NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Aradi hősök és a megtorlásokat elszenvedő névtelenek

Koszorúzással és imádsággal emlékeztek az aradi vértanúkra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (NKE HHK). Október 6. nemzeti gyásznap, a kormány 2001-ben rendelkezett erről.

A Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson felállított emléktáblánál Németh Balázs hadtörténész beszélt az aradi vértanúk koncepciós peréről, amely 13 főtisztre kötél általi halált szabott ki. „Forradalom és megtorlás. Hazánk történetében sajnos ezek a fogalmak mindig szorosan összekapcsolódnak, mindig egymást követik” – fogalmazott a Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék adjunktusa. Szólt a fiatal Ferenc Józsefről, aki nem rendelkezett azzal a bölcsességgel, amellyel az 1848. telén először szóba került megtorlások elkerülhetők lettek volna. Ennek eredményeként nevezik ki 1849. nyarán Julius von Haynau táborszernagyot, aki tejhatalmat kap és véres leszámolásokba kezd. Köztörvényesnek és katonatisztnek kijáró módokon hajttatja végre a halálbüntetéseket, míg másokat embert próbáló és pusztító munkára ítélnek, de a várfogság számos eseteivel is találkozni. Ebben az időszakban a császáriak a kollektív büntetések és ellehetetlenítések sorát alkalmazzák: egész falvakat égetnek fel, miután azok a magyar honvédeket segítik, a hazai zsidóságot hadisarccal sújtják, vagy arisztokrata hölgyeket vezényelnek a városok főtereire, ahol félmeztelenre vetkőztetve megvesszőztetik őket – sorolta az önkény hétköznapi emberekre gyakorolt hatásait Németh Balázs, aki hozzátette: a kényszer a katonákat sem kerülte el, hiszen 40-50 ezer jól képzett honvédet soroznak be a császári-királyi hadseregbe, hogy elvonják őket a hazától, ezzel pedig elejét vegyék egy későbbi esetleges fegyveres felkelésnek. A megtorlások enyhülése – a nemzetközi felháborodás hatására - 1850-ben kezdődik el, az ’50-es években folyamatosan születnek amnesztia rendeletek. 1858-59-re az összes politikai foglyot hazaengedik és visszaadnak korábban elvett vagyonokat. Az enyhülés következő lépése az 1867-es kiegyezés, az emigránsok hazatérnek, kivéve Kossuth Lajost, aki soha nem ismeri el legitimnek a Monarchiát. A megtorlások 18 év nyomort okoznak a magyar társadalom tagjainak, de ez mégsem törte meg a magyar szabadságszeretet. Az enyhülés pedig nem a keménykezű megtorlásokat kapacitáló Ferencz József műve, sokkal inkább számít a Monarchia nagypolitikai szerepének labilitása, vagyis az, hogy szükség volt Magyarországra, mint hátországra – összegezte a hadtörténész.

A beszéd után Alácsi Ervin alezredes, a Ludovika Zászlóalj vezető kiemelt tábori római katolikus lelkésze teljesített szolgálatot, aki az „aradi 13” mellett megemlékezett a szintén Aradon, később kivégzett Ormai Norbert, Kazinczy Lajos és Ludwig Haug honvéd alezredesekről és az első szabadon választott miniszterelnökről, gróf Batthyány Lajosról, valamint arról a 30 emberről, akiket szintén Pesten végeztek ki, de a megtorlások többi áldozatáról is. „Ők valódi és példamutató katona elődeink” – mondta imádságában az alezredes, tábori lelkész.

A megemlékezésen megkoszorúzták az aradi vértanúk emléktábláját. Koszorút helyezett el Pohl Árpád, dandártábornok, az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, Tajti Ákos, ezredes, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus laktanyaparancsnokának képviseletében, Sári Szabolcs ezredes, a Ludovika Zászlóalj parancsnoka, Kiss Ernő alezredes, a vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Üzemeltető és Kiképzés Támogató Osztály vezetője. A koszorúzás végén a Kar oktatói és honvédtisztjelöltjei egy szál virággal rótták le kegyeletüket vértanú elődeik képmása előtt.

 

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes