Zrínyi Miklós emlékezete

Nehéz év volt az 1664. esztendő Zrínyi Miklós számára, hiába vezette győzelemre csapatait télvíz idején és pusztította el az eszéki hadihidat, a hadjárat folytatása szinte csak csalódásokat hozott neki.  

Csalódott, amikor az udvari haditanács késve engedélyezte Kanizsa ostromának megkezdését, így csak április közepén vonulhatott a megosztott vezetésű had a vár alá. Május elején azonban már megérkeztek a hírek arról, hogy Köprülü nagyvezír újjáépítette a hidat, és jelentős túlerővel Kanizsa felmentésére indult.  Csalódott, amikor nem kapott engedélyt arra, hogy szembe forduljon a fősereggel. A császár és a haditanács kivonta csapatait Zrínyi mögül, aki nem tehetett mást, mint hogy visszavonul Zrínyi-Újvárba. Csalódott, amikor végig kellett néznie a Mura és a Dráva összefolyásánál emelt kis erőssége, Zrínyi-Újvár elestét. Csalódott, amikor a szentgotthárdi győzelem után a szégyenletes vasvári békének megfelelően Kanizsa török kézen maradt. Úgy látszott minden összeomlott, minden elveszett, Zrínyi azonban nem csüggedett, nem olyan fából faragták.

Bizonyíték erre az 1664. november 18-i nap, halála napja. Zrínyi szenvedélyes vadász volt. Persze a vad, főleg a veszélyes vad űzése nem egyszerű passzió volt számára, hanem a harcra felkészülés fontos eszközét látta benne. De nem csak 17. századi, hanem mai vadászetika szerint is jó vadász volt: nem tűrte az egyenlőtlen mészárlást. Evlija Cselebi írt le egy esetet, mely szerint Légrádba ment egy előkelő társasággal vadászni, de mivel ott puskákkal, ágyúkkal űzték a vadat a vendégek elé, nem volt hajlandó részt venni az hajtáson.

A vadászatban a kihívást kereste. Halála napos novemberi napján sem volt hajlandó a hajtás résztvevői között vadászni, hanem testközelből, cserkelve akart disznót elejteni, ezért levette nehéz csizmáját, könnyű bocskort vett fel és a bokrok közt bujkálva kereste a vadat minden idegszállal kiélvezve a vadűzés szépségét. A vadászatban a veszélyt kereste. Amikor megtudja, hogy kant sebeztek a hajtásban, mindenki más előtt indul el puskájával és kardjával, hogy magának szerezze meg a veszélyes, kiszámíthatatlan vad terítékre hozásának dicsőségét. A vadászatban a fair küzdelmet kereste. Szürkületben, a sűrű aljnövényzetbe kutatta a sebzett kant, olyan közegben, ahol a vad és vadász szerepe könnyen felcserélődhet. De ezen a napon nem állt mellett őrangyala, és tragikus módon törte ketté a sors kitűnő hadvezérünk életét.

Halála ugyan vadászbaleset volt, mégis számos összeesküvés elmélet lengi körül az eseményt, ami köszönhető annak, hogy a Zrínyi család - elsősorban Miklós utóda, Péter - állt a nemzeti függetlenségi mozgalom élére. A hadvezér és költő halála azon legendák közé emelkedett, melyekhez a sokszor földre kényszerített, de onnan mindig felálló Magyarország visszanyúlt, amikor szükség volt arra, hogy a nemzet ne saját hibáiban, hanem külső erőben keresse kudarcának okát. Ilyen időszak volt a 19. század második fele is, mikor az emigrációba kényszerült Kossuth Lajos 1870-ben maga írta a Szigetvári Olvasó Egyletnek, hogy bizony az ő kezében volt az a titkos múzeumban őrzött puska, mely vadkan formájában kioltotta Miklós fiatal életét. A puska valóban létezett, azonban nem titkos múzeumban, hanem a Nemzeti Múzeum fegyvertárában, és sajnos Zrínyi korához a fennmaradt fényképek alapján nehezen volt köthető.

Zrínyi Miklós halála körül ma már egyre kevesebb a kérdés. És ez bizony így jól is van, hiszen halála körülményeinél sokkal fontosabb számunkra az, hogy hogyan élt, mit alkotott.

Dr. Németh Balázs

NKE HHK Hadtörténelmi Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék


Címkék: Főoldali hír 2020