NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM
HADTUDOMÁNYI ÉS HONVÉDTISZTKÉPZŐ KAR

Leopard 2 harckocsi érkezett a HHK-ra

Az egyik legtűzerősebb, legmozgékonyabb és legpáncélozottabb harceszközt, a német Leopard 2 harckocsit ismerhetik meg a honvéd tisztjelöltek tanulmányaik során – mondta a közmédiának a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának (HHK) megbízott dékánja.

Lippai Péter az NKE alapképzésében tanuló, harmadéves honvéd tisztjelöltek bemutató tanórája után a közmédiának azt mondta, hogy az elmúlt években a Magyar Honvédségben jelentős haderőfejlesztés kezdődött, amelynek keretében sok új haditechnikai eszköz, köztük – az órán élőben tanulmányozott – Leopard 2A4 típusú harckocsit szereztek be.

A német gyártmányú harckocsi alaptípusa már 30 éves, de ezt folyamatosan korszerűsítik, a legújabb változatát, az A7-es típust pedig a következő hetekben kapja majd meg a Magyar Honvédség, amely még többet tud mechanikában, tűzerőben, páncélvédettségben, valamint a digitális rendszerben, amely a korszerű hadviselésben már elengedhetetlen - ismertette a dékán. Lippai Péter közölte, a harckocsi A4-es változata azt szolgálja, hogy fokozatos és minél egyszerűbb legyen az átállás a korábbi orosz T72-es harckocsikról, amelyek még teljesen más technológiai színvonalat képviseltek.

Az A4-es típusból 12 darabot szerzett be a Magyar Honvédség, az A7-esből pedig 44 darabot rendeltek – mondta a dékán.

Gieszer Bence, az NKE HHK gyakorlati oktatója közölte, hogy a Leopard 2A4 lánctalpas harckocsi 50 tonnás, motorja 1500 lóerős, óránként 68 kilométeres sebességgel tud haladni. Gránáttól függően akár 110 kilométerre is lehet vele lőni, de alapvetően négy kilométerre van kalibrálva a célzott lövése, elsősorban kisebb távolságra, könnyűcélok ellen használatos. Bármilyen terepen, legfeljebb hatvan fokos emelkedőn is fel tud menni, és megfelelő felkészítés után akár négy méter mély vízen is keresztül tud gázolni – hangsúlyozta az oktató.

Gieszer Bence kiemelte, hogy a harckocsit igazán veszélyes fegyverré a benne lévő számítógép teszi, amely nagyban megkönnyíti a célzást, a lövés pontossága az első találatkor 99 százalékos.

 

Forrás: MTI

Fotó: Szilágyi Dénes