1849 áprilisában döntő fontosságú katonai és politikai események történtek, melyek alapjaiban határozták meg a szabadságharc folytatásának irányait. A fényes tavaszi hadjárat során ugyan sikerült több nagy jelentőségű győzelmet elérni a császári hadsereg ellen, de a háború sorsát meghatározó döntő csata még hiányzott, és arra a forradalmi hadseregnek egyre kevesebb esélye maradt. 1849. április 7-én Gödöllőn ült össze a haditanács, hogy meghatározzák a hadjárat új céljait. Az isaszegi csata fényes győzelemmel zárult, de az ellenség erőinek megsemmisítése nem sikerült, az a Lánchídon keresztül vissza tudott vonulni a Dunántúlra. A gödöllői haditanács szokatlanul jó hangulatban telt, hiszen a Görgei és Kossuth között feszülő ellentétet csökkentette a kitűnő hadihelyzet.
Görgei, a katona megadta azt a politikának azt, amire annak leginkább szüksége volt: a győzelmeket. Új terv született: Aulich hadteste Pest előtt demonstrál, de a várost nem támadja, míg a főerő északra fordul, hogy nagy kerülővel a Felvidék felől az ostrom alatt álló Komáromot mentse fel, és itt vágja el a visszavonuló ellenség útját. A cél kierőszakolni a döntő csatát, olyan vereséget mérni az ellenségre, mely kiüti őt a háborúból. Április 10-én Vácnál csaptak össze ismét a honvéd és császári csapatok. Damjanich III. hadteste mért vereséget Götz erőire, a hadművelet tehát folytatható volt. Az uralkodó a sorozatos vereségek hatására elmozdította Windisch-Grätz tábornokot április 12-én, és helyére Ludwig von Welden tábornokot helyezte. A magyar hadsereg talán nem is volt ennél egységesebb. Ezt az összhangot bontotta meg az április 14-i trónfosztás: nem egyszerűen a tisztikart bizonytalanította el ismét, hanem elvette a kompromisszumos béke lehetőségét is a politikától, hiszen a császár innentől a túlélésért harcolt.
A nagysallói csata fényes győzelme után április 20-21-én érték el a magyar csapatok a régóta szorongatott Komárom városát, s Guyon Richárd 80 huszár élén be is tört az erődbe, hogy átvegye annak parancsnokságát. Az I., III., és VII. hadtest csapatai egészen április 23-ig érkeztek be folyamatosan, feltörve az ostromgyűrűt a Duna bal partján, felszámolva a Csallóközben küzdő osztrák erőket. A jobb parton állásban lévő császári ostromcsapatok leküzdése azonban még váratott magára, hiszen a partváltáshoz megfelelő híd nem állt rendelkezésre. Görgei parancsot adott a meglévő repülő híd (komp) megerősítésére, de a feladat komoly kihívás elé állította az utászokat. A tákolmány – hídnak talán nehéz is lenne nevezni az építményt – április 25-26. éjjelén készült el. A támadást Klapka tervezte meg, melynek fontos eleme volt az ellenség meglepése. A partváltás ugyan sikerült, de a kialakult csata váltakozó sikerrel, és komoly veszteségekkel zajlott mindkét oldalon. Bár a harcteret a magyar hadsereg vehette birtokba, az ellenség bekerítése és a főerő megsemmisítése ismételten nem sikerült, a császári csapatok Győr felé vonultak vissza, üldözésükre sem energia, sem lőszer nem maradt.
A döntő csata lehetősége ismét kicsúszott a honvédek kezéből, az április 27-i komáromi haditanács feladata lett, hogy meghatározza a hadjárat folytatásának irányát: Bécs vagy Buda.
Szöveg: dr. Németh Balázs, egyetemi adjunktus
Kép: Than Mór festménye és Brown University Digital Repository