NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Egyetemünk hallgatója az országos tűzoltó erőpróbán

Huszonhárom emelet magasra kellett felszaladniuk védőfelszerelésben, légzőkészülékkel a hétvégén az Országos Lépcsőfutó Bajnokság versenyzőinek. A bajnokságot a hagyományokhoz híven a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri Elméleti Tömbjében rendezték meg szeptember 21-én.  A versenyzők, egyéniben és párban nevezhettek a versenyre, a lépcsőrengeteget pedig a nehéz felszereléssel kellett leküzdeniük. A párosban indulóknak még egy sajátos követelménynek is eleget kellett tenniük, egy lépcsőfordulónyinál nagyobb távolságra nem távolodhattak el egymástól.

 

 

A nagy hagyományokra visszatekintő Tűzoltó Lépcsőfutó Bajnokság idei megmérettetésén először honvéd tisztjelöltünk is részt vett.

 

 

 A Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Műveleti Támogató Tanszék honvéd tisztjelöltjei közül Tomori Pál,  Nagy Zoltán különleges trénerrel páros kategóriában indult a versenykiírásban szereplő feltételeknek eleget téve, tűzoltó felszerelésben. Nekik a feladatot bonyolult viszonyok között kellett végrehajtani. Nagy Zoltán különleges tréner ugyanis nem látó és Tomori Pál honvéd tisztjelölt pedig teljes takarásban volt, azaz úgynevezett KLV (Korlátozott Látási Viszonyok) környezetben vágtak neki az emeleteknek.

 

 

Előzetesen természetesen gyakorolni kellett. A légzőpalackos felkészülés mellett Tomori Pál honvéd tisztjelöltnek a korlátozott látási viszonyokra is tréningezni kellett, annak érdekében, hogy biztonságosan, sikeresen és szakmai elismerésre méltóan teljesíthessék a kihívást.  Nagy Zoltán különleges tréner négy foglalkozáson összesen 8 órányi időben erőnléti, mentális és korlátozott látási viszonyok közötti műveleti beavatkozásra történő elméleti és gyakorlati felkészítést vezetett le a honvéd tisztjelölt számára, aki motiváltan és fegyelmezetten vett részt a foglalkozásokon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sok-sok munkaórát igénylő felkészítésre nagyszerű lehetőséget teremtett az az új, nemrégen bevezetett módszertan, amely a tisztjelöltek számára érdeklődési körüknek megfelelően biztosítja délutánonként a tanórákon elsajátított ismeretanyag elmélyítését kötetlen formában, önálló feladatmegoldással oktatóik irányítása mellett.

 

Fotó: Nagy Zoltán

Szöveg: Dr. Berek Tamás – Nagy Zoltán


Címkék: Főoldali hír 2019