Ritka eset, mikor egyazon történelmi eseménysor legfontosabb állomásai ilyen pontosan illeszkednek egyetlen évfordulóra. Emlékezzünk hát a mai napon Szulejmán magyarok ellen vezetett első háborúinak legfontosabb, számunkra legszomorúbb eseményeire!

1521. augusztus 29. – Szulejmán szultán Piri Mehmed nagyvezír által vezetett oszmán csapatai beveszik Nándorfehérvár várát

Nándorfehérvár – a mai Belgrád – kulcsszerepet töltött be abban a kettős végvárvonal rendszerben melyet még Luxemburgi Zsigmond kezdett kiépíteni és Hunyadi Mátyás tökéletesített, fejezett be. Az erőd stratégiai fontosságú útvonalat védett: a Duna-menti hadiutat. Az útvonal kulcsszerepet töltött be, hiszen a Magyar Királyság szíve és azon keresztül Nyugat Európa felé vezetett. Az Oszmán Birodalom számára a folyó használata létkérdés volt, hiszen a nehéz technikát, utánpótlást Konstantinápolyból a Fekete tengeren keresztül és a Dunán vezető útvonalon lehetett legegyszerűbben a hadműveleti területre szállítani. A szárazföldi erők a Díván, vagy nagy haditanács parancsának megfelelően mindig a Balkánon gyülekeztek. Az anatóliai és ruméliai seregek Szófiában egyesültek és onnan vonultak a Magyar Királyság puha alhasát védő erősség alá. A vár sikerrel állt ellen 1456-ban és 1492-ben a török ostromának. A fiatal Szulejmán első hadjáratát vezette nyugatra 1521-ben. A hadak májusban kezdték meg a gyülekezést, hogy azután két részre válva Szabács és Nándorfehérvár várát vegyék ostrom alá, hogy rést üssenek a végvárvonalon. A hadászati cél Buda elfoglalása volt, mielőtt a magyar seregek mozgósítása megtörténik. Az oszmán hadseregnek nem volt túl sok ideje, hiszen a hadjáratot le kellett zárni az őszi esős hónapok előtt. Szabács vára már júliusban engedett a nyomásnak, Nándorfehérvár védői azonban 66 napon át tartottak ki, és csak Móré Mihály hadnagy árulásának eredményeképpen, a nyár legvégén, augusztus 29-én kényszerült a védelem a vár feladására. Oláh Balázs hadnagy maroknyi, magyar és szerb katonákból álló védereje szabad elvonulás ígéretével lépett ki a kapukon, de amikor visszautasították a nagyvezír átállásra tett ajánlatát, egyszerűen lemészárolták őket. A török kétségtelenül hatalmas sikerként értékelte az erősségek bevételét, a Buda felé vonulásra azonban már nem maradt ideje. Szulejmán első hadjárata mégis fontos, hadászati jelentőségű sikerrel zárult.

1526. augusztus 29. – Nagy Szulejmán csapatai legyőzik a Magyar Királyság seregeit a mohácsi síkon

A hármas évforduló talán legismertebb eseménye egy tragikus csatavesztéshez kapcsolódik. A mai napon van a mohácsi síkon lezajlott sorsdöntő összecsapás 493. évfordulója. A hadjáratra összegyűjtött, nagy létszámú oszmán sereget maga I. (Nagy) Szulejmán szultán vezette, míg a Duna mellett végül csatát vállaló keresztény hadakat az ifjú II. Lajos cseh és magyar király. A török sereg katonáinak és ágyúinak száma többszörösen meghaladta a magyarokét, azonban ez a hosszú és küzdelmes évszázadok alatt majdhogynem mindig így volt. Az ifjú uralkodó ezért a katonái bátorságában, és a hagyományosan a küzdelmet eldöntő nehéz lovassága fölényében bízva készült az összecsapásra. A sereg azonban nem volt teljes, hisz az erdélyi hadak még nem érkeztek be, és ez végül súlyos hátránynak bizonyult. A királyi hadsereget a jól vezetett oszmánok hamar felőrölték – a fősereg megsemmisülése végül az ország tragédiáját hozta magával.

A csatában elesett a király, szinte biztosan vízbe fúlt visszavonulás közben. Az uralkodó elit, a főurak és a főpapság jó része odaveszett a csatában, a megmaradtak pedig marakodni kezdtek a főhatalom megszerzéséért. A mohácsi síkon vívott csata következményei évszázadokra meghatározták az ország történelmét, és lezárták az Oszmán Birodalommal vívott küzdelem egy hosszú szakaszát. 1526. után az ország belső területei is hadszíntérré váltak.


 

1541. augusztus 29. – Nagy Szulejmán csellel beveszi Budát

A mohácsi csata után az oszmán hadsereg még két évtizedig nem tudta megvetni tartósan lábát a Duna-Tisza közén. A török nem állomásoztatott nagy haderőt a térségben, ahogy a Magyar Királyság sem készült újabb döntő háborúra, sokkal inkább foglakozott a belpolitikával, mint a határokon egyre erősödő nagy ellenséggel. Szulejmán sem jószántából hanyagolta a Bécs és gazdag nyugati területek felé mutató hadműveleti irányt. A birodalom nem csak a közép-európai hadszíntéren állt hadban, hanem Ázsiában és a Földközi-tengeren is, és bár hatalmas pénzügyi és katonai potenciállal rendelkezett, forrásai nem voltak elegendők ahhoz, hogy egyszerre több irányban vezessen háborút. A legfontosabb hadszínterek vezetését Szulejmán nem engedte ki a kezéből. Élete végéig fontosnak tartotta, hogy személyesen vegyen részt a hadműveletekben. Személyes jelenléte önmagában olyan összetartó erőt jelentett, mely megsokszorozta a hadrakelt sereg hatékonyságát.

A kettős királyválasztás áldatlan állapotokat eredményezett hazánkban. Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János királyok folyamatos háborúi megviselték az országot. Szapolyai 1540-ben bekövetkezett halála azonban új helyzetet teremtett. Az 1538. évi váradi szerződés értelmében a korona Ferdinándra szállt volna, Fráter György azonban a csecsemő János Zsigmondot tette királlyá a rákosi országgyűlésen, megszegve a megállapodást.

Ferdinánd fegyverrel kívánta trónigényét érvényesíteni, ezért 1541 tavaszán zsoldossereget küldött Buda alá. A vár ostroma hosszan húzódott, hiszen a védők kitartását erősítette a hír, mely szerint Szulejmán erős sereggel indult felmentésükre. A török erősítés július elején érkezett meg, melynek köszönhetően a védők július 10-én sikerrel törhettek ki az ostromgyűrűből, hogy a császári csapatokat a Dunába szorítva semmisítsék meg. Szulejmán terve azonban nem állt meg a vár felmentésénél. Augusztus 29-én sátrába hívatta a magyar főurakat, Izabella királynét, a csecsemő királyt, és tudatta velük, hogy védnökségbe veszi Budát. A magyar királynak évi 10000 arany adó fejében a Tiszántúlt és Erdélyt hagyta csak meg. A tárgyalás még tartott, mikor a várost „turistaként” látogató janicsárok elfoglalták az erőd legfontosabb pontjait, és lemészárolták az ellenálló várőrséget.

A Szapolyai-féle párt vezetői csak ekkor eszméltek rá döbbenten, hogy a pártoskodás az ország vesztét okozta. Hiába azonban a decemberi gyalui egyezmény, a török végleges berendezkedését, és az ország három részre szakadását már nem lehetett megakadályozni. Ennek ékes bizonyítékaként létrejött a budai vilajet, a keleti részek pedig szandzsákként – altartományként – csatlakoztak az Oszmán Birodalomhoz.

dr. Németh Balázs, Harangi-Tóth Zoltán százados

 

(Kép a címlapon: Székely Bertalan: II. Lajos tetemének feltalálása, Forrás: Wikimedia Commons, https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/60/II._Lajos_holttest%C3%A9nek_megtal%C3%A1l%C3%A1sa_%28Sz%C3%A9kely_Bertalan%2C_1860%29.jpg)


Címkék: Főoldali hír 2019