Az egyik legkiválóbb és legismertebb magyar államférfi és katonatiszt, gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyula, 200 évvel ezelőtt, 1823. március 8-án született a felvidéki Oláhpatakon.
Gimnáziumi tanulmányait a sátoraljaújhelyi és a tatai piarista gimnáziumban végezte, ezt követte a pesti egyetem, majd hosszú külföldi tanulmányutat tett Franciaországban, Angliában és Spanyolországban. Hazatérve, 1846-ban részt vett a Széchenyi István által kezdeményezett Tisza Gőzhajózási Társaság létrehozásában.
Politikusi pályája 1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követeként kezdődött, az utolsó rendi diétán Kossuth Lajos politikájának támogatójaként szólalt fel. 1848 áprilisától Zemplén vármegye főispánjaként tevékenykedett. Az 1848-49-es szabadságharcban először a szeptember 29-i pákozdi csatában Móga János altábornagy parancsőrtisztjeként, majd október 9-től őrnagyi rendfokozatban a Zemplén vármegyei önkéntes nemzetőrök parancsnokaként harcolt az október 30-i Schwechatnál lezajlott ütközetben. A tavaszi hadjáratban Görgei Artúr vezérőrnagy segédtisztjeként szolgált. Kitüntette magát Isaszegnél, majd Buda ostrománál, ahol könnyebben megsebesült. 1849. május 1-én címzetes honvéd ezredessé és konstantinápolyi követté nevezték ki. Állomáshelyén igyekezett külföldi támogatást szerezni a magyar szabadságküzdelem ügyének. A világosi fegyverletétel után az Oszmán Birodalomba menekült magyar emigránsokat segítette.
1849 novemberétől Párizsban és Londonban élt, közben az 1848-49-ben játszott szerepéért 1851. szeptember 22-én távollétében halálra ítélték és jelképesen felakasztották. A párizsi hölgyek körében azután csak a „szép akasztott” néven híresült el. Kendeffy Katinka grófnővel 1856-ban kötött házasságot az emigrációban.
Andrássy 1858-ban amnesztiát kapott és hazatért, majd az 1861-es és az 1865-68-as országgyűlésen Sátoraljaújhely képviselőjeként, 1865-1867 között pedig a képviselőház alelnökeként ténykedett. Az 1867-es kiegyezést előkészítő tárgyalások egyik kulcsfigurája lett a kiegyezési okmányt szöveges formába öntő, az országgyűlés által kiküldött ún. Hatvanhetes bizottság elnökeként. Deák Ferenc javaslatára 1867. február 17-én I. Ferenc József magyar miniszterelnökké nevezte ki, s egyidejűleg a magyar honvédelmi tárcát is irányította. 1867. június 8-án Ferenc József magyar királlyá koronázása során az ország világi méltóságainak nevében Simon János esztergomi érsekkel együtt helyezte az uralkodó fejére a magyar koronát.
Miniszterelnökként jelentős szerepe volt a modern magyar polgári államszervezet kialakításában, az 1868-as horvát-magyar kiegyezés megszületésében, az 1868-ban meghozott, európai viszonylatban is egyedülálló nemzetiségi törvény megalkotásában, 1869-ben a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szétválasztásában, 1870-ben a Legfőbb Állami Számvevőszék felállításában. Magyar honvédelmi miniszterként elévülhetetlen érdemeket szerzett a Monarchia fegyveres erejének második vonalát képező magyar királyi Honvédség 1868-as létrehozása terén, továbbá elérte az uralkodónál a katonai hatőrvidékek felszámolását.
Időközben katonatiszti pályája is felfelé ívelt: 1869-től magyar királyi honvéd ezredesi, 1872-től császári és királyi vezérőrnagyi, 1878-tól altábornagyi, 1889-től pedig szolgálaton kívüli lovassági tábornoki rendfokozatot viselt.
1871. november 14-én az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminiszterévé nevezte ki az uralkodó. Új irányvonalat képviselt a külpolitika terén, a Monarchia közeledett a Német Császársághoz (Bismarck kancellárral baráti viszonyt ápolt), az Orosz Birodalomhoz valamint Olaszországhoz. Szakítva addigi oroszbarát politikájával, a dunai birodalom semleges maradt az 1877-78-as orosz-török háborúban. Közös külügyminiszterként legkiemelkedőbb érdeme az volt, hogy a javaslatára összehívott, 1878. június 13. és július 13. között a hat európai nagyhatalom képviselőinek részvételével ülésezett berlini kongresszuson sikerült gátat vetni a balkáni orosz terjeszkedésnek, a Monarchia pedig felhatalmazást kapott Bosznia-Hercegovina katonai erővel történő megszállására. Külügyminiszteri ténykedésének másik legmeghatározóbb eseménye a Németországgal 1879. október 7-én megkötött kettős szövetség aláírása volt. Andrássy másnap lemondott tisztségéről és visszavonult. Utoljára 1889. március 5-én, a véderő-törvény tárgyalásakor szólalt fel a magyar parlamentben.
1890. február 18-án hunyt el az Adriai-tenger partján lévő voloscai kastélyában. Február 21-én a Magyar Tudományos Akadémia oszlopcsarnokában felállított ravatala előtt az egész ország tisztelgett. (1876-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatósági, majd 1888-ban tiszteletbeli tagjává választották.) Hamvait a felvidéki tőketerebesi kastélyparkban álló mauzóleumában helyezték örök nyugalomra, ahol feleségével együtt nyugszik.
Nevét 1876 óta viseli Budapest legszebb sugárútja. Zala György által készített (és 1945-ben eltávolított) lovasszobrát 1906. december 2-án állították fel az akkor Országház névre hallgató téren (ma Kossuth Lajos tér), azonban eredetileg a szobrot az Andrássyról elnevezett sugárút torkolatához tervezeték.
Szöveg: Dr. Balla Tibor ezredes, NKE HHK Katonai Vezetéstudományi és Közismereti Tanszék
A kép forrása: wikipedia.hu és cultura.hu