Az első világháború csatáiban több millió katona veszítette életét, korábban soha nem látott veszteségek érték a harcoló feleket. 1918-ra a hátországok kifáradtak, de az év márciusában a forradalmi eseményeket követően Oroszország kilépett a háborúból, így a központi hatalmaknak jelentős tartaléka szabadult fel keleten. Ebben a helyzetben a német és az osztrák-magyar hadvezetés úgy döntött, hogy itt az utolsó lehetőség eldönteni a háborút, és közösen, a nyugati és az olasz hadszíntéren is támadásra készültek. A Monarchia csapatai 1918. júniusában lépték át a Piavét, amely támadás támogatására a régóta tétlenkedő flotta egységeit is aktiválták.
Az év elején kinevezett új flotta parancsnok, Horthy Miklós ellentengernagy a több lehetőség közül a Korfu hadművelet tervét tartotta a leginkább megvalósíthatónak – ez az Adriai-tengert délen lezáró otrantói tengerzár könnyebb hajókkal való megtámadását, majd a Korfu szigete közelében csoportosult antant erők a Monarchia nehéz csatahajói elé csalogatását takarta. Horthy ettől a vakmerő tervtől a flotta moráljának az emelkedését és a tengerzár áttörését várta.
A hadművelet megkezdésére 1918. június 8-át jelölték ki, és a holdfény nélküli éjszakában, időben ki is futott szinte a teljes osztrák-magyar flotta, köztük a legütőképesebb, modern Tegetthoff osztály hajó is. Ez az osztály négy modern, úgynevezett dreadnought (azaz csupa nagy ágyúval felszerelt, központi tűzvezérlésű, jól páncélozott) csatahajóból állt, köztük a Ganz-Danubius által Fiuméban épített, és 1914 elején vízrebocsátott Szent Istvánnal. A hajó már a tervezés kezdetétől a magyar elit előterébe került, akik a gazdasági és politikai szempontokat is figyelembe véve komoly jelentőséget tulajdonítottak neki. Összességében elmondható tehát, hogy a Szent István a kezdetektől a magyar államiság (nem véletlen a névadás) szimbólumává vált. Ez a jelkép jelleg túlmutat a hajó egyébként impresszív harcászati jellemzőin és haditechnikai mutatóin, ezért mind a mai napig kiemelt figyelem övezi a „valaha épült legnagyobb magyar hadihajót”.
A Korfu hadművelethez való felvonulás során az olasz légi felderítés már jelentette, hogy a hajók elhagyták kikötőiket, így az oly fontos meglepetés ereje elveszett. A művelet tényleges végét azonban egy a számunkra különösen tragikus esemény jelentette: a flotta felvonulásának útjában két kis méretű olasz motoros torpedónaszád (a MAS 15 és a MAS 21) éppen figyelő szolgálatot teljesített, amikor váratlanul felbukkantak az osztrák-magyar csatahajók. Az olaszok a sötétben kilőtték torpedóikat az élen haladó Szent Istvánra, és az üldöző rombolók elől, sebességüket kihasználva elmenekültek. A torpedók azonban találtak, a hátsó kazánház sérülése a hajó jobbra dőléséhez vezetett. A legénység és a kísérők mindent megtettek, hogy a léket lezárják, a dőlést pedig kiegyensúlyozzák, de több mint három órás küzdelem után a kazánház rekesz falai átszakadtak, a hajó pedig átfordult és a Szent István 1918. június 10-én reggel 06.12-kor hullámsírba merült. A katasztrófában az 1000 fős legénységből életét veszítette 89 tengerész (köztük 38 magyarországi származású is – manapság sokszor meglepetést okoz, de tény, hogy a hajókon magyarok is szolgáltak), a hadműveletet pedig Horthy leállította. Június 10-e azóta is az olasz haditengerészet napja, a torpedókat kilövő naszád pedig a velencei tengerészeti múzeumban van kiállítva.
A hajót jugoszláv búvárok találták meg, majd 1994-ben jártak először magyarok is a roncsnál. Jelenleg 70 méteres mélységben, kegyeleti és emlékhelyként nyugszik az Adria fenekén, de sajnos a jövőben várható, hogy a hasonló szerkezetű kortársaihoz hasonlóan a hajótestét a tenger nyomása össze fogja roppantani. A Szent István emlékét számos szervezet őrzi napjainkban is, és rajta keresztül a Monarchia haditengerészetének szomorú végjátéka összefonódott a magyar állam közelgő tragédiájával is.
Szöveg: Harangi-Tóth Zoltán őrnagy
Képek: https://ng.hu/kultura/2018/06/13/szaz-eve-sullyedt-el-a-szent-istvan-csatahajo/