A Magyar Királyi 2. Honvéd Hadsereg elesett hőseire emlékeztek az 1943. évi doni áttörés 79. évfordulója alkalmából a Ludovika Főépület előtti, második világháborús emlékműnél. Koszorúzással, mécsesgyújtással és főhajtással tisztelegtek a 207 ezer fős hadsereg mintegy százezer elesett katonája előtt, akikért a Tábori Rabbinátus és a Tábori Püspökségek képviselői mondtak imát.
A megemlékezésen Négyesi Lajos ezredes a Donhoz kirendelt 2. magyar hadsereg „áldozathadseregként” való beállításának hamis képéről beszélt. Elmondta: nem igaz, hogy a magyar uralkodóosztály áldozatként küldte őket oda, mert kétségtelen ugyan, hogy 1943. az áldozat éve volt, ám egy évvel korábban a 2. magyar hadsereg az „akkori hadsereg csúcsa” volt. „Az az ország számított hatalomnak, amelyik hadsereget volt képes kiküldeni a frontra” – világított rá a trianoni békediktátum óta eltelt két évtized alatt megerősödött, a Szovjetunió ellen haderőt küldeni képes Magyarország állapotára a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar docense. Hozzátette: a Don-kanyarhoz kiküldött hadsereget a magyar viszonyoknak megfelelően igyekeztek a lehető legjobban felszerelni. Megkapta a legjobb fegyverzetet és haditechnikát, vitéz Jány Gusztáv vezérezredes, a Ludovika Akadémia parancsnoki tisztét öt évig betöltő főtiszt személyében pedig a „legjobban képzett magyar tábornok vezette” őket. A szovjet ellentámadás 1943. január 12-i megindulásakor aztán szomorúan tapasztalták, hogy fegyvereik nem alkalmasak erre a harcra, hiszen a páncéltörő fegyverek jelentős része nem volt képes átlőni a szovjet tankok páncélzatát, nem volt elég a tüzérségi támogatás és a híradó rendszer sem működött, az állásaikból kiszorult katonáknak pedig – teherautók és lovasfogatok hiányában - gyalogosan kellett visszavonulniuk. Mindezek következtében a 2. magyar hadsereg pillanatok alatt széthullott. Ez volt az igazi tragédia. Magyarország valóban elhitte, hogy 1942-re középhatalommá tud válni, csakhogy a hadsereg nem volt elég ehhez. 96 ezer áldozat vére komoly figyelmeztetés a katonák számára, hogy legyenek tisztában a lehetőségeikkel, képességeikkel és azzal, hogy ezek birtokában milyen feladatot tudnak vállalni. Egy katona tévedése ugyanis véráldozattal járhat. „Legyen mindenkiben meg a felelősség, hogy amikor parancsnokként döntést hoz, akkor lássa meg azt, hogy utána, milyen következményei lesznek ennek a döntésnek” – fogalmazta meg a doni tragédia üzenetét a napjainkban parancsnoknak készülő honvéd tisztjelöltek számára Négyesi Lajos ezredes.
Az ünnepi beszéd után koszorút helyezett el az emlékműnél Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi államtitkára, valamint a Magyar Honvédség Parancsnokának nevében Garas László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Parancsnoksága törzsfőnök műveleti helyettese. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem nevében Christián László rendőr dandártábornok, a rektor jogköreit gyakorló rektorhelyettes, Pohl Árpád dandártábornok a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja és Csengeri Dániel, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke koszorúzott. A Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala nevében előre koszorút helyezett el Pikó András polgármester. A koszorúzás után az egyetem vezetői, parancsnokai, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állománya, illetve a Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelölt állománya helyezték el az emlékezés mécseseit. A doni hősök előtti tisztelgés kifejezéseként a Ludovika Főépület nemzeti színű díszkivilágítást kapott.
A megemlékezésről és a doni tragédiáról további részletek a Bonum Publicum egyetemi magazin következő számában.
Szerző: Tasi Tibor
Fotó: Szilágyi Dénes