Franciaországgal folytatódott a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon a Ludovika Katonai Attasé Fórum előadássorozat 2023. november 27-én. Stéphane Lochleiter ezredes “French Armed Forces and the New Millenium” címmel tartott előadást a Tudós Kávézóban.
Lochleiter ezredes 1990-ben lépett be a francia haderőbe és az azóta eltelt több mint három évtizedben különböző parancsnoki és törzsbeosztásokban a szolgált. Ausztriai, magyarországi és szlovéniai katonai attaséként 2022. óta dolgozik Bécsben.
Előadása kezdetén Lochleiter ezredes megköszönte a lehetőséget, hogy a rendezvénysorozat keretében előadó lehet. Az előadás során ismertette Franciaország védelmi stratégiájának főbb pontjait, a francia haderő fő küldetését és szervezeti felépítését, a személyi állomány főbb mutatóit, a haderőnemek rendszerben lévő haditechnikai eszközeit, valamint a francia részvétellel folyó főbb nemzeti és nemzetközi műveleteket.
Az előadás egyértelműsítette, hogy a létszám alapján (265.458 fő) a francia haderő a legnagyobb NATO erő Európában, de a mintegy 55 milliárd eurós katonai költségvetés is az elsők között van. Franciaország hadereje fejlesztése érdekében a 2024-2030 közötti tervezési ciklusban összesen 413 milliárd eurót tervez modernizációra fordítani, amelyből rendszerbe állítanak öt új repülőgép-hordozót, 60%-al emelik a katonai hírszerzés költségvetését, jelentős összeget fektetnek drónok fejlesztésébe, és mintegy 50 milliárd euróból modernizálják a meglévő haditechnikai eszközöket. Összeségében fejlesztik a három haderőnemet, fenntartják a nukleáris elrettentés képességét, modernizálják a különleges erőket, valamint biztosítják a tengerentúli területek védelmét.
Az előadást követő pódiumbeszélgetés során, amelyet Dr. Jobbágy Zoltán ezredes nemzetközi dékánhelyettes vezetett, Lochleiter ezredes röviden kitért a haderő személyi állományának további mutatóira, valamint a katonai pálya, különösen a tiszti pálya jelentette egyéb francia sajátosságokra.
A pódiumbeszélgetést követően a hallgatóságnak lehetősége volt kérdések feltevésére.
Szöveg: Dr. Jobbágy Zoltán ezredes
Fotók: Fülöp Dóra