A Görgei-kör Délután elnevezésű rendezvény legújabb összejövetelén az 1848–49-es forradalom és szabadságharc harcművészetéről és a fegyvernemek szerepéről tudhattak meg részleteket az érdeklődők. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) Hadtörténeti, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének március 26-án megtartott eseményén Csikány Tamás és Pászti László előadását hallgathatták meg a jelenlévők.
„A mai nap feladata, hogy 1848-49 hadművészetéről beszéljünk, ami nagyon szép téma, hiszen a magyar történelem egyik olyan fontos pillanata, amikor egy hadsereget tudtunk a nulláról létrehozni, és ez a hadsereg olyan sikerrel harcolt, hogy Európa egyik legerősebb haderejét megverte a tavaszi hadjárat során” – mondta bevezetőjében Német Balázs a HHK Hadtörténeti, Filozófiai és Kultúrtörténeti Tanszékének adjunktusa. Úgy fogalmazott: Magyarországnak jobban áll a béke, mint a háború, ezért a biztonságpolitikus hallgatóknak azt tanácsolta, soha ne menjenek háborúba.
Békében egy hadsereget többnyire kétévente átszerveznek, amitől egyre rosszabb állapotba kerül, ezért néhány hónapra szükség van ahhoz, hogy a vezetési szinteket és a csapatokat is helyre hozzák – emlékeztetett előadásában Csikány Tamás dandártábornok, egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi tudományos rektorhelyettese. Kifejtette: az 1848-as szabadságharc hadművészetét a francia forradalom harcai és a napóleoni háborúkban alkalmazott technikák határozták meg. Kitért arra, hogy bizonyos eszmék a mai napig hatással vannak a katonákra, hiszen a haza, a család, a szabadság és az egyenlőség megtartásáért ma is érdemes katonának állni. Felidézte, hogy a korábbiakhoz képest óriási tömegek jelentek meg a csatatéren, amelyek kiképzésére nem volt idő, ezért új módszereket kellett keresni. Carl von Clausewitz porosz katonát és hadtörténészt idézte, aki szerint egy jó hadvezér egyebek mellett fiatalos és vállalkozó szellemű, éleslátó, felelősségteljes, mert akár egy nemzet sorsáról is döntenie kell. Egy hadvezér ugyanakkor állandó életveszélyben és bizonytalanságban van, hiszen a csatatéren olyan események következnek be, amelyekre nem lehet előre számítani. Beszélt arról is, hogy Clausewitz szerint a hadvezérnek a hadtörténelemből szerzett tudásra is szüksége van, emellett külön kell választani a személyes bátorságot és a döntésekért vállalt felelősség bátorságát.
A történész ezután Julier Ferenc katonai szakírót idézte, aki szintén összefoglalta a jó katonai vezető tulajdonságait: ismernie kell a hadsereg időbeli és térbeli teljesítőképességét és morális állapotát, bátornak, elszántnak, de nem vakmerőnek, erélyesnek, de nem kíméletlennek, állhatatosnak, de nem csökönyösnek, erős akaratúnak, de nem konoknak kell lennie. Hozzátette: a hadvezér ne veszítse el a lélekjelenlétét, legyen egészséges ösztöne és emberismerete, ugyanakkor ne az elméletekhez, hanem a valós helyzethez igazítsa döntéseit. „A legfontosabb az ellenség megelőzése, vagyis a kezdeményezés átvétele” – jelentette ki Csikány Tamás, aki beszélt az 1848-as Hadászati Alap létrehozásáról, majd részletezte Görgei Artúr tavaszi hadjáratban megvalósított stratégiáját, kitérve egyebek mellett a tápióbicskei és isaszegi csatára is.
A harcászat alapjairól már Pászti László, a militaria.hu főszerkesztője beszélt. Kifejtette: a harcászatot elemi (hogyan harcol egy katona a csatamezőn), felső (hogyan működnek együtt a különböző fegyvernemek) és kombinált (a hadszíntéren hogyan működnek a különböző alakulatok) taktikára osztják fel.
Szólt a gyalogság felépítéséről és fegyvereiről, a sortüzekről, illetve arról, hogy az arcvonal volt az az alakzat, amellyel a legnagyobb tüzet tudták kifejteni. „A legfontosabb alapelv az volt, hogy rend legyen, különben irányíthatatlanná vált az egység, és bármennyire is túlerőben volt, az ellenség szét tudta verni” – mutatott rá. Kitért a nyitott harcrendre is, amelyben a katonák kikerültek a közvetlen irányítás alól, tehát nagyobb önállóságra volt szükségük. Pászti László beszámolt a lovasság működéséről is, amelyről kiemelte, hogy akkor volt a legeredményesebb, ha zárt maradt.
Kérdésre válaszolva Csikány Tamás egyebek mellett azt emelte ki, hogy a szabadságharcban résztvevő, fiatal, magyar tisztek a császári hadseregben szocializálódtak, ezért ismerték a harcmodorukat, így bátrabban ki tudták játszani az osztrákokat. Görgei viszont politikai nyomás alatt állt, nem volt meg a szabad döntésekhez szükséges függetlensége, mindezek ellenére klasszikus, jó vezető volt – jelentette ki. Pászti László pedig arról beszélt, hogy a szabadságharcos katonák fegyverei már kevésbé mentek tönkre, mint a korábbiak, ezért gyorsabban tudtak tüzelni is, a rakétákat viszont nem használják fel. Szólt emellett arról is, hogy sok esetben menet közben képezték ki a katonákat és csak a harctéren kapták meg a fegyvereiket.
Szöveg: Szabó Réka Zsuzsanna
Fotó: Szilágyi Dénes