A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtörténelmi, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének Görgei Kör Délután elnevezésű programsorozata február 14-i állomásán a szakértők az 1848–49-es forradalom és szabadságharc téli hadjáratáról beszélgettek.
Németh Balázs, a tanszék adjunktusa, Hermann Róbert és Kedves Gyula történészek a szabadságharc hadtörténetének 1848. december 14. és 1849. február 27. közötti időszakába, a téli hadjárat eseményeibe avatták be a hallgatóságot. Elhangzott, hogy a Windisch-Grätz herceg vezette császári csapatok több fronton összehangolt támadást indítottak a magyar szabadságharc erői ellen, a támadás célja pedig a március 15-i forradalom után Magyarországnak adott részleges önállóság teljes megszüntetése volt.
Németh Balázs bevezetőjében úgy fogalmazott, azért esett e témára a választásuk, mert a szabadságharc történetében nagyon meghatározó, ám a köztudatban kevésbé ismert időszakról van szó.
Hermann Róbert a téli hadjárat kapcsán kiemelte, hogy az az őszi hadjárat során történtek megismerése nélkül nem érthető. Szó esett Görgey Artúr szerepéről, a ’48 október 30-i schwechati csatában ő vezette az elővédet, ahol a frissen kiképzett önkéntes zászlóaljak szinte kivétel nélkül megfutamodtak, így a Móga János vezette magyar sereg vereséget szenvedett a Windisch-Grätz vezette császári haderőtől. Kossuth ezt követően Görgeit kinevezte a feldunai hadtest parancsnokává. Görgei – akárcsak Kossuth – abban reménykedett, hogy az ősz és a tél folyamán megszervezett hadsereg tavasszal már olyan képzett lesz, hogy egyenlő ellenfele lesz a császári-királyi hadseregnek. Nem ez történt: a császári-királyi csapatok már december közepén támadtak.
Kedves Gyula hangsúlyozta 1849. január 2-át, amikor összeült a haditanács és arról döntöttek, hogy feladják a fővárost és a Tiszántúlon összpontosítják a magyar csapatokat. Ugyanis ha harcban állnak a főváros védelmében, akkor nagy valószínűséggel, súlyos, esetleg katasztrofális vereséget szenvednek és „szétporlad majd a haderő”. A történész hozzátette: ez a mozzanat azért fontos, mert ebből látszik, hogy „kezd kialakulni egy központi hadműveleti terv magja, amelyre fel fog épülni a téli hadjárat összes hadmozdulata”. A téli hadjáratnak januártól kezdve – amikor megpróbálják központi akarat alapján vezetni a hadműveleteket magyar részről is – a lényege egy olyan hadműveleti helyzet megteremtése volt, amelynek következtében reális esély látszik az ellentámadás megindításának és országunk visszaszerzésének – emelte ki a történész.
A szakértők kitértek a Váci kiáltványra is, amely fordulatot jelentett a szabadságharc menetében. A korábbi hetek katonai kudarcai felerősítették a honvédsereg tisztikarában már korábban mutatkozó válságot, és január elején több tucat tiszt hagyta el a feldunai hadtestet is. A válság miatt Görgei 1849. január 5-én Vácott politikai nyilatkozatot adott ki, amelyben kijelentette, hogy a feldunai hadtest az 1848-as alkotmány megtartásáért küzd, és annak minden ellenségével szembeszáll. 1849. január közepére az a közvetlen katonai veszély, hogy olyan csapás érje a magyar fősereget, hogy az a későbbi hadmenetekben ne lehessen bevethető, elmúlt, és az is kiderült, hogy az ország keleti felére szorult szabadságharc a tömegtámogatást meg tudja szerezni és sikerül folytatni a harcot.
A szakértők a téli hadjárat összecsapásainak részletes felvázolása során hangsúlyozták, minden ütközetnek tétje volt, városok, országrészek sorsa múlt a kimenetelén. Bár az ütközetek túlnyomó részét a császári csapatok nyerték, Windisch-Grätz terve nem valósult meg. A magyar hadsereg teljes megsemmisítését és a kormány székhelyének elfoglalását ugyanis nem sikerült elérnie.
Ezzel együtt azonban a Dunántúl, a Duna–Tisza köze, a Felvidék és a Délvidék császári kézre, míg Erdély nagyobbik része Magyarországhoz került. A magyar hadiipart Nagyváradra telepítették át, a kormány pedig Debrecenbe menekült. A magyar haderő a téli hadjárat során azonban ütőképesebbé vált, ami biztosította a sikeres tavaszi hadjárat elindítását.
Szöveg: Sallai Zsófia
Fotó: Szilágyi Dénes