_-_full.jpg)
A trianoni békeszerződés a Magyar Királyság feldarabolásával mesterségesen létrehozott csonka Magyarországnak részletekbe menően előírta a hadserege létszámát, szervezetét, fegyverzetét és a hadügy működésének szűkre szabott kereteit. A békediktátum katonai határozványainak betartásával Magyarország örökre lekerült volna a katonai erővel rendelkező országok térképéről. Figyelembe véve Carl von Clausewitz definícióját a háborúról, mely szerint az a politika folytatása erőszakos eszközökkel, a csonka Magyarország teljes mértékben kiszolgáltatott helyzetbe került, még saját elemi érdekeit sem volt képes érvényesíteni.
A hadsereg hatékonyságát és erejét általában a mennyiségi adatokkal szokás jelezni. Létszám, fegyverzet, űrméret, lőtávolság stb. Ezek objektív, mérhető és összehasonlítható adatok, de pusztán ezek alapján még nem ítélhető meg, hogy melyik hadsereg az erősebb. A legkevésbé számszerűsíthető, de nagymértékben meghatározó a parancsnoki állomány alkalmassága. Annak a hadseregnek, mely békeidőben nagy számú, jól képzett tiszttel rendelkezik, lehetősége van szükség esetén egy nagy létszámú hadsereg felállítására.
1920 február 1-én a Nemzeti hadsereg állományában 14 933 tiszt, 5 309 altiszt szolgált. Eredetileg a Monarchia felbomlása után ennél több volt az országban élő tisztek száma, akik a hadseregben szerettek volna tovább szolgálni, így biztosítva a megélhetésüket. Ekkora tömeget az ország nem tudott eltartani. Időlegesen a Tanácsköztársaság Vöröshadserege és a Tiszti különítmények sokuknak adott feladatot, de már 1919-ben történtek intézkedések a létszám csökkentésére. Elsőként a nem Magyarországon honos tiszteket bocsátották el. A közös hadseregből átvett tiszteket magyar nyelvből vizsgáztatták és aki nem felelt meg, azt szintén leszerelték. A 35 év szolgálati idővel rendelkező tábornokokat és ezredeseket nyugdíjazták. Tovább nehezítette a létszámcsökkentést, hogy a 30 000 első világháborút megjárt tartalékos tiszt egy része, elsősorban azok, akik korábban az elcsatolt területeken éltek, a hadseregben szerettek volna tovább szolgálni. Az állomány további csökkentése érdekében a hivatásos tiszteknek szigorú igazolási eljárást írtak elő. 1920 végéig 5446 tisztet igazoltak, 310 főt leszereltek, 350-en büntető eljárás alá került. Az év végéig, további 1250 tisztet bocsátottak el különböző okokból a hadseregből. A tartalékos tisztek közül 5525 vállalta az igazolást önként, de ez még nem jelentette, hogy beosztást is kaptak.
Az elbocsátásra kerülő nős tiszteket 3, a nőtleneket pedig 2 évre átmeneti viszonyba helyezték, teljes illetményük folyósításával. Az átmeneti idő letelte után a 15 év tényleges szolgálattal rendelkezőket nyugállományba helyezték, a kevesebb szolgálati idővel rendelkezők, 1-5 évi végkielégítést kaptak.
A békeszerződés a tisztek létszámát a hadsereg engedélyezett 35 000 fős teljes létszámának huszadrészében, az altisztekét pedig tizenötöd részében állapította meg. Ennek megfelelően 1750 tiszt és 2333 altiszt szolgálhatott egy időben. Figyelembe véve, hogy az engedélyezett tiszti és altiszti állományból egyesek önként kiléphetnek, fegyelmi, egészségügyi vagy más okból elbocsátásra kerülhetnek a hadseregből, évenként a tiszti, altiszti létszám huszadrészének pótlását engedélyezi a békeszerződés.
Új tisztek képzése csak az engedélyezett tiszti létszámban bekövetkezett fogyaték pótlására történhet, a meghatározott kvóta figyelembevételével. Ennek megfelelően, az 1750 fős tisztiállományban bekövetkező fogyás az adott évben, a létszám huszadrészéig pótolható, tehát a tiszti iskoláról évente 87 fő avatható tisztté. Persze csak abban az esetben, ha 87 tiszt leszerel a meglévő állományból.
A kvalifikált tiszti állomány képzése tisztképző főiskolán, a Ludovika Akadémián történt 4 éves tanulmányi idővel. Az iskola hallgatói állománya beleszámított a hadsereg engedélyezett létszámába, azonban a tiszti létszámot csak a felavatásuk után terhelték. Ez a rendszer a gyakorlatban azt eredményezte, hogy a képzésre felvett hallgatók létszámát a négy évvel későbbi tiszti fogyatékot megjósolva kellett megállapítani.
A trianoni békediktátum katonai határozványai egy olyan európai ország képét vázolták, melyet nem fenyeget külső katonai támadás veszélye, nincsenek katonai erővel elérendő céljai és a fegyveres erő egyedüli célja a belső rend fenntartása. Sajnos 1920-ban ez még csak nem is utópisztikus, idealista látomás, hanem a valóság teljes mértékben való figyelmen kívül hagyása. A wilsoni elveket 1920-ra meghaladta a történelem és az erre épülő békerendszer mivel nem a valós problémákat orvosolta, instabil politikai konstrukciót eredményezett. Ennek megfelelően, az első világháborút lezáró szerződések csak nevükben szolgálták a békét, a valóságban olyan konfliktusokat gerjesztettek, melyek megoldását csak egy újabb háború hozhatta el.
Dr. Négyesi Lajos ezredes
Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék
Képek forrásai:
_-_full.jpg){kind=link}
https://meselokepeslapok.wordpress.com/budapest-anno/58_ludovika_001/