A hátország hősei

Koszorúzással emlékeztek az aradi vértanúkra a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (HHK). Az október 6-ai nemzeti gyásznap alkalmából, Németh Balázs, a Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszék adjunktusa elevenítette fel Lahner György, aradi vértanú jelentőségét; kiemelve a hátországban küzdő adminisztratív tisztek fontosságát az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban.

Lahner már a szabadságharc kezdetén felajánlotta szolgálatait a honvédsereg számára: először délvidéken harcolt, majd Pécsen szolgált, később a Hadügyminisztériumba szólították, ahol a fegyverkezéssel kapcsolatos ügyeket intézte. Németh Balázs kiemelte: Lahner a Pesti Hengermalom, a Pesti Gőzmalom és a Pesti Vasöntöde egyesítésével létrehozott konglomerátumával – amely képes volt ellátni fegyverekkel a honvédsereget – megteremtette a magyar hadiipar alapját. Később ő maga lesz a szervezet parancsnoka. 1848 decemberére a császáriak elérték Pestet, így a gyár gyors áttelepítésére volt szükség; ekkorra már napi többszáz fegyvert gyártanak, alakítanak át, szerelnek össze. A gyártókapacitás Nagyváradra való áttelepítése januárra fejeződik be, egy hónappal később pedig már kész fegyverek hagyják el a gyárat. „Hogyan volt lehetséges véghezvinni ezt a hihetetlen logisztikai eredményt?” – tette fel a kérdést az adjunktus. A magyarázat, hogy ezek az emberek nem csupán a „katonáskodáshoz” értettek, hanem többdimenziós katonatisztek voltak, akik a tudományban éppúgy jártasak voltak. Lahnert érdemei elismeréseként tábornokká nevezik ki, majd a fegyverletétel után az aradiakkal tölti büntetését. Az eljárások során méltósággal tűrte az őt ért megbélyegzést; majd ő lesz az, akit golyó általi halálra ítélnek, de végül harmadikként felakasztanak.

Németh Balázs emlékeztetett: olyan tisztek nélkül, mint Rumbauer Tivadar, aki szorosan együttműködött Lahnerrel a hadiipar szervezésében; Ulrich Ágoston, aki a lőszergyártásért volt felelős; vagy a francia vegyész, aki a gyutacselegyet gyártotta a honvédsereg számára; nem lett volna fegyver. Ha nem lett volna fegyver, honvédeink nem tudták volna letenni azt a szöllősi mezőn, Világosnál. „Ma ne csak azokra a hősökre emlékezzünk, akik vérüket áldozták a harctereken, hanem azokra is, akik adminisztratív munkában támogatták a szabadságharcot!” – zárta beszédét az adjunktus.

A megemlékezést követően, az aradi vértanúk neveit tartalmazó emléktáblánál koszorút helyezett el Csikány Tamás dandártábornok, az egyetem tudományos rektorhelyettese, Pohl Árpád dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, Bárány Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség (MH) Transzformációs Parancsokság parancsnokhelyettese, Mihály Imre alezredes, az MH Ludovika Zászlóalj megbízott törzsfőnöke, valamint Kiss Ernő alezredes, az MH Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár Objektumüzemeltető és Kiképzéstámogató Osztály osztályvezetője. Az ünnepség zárásaként a kar hallgatói és oktatói helyezték el az emlékezés virágait a vértanúk képmásai előtt.

Szöveg és fotó: Szilágyi Dénes