NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

80 éve példaképek

Koszorúzással, mécsesgyújtással és főhajtással emlékeztek az 1943. évi doni áttörés mintegy százezer elesett katonájára a Ludovika Főépület előtti emlékműnél. Az eseményen a Tábori Rabbinátus és a Tábori Püspökségek képviselői mondtak imát az elesett hősökért.

A megemlékezésen Négyesi Lajos ezredes a feldolgozhatatlan tragédia okairól és érzelmi oldalát megjelenítő, a Ludovika téren álló emlékműről beszélt. Úgy fogalmazott: a szovjet ellentámadás 1943. január 12-i megindulása után, a magyar viszonyokhoz képest a lehető legjobban felszerelt 2. magyar hadsereg 96 ezer fős veszteséget szenvedett el, javarészt azért, mert katonáink megpróbáltak ellenállni a támadásnak és lehetőségeikhez képest vitézül harcoltak a mínusz 30-40 fokos fagyban. Az egyetemi megemlékezésnek helyszínt adó, a névtelen hősök előtt tisztelgő, Horvay János szobrászművész által megálmodott emlékmű hátoldalán egy 1993-ban, a volt Ludovikás veteránok által kezdeményezett bronz emléktábla kapott helyet, amely a második világháborúban harcoló bajtársaik előtt tiszteleg. A közel egy négyzetméteres alkotás a Ludovikának szól, a rajta lévő omladozó bástya, az eskütételhez használt lobogó, az elcsatolt és a visszaszerzett területekre utaló székely kopjafa, a rohamsisak és a hathavi frontszolgálat után járó tűzkereszt ábrázolásai a hősiesség szimbólumai – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHK) docense.

Az emlékező beszédet követően koszorút helyezett el az emlékműnél Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, Bozó Tibor vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója, a Honvéd Vezérkar főnökének koordinációs helyettese. Az NKE nevében Deli Gergely rektor és Pohl Árpád dandártábornok, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánja, míg az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat nevében Krózser Martin elnök és Dózsa Bálint hallgató főtörzsőrmester, a HHK Hallgatói Önkormányzatának választmányi tagja helyezték el az emlékezés virágait. A Józsefvárosi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala nevében korábban koszorút helyezett el Pikó András polgármester. A koszorúzás után az egyetem vezetői, polgárai, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar állománya, illetve a Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei helyezték el az emlékezés mécseseit.

Szöveg: Tasi Tibor

Fotó: Szilágyi Dénes