A Műszaki kiválóságok: Feimer László ezredes című időszaki kiállítás megnyitóját és a Katonai műszaki kiválóságok című kötet bemutatóját október 3-án tartották az NKE Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus EK HHK Kari Könyvtárában.
Az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Műszaki Doktori Iskola és az NKE Egyetemi Könyvtár által szervezett eseményen Kollár László akadémikus, az MTA főtitkára kiállításmegnyitó beszédében úgy fogalmazott: napjaink válságai lendületet adnak a katonai innovációnak, haditechnikai újdonságoknak, hozzátéve: a tudományos kutatások eredményei és alapkutatások nélkül nincs modern hadsereg. Meghatározó emellett a társadalmi bázis és a kapcsolódó oktatási rendszer. A katonai kutatások hátterében számos magyar kiválóság állt, akik szakmai tudásukkal, felkészültségükkel segítették a hazai hadtudományt. Ilyen volt Feimer László ezredes, hídépítő mérnök, akinek a nevéhez egyebek mellett a később műszaki tananyaggá vált óbudai K-híd tervezése fűződik.
Padányi József nyugalmazott vezérőrnagy azt a rendkívül turbulens történelmi időszakot emelte ki, amelyben Feimer László ezredes élete 58 éve alatt munkálkodott. A kiállításon tematikus elrendezésben kaptak helyet a Feimer-hagyaték elemei. A dokumentumok nagyon magas szintű műszaki képzésről tanúskodnak – emelte ki Padányi József –, annál is inkább, hiszen „a háborúban nem lehetett a fióknak tervezni”. Nem is hibáztak a magasan képzett magyar szakemberek – tette hozzá.
A megnyitót könyvbemutató követte; a Padányi József-Balla Tibor szerzőpáros alkotta Katonai műszaki kiválóságok című kötetet Hajdú Ferenc, a Zrínyi Kiadót vezető igazgató méltatta. A kiadóról elöljáróban elmondta: évi negyven kötetet és tíz katonai folyóiratot adnak ki, közvetve 1950 óta segítik a honvédelem népszerűsítését. Az új kötet kapcsán úgy fogalmazott: a katonai innovációk a saját korunkban nem nagyon publikusak, azokat „nehezebb a fényre emelni”, ám szerencsére több olyan kutató is van, akinek van indíttatása arra, hogy az elődök munkáit kezelje.
A könyvről, amely a nyugalmazott vezérőrnagy 65. születésnapjára jelent meg egy kerekasztal-beszélgetésben Horváth Noémi, a HHK könyvtárának vezetője kérdezte a szerzőket. Erről és az eseményről részletesen a ludovika.hu cikkében olvashatnak.
Szöveg: Kovács Lilla
Fotó: Szilágyi Dénes