NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Ománi delegáció látogatása a HHK-n

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karra (HHK) látogatott 2023. március 16-án az Ománi Szultánus delegációja.

Az ománi Stratégiai és Védelmi Tanulmányok Akadémia tanulmányi igazgatójának vezetésével érkező három fős delegációt Dr. Jobbágy Zoltán ezredes, a HHK nemzetközi dékánhelyettese tájékoztatta a Kar oktatási portfoliójáról, a katonai és civil szakokról, a honvéd tisztjelöltek jogállásáról és a felvételizőkkel szemben támasztott követelményekről. A tájékoztató után a katonai felsőoktatásban megvalósítható együttműködési lehetőségek és a doktori képzés során kínálkozó nemzetközi tanulmányok részletes áttekintésére került sor.

Dr. Lippai Péter dandártábornok, a Kar megbízott dékánja a találkozó során kiemelte, a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar speciális helyzete komplex gondolkodást kíván meg az együttműködések kialakítása során, ugyanakkor a Magyar Honvédség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem is abban érdekelt, hogy a hallgatók már a végzést megelőzően széleskörű nemzetközi tapasztalatokra, gyakorlatias nyelvtudásra tegyenek szert.

A találkozót követően a delegáció az egykor a történelmi honvédtisztképzés helyszíneként szolgáló Ludovika Főépületet, illetve a Ludovika Szárnyépület állandó történeti kiállítását tekintette meg.

Szöveg és fotó: Fülöp Dóra

 

 

 


Címkék: 2023 Fóoldali hír